Hirdetem a következőket…

Vasárnapról vasárnapra templomok és gyülekezetek ezreiben hívogatnak a lelkészek mindenféle lehetőségre, programra, szolgálatra, adakozásra – sokszor és sokakat hiába. Mert a gyülekezeti hirdetéseket mindenki amolyan szükséges rosszként kezeli, amin túl kell lennie, ami nem is annyira „szent dolog”, mint például az igehirdetés. Lehet, hogy sokak számára ez olyan mellékes téma, hogy egy blogcikket sem érne meg – pedig ez is az istentiszteletünk része, akár mondjuk, akár hallgatjuk. Mert amit vasárnaponként kihirdetünk, voltaképpen Isten népének cselekvésre buzdítása – tehát nagyon nem mindegy, mi lesz a végeredménye!

Azt gondolom, mint mindent, ezt is lehetne jobban és hatékonyabban csinálni. Ha sikerülne, talán többen mozdulnának a hívó szóra! Csak néhány mondat, pár perc egy istentiszteleti alkalom legvégén – mégis óriási lehetőség rejlik benne: Isten népének hathatós mobilizálása. Szerintem egyáltalán nem mindegy, hogyan sikerül. És mert a hirdetéseink tétje az, ami utána meg is történik, szeretnénk segíteni néhány apró kommunikációs tanáccsal.

1. Száraz információk helyett azt mondd el, miért jó ez nekik!

Jöjjenek el egy missziós alkalomra? De miért? Hívják el még a barátaikat is? De mit mondjanak nekik, miért érdemes eljönniük? Önkénteseket keresünk egy szolgálathoz? És miért érdemes részt venni benne?

A legtöbb „hirdetés” csupán száraz információ közlés, amely adatokat tartalmaz: mikor, hol, ki, mit, mennyit… Úgyse jegyzik meg az emberek. Jobb helyen nem is kell, mert ott van a faliújságon, a honlapon, az újságban, a szórólapon. Az indoklás, a motiválás, a lelkesítés teljesen hiányzik. Az emberek nem arra kíváncsiak, mi mikor kezdődik – hanem hogy mire és miért érdemes nekik elmenniük, mit fognak kapni, nyerni, mit tudnak szolgálni általa?

Ne csak hirdesd az eseményeket – hanem győzz meg róla, hogy ez nekem szól! Akkor nagyobb eséllyel veszek részt rajta!

2. Kánaáni nyelv – ha úgy beszélsz, hogy nem vagy érthető, ne csodálkozz, hogy nem értenek meg!

Egy kívülálló sok gyülekezeti hirdetésből legfeljebb a kötőszavakat és az időpontokat érti meg. Várjuk a „missziós alkalmunkra” – oké, de ez mit jelent? Mi történik egy „missziós alkalmon”? „Megmisszióznak” engem?!

3. A hirdetések unalmasak? Akkor tedd érdekessé!

Minden hirdetés voltaképpen értékesítés: el kell adnunk egy lehetőséget, amiért a gyülekezeti tagok az idejükkel, a szolgálatukkal, a részvételükkel, vagy a pénzükkel fognak „fizetni”. Órákat készülsz az igehirdetésre? Nagyszerű! De a hirdetésekre is ugyanúgy készülni kell, különben nem lesz hatása!

Minden egyes hirdetés az emberek felhívása valamilyen cselekvésre. Ez nem megy akárhogy, gépiesen, monotonon, unalmasan – már ha azt akarod, hogy tényleg legyen hatása. Legyen a hirdetés is ugyanolyan fontos, mint az igehirdetés, hiszen ez voltaképpen a gyülekezet mobilizálása bizonyos szent célok érdekében. Vagy ha nem az, akkor nincs is helye az istentiszteleten!

4. A kevesebb több!

Voltam már olyan gyülekezetben, ahol a hirdetés majdnem olyan hosszú volt, mint a prédikáció. Senki nem is figyelt rá – a hirdetés a „csomagolási időszak”.

Kommunikációs kísérletek igazolják, hogy minden egyes új információ arányosan csökkenti az előtte lévők megjegyzését és megcselekvését. Tehát a kevesebb több! Legyen inkább minden leírva és kiosztva, legyen elérhető online – de szóban csak a legfontosabb egy vagy két hirdetni valót mondjuk el, azt viszont indoklással és lelkesítően!

5. Mindig az érintetteket győzködd!

Teljesen felesleges gyermekprogramot hirdetni, ha a gyermekek épp vasárnapi iskolán vannak, és nem hallják. Vagy olyan tevékenységet, ami csak néhány embert érint a gyülekezetből.

Ami nem érinti a jelenlévők legalább felét, azt nem érdemes publikusan hirdetni, arról értesítsük ki az érintetteket! Így legalább a hirdetési lista is rövidebb lesz!