002. Az elkerülhető és az elkerülhetetlen szenvedés

Ott hagytuk abba az előző részt, hogy az élet nehéz, de ezek a nehézségek nem feltétlenül kell, hogy az ellenségeinkké váljanak! A kulcs a helyes hozzáállásunkban van, amelyről majd a következő napokban fogok beszélni – előbb azonban a nehézségekkel és a szenvedéssel kapcsolatban egy másik nagyon lényeges gondolatot szeretnék megosztani Veled. Olyan dologról lesz szó, amely nagyon magától értetődőnek tűnhet első hallásra, mégis az igazság az, hogy az életünk terheinek jelentős, mondhatni legnagyobb része ebből a magtól értett, és mégis úgy tűnik, sokszor meg nem értett tényből fakad. És ha ezt a tényt elfogadod, és a hozzá kapcsolt alapelvet megérted, komolyan veszed és az életedben alkalmazni fogod, teljesen biztos vagyok abban, hogy a jövőben a problémáid jelentős részét el fogod tudni kerülni!

A tény nagyon egyszerűen annyi, hogy mindazok a nehézségek, kudarcok, fájdalmak és szenvedések, amelyek bennünket érnek, két csoportra oszthatók: vannak közülük elkerülhetetlenek, és vannak a teljesen szükségtelenül magunkra vett terhek és szenvedések, amelyek elkerülhetők lettek volna, mert kizárólag rajtunk múlott, hogy magunkra vettük-e azokat is, vagy sem! És mielőtt ezt kifejteném, szeretném elmondani már az elején azt is, hogy a kettő aránya egymáshoz – az elkerülhetetlen és a teljességgel szükségtelen és elkerülhető szenvedésé az életünkben – egészen biztosan nem rosszabb az 5-95%-nál. Vagyis az összes szenvedésünknek jó ha 5%-a elkerülhetetlen, rajtunk kívül álló vagy rajtunk túl mutató szenvedés, míg 95%-áról, vagyis a problémáink és szenvedéseink legnagyobb részéről kizárólag mi magunk tehetünk! Tudom, hogy ez nagyon vérlázítóan hangzik, de be is fogom bizonyítani!

Nézzük tehát az első kategóriát kicsit részletesebben: az elkerülhetetlen, bizonyos szempontból szükséges szenvedések kategóriáját.

Az előző részben megpróbáltam megértetni veled, hogy az élet nehéz, és még ha te tökéletes is volnál, a többi ember tökéletlensége körülötted, vagy a rajtad kívülálló körülmények egészen biztosan nehézzé és terheltté tennék a te életedet is. Persze azért ne legyél naív ebben a tekintetben sem: te sem vagy tökéletes! Mindenesetre tény, hogy az élet nehézségeinek egy részét a rajtunk kívül eső valóságok, emberek, körülmények adják, amelyek nem tőlünk függenek, és amelyekre nem mindig, vagy egyáltalán nem lehetünk befolyással. A bennünket ért kudarcok és szenvedések egy részén hiába is akarnánk, nem tudunk úrrá lenni, nem tudjuk kikerülni őket, mert egészen egyszerűen nem rajtunk múlnak, és abszolút semmit nem is tudnánk tenni, hogy elkerüljük. Ilyenek a természeti csapások – mert hiába is vagyunk jellemes, gondos, abszolút optimista emberek, ha jön az aszály vagy az árvíz, az ellen semmit nem tudunk tenni. Ilyen számtalan társadalmi vagy gazdasági hatás – mert hiába vagyunk mi becsületes munkások, ha politikai döntések hatására vagy a nemzetközi piac miatt a cégünk csődbe jut, és bennünket elbocsátanak. Tehát rengeteg rajtunk kívül álló és rajtunk túlmutató hatás és körülmény formálja az életünket, amelyekre nem tudunk befolyással lenni. Ezt tudomásul kell vennünk.

Van azonban a másik kategória, az elkerülhető és szükségtelen szenvedés. Ez nem következne be, ha mi nem tennénk róla. Ide azok tartoznak, amelyek kizárólag a mi döntésünktől függenek, és amelyeket általában a mi helytelen hozzáállásunk és a nem konstruktív, hanem kifejezetten destruktív reakcióink idéznek elő. Sőt, hogy összetettebb legyen a dolog, a mindennapos valóság az, hogy érnek bennünket elkerülhetetlen szenvedések, amelyeket a körülményeink vagy más emberek okoznak nekünk, és mivel nem jól reagálunk rájuk, éretlenül, felelőtlenül, sokszor teljesen esztelenül reagálunk, egy sor szükségtelen szenvedést generálunk az életünkben. És általában sokkal többet és sokkal mélyebbeket és fájóbbakat, mint amelyek a sor elején elkerülhetetlenül álltak.

Hogy megértsd, szeretném egy nagyon hétköznapi példával illusztrálni ezt.

Tegyük fel, hogy autót vezetsz, betartod a közlekedési szabályokat, sőt, még a sebességhatárokat is, előzékeny és türelmes vagy, tehát mindent megteszel a biztonságos közlekedésért, ami csak rajtad múlik. Ennek ellenére egy másik ember, felelőtlenségből vagy csak azért, mert valamilyen rajta kívül álló okból hibázott, beléd megy az autójával. Ez a te szempontodból egy elkerülhetetlen szenvedés. Te egyáltalán nem tehettél róla, nem voltál előidézője, egyszerűen megtörtént veled az az esemény, amely szenvedést okozott neked. És ennek az elkerülhetetlen szenvedésnek meglesznek a maga következményei és költségei: némi papírmunka, szervízköltség, és persze némi bosszúság a kárért, a kiesett időért és az ijedtségért.

De te nem elégszel meg ennyivel, mert felmegy benned a pumpa, kiszállsz, és nekiesel a szerencsétlen vétkes sofőrnek, és felindultságodban összeverekszel vele. Ő pedig esetleg hasonló rosszindulattól vezérelve, vagy a teljesen valóságos sérülései miatt, amiket okoztál neki, beperel téged testi sértésért. És már rég elrendeződött a koccanás minden velejárója, te még mindig bíróságra jársz, és a végén esetleg te fizetsz majd kártérítést, vagy kapsz egy év felfüggesztettet. Egy rakás bosszúság, szenvedés és teher pluszban. Elkerülhető lett volna? 100%-ig! Ez a szükségtelen szenvedés kategóriája. A teljesen felesleges szenvedésé, amelynek egyetlen kiváltó oka te magad voltál, a helytelen, éretlen, céltalan reakcióddal és viselkedéseddel.

Lehet, hogy nem mész neki a vétkes sofőrnek, csak amikor csörög a telefonod, mert hív az ügyfeled vagy a feleséged, te elkezdesz vele is ordibálni ingerültségedben a koccanás miatt. Tehát nem csak két ember szenved az elkerülhetetlen probléma miatt, hanem már három, esetleg még több, ami aztán gyűrűzhet tovább: az ügyfeled elpártol tőled, ami már a céged számára is veszteséget okoz, a feleséged otthon megbántottan vár, tehát nem csak a délelőttöd, hanem az estéd is tönkre megy. Tehát csak gyűlnek és gyűlnek a teljesen felesleges plusz terhek és szenvedések, amelyek abból fakadnak, hogy te helytelenül reagáltál a téged ért elkerülhetetlen szenvedésre.

Elképesztő, mennyire hozzászoktunk ahhoz, hogy minden egységnyi elkerülhetetlen szenvedésre önként lapátoljunk rá pluszban 10-20 vagy ki tudja hány egység felesleges, elkerülhető, teljességgel szükségtelen szenvedést! És sajnos ennek az éretlen és destruktív viselkedésnek a legnagyobb kárvallottjai épp az emberi kapcsolataink lesznek. Hihetetlen módon tudjuk a magunk meglévő bajai miatt mások kedvét is elrontani. A csalódásainkért másokat hibáztatunk, a rosszkedvünket szinte sosem tudjuk nem kiönteni a környezetünkre, panaszkodunk, és ezzel csak a gyanakvás, a lehangoltság, a kiábrándultság, a csalódás töviseit hintjük a környezetünkben. És szükségtelenül romboljuk mások jókedvét, lelki békéjét, és esetleg a köztünk lévő bizalmi kapcsolatot is.

Mit tegyünk? Hogyan reagáljunk helyesen a bennünket ért elkerülhetetlen, nem tőlünk függő problémákra és szenvedésekre?

Meg kell tanulnunk a bennünket így ért elkerülhetetlen szenvedést elhordozni, és a lehető legkisebb veszteséggel átjutni rajta. A lehető legkisebb veszteség mindig a szükséges, az elkerülhetetlen veszteség, amelyen nem tudunk változtatni. De legalább nem növeljük a teher súlyát és a szenvedés mértékét! Ez már önmagában óriási eredmény lenne az életünkben! Ha megtanulnánk nem hozzátenni a bennünket ért elkerülhetetlen szenvedéshez egy sor miattunk halmozódó, egyébként elkerülhető és szükségtelen szenvedést! Sőt, nem is csak az a cél, hogy ne tetézzük a bajokat, ez a minimális helyes reakció az ilyen esetekben, de megtanulhatjuk azt, hogy a bennünket ért próbákból, bajokból, szenvedésből a lehető legtöbb jót, tanulságot, lehetőséget és esélyt kinyerjük! Mert nincs olyan élethelyzet, legyen bármilyen durva és kegyetlen, amelyből mi magunk nem profitálhatunk, és amelyből legalább egy kicsike nyereséget mégis ki nem csikarhatunk. És lehetséges, hogy a nyereségünk elenyésző lesz a szenvedés mértékéhez képest, de a helyes reakciónkkal nem növeltük a szenvedésünket, hanem lefaragtunk belőle valamit – mert változtatni, kikerülni, esetenként megszüntetni úgysem áll a hatalmunkban – vagy nem a mi hatalmunkban áll.

A példánál maradva, beléd mennek és összetörik az autódat, és te ahelyett, hogy szükségtelenül újabb problémákat generálnál az idegbeteg viselkedéseddel, az erőszakos kitöréseddel, ahelyett a lehető legkonstruktívabban viszonyulsz az így keletkezett károk elhordozásához. Így esetleg elkerülhető egy időt rabló helyszínelés (persze ehhez a másiknak is pont így kellene viselkednie, ugyanebből az okból kifolyólag), elkerülhető az otthoni stressz és a bosszúságunk kiöntése a családunkra, sőt, esetleg adódhat egy kapcsolat azzal, aki akár a saját hibájából, akár szintén más, rajta kívül álló körülmények miatt karambolozott veled. És persze, senki nem így akar magának barátokat gyűjteni – de ha már megtörtént, mért ne hoznánk ki belőle a legtöbb jót?

Vagy azáltal, hogy meg tudod őrizni az önuralmad, és ilyen körülmények között is tudsz emberséges, konstruktív, segítőkész, esetleg nagylelkű is lenni, az a jellemed formálásának lesz egy újabb alkalma, és ezzel a másik fél számára tudsz bátorítást és példát adni. Elkerültél egy csomó veszekedést és idegességet, ráadásul értéket teremtettél a reakcióddal egy másik ember gondolkodásában és tapasztalataiban.

Az tehát, hogy érnek bennünket szenvedések, nem feltétlenül kerülhető el, és nem feltétlenül rajtunk múlik. De hogy hogyan reagálunk rájuk, és ebből kifolyólag mekkora veszteséggel, esetleg nyereséggel jövünk ki belőle, az bizony már 100%-ig rajtunk múlik! És ezzel érkezünk el a harmadik leckéig, amely ennek a sorozatnak a leglényegesebb üzenete: az életünk legnagyobb része a mi hozzáállásunk eszenciája. Vagyis az életünk minősége és tartalma – bár látszólag rengeteg rajtunk kívül álló körülmény és hatás éri – mégis jórészt tőlünk függ! Ez a felelősségünk és egyben a lehetőségünk is! Innen fogjuk folytatni holnap!

Néhány bibliai gondolat a mai témához:

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” Róma 8:28

MIÉRT?

Azért, mert aki Istent szereti, annak a szíve, tehát a motivációi és a hozzáállása a szeretetre, a szolgálatra, az élet igenlésére, a lehetőségekre van beállítva! Mert tulajdonképpen ez az „istenszeretet” definíciója – nem valamiféle üres vallásoskodás! És az ilyen ember számára minden – minden nehézség is! – a javára van, mert a hite, az élethez való hozzáállása segít neki átkonvertálni még a szükséges szenvedést is erővé, fejlődéssé, életté! Dávid különösen sokat írt erről, miután megölette Úriást, csak hogy megszerezze a feleségét, és Istennek össze kellett őt törnie, hogy megváltoztassa a szívét (bár a bűn „magától” is összetör minket, ez a célja és a rendeltetése!). Csak egy a sok példa közül:

„Jó nekem, hogy nyomorúság ért, hogy megtanuljam rendelkezéseidet.” Zsoltárok 119:71

Ézsaiásnál ugyanez (38:17):
„Bizony, javamra vált a nagy keserűség!”

És egy utolsó ige a Példabeszédek könyvéből (20:30):
„Zúzódások, sebek tisztítanak meg a gonoszságtól, és a test belsejében is érzett csapások.”

JAVASLAT EGY CSOPORTOS FELADATRA – ha van kivel megbeszélni ezt a témát (például egy családi beszélgetésben, baráti körben, házicsoportban, ifjúsági alkalmon, stb.)

A legnehezebb azt elhinni, hogy minden rosszban van valami jó. Menjetek körbe, és minél többen mondjatok olyan megtörtént szenvedést az életetekből, amelyben nem találtatok semmi jót – és a többiek feladata az, hogy keressenek benne. Ezzel talán születhet egy kitörési pont a szenvedő ember számára is, és a többiek az eltérő lehetőségeikkel tanulhatnak egymástól egy jövőbeli hasonló szenvedés jó lereagálásához is.