Hol van a hús?!

Nagyon ambivalens érzéseim vannak a reklámokkal kapcsolatban. Egyrészt gyűlölöm őket, mert bosszantó módon tolakodnak be a személyes terembe. Szerencsére nincs tévénk, így leginkább csak a neten találkozok velük, és a mindent ellepő óriásplakátok révén. Másrészt viszont értem, hogy szükség van rájuk, mert ingyenebéd sehol nincs, és mindenki szeretné minél több embernek elmondani, amit fontosnak tart. Ráadásul részben én is ebből élek, hiszen a honlapok is reklámhordozók, amiket készítek, és tervezünk már több óriásplakát-kampányt is. De azt is sokszor kifejtettem már, itt a blogon és a képzéseinken is, hogy voltaképpen mindenki értékesítő, aki meg akar győzni egy másik embert az igazáról. Nap mint nap adjuk el a saját személyes üzeneteinket, reklámozzuk a saját igazságainkat és céljainkat.

Amennyire utálom a tolakodó és fantáziátlan reklámokat, annyira szeretem az igazán  jókat. A tréningjeinket sokszor előkerül egy-egy, mert vannak olyan reklámok, amelyekből sokat lehet tanulni. Ilyen ez is:

Ez egy 1984-es hamburger reklám: óriási zsömle, benne egy parányi húsdarab, és az amerikaiak Lenke nénije aranyosan hajtogatja, hogy „Hol vana  hús?!”

Mai szemmel végtelenül egyszerű ez a reklámfilm, sehol egy CGI, sehol egy szuperlativuszokban ömlengő szalagcím, nincsenek ígéretek, hogy ez a legjobb, legnagyszerűbb, legolcsóbb… A narrátor végtelenül egyszerű dolgokat mond: A legtöbb hamburgeresnél óriási a zsemle, de kicsi benne a hús! A Wendy’s Single több húst tartalmaz, mint a Whopper vagy a BigMac!

Tehát nem arról szól a reklám, hogy ez a hamburger a legfinomabb, vagy ebben van a világ legnagyobb húspogácsája. Az ilyen ömlengésnek úgysem hinne senki. Egy dolgot állít: nagyobb, mint a másik kettő, amit meg is nevez.

Innentől kezdve ennek a reklámnak van egy hihetetlenül bátor üzenete: TESSÉK KIPRÓBÁLNI! Hasonlítsd össze, mérd le, ellenőrizd le!

Ez a reklám felhívás keringőre: ha nem igaz, amit állít, akkor a reklámozó saját magát üti ki, az felér egy hatalmas költségvetéssel megreklámozott üzleti öngyilkossággal. Nyilván pontosan tudják: amit állítanak, az igaz, bárki ellenőrizheti. Nem túlozzák el a valóságot, nem mondanak teljesíthetetlen ígéreteket, nem állítják objektív igazságnak azt, ami minden ember számára mást jelent – viszont amit mondanak, az tényszerű, vállalható, megérthető és vállalható. És ebből fakad egy átütő magabiztosság: ezt tudom adni – de azt valóban meg is kapod! Kétség nélkül. Vita nélkül. Bizonytalanság nélkül.

Ez a magabiztosság és bátorság nagyon  hiányzik a mai kereszténységből. Hiszen mi is értékesítők vagyunk: minden vasárnapi istentiszteleten, minden bizonyságtétellel, minden hitvallással értékesíteni próbáljuk az evangéliumot, Jézus Krisztus személyét, az Istennel való közösséget. Reklámozzuk a keresztény élet „hasznát”, a természetfeletti világ valóságosságát, a gyülekezeti közösség teljesen másmilyen voltát.

De vajon hozzá merjük-e mondani, amit ez a hamburgeres reklám: hogy tessék kipróbálni, ellenőrizni, megmérni, letesztelni?! Isten létezik. Csodák vannak. A kereszténység működik. A keresztény életforma tényleg teljesen más, mint a nem keresztény. A keresztény emberek tényleg mások, mint az Isten nélkül élők. A gyülekezethez fogható emberi csoportosulás nincs több a világon. Krisztus kiteljesíti az életünket. Nem félünk a haláltól, mert legyőztük.

Pont.

Tessék eljönni és ellenőrizni!

De vajon elég meggyőzőek vagyunk?