007. Alkalmazkodás
„A rugalmatlanság az emberi esendőségek egyik legrosszabbika. Megtanulhatod, hogyan légy úrrá az indulataidon, a félelmeiden vagy a lustaságodon az önfegyelem által – a merevségre azonban nincs ellenszer. Az mindig magában hordozza a pusztulás csíráját.”
Ismeretlen
„Boldogok a rugalmasok, mert alakjuk nem torzulhat el!”
Michael McGriff
A személyiség merevsége az egyik legkárosabb tünete a lelki torzulásnak. Miért? Egyszerűen azért, mert az életet nem egyedül éljük, ha pedig több személynek kell együttműködnie, akkor annak az alapfeltétele az egymáshoz való alkalmazkodás a közös cél érdekében. Aki nem tud alkalmazkodni, aki nem tud közösben gondolkodni, az mindig egyedül marad, az nem része semmiféle közösségnek vagy csapatnak, legyen szó házasságról, munkatársakról vagy gyülekezetről. Az egymáshoz való alkalmazkodás – mondhatnánk más szóval illeszkedésnek is – az összes lényeges emberi közösség alapeleme: a házasságnak, a családnak, a gyülekezetnek, a munkahelynek, a barátságnak.
Az alkalmazkodás azt jelenti, hogy a saját céljaimat, adottságaimat, akaratomat alárendelem a közösnek illetve a közösségének. Ez az önzés tudatos megtagadása, és az egyén háttérbe szorítása a többiek érdekében. Természetesen a cél mindig a közös győzelem, amelyben benne vagyok én is – ez különbözteti meg a veszteseket a jó csapatjátékosoktól.
A merevség és rugalmatlanság azt jelenti, hogy a saját akaratomat, véleményemet, döntésemet a többiek és mindenki más elé helyezem. Az ilyen hozzáállás először mindig befékezi a közösség együttes teljesítményét. Rosszabb esetben bármilyen csoport vagy közösség be is fulladhat akár csak egyetlen egy túlságosan merev tagjától is. Jobb esetben csak veszít a hatékonyságából, és ezt előbb-utóbb úgy korrigálja, hogy kiveti magából a rugalmatlan tagot, vagy ha azok kerültek többségbe, akkor elhagyja azokat. Tehát a rugalmatlanság mindig lassulást eredményez, amely ha nem kezelik, előbb-utóbb minden esetben érzelmi, lelki vagy teljes fizikai szakadáshoz fog vezetni.
A gyülekezetek egyik legnagyobb betegsége a gyülekezeti tagok rugalmatlansága. Egészen pontosan az, hogy az egyéni kegyességet, véleményt, kultúrát fölébe helyezik a gyülekezet közös céljának, és ezzel megkezdődik a közösség klikkesedése, szétesése, hiteltelenné válása, amely a missziómunkát nagyon jelentősen pusztítja.
MILYEN KÉSZSÉGEK SZÜKSÉGESEK AZ ALKALMAZKODÁSHOZ?
1. TANÍTHATÓSÁG
A megmerevedés általában a fejben kezdődik: a rugalmatlanná váló ember gondolatai beszűkülnek, a tudása és nyitottsága betokozódik, és ha úgy gondolja, hogy bármilyen téren is neki többé nincs szüksége tanulásra, fejlődésre, akkor voltaképpen megáll a fejlődésben. Ráadásul ha megengedi magának azt a luxust, hogy kijelentse: az ő véleményét és döntését többé semmi nem befolyásolhatja és módosíthatja, azzal egyenesen Isten helyébe emeli magát, akinek nincs szüksége mások figyelembe vételére ahhoz, hogy az igaz, helyes és hatékony döntéseket meghozza.
Az alkalmazkodás alappillére a tanulásra való igényesség. Hiszen ezzel a folyamatosan bővülő ismerethez és tapasztalathoz, valamint az abból fakadó kihívásokhoz kell rögtön alkalmazkodni, és amíg valaki ebben a folyamatban benne van, addig folyamatosan változik. Ez a változás pedig a növekedés útja.
Mit jelent a taníthatóság az egymáshoz való alkalmazkodásban? Kérdéseket, amelyeket egymásnak feltehetünk, és válaszokat, amelyekkel másokat kisegíthetünk. Az információ, tudás és tapasztalatok önkéntes és segítőkész megosztását egymással. A segítség és kiigazítás elfogadását. A másik ember nagyra értékelését. Az ellenőrzés igényét és elfogadását. A folyamatos növekedés elvárását.
2. MAGABIZTOSSÁG
A jól alkalmazkodó emberek magabiztosak. Ez nem önhittséget jelent, hanem azt az egészséges magabiztosságot, amely a helyes identitásból, értékrendből és önismeretből fakad, amelyet a Biblia is fontosnak tart. Azok, akiknél hiányzik ez az egészséges magabiztosság, minden változást, amelyet a körülmények, a célok és a csapattársak elvárnak tőlük, fenyegetésnek tekintenek. Az alkalmazkodást megöli a gyanakvás, és az elkeseredett ragaszkodás mindahhoz, amit korábban már – a változás előtti körülmények idején – kiismertek. A magabiztos emberek azonban a kihívásokat lehetőségekként tartják számon, mivel az önmagukról és a világukról alkotott képük nem a körülményeiken alapulnak, hanem a belső meggyőződésükön. Ha ők szembetalálják magukat egy kihívással, akkor azt mondják: képes vagyok rá – és meg is kell tennem a csapatért és a közös célért! Az érzelmeiket nem a félelem és az abból fakadó düh, keserűség vagy kétségbeesés fogja meghatározni, hanem a felelősség és az elkötelezettség. Ezek nem érzelem-kérdések, éppen ezért tudnak átsegíteni az érzelmi viharokon is, amelyekbe az egymáshoz való alkalmazkodás sokszor belesodor bennünket.
Mit jelent a magabiztosság az egymáshoz való alkalmazkodásban? Meg tudom fogalmazni, mi a csapatom célja, értékrendje és mindebben mi az én feladatom. Tisztában vagyok a saját értékeimmel, és tisztában vagyok a többiekével is. Tudom, mit tudok jól csinálni, és azt teszem is – de tisztában vagyok a hiányosságaimmal is, és tudom, mi az, amit nem szabad elvállalnom. Nem ijedek meg a kihívásoktól, de tudok nemet mondani arra, ami hátráltatná a vállalt kötelezettségeimet. Felelősséget vállalok a tetteimért és az elkötelezettségeimért.
3. KREATIVITÁS
A kreativitás valami új létrehozása – a változás generálása. Ez az, amit a merevség elutasít. A kreatív emberek mindig nyitottak a változásokra, tehát alkalmazkodó-képesek, hiszen ők maguk is benne vannak a változások megalkotásában. Kétféle embertípus van abból a szempontból, hogy miként viszonyulnak a kihívásokhoz – például egy változást igénylő emberi kapcsolathoz, ami elromlott. Az első típusú ember mindazt, ami a megszokott módon nem működik, kidobja, mert nem ér meg neki akkora áldozatot, amelybe a megjavítása, újrakezdése, átformálása kerülne. A másik típusú ember azonnal azt keresi, hogyan lehetne újból működőképessé az, ami nem működik. Az első a hiba miatt kidobja az egészet – míg a második mindig az egész képet látja, és mert neki az számít, a hibát kész kijavítani vagy esetleg mellőzni. Ez természetesen kreativitást igényel, hiszen ki kell találni valamit, hogy ebben az új helyzetben is működjön – míg a rugalmatlan ember nem akar kitalálni semmit. Miért? Sok okot lehetne a felszínen sorolni, de a mélyén valószínűleg az alkalmazkodás és a rugalmasság ősellensége, az önzés áll. Az önzés nem kreál – vagyis nem hoz létre – semmit önmagán kívül, a kreativitás lényege ugyanis éppen az adás, a teremtés, a változás előidézése, amelyért én dolgozok, a saját erőmből adok bele és valami rajtam kívülállót hozok így létre.
Mit jelent a kreativitás az egymáshoz való alkalmazkodásban? Azt, hogy szemmel tartom a csapattársaimat, mikor tudom őket meglepni valamivel, ami örömet okoz nekik. Megpróbálok mindenben megoldás-centrikusan gondolkodni, és elkötelezem magam, hogy a problémák elől soha nem futni fogok, hanem szembeszállok velük, és küzdök, amíg meg nem oldódnak.
4. SZOLGÁLATKÉSZSÉG
Csapatban játszani azt jelenti, hogy a saját győzelmem helyett a csapat győzelmét szolgálom. Az alkalmazkodás önmagam tudatos szolgálatba állítása a másikért, a közösért. A szolgálatkészség ellentéte az „elvárás-készség”. Az ilyen emberek nem mások szolgálatát választják, hanem azt várják el, hogy mások szolgálják őket – szolgálják ki az ízlésüket, véleményüket, kényelmüket, szokásaikat és az elvárásaikat. Ők tehát egyhelyben maradnak – ez a rugalmatlanság képe – míg másoknak kell mozogniuk őfeléjük.
A szolgálatkész emberek alázatosak és szorgalmasak. Mindig a másikra tekintenek, és tevékenyek: a szolgálat soha nem valamiféle elméleti attitűd, hanem tettekben megnyilvánuló döntéseket jelent. A döntés pedig egy elkötelezettség alkalmazása – vagyis alkalmazkodás egy másik ember vagy a csapat szükséghez vagy igényéhez.
Mit jelent a szolgálatkészség az egymáshoz való alkalmazkodásban? Kész vagyok én megtenni az első lépést. Nem várok, míg kijelölnek valamire, hanem keresem a lehetőséget arra, hogy adhassak és szolgálhassak. Szívesen és önként mozdulok, amikor hívást hallok – akár kimondják, akár csak én veszem észre. Pontosan tisztában vagyok azzal, mi az, amit hozzátehetek egy másik ember és/vagy a csapat előre jutásához – és ezt meg is teszem. Mert örömöt találok abban, ha örömöt okozhatok.
5. ÁLDOZATHOZATAL
Az alkalmazkodás önmagában áldozathozatal, hiszen saját magamat kell megtagadnom a csoportért vagy akár csak egyetlen tagjáért. Ez talán nagyobb áldozat, mint ha ki kellene fizetnünk egy összeget. Az áldozatunk nagysága és motivációja mindig megmutatja az elkötelezettségünk mértékét is. Vagyis azok, akik elkötelezettek a csapat tagjaiért és a közös célokért, készek áldozatot hozni, vagyis készek alkalmazkodni. Aki erre képtelen, annak az elkötelezettsége nem elegendő és nem is méltó a csapathoz való tartozáshoz.
Mit jelent az áldozathozatal az egymáshoz való alkalmazkodásban? Azt, hogy kész vagy változtatni a szokásaidon és a döntéseiden, ha a csoport érdeke és céljai ezt kívánják. Hogy támogatod mások elképzeléseit a tiéid ellenére is. Hogy kész vagy újabb szerepeket felvenni vagy feladatot is váltani, ha a tiédet valaki sokkal jobban betölti, mint eddig te. Hogy amikor szükség van rád, kész vagy időt, anyagiakat, munkát befektetni másokba, a csapatba.
CSELEKEDJ! GYAKORLATI TANÁCSOK:
1. Váljon szokásoddá a tanulás!
– Olvass rendszeresen olyan könyvet, amely segíti a munkádat! Havonta legalább egy könyvet ajánlatos elolvasni, ha fejlődni szeretnél. Lehetőleg készíts belőle olvasónaplót, amely később segíthet a lényeges dolgok felidézésében.
– Amit nem tudsz, mindig kérdezd meg!
– Ha valami újat tanultál, írd fel egy kártyára, majd a nap végén beszéld meg valakivel. Bőven elég, ha csak elmondod a tapasztalatodat, esetleg kikéred a véleményét róla, mert ez jelentősen hozzájárul az új információ elmélyüléséhez. Ebben lehet partnered a házastársad, kollégád, barátod, bárki, akit érdekel az, ami téged is érdekel.
2. Értékeld újra a saját szereped a közösségeidben (család, baráti kapcsolatok, gyülekezet, munkahely, stb.)!
Szánj időt arra legalább negyedévente, hogy értékeled a saját szereped/feladatod és az abban nyújtott teljesítményedet a csoportban. Lehet, hogy valaki más jobban tudná csinálni, amit eddig te csináltál, vagy kialakult egy olyan lehetőség, amelyben a benned rejlő adottságok sokkal jobban ki tudnak teljesedni, mint eddig. Ha változásra van szükség, kommunikálj a vezetőkkel és az érintettekkel, és merj változtatni!
3. Gondolkodj mindig pozitívan!
A legtöbb embernek a kihívásokkal való konfrontációban a legelső gondolata az, „miért nem lehet ezt megcsinálni?” Tudnod kell, hogy ez mindig a változás elkerülésébe való belekapaszkodás kísérlete. Kérdezd ezt: „HOGYAN lehet ezt megcsinálni?” Keress szokatlan, új, eddig nem próbált megoldásokat, légy kezdeményező és kreatív, és ne add fel addig, míg a működő módszert meg nem találod a probléma megoldására!
