Krízis és reformáció – letölthető bibliaiskolai tanítás

Őszintén szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy minden missziós lehetőségünk ellenére a nyugati (vagyis európai és észak-amerikai) kereszténység befolyása és létszáma vagy stagnál, vagy fogy, szemben az okkultizmus befolyásával, amely szinte napról-napra erősödik. Ha a világmisszióra nézünk, Kína és India, több Afrikai és Dél-Amerikai ország hatalmas ébredéseket él át. Ahol a kereszténységnek nincsenek két évezredes gyökerei, ott van hitele és ereje – nálunk viszont mindkettőt elveszítette. És megindult egy nagyon furcsa missziós folyamat, bár még csak az elején tart, de máris érezhető az erősödése: már nem mi küldünk misszionáriusokat a világ minden tájára, hanem a világot meghódító ázsiai és afrikai misszionáriusok jönnek vissza hozzánk, Európába vagy az Egyesült Államokba, újraevangélizálni a kereszténység bölcsőjét.

Nagyon fontos megértenünk valamit: ha az egyház krízisben van, az azt jelenti, hogy az egyházat felépítő helyi gyülekezetek vannak krízisben, mert a gyülekezeteket felépítő keresztény emberek személyes élete van krízisben. Ugyanis belőlünk épül fel Krisztus Teste, és ha baj van a testtel, akkor baj van a testrészekkel. Meggyőződésem, hogy az utolsó időket éljük, de azt is hiszem, hogy Istennek van egy nagy megtisztító, megelevenítő munkája, és mielőtt elérkezne az antikrisztusi világbirodalom, helyre fogja állítani az egyházát, és lesz még egy nagy és győzedelmes időszaka az eklézsiának. Én hiszem, hogy Isten munkáját feltartóztatni nem lehet, de azt is látom, hogy kimaradni belőle viszont igenis lehet. És amelyik gyülekezet szembenéz a saját krízisével, és enged Isten helyreállító munkájának, az nem fog kimaradni az ébredésből sem, az átélheti a megújulást, a gyümölcstermést, a növekedést. De ehhez egy gyökeres reformációra van szükség. És megfigyelhető, ahogy Isten világviszonylatban elkezdte helyreállítani az egyházat felekezetektől függetlenül. Minden gyülekezetben egy hármas reformációnak kell lezajlania – ezt mutatja az egyetemes missziótörténet és a ma eredményesen működő gyülekezetek saját történetei is. Az első mindig a teológia, vagyis a tanítás megreformálása. Ahogyan az egyetemes egyháztörténetben a Luther-Kálvin-féle reformáció helyreállította a Biblia tekintélyét, úgy kell minden gyülekezetben és minden hívő ember személyes életében helyreállnia a Biblia tekintélyének. Mert az igazság az, hogy az életünk tele van tradicionális, megszokáson, emberi elgondolásokon és érdekeken alapuló dolgokkal, és a hívő élet számtalan területén már régen letért a gondolkozásunk és az életvitelünk is az igei útról. Ha pedig eltérünk Isten kijelentésétől, akkor sem a mennyei erőforrások, sem az áldások nem állnak a rendelkezésünkre. Megfigyelhető, hogy a huszadik századtól Isten hogyan állította helyre a pásztori szolgálatot, azután az ötvenes évektől az evangélista szolgálatot, gondoljunk csak arra, hány missziótársaság indult el ebben az időben, és hogy mekkora munkát végzett el Billy Graham, Chuck Smith és még sokan mások. A hetvenes évektől látható egy komoly helyreállítás a tanítói szolgálatban, felnőtt egy biblikus tanítói nemzedék, amely elkezdte leporolni a felekezetiség és a dogmák alá temetett igei igazságokat. A nyolcvanas-kilencvenes években elindult a prófétai szolgálat helyreállítása, és most kezd kibontakozni az apostoli szolgálatok felépítése. Az efézusi levél 4. részében ez az öt legfontosabb szolgálati területe van az újszövetségi egyháznak. És a helyreállás elsődleges eszköze ezekben biblikus tanítás.

De az egyháztörténelem azt mutatja, hogy a tanítás a Szentlélek megelevenítő munkája nélkül nagyon hamar válik ortodoxiává, ezért a második reformáció mindig a kegyesség reformációja. A személyes hívő élet újraértékelése és megélése. Mert a keresztény életnek van egy sajátossága: hogy természetfeletti, mert Isten, akiben hiszünk, természetfeletti Isten, aki viszont nagyon is valóságosan részese az életünknek. A kegyesség reformációja volt először a puritán mozgalom, a Jonathan Edwards, a Wesley, a Whitefield, a Moody és még sokak nevével jegyzett sokféle ébredési mozgalom, később pedig a karizmatikus mozgalom. A kegyesség reformációja a személyes hívő élet megváltozását jelenti, amikor az üres vallásosságból bizonyságtevő, erőteljes és látható krisztusi gyümölcsöket termő hit születik, amely áthatja a környezetet és társadalmi szinten is változásokat idéz elő.

A harmadik reformáció pedig a struktúrák reformációja. Amikor a gyülekezeti struktúrákat bátran, és ha kell radikálisan hozzá kell alakítani a bibliai alapelvekhez és az élő hithez. A struktúrák reformációját olyan gyülekezetek fémjelzik, mint Willow Creek, Rick Warren pásztor Saddleback-i gyülekezete, újabban a Mars Hill Church. Az egyháznak működésében, nyelvezetében, eszközeiben, kommunikációjában is fel kell zárkóznia a 21. századhoz, nem élhetünk egy évszázadokkal korábbi muzeális szubkultúrában, mert akkor elveszítjük a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik felé Jézus küldött bennünket.

A bibliai alapelvek reformációja, a személyes kegyességi élet reformációja, és a gyülekezeti élet és struktúrák reformációja. Ez vár ránk. És mindig ebben a sorrendben, először személyes, azután közösségi szinten. Nem lehet ezt a rendet felcserélgetni, csak ebben a sorrendben működik Isten megújító munkája. És nem titkolt célja ennek a bibliaiskolának, hogy a tanításokban helyreállítsa a Biblia tekintélyét, hogy a bibliai igazságok áthassák az életünket, és hogy azután bátran kezdjük el hirdetni, továbbadni ezeket az igazságokat a saját gyülekezeteinkben is, hogy kovászként megerjessze a magyar eklézsiát is.

Éveken keresztültanítottam bibliaiskolákban – többek között erről a fontos témáról is. A reformáció vasárnapján szeretném megosztani Veletek az erről szóló teljes, közel 30 oldalas tanításomat, talán hasznát veszitek, és Isten eszközzé teszi számotokra, illetve általatok mások számára! A LETÖLTÉSHEZ CSAK KATTINTS IDE!

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük