Gyülekezeti reformáció Gordon Ramsay módra – 3.változat

Három tanulmány érkezett a Gordon Ramsay-féle gyülekezetrefomáló felhívásunkra. Mindhármat közzétesszük a napokban. Köszönjük a szerzőknek – postázzuk nekik az ajándék DVD-t!

Csődközeli gyülekezetek megmentése á la Gordon Ramsay

Szerző: Sonkoly Tamás

Soha nem szeretnék olyan rákot enni, ami nem friss. Minden tiszteletem Gordon Ramsay-é, aki a műsorban csak azért is megkóstolta ezt is, és sok más borzalmat is, csak hogy szembesíthesse a Peter’s étterem dolgozóit a szomorú valósággal, hogy mennyire bajban vannak.

Valószínűleg kevés olyan gyülekezet van, amelyik elismerné, hogy bajba került. Az étteremmel ellentétben, amely rá van kényszerülve, hogy számolja a sikerességének mércéjét, a pénzt, a legtöbb gyülekezet nem próbálja a sikerességét mérni: nem nézik a látogatottsági számokat, az elvi és a valós tagság különbségét, vagy a hívők lelki érettségét. Ezért aztán nem lehet egyetlen gyülekezetet sem megreformálni, igazán Isten szolgálatába állítani anélkül, hogy radikálisan rá ne ébrednének az igazságra. Egy ilyen szembesítésnek több módját is el tudom képzelni: például a bibliatudós gyülekezeteket lehet szembesíteni az Igével, a hívők és az egyház valódi szerepével; míg az ember-központúbb gyülekezeteket felrázhatja néhány külsős látogató őszinte beszámolója, akik elmondják, hogy mi tetszett nekik, és mi nem. Sok étterem használ „titkos vendég” módszert, hogy a nála étkezők szemszögéből szerezzen új látásmódot a vendéglője működéséről; ezt gyülekezetek is megtehetnék.

Gordon, miután szembesítette az éttermet a problémákkal, igyekezett a legalapvetőbb, de aránylag könnyen kijavítható gondokat megoldani: Átnézte a hűtőt, kidobatta a rengeteg rothadó élelmiszert, kitakaríttatott mindent, és még azt is megtehette, hogy egyetlen éjszaka alatt felújította a lerobbant állapotú konyhát.

A bajban lévő gyülekezetekben is van sok olyan probléma, amik aránylag gyorsan orvosolhatóak. Ide tartoznak olyan egyszerű dolgok, mint például a látogató-központúság. Ne véletlenszerűen álljon fel vagy üljön le mindenki a vendég körül, hajtsák le a fejüket, vagy adjanak a kezébe egy pénzzel teli tálat, hanem az ilyen liturgikus dolgokra valaki érthetően egy-egy mondattal hívja fel előre a figyelmet. Az sem hátrány, ha például ki van írva, hogy merre vannak az illemhelyek, nem pedig arra alapoz a gyülekezet, hogy „Úgyis mindenki tudja, hogy az alagsorban a második ajtó az, amin még mindig nincs kicserélve a régi Imaterem felirat.”

Az egyik legradikálisabb dolog, amit könnyen és alapvetően megváltoztathat egy gyülekezet, az a prédikáció stílusa. Ehhez nem kell megnyerni a gyülekezet tagjainak egyöntetű, megszavazott támogatását, nem kell hozzá pénz, idő vagy önkéntesek. Elég, ha a pásztor, aki prédikálni szokott, meglátja, ha javítania kell ezen. A legtöbb gyülekezetben – szerintem főleg a bajban lévőkben – olyanok a prédikációk, mint egy érthetetlen, kegyeskedő, teológiai oktatás vagy elméleti eszmefuttatás. Ezzel szemben Jézus mindig érdekesen, élvezetesen beszélt, szerették hallgatni a legkülönfélébb emberek. Illetve ha a Biblia könyveit, akár Pál legendásan teológiával teli leveleit nézzük át, akkor is jól látható, hogy milyen nagy hangsúly van a gyakorlati alkalmazáson, a hétköznapi megvalósításon is. Bármelyik prédikátor megteheti, hogy olyan lelki táplálékot főz vasárnap délelőtti vendégeinek, ami friss, élvezetesen fűszerezett és valóban táplálja a hallgatókat, betölti a szükségleteiket.

Nagyon tetszett, ahogy Gordon elkötelezettségre szólította fel az étterem személyzetét a filmben: „Az étterem új fejezetet nyit. Egyetlen dologra van szükség: elkötelezettségre.” Az ő szájából ezek nem csak üres szavak voltak, hanem a tettei annyira hitelessé tették őt, hogy valódi súlya volt a mondanivalójának, hatással voltak a jelenlévőkre. Érdekes volt látni, hogy sok ott dolgozó mennyire elnyomva érezte magát addig, még ha jó szakácsok, felszolgálók is voltak: viszont ez a megújulás őket is megerősítette, visszaadta a munkakedvüket.

A legtöbb gyülekezet nem kér különösebb odaszánást a tagjaitól, aminek az eredménye a sok langyos keresztény, akik akkor járnak el az alkalmakra, akkor szolgálnak és akkor adakoznak, ha kedvük van hozzá. Elkötelezettséget kérni kétélű fegyver: Óriási odaszánást és lojalitást is szülhet, de természetesen okozhat ellentéteket, ellenállást is. Szerencsére nem kell ezen dilemmáznunk, hogy akkor ez vajon jó módszer-e, hiszen ha megnézzük Jézus szolgálatát, ő egyértelműen odaszánásra-hívás párti volt. Természetesen voltak olyanok, akik még csak ismerkedtek az evangéliummal, és Jézus már csak annak örült, ha eljöttek meghallgatni őt. Viszont a tanítványaitól már konkrétan kérte, hogy kövessék őt, még ha nincs is mindig hová lehajtania a fejét, illetve még akár olyan radikális dolgokat is mondott, hogy vegyék fel az igáját, vagy feszítsék magukat keresztre.

Egy hiteles vezető minden gyülekezetben ki tudja használni az elkötelezettségre hívás eszközét, és ezáltal új erőt tud önteni a megfáradt hívőkbe, lelkesíti őket, célt ad nekik. A filmben nagyon jó volt, ahogy Gordon Ramsay újra-pozicionálta az éttermet, mint családi olasz éttermet, családok számára.  Megtartotta az erősségeiket (családi háttér, olasz specialitások), de változásokat is hozott (extravagáns fogások helyett családias menüsor), hogy a környék éttermeihez képest különlegesek legyenek. Ha egy vezető nem ijesztően radikális változásokat akar minden héten megvalósítani, hanem a gyülekezet meglévő erősségeire építve akar valóban hasznos és hozzájuk passzoló újdonságokat bevezetni, az számíthat a hívők elkötelezettségére.

Gordon-nak a legnehezebb dolga Peter-rel, a társtulajdonos-menedzserrel volt, aki rosszul gazdálkodott az étterem javaival, mindenkivel összeveszett, kihasználta a helyzetét és úgy általában meglehetősen önző volt.

Azokban a gyülekezetekben, ahol nem a Szentlélek légköre uralkodik, előbb-utóbb hasonló jellemek alakulnak ki. Az ilyen hozzáálláson nem könnyű változtatni, sok időt és energiát igényel. Jó volt, ahogy a filmben Gordon szinte pásztorolta Peter-t: Amikor kellett, szembesítette a bűneivel, de ugyanakkor le is higgasztotta, beszélgetett vele, bátorította. Nem küldte el, hanem meglátta benne a legjobbat, hogy ő alkalmas lesz szuper menedzserré válni. És ez az elfogadás, ez a hiteles szeretet akkora hatással volt erre a nagyon nehéz természetű emberre, hogy valóban megváltozott, tényleg jó vezetővé érett.

A bajban lévő gyülekezetekben a problémák gyökerét általában a nehéz emberek jelentik: akik nem akarnak semmilyen változást, akik nem a Bibliára és a Lélekre, hanem inkább a hagyományokra vagy a saját érdekeikre hallgatnak a gyülekezet dolgaival kapcsolatban. Sok pásztor szeretne változtatni, kihozni a nyáját a csőd-közeli helyzetből, de az ilyen „fekete bárányok” miatt nem tudja, nem meri.

Az ilyen helyzetekre természetesen nincs ideális recept. Nagyon sok ima, nagyon sok szeretet kell a nehéz emberekhez, ezek sokkal többet érnek el, mint bármilyen nyílt szembeszállás és konfliktus kirobbantása. Adott esetben természetesen szembesíteni kell őket egy-egy dologgal, de a velük való foglalkozás 90%-a szeretet kell, hogy legyen.

Jó hír viszont, hogy ha egy ilyen nehéz ember megváltozik, akkor befolyásolni fogja a gyülekezetet a jóra is: Ahogy esetleg sokakat addig a pásztor és a megújulás ellen hangolt; ugyanúgy idővel ő fog tudni rávenni másokat a Lélek munkájának elfogadására, segítésére. Olyanok ezek az emberek, mint a húsleves: Lassú tűzön, hosszú ideig kell főzni őket, de aztán legendás étellé, illetve nagyon sok más étel alaplevévé fognak válni.

Tehát a recept:

1. Szembesítés.

2. Könnyű fejlesztések gyors meglépése.

3. A hívők elkötelezése egy hiteles látás által.

4. A nehéz emberek Krisztushoz szeretése.

 

Ezek alapján olyan lesz a gyülekezet, mint egy jól működő étterem: Sokan térnek be, olyat kapnak, ami tényleg jó nekik, máskor is visszajönnek , és még az ott dolgozók is élvezik, hogy részesei lehetnek ennek a munkának.

3 válaszok
  1. Baráti Róbert
    Baráti Róbert says:

    Jó gondolatok, nekem tetszenek:) A húsleves példa nagyon elgondolkodtatott. Mit csinálok a nehéz emberekkel? Kicsit hadd főjenek a levükben, s a szeretettel lassan fűszerezem:)
    Igen, a prédikáció stílusa, hossza is kardinális.
    Jó kis cikk!

    Válasz
  2. andriska
    andriska says:

    32 évnyi sokféle tapasztalat alapján merem mondani,hogy a legjobb ötlet is csak ideig-óráig hozza a kivánt eredményt.l9 éve vagyunk egy apró ref.gyülekezetben.Az előzőből a kibucsuzáskor a presbiterek imádkozásba fogalmazott áldásokkal engedtek el.A fogadók közül senki se szólalt meg.Az elengedők reákérdeztek:van é nálatok imádkozó presbitérium?Azért hivjuk el a lelkészeteket,hogy legyen.-volt a válaszuk.Hát:ez nem jött be,velem se.Csak annyit mondhatok,hogy volt olyan elődöm,aki 65 nap után megszökött innen,mi meg itt kaptuk a 4.gyerekünket,itt nőttek fel,itt lettem parkinsonos,viszeres,kopasz és szinte nyugdijas.Csak a legutóbbi vasárnap is:hirelem az evangelizációs programomat,mire a presbiteri gyűlésen senki se reagál,s amugy is csak kisebbiteni szeretnék a költségeinket,inkább még a délutáni szolgálatról i mondjak le… Azonban szivesen elolvastam a cikket.G.R.vendéglőst rabszolgahajcsárnak látom,nem szimpatikus a példa,de az ötleteiteket feljegyeztem.

    Válasz

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.