005. Felelős vagy!
A világunk soha nem látott mértékben válik vádlók és áldozatok világává. A valóban létező személyes problémáinkért a múltunkat, a társadalmat, a politikusokat, a szomszédokat, a családunkat, a körülményeinket, a Sátánt és a démonokat, néha talán Istent hibáztatjuk… és ki sem fogyunk a lehetőségekből, amikor kifogásokat és okokat kell keresnünk. Ezen a területen hihetetlen kreativitással bír minden ember.
Nem tudom, ismered-e a tettes-áldozat című nagyon népszerű valósidejű társasjátékot. Három szereplője van: a tettes, az áldozat, és a megmentő.
Valahogy így zajlik:
NŐ: nincs egy göncöm sem, amit felvehetnék… ÁLDOZAT
FÉRFI: ugyan, mért nem veszed fel a fekete miniszoknyádat, abban nagyon szexi vagy… MEGMENTŐ
NŐ: hülye vagy, nem vagyok én már tinilány… TETTES
FÉRFI: na tessék, így segítsen az ember… ÁLDOZAT
NŐ: jól van na, bocsánat, nem akartalak megbántani… MEGMENTŐ
FÉRFI: mi lenne, ha végre az öltözködéssel törődnél, és nem szájalnál folyton… TETTES
NŐ: ha így folytatod, inkább el se megyek veled sehová… ÁLDOZAT
FÉRFI AD EGY PUSZIT… vedd fel a fekete kisestélyid, az jó lesz… MEGMENTŐ
Ez az egyik legnépszerűbb társasjáték, amit az emberek játszanak. Persze sokkal komolyabb területeken, kapcsolatokban, az üzleti és a gyülekezeti életben, sőt, még az Istennel való kapcsolatban is. Ráadásul ha egyszer belekerültél, iszonyú nehéz kiszállni belőle! A szerepeket dobáljuk és váltogatjuk, miközben nincs megoldás.
Hogyan lehet kitörni ebből a játékból?
1. Ne hagyd, hogy egy tettes belekényszerítsen ebbe a játékba!
2. Soha ne játszd az áldozatot! Ez mindig nagyon könnyű, de soha nem célravezető!
3. Ne oldd meg az emberek problémáit, hanem segítsd, hogy ők maguk oldják meg azt. Azaz tedd őket felelőssé. ERRE MÉG VISSZATÉRÜNK!
A lényeg: mindig a te kezedben van a döntés, hogy tettes leszel vagy áldozat!
És ezzel elérkeztünk a megoldáshoz:
LEGYÉL FELELŐS!
A nagy definíciók és elméletek helyett nagyon-nagyon egyszerűen szeretném megmutatni azt, ahogyan a felelősséget meg lehet ragadni. Ez nem a teljesség, de egy nagyon hasznos megközelítése a felelősségnek.
Nem mindenért vagyunk felelősek az életben, még egészen szűken a saját életünkben sem. Nem vagyunk felelősek (legalábbis személyesen és pillanatnyi módon) a természeti katasztrófákért, a vállalatunk tőzsdei bukásáért, azért, mert a főnökünk bal lábbal kelt fel, nem vagyunk felelősek mások hibáiért – és lehetne még hosszasan sorolni. A felelős ember azonban azt mondja, hogy igen, bár nem tehetek mindenről én, de mindig van valami, amit én megtehetek! Van egy olyan rész, amelyben nekem van lehetőségem cselekedni! És persze vannak olyan részek is, amelyek nem rajtam múlnak, de nem azokra várok, nem azokra hivatkozok, hanem elkezdem a magam részével. A felelős hozzáállás azt jelenti, hogy megkeresem a saját részem, és azzal foglalkozok. A felelős hozzáállás így szól: „oké, ez van, akár az én hibámból, akár máséból, nézzük meg, mit tehetek én, hogy ez változzon!” És ezután elkezdek cselekedni.
Ez egy jó hozzáállás. Ha begyakoroljuk, előre viszi az életünket.
De nézzük meg a felelősség egy másik oldalát is!
Ha egy íjász elhibázza a célt, sarkon fordul, és magában keresi a hibát. Mert soha nem a céltábla hibája, hogy nem találunk bele a közepébe! Ahhoz, hogy győzzünk, saját magunkat kell tökéletesítenünk!
A felelősség önmagunk motiválása a helyes cselekvésre! Egy szívsebészből lett híres angol prédikátor, Martin Lloyd-Jones ezt mondja: „Az életben a legtöbb boldogtalanság annak a ténynek köszönhető, hogy az ember inkább hallgat önmagára, mintsem beszélne önmagához.” – A pozitív hozzáállás – és ugyanígy a felelősség sem „terem” önmagától a lelkünkben. Meg kell győznünk magunkat, főképpen akkor, amikor a kedvezőtlen körülmények, a problémák, a kudarcok és csalódások amúgy is hangosan beszélnek hozzánk és meghátrálásra, menekülésre, feladásra kényszerítenének bennünket. A helyes hozzáállás voltaképpen az önmagunk belső meggyőzése és motiválása a jóra, néha úgy, hogy túl kell kiabálnunk a negatív üzeneteket, véleményeket és a félelmeinket. Azaz megint csak tennünk kell a magunk dolgát.
És egy utolsó gondolat a felelős segítségnyújtásról – említettem, hogy erre még vissza fogunk térni. Hogy mikor és hogyan legyünk vagy ne legyünk MEGMENTŐK! Mert van olyan, amikor ezt nem szabad kikerülnünk, amikor a másik megmentése alól való kibújásunk önzés, szívtelenség és kegyetlenség lenne. De van olyan is, amikor nem szabad, amikor tilos belekezdenünk, mert nem szabad balekká válnunk ebben a vég nélküli társasjátékban, amelyben úgyis csak kihasználják a megmentőket anélkül, hogy valóban megmentődnének a benne lévők.
Hol van tehát a határvonal?
Egy nagyon egyszerű alapelvet szeretnék erre mondani, amellyel sokat segíthetünk egymásnak.
Tedd meg másokért azt, amit nem tudnak megtenni önmagukért, ha neked van rá lehetőséged! Pótold ki mások valóságos hiányait – mert ez valóságos segítséget jelenthet nekik, amit nélküled nem tudnának megoldani.
DE soha ne tedd meg azt, amit mások is megtehetnének önmagukért, csak épp nem akarnak megtenni! Inkább segíts nekik, hogy a maguk részéért vállalják a felelősséget!
Vegyünk egy nagyon egyszerű példát: ha a barátod szeretne ebédet készíteni, de nincs pénze, hogy megvegye a hozzávalókat, akkor adj neki pénzt vagy vásárolj be neki. Mert ha valóban nincs, ha üres a spájz és üres a pénztárca, akkor ez egy objektív akadály, és ha neked van, és megteheted, akkor adj! Ez az a szeretet, amellyel tartozunk egymásnak.
Ha azonban megvannak a hozzávalók, csak nem tud, vagy nem akar főzni, akkor ne főzz helyette, hanem tanítsd meg főzni! Ez az elején nagyobb energiát és áldozatot kíván meg tőled, de hosszútávon mindkét fél csak nyer belőle: neked nem kell egy állandó támogatást adnod, a másik pedig sikerélményt szerez azzal, hogy valamit megtanult, amivel gondoskodhat önmagáról.
Teológiai értelemben a felelősségünk legkritikusabb területe a szabad akarat kérdése. Isten felelős lényeknek tekintett bennünket, akiknek van választási lehetőségük jó és rossz között, és akik nem is tehetnek másképpen, mint hogy válasszanak, napról-napra, percről-percre! És pont ebben rejlik az istenképűségünk, az emberi méltóságunk is: felelősek vagyunk döntéseinkért és tetteinkért, és azokkal rombolhatunk vagy építhetünk, átkot vagy áldást közvetíthetünk!
A Zsidókhoz írt levélben ezt olvassuk (9,27):
És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik.
Az „ítélet” szó minden egyes megjelenése a Bibliánkban mindig a felelősségünkre mutat! De ettől nem megijedni kell, hanem lehetőségként kezelni: NEM VAGYUNK ÁLDOZATOK, a sors, az ördögi erők, a körülményekés még ki tudja mi minden kiszolgáltatottjai, hanem FELELŐS emberek vagyunk, akiknek van lehetőségük a változásra és a változtatásra!
Használjuk ki ezt – mert a felelősség talán a legnagyobb ajándékunk minőségi kategóriája: A SZABADSÁGÉ!
