Hoppá! Huhh! Ahaaaa! Váóóóó! YESSS!
Eugene Lowry klasszikus könyvében, a The Homiletical Plot-ban azt fejti ki, hogy a narratív prédikáció olyan, mint egy pörgős film öt egymásra épülő jelenete. Az üzenetet ez a jelenetsor fogja kibontani és kommunikálni. A modellje nagyon egyszerű és tanulságos, öt egyszerű indulatszóval összefoglalható:
1. Hoppá…!
AZ EGYENSÚLY FELBORÍTÁSA
A hallgatót ki kell mozdítani a nyugalmi állapotából. Szinte le kell lökni a székéről, amin ül. Ez a problémafelvetés, a provokatív kérdezés, a konfliktus felbukkanásának kezdőlökése, amely beszippantja őt a kommunikációs folyamatba. A hallgató szembesül valamivel, amire nem számított.
2. Huhh…!
A DIAGNÓZIS FELÁLLÍTÁSA
A konfliktust, a problémát analizálni kell, és fel kell állítani a helyes diagnózist. A jó (narratív) prédikáció a hallgatót bevonja a diagnosztizálásba. Miközben az igehirdető beszél, a hallgató gondolkodik, és jó esetben előbbre jár, mint a prédikátor. Megpróbál hamarabb rájönni arra, mi is a voltaképpeni probléma. Ez a „versengés” a gondolatok szintjén nem tudatos, hanem önkéntelen. Legalábbis az igazán jó igehirdetések közben lázasan pörögnek a gondolataink, és egyszercsak eljön az a bizonyos „aha”!
3. Ahaaa…!
A MEGOLDÁSRA VALÓ RÁTALÁLÁS
Amikor leesik a tantusz, az mindig nagyon felszabadító pillanat. Egyfajta mini katarzis, szellemi elégtétel, a megvilágosodás pillanata. Összeraktuk a mozaikokat, és végre ráleltünk a megoldásra.
4. Váóóóó…!
A MEGOLDÁSBAN VALÓ GYÖNYÖRKÖDÉS
Csak úgy isszuk be a megoldás pozitív következményeit. Gyönyörködünk benne, eltelünk vele, megelégedünk. Tele van a szívünk örömmel, hogy valami értékesre találtunk. És ahogy egyre jobban megértjük, átlátjuk a lehetséges jó következményeket, a csodálatunk és örömünk egyre növekszik.
5. YESSS…!
EZ AZ ELKÖTELEZŐDÉS PILLANATA
A megoldás motivál, inspirál, és megszületik bennem az érzés, az elhatározás: IGEN, EZT AKAROM! Ebben a pillanatban éri el a célját a kommunikáció – enélkül az egész csak szórakoztatás.
Oké, tudom, ez hihetetlenül leegyszerűsített modell, talán a legtöbbünknek nagy újdonságereje sincsen. Ezek a sóhajok, felszisszenések valahogy mégis hiányoznak olyan sok vasárnapi istentiszteletről.
Vagy nem?!
Tetszik ez a frappáns összefoglalás, egyetértek azzal, hogy ha egy prédikáció nem ragadja meg a hallgatót, akkor kár volt elmondani. Klasszikus példa: „Milyen volt a prédikáció? Jó. És miről szólt? Arra már nem emlékszem.” Nos, ez a prédikáció ROSSZ volt.
Az egyetlen óvatosságra intő rész a „hoppá”, azaz a „hanyattlökés”. Értem, hogy ez miért kell, és egyet is értek vele, de nagyon nem mindegy az eszköz, mert ROSSZ ESZKÖZT NEM SZENTESÍT A CÉL. Főleg (de nem csak) amerikai igehirdetők fejlestették profi szintre a „hanyattlökést” (ott ez általában a PR kultúra része), de vannak esetek, amikor durván, agresszíven, megalázó, megszégyenítő módon zajlik, illetve valamely igei igazság megengedhetetlen kisarkításán alapul. Innentől a „hanyattlökés” egy manipulatív folyamat áldozatává teszi a hallgatót, és nem a Szentlélek áramába kapcsolja be, vagy maximum a kettő valamely zűrös egyvelege jön létre.
Ebben abszolút igazad van Ernő! Nyilván ha rosszul alkalmaznak valamit, akkor az eredménye sem lesz jó. A lényeg itt a problémafelvetés, olyan módon, hogy az személyes érintettséget is hozzon létre. De természetesen nem pszichológiai manipuláció, az nem méltó az igehirdetéshez!
esketési prédikáció közben éreztem,hogy se a vőlegény,se a násznép nem figyel.Még a szertartásos kérdezések előtt voltunk jóval,de megkérdeztem a kedves fiut:halálosan szereted?Ó,igen.A kiskutyádról is lemodanál érte?Á,ez a téma nem kerül elé.De a templomban ez a téma a téma.Mert azért jöttünk ide,hogy megtudjuk:Isten mennyire szeret?Bár még soha nem mondta Ő,hogy halálosan imád titeket,mégis Jézusáról mondott le érettetek…..Egy idegen faluban temetési beszéddel terheltek meg,meg egy kétoldalas névsorral-bucsuztatóval.Szinte csalános lettem,aztán a temetési beszéd közepén olvastam fel a névsort azzala kéréssel,hogy addig ne gyujtsanak reá,amig az üzenet elsősorban nekik szól.Azóta,ha az előző eset nem is a legjobb Hoppá,minden temetést a személyes megszólitással kezdem.Nem nagy gyakorlatom van,semmi rutint nem ad hála az Adónak az egy eset nagy néha.