008. Keress magadnak egy tükröt!

Minden ember szomjazza a visszajelzéseket. Csak a legtöbben tagadják, mert túl büszkék beismerni azt, hogy égetően szükségük van rájuk! Mindegy, életünk melyik területről van szó, a munkánktól kezdve a szexig minden téren szeretnénk tudni, hogy megfelelünk-e a környezetünknek, a szeretteinknek, a főnökeinknek, az ügyfeleinknek. Ez abból a tényből fakad, hogy nem egyedül vagyunk a világon, hanem egy összefüggés-rendszerben élünk, amelyhez képest folyamatosan korrigálnunk kell önmagunkat. Sőt, ez nem is csak egy külső kényszer, hanem az egészséges embernél egy belső vágy az összhang megteremtésére saját maga és a környezete között.

Ezek a visszajelzések olyanok, mint a pilótának a műszerei. Nem a műszerek határozzák meg, merre megy a gép, hanem a pilóta döntése és tettei – de a műszerek meg tudják mutatni, hogy jó-e az irány, a magasság, van-e elég üzemanyag. Ha ezek a visszajelzések nem működnének, valószínűleg teljességgel lehetetlenné válna például egy repülőgép irányítása is.

Ugyanígy működünk mi, emberek is. Szükségünk van visszajelzésekre a jellemünkkel, az emberi kapcsolatainkkal, a tetteinkkel összefüggésben is. És ahhoz, hogy irányban tudjunk maradni, meg kell tanulnunk ezeket a visszajelzéseket észrevenni, fogadni és kezelni. Mert ez manapság nagyon nehezen megy az embereknek.

Az egyik oka ennek, hogy a legtöbb visszajelzést kritikának, ellenünk irányuló támadásnak, az életünkbe való negatív beavatkozásnak tekintünk. Azt hiszem, ennek az elsődleges oka az emberi társadalom elidegenedése, és az, hogy az életünket megfertőzte a gyanakvás. Egyre inkább elfelejtünk a másik emberre társként tekinteni, aki kiegészítheti és gazdagíthatja az életünket. A legtöbb ember számára a másik ember konkurencia, vetélytárs, talán ellenség, de a legjobb esetben is közömbös idegen, akinek semmi köze az életünkhöz.

A másik ok a tekintély elvesztése. Olyan világban élünk, amelyben a gyerek nem tiszteli a szüleit, a diák a tanárt, az állampolgár a törvényt, az ember az Istent… Lassan a személyiségi jogainkba való beavatkozás lesz a visszajelzések adása.

Persze mindettől függetlenül mégis szomjazzuk a visszajelzéseket – bár ha rajtunk múlna, csak a jókat látnánk és hallanánk meg. Ennek ellenére az a furcsa tény, hogy a pozitív visszajelzéseket nem értékeljük, a legkisebb bántó megjegyzésre azonban rögtön ugrunk, és jön a vita, a megsértődés, mert nem tudjuk kezelni ezeket a visszajelzéseket. Nagyon kevés ember van, aki a neki szánt direkt vagy indirekt visszajelzéseket helyesen tudja kezelni, be tudja építeni a döntéseibe és a tetteibe. Pedig minél több viszonyítási pontunk van, annál pontosabban tudjuk meghatározni a helyzetünket, és végeredményben annál nagyobb az esélye, hogy célba is fogunk jutni. Persze gondolhatjuk azt, hogy tökéletesek vagyunk, nincs szükségünk semmilyen rajtunk kívül álló viszonyítási pontra, csak ez egyrészt nem igaz, másrészt egyáltalán nem hasznos és nem konstruktív gondolkodás. Ezzel csak veszíteni fogunk!

Szóval: keress magadnak egy tükröt! Vagyis ne is egyet, hanem minél többet, mert minél több irányból látod magad, annál valóságosabb lesz a kép, amit kapsz!

Két ilyen állandó jelleggel rendelkezésre álló tükör:

1. A Biblia. És most arra gondolok, hogy a Biblia, mint a magunk által választott értékrend viszonyítási pontja! Mint Isten tükre, amely mindig kéznél van.

Jakab levelében ezt olvassuk, az 1:22-25-ben:

Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.

A naponkénti csendesség, igetanulmányozás voltaképpen tükörbenézés és egyben Isten Szentlelkének visszajelzése az életünkre!

2. A bennünket körbevevő emberek: a családunk és a barátaink.

Mindennapjainkban ők a legautentikusabb „tükreink”. Ha nem egyértelmű az üzenet, nyugodtan kérdezzünk rá arra, amit éppen látni akarunk önmagunkból!

A következő két részben még ennél a témánál fogunk maradni – először megnézzük, hogyan fogadhatjuk el a visszajelzéseket úgy, hogy az a hasznunkra váljon, és utána meg kell tanulnunk visszajelzéseket adnunk is helyesen és építő módon.