APCSEL29 NYÁRI AKADÉMIA (?)


Nem szívesen használok ilyen nagy szavakat, de valami elnevezést kellett találni erre az alkalomra. Van néhány fontos és alaposan kidolgozott témánk, amelyek egy részét már feldolgoztuk az elmúlt években, másokkal pedig mostanság foglalkozunk sokat, és felmerült a kérdés, hogy lenne-e igény ezekből egy néhány napos, intenzív kurzust tartani a nyáron. Részben mert valamelyest kicserélődött az APCSEL29 követői bázisa, részben mert ha meghívnak előadásokat tartani, az állandó időhiány miatt úgysem tudunk mindent olyan alaposan kitárgyalni, mint ahogy lehetne.

Átgondoltam egy tematikát, és feldobnék egy labdát, hogy lássuk, hányan lesznek, akik lecsapják…

FONTOS: Ez még nem konkrét meghívó vagy jelentkezési űrlap, kizárólag igényfelmérés!

A TERVEZETT TEMATIKA:

ELSŐ NAP:
A GENERÁCIÓ-FÓKUSZÚ SZOLGÁLAT

Ezt az előadást tartom mostanában a legtöbbet, egyházi lelkészképzéseken, iskolákban tanári karoknak és diákoknak, városi rendezvényeken és egyetemen. Rengeteg adattal alátámasztott, fontos és sokkoló, egyúttal azt hiszem, szemléletformáló anyagot sikerült összeállítani ebben a témában, s amennyire tudom, hiánypótló is.

TEMATIKA:

  • Az egyes generációk jellemzői az életélményeik, értékeik,  gondolkodásuk, a munkához és a tanuláshoz való hozzáállásuk, a kapcsolataik, a motiválhatóságuk alapján
  • A generációs erősségekre építő gyülekezeti struktúra és missziómunka kialakítása, a különböző generációk megszólítása és mobilizálása a gyülekezetben
  • a mai fiatalok (elsősorban a Z generáció) viselkedésének, értékeinek, szokásainak mélyreható elemzése, amely az alábbiakat foglalja magában:
    • nyelvi eszközeik, információfeldolgozási és gondolkodási szokásaik, problémamegoldás, technológiai kitettség
    • lányoknál: generációs nárcizmus-járvány, közösségi-média kitettség, virtuális személyiség-képzés
    • fiúknál: játék- és online pornó függőség
  • társadalmi krízisek és megoldási utak
  • az ifjúsági misszió újragondolása a Z generáció számára

MÁSODIK NAP:
KREATÍV (BIBLIA)TANÍTÁS

X

HARMADIK NAP:
HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓ

X

NEGYEDIK NAP:
GYÜLEKEZETI ÁLLAPOTFELMÉRÉS

Ennek a programunknak a konkrét célja egy átfogó gyülekezeti átvilágítás, amely a gyülekezeti élet nyolc területét vizsgálja – de a kérdőívezésen túl a voltaképpeni célja és lehetősége ennek a nyolc területnek az átgondolása és újragondolása. Ez megint egy olyan téma, amire nem jut annyi idő, mint amennyi kellene, amikor egy-egy gyülekezettel kiértékeljük az összegyűjtött kérdőíveket – most szánnánk rá két napot, és minden témához hozzákapcsolnánk azokat a témákat is, amelyek egyrészt bibliai alapozást, másrészt pedig nagyon is gyakorlatias módon konkrét eszközöket és ötleteket adnának.