Inspiráló tanácsok egy jobb gyülekezetért – második rész
Folytatjuk a tegnapi sorozatot a gyülekezetépítés Ed Young inspirálta tanulságaival – ha nem olvastad volna az első részt, akkor érdemes azzal kezdened!
7. Elfogadás helyett befogadás!
Aki átlépi egy gyülekezet küszöbét, azt valószínűleg a valahová vagy valakikhez való tartozás vágya (is) hajtja. Szeretne biztonságos, befogadó, barátságos környezetbe és közösségbe belépni. És nincs nagyobb csalódás, mint amikor teljesen oda nem illőnek, kívülállónak, tudatlannak érzed magad, mert semmit nem tudsz a körülötted lévő emberekről, ráadásul azokat jobban érdeklik a saját szokásaik és rítusaik, mint Te, vagy bármelyik “idegen”. Sok gyülekezetben semmiféle gondot nem fordítanak arra, hogy a látogatók megértsék, mi miért történik: mit jelent a dicsőítés, miért imádkozunk egyáltalán Istenhez, mikor kell felállni vagy leülni, mit mikor kell közösen mondani, stb. stb. A keresztények dugig vannak bennfentes szokásokkal, saját nyelvezetük van, és van valamiféle “világot” és a “világiakat” megvető hívő übermench, amit minden kívülálló azonnal megérez. A legtöbb felekezet és gyülekezet elfogadó – ha megfelelő módon öltözködsz, viselkedsz, beszélsz, akkor talán be is fogadnak. Ennek a következménye, hogy a legtöbb gyülekezet már egyáltalán nem növekszik megtérőkkel, hanem egy belterjes vallásos klubként üzemel.
8. Radikális beavatkozás
Soha ne engedd a fertőző embereket fertőzni – különösen a munkatársak, önkéntesek és a vezetők között! Ha úgy látod, hogy valamelyik kulcsembered bántóan kritizálja, demotiválja vagy megosztja a közösséget (ez a három különösen veszélyes ragály!), ha akadályozza a közös munkát vagy rossz fényt vet a szolgálatra, akkor ne engedd valamiféle kegyes humanizmusból vagy rosszul értelmezett testvéri szeretetből tovább fertőzni! Ha vezető vagy, kötelességed a konfliktusokat felvállalni és konfrontálódni mindennel és mindenkivel, aki a közös céljaitokat, értékeiteket és a közösségetek egységét veszélyezteti. Természetesen gyógyítsunk, ne gyilkoljunk – de néha a legradikálisabb lépéseket sem spórolhatjuk meg. Az igei útmutatás ehhez a ponthoz a Róma 15,14-ből: “Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve a teljes ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani (az eredetiben: inteni!).”
9. Figyelj azokra, akik elhagyják a gyülekezetet (ifit, kiscsoportot…)!
Vannak gyülekezetek, amelyekhez rengetegen csatlakoznak – a létszámuk azonban mégis stagnál évek, évtizedek óta. Mert arról nem beszél senki, hogy hányan esnek ki a gyülekezetből. Ez tabutéma! Ismerek olyan közösséget, ahol minden kilépőtől kérnek valamiféle visszajelzést, hogy miért nem talált otthonra náluk. Ha azért, mert nem akarják a szentség, az Istennel való közösség, a keskeny úton való járás árát megfizetni, akkor “rendben van” a dolog. Ha azonban a mi ostoba, emberi szokásaink, a közömbösségünk vagy épp az arroganciánk miatt, akkor nagyon nincs rendben!
És még egy gondolat – Ed Young ezt mondta: ha jól csinálod a dolgodat, akkor mindig lesz, aki elhagyja a gyülekezetet! Minden harmadik angyal is otthagyta a mennyet! Azon kellene csodálkozni, ha ez nem így lenne!
Azonban nagyon nem mindegy, miért mennek el, akik elmennek!
Kérdezzük meg őket – már ez rengeteget fog segíteni nekünk!
10. Legyél gyerekközpontú!
Ed Young szerint a gyülekezet legfontosabb szolgálata a gyerekek felé végzett szolgálat! Azt mondja, a legtöbb energiát, a legjobb embereidet, a legtöbb pénzt és időt ebbe a szolgálatba fektesd, ha jövőt akarsz építeni!
Ismerek egy olyan baptista gyülekezetet Dallasban, amelyik a gyerekszolgálatra tett fel mindent az indulásakor. Hihetetlen magas minőségű gyerekistentiszteletet tartottak, amely vetekedett a Cartoon Network vagy DisneyTV műsoraival is, és a gyerekek még betegen is a gyülekezetbe akartak menni, nehogy kihagyjanak akár egyetlen vasárnapot is. Ma az eredeti épület mellett már egy 5000 fős templom is áll – a szülőknek!
11. Show
Ezzel a ponttal kapcsolatban kicsit kritikus vagyok. Az elmúlt húsz év amerikai megachurch mozgalma valóban a show-jellegű istentiszteletekre épültek. És természetesen ma is sok dinamikusan fejlődő gyülekezet szolgálata épül a vasárnapi show-ra. A kritikám inkább abból fakad, hogy ez lehet kultúrafüggő dolog, és ami amerikában megy, nem biztos, hogy nálunk is menni fog. Nem hiszek a mindenhol működő standard receptekben. De tanulni érdemes belőle. Mert egy óriási tanulsága van ennek a szemléletnek – hogy tudniillik a gyülekezeti szolgálati piramis tetején a show-szerű mega-istentiszteletek vannak. A tanulság az, hogy az istenkereső embereknek nem csak a száraz dogmák és a puritánul kötött liturgia kell, hanem szükségük van az élményre is! Különösen a 21. század élménycentrikus világában! Az istentisztelet legyen egy óriási élmény is egyben, amelyben ugyanúgy része van a felszabadult nevetésnek vagy éneklésnek, a kikapcsolódásnak és a szórakozásnak, mint a mély tanításnak vagy az Isten előtti néma imádatnak.
És még egy gondolat: a show csak professzionális minőségben működik! Ehhez profi énekesek és zenészek, profi technika és díszlet, profi épület és kiszolgáló személyzet, profi előadó és hihetetlenül sok felkészülésből fakadó tartalmas üzenet kell! Ennek pedig mindig ára van. Ez az, ami nálunk még nagyon hiányzik – a színvonaltalanságra és a felkészületlenségre nem indok az, hogy majd “Isten kipótolja” – mert neki nem az a dolga, hogy helyettünk dolgozzon! A show nem fog üdvözíteni senkit – de egy olyan világban, ahol a Sátán professzionális színvonalon szolgálja ki az embereket, hogy őt választják, az amatörizmus nem lehet a kereszténység minőségjelzője!
12. Lepd meg az embereket!
Legyél nagyon-nagyon kreatív, hogy kimozdítsd az embereket a komfortzónájukból, és gondolkodásra, változásra késztesd őket! Óriási kommunikációs zajt kell áttörnünk, ha meg akarjuk szólítani az embereket – és a 30-60-90 perces egyszemélyes monológ nem biztos, hogy a legalkalmasabb módja a mai ember figyelmének megnyerésére és megtartására!
13. Az üzenet a lényeg!
Az otthonos gyülekezeti légkör, a dicsőítés, a videók, a hangulat mind fontos – de a legfontosabb az üzenet! Az üzenetnek pedig frissnek, aktuálisnak, gyakorlatiasnak, ütősnek, érdekesnek – és természetesen nagyon mélyen biblikusnak kell lennie!
Remélem, hasznos volt ez a gondolatébresztő lista. Érdemes átgondolni, mi az, amit alkalmazni tudunk belőle – és amit holnaptól alkalmazni is akarunk és fogunk!
Tisztelt Sándor és a Csapat!
Őszintén kívánok minden jót számotokra. Nagy áldás mindaz amit tesztek. Minden cikketek, előadásotok nagyon építő…
E cikkben megfogalmazott – rengeteg igazságot és figyelmeztetés tartalmazó – igazságokkal kapcs. lenne egy-két gondolatom, észrevételem, amit talán mások is megtapasztaltak rajtam kívül.
Lelkészként tevékenykedem egy evangéliumi alapokon működő cigánymisszióban. Amiket leírok, azok az évek alatt tapasztaltak függvényei. Lehetségesnek tartom, hogy nem csak a romákra igazak az észrevételeim…
7-es pont: Rengeteg gyülekezethez ”csatlakozó” világi embert ismerek, aki kifejezetten csak a külsőségeket figyeli, majd mesteri módon felveszi, illetve alkalmazza azokat, hogy a közösség elfogadja őt maguk közül valóként. Ezzel pedig azt a képet kívánja kommunikálni magáról, hogy már ő is keresztyén, hiszen mindenben követi azokat a külsőségeket, kliséket, melyek a többieket (keresztyéneket) is jellemzik (beszédstílus, öltözködés, témák stb.). A hívőknek erre nagyon figyelniük kell, hiszen az a világi ember, aki ezeknek a külsőségeknek a felvevésétől hívőként kerül elfogadásra (talán még a színpadhoz is előrejött a megtérésre híváskor), többé szinte sosem evangelizálható, hiszen ő mindent úgy tett, ahogy az a ”nagy könyvben” meg van ”írva”… Ezért fontos, hogy minket hívőket ne kápráztasson el az, ha valaki jó emberismerőként könnyen alkalmazkodik hozzánk…hiszen keresztyénné a Krisztussal való azonosulás (együtt halás, együtt feltámadás) tesz. Ami független a külsőségektől, hiszen azok, amint írja a cikk is, sokkal inkább a mi kultúránk része sem mint az evangéliumé!
9-es pont: Jelenleg egyetlen olyan világot választó, hitehagyott embert sem ismerek, aki a kérdésre, hogy “miért mentél el a gyülekezetből”, azt a választ adja, hogy “azért mert önmagamnak akarok élni Jézus helyett” vagy “mert szeretem a világot és nem tudok lemondani erről meg arról”.
Mivel a legtöbb embernek hívő életét követően gyakran belterjessé válik a kapcsolatrendszere, vagyis döntő többségben hívőkből áll – ráadásul meg is tapasztalta sokszor, hogy jól érzi magát velük, mert lehet velük értelmesen és mély dolgokról beszélgetni – nem akarja őket elveszíteni azzal, hogy azt mondja, “a világba megyek vissza”, hiszen biblikus gyülekezetben akár beindulhat ilyenkor az egyházfegyelmi gépezet, amit végkép szeretne elkerülni.
Így nem marad más, mint hogy mondani kell valamit… Az pedig nem lehet más, mint az, hogy “valakik ilyenek meg ilyenek voltak velem a gyülekezetben”, vagy “a pásztor nem jól hirdet” (amiket persze nem mond el az érintetteknek, mert tudja, hogy megvédhetetlenek az érvei). Igazából pedig legtöbbször csak az áll a háttérben, hogy “magamnak akarok élni” Krisztus helyett!
11-es: Óriási kérdés a show kérdése… Sokat kell beszélnünk, illetve együtt gondolkodnunk erről, hiszen mint a cikk is írja, ma óriási nyomás van a világtól az egyházra ez irányban…
Szintén rengeteg olyan embert ismerek – különösen a 9-es pontban említett rétegből – akik szeretnék élni az életüket önmaguknak, miközben viszont az Istenhez tartozás érzését is szeretnék maguknak tudni, hogy “a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon”. Ma amikor nagyon ”olcsó” lett az evangélium, mindenféle bűnbánat nélkül jönnek tömegek Jézushoz abból a célból, hogy segítse meg őket. A különböző ”keresztyén” tv műsorok folyamatosan azt erősítik meg a bennük elhangzó ”bizonyságtételekkel”, hogy “ha Jézushoz jössz, mindened meglesz, amire eddig vágytál, de nem tudtad elérni”. Vagyis “Jézus az, aki segíteni fog abban, hogy minden vágyad teljesüljön”.
Nem akarok igehirdetőket megnevezni (de bizonyára ti is jól tudjátok), napjainkban sok igehirdető specializálódott ezen igény kiszolgálására, hiszen egy különlegesen sikerorientált világban élünk… Így az emberek azt keresik, hogy “miként lehet az ÖNRENDELKEZÉSEMET MEGTARTVA, Isten erejét bevonni az életembe úgy, hogy mindaz úgy legyen az életemben, ahogy és amikor ÉN akarom”
Vagyis “megtartják a kegyesség látszatát, de megtagadják annak erejét” (2Tim 3,5). A keresztyénség ereje pont abban van, hogy ÉN-ünk ereje helyett Krisztus és az ő Szelleme uralma alatt és által élünk. Napjainkra ez megfordult. Pont maga isten az, aki hozzásegít ahhoz, hogy ÉN uralkodjak az életben, ehhez adja erejét, hatalmát, segítségét… Így a keresztyénség ereje elmegy, miközben a keresztyénség látszata megmarad, hiszen tömegek jönnek össze Istent (valójában az önmegvalósítást) imádni névlegesen.
Ezért olyan igehirdetőket hallgatnak szívesen, akik az önérvényesítés megvalósítására, a személyes különlegességünk hangsúlyozására, illetve a siker teológiára fektetik a hangsúlyt (2Tim 4,3-4).
Napjainkban mindezeket az észrevételeket tömegesen tapasztalom. Nem tudom mások is így vannak-e ezzel vagy csak én. Érdekelne mások (más lelkészek) tapasztalata.
Köszönöm még egyszer mindazt amit tesztek az egyházi szolgálat hatékonyságáért!
Isten áldását!