012. Együttműködés
„A közös győzelmet mindig a közös munka előzi meg!”
John C. Maxwell
„Egyetlen szervezet sem támaszkodhat zsenikre, mert azokból kevés van, és megbízhatatlanok. Egy szervezet erejének az a próbája, hogy többet tud-e felszínre hozni egy közönséges földi halandóból, mint amire az képesnek látszik, előhívja-e rejtett energiáit, hogy azzal másokat is segítsen képességeik kibontakoztatásában. Egy szervezet célja, hogy átlagos embereket átlagon felüli tettekre tegyen képessé.”
Peter Ferdinand Drucker
Sokat fogunk csapatokról, csapatjátékról beszélni a lelki diéta során. Amikor csapatról van szó, nyugodtan gondoljunk azokra a mindannyiunk életének szerves részét képező szoros közösségekre és együttműködésekre, amelyekben másokkal veszünk részt: házasságra, családra, munkahelyre vagy iskolai osztályra, a baráti körünkre vagy a gyülekezetünk közösségére. Ezek mind csapatok a maguk nemében – és a legtöbb csapatépítési alapelv mindegyikükre helytálló és megfontolandó.
Ma két fogalmat fogunk egymással szembe állítani. Az első a KOOPERÁCIÓ. Azt jelenti: együttműködés. A pontosabb meghatározása így szól: együttműködés, összedolgozás, összehangolt tevékenységek egy közös cél érdekében, együttes részvétel egy folyamatban. A kooperáció elengedhetetlen feltétele minden közös győzelemnek. De van egy ehhez nagyon hasonlító másik kifejezés is, ez pedig a KOLLABORÁCIÓ. Az Értelmező Kéziszótár ezt is egyszerűen együttműködésként definiálja, azonban az etimológiai elemzés alapján pontosított meghatározás így szól: együtt vesződik, kínlódik, gyötrődik valakikkel.
Nagyon hasonlít a két fogalom, a másodikban azonban valamivel több van, mint az elsőben. Az első egy érdek-közösség. Ki lehet szállni belőle, mert egy olyan együttműködés, amelyet valamilyen közös cél motivál. Ha a célt elértük, véget ér az együttműködésünk, hiszen az egy projektre szólt. Ha menet közben kiderül, hogy másképp jobban boldogulnánk, ki lehet szállni belőle. A kollaborációban azonban nem a közös cél, hanem maga a közösség van a fókuszban. A másikért is dolgozok, vesződök, éppen ezért nem hagyom abba akkor sem, amikor az már tényleg kezd elviselhetetlenül nehézzé válni.
Egy példa talán segít: képzeljünk el egy jó focistát egy harmadosztályú csapatban. Ahhoz, hogy a csapata győzzön, hogy feljebb jusson a másodosztályba, az edzéseken és a mérkőzéseken is komoly kooperációra van szükség. Ha valaki önző, akkor a közös győzelmet kockáztatja. Egy jó játékos nagyszerűen tud kooperálni, hiszen tudja, hogy egyedül nem győzhet az ellenfél csapatán, csak a csapata győzhet le egy másik csapatot. Szóval ez a kooperáció.
Most képzeljük el, hogy a játékosunk kap egy igazán jó ajánlatot egy elsőosztályú klubtól. Mit tesz egy jól kooperáló játékos? Természetesen elfogadja az ajánlatot, hiszen neki ez minden szempontból egy nagyszerű lehetőség, amit a saját karrierje szempontjából vétek lenne kihagynia. Ő arra a legnagyobb haszonra koncentrál, amelyet elérhet, és amelyhez a lehető legnagyobb hasznot kínáló partnerrel kell együttműködnie.
A kollaboráció azonban más. Ha a játékosunk nem kooperáló, hanem kollaboráló a saját csapatával, akkor a csapata és a játékostársai felé érzett elkötelezettsége és szeretete miatt nem vált csapatot, hanem tovább küzd azért, hogy a saját csapata bejusson a másodosztályba, és később esetleg akár az elsőbe is. Egyszóval nem a maga érdekét nézi, hanem a csapat érdekét, és a közös érdekért kész háttérbe szorítani a saját egyéni érdekeit is. Itt nem egy projektért működnek együtt emberek, hanem a közösségért, egymásért.
Nos, az igazán jó csapatjátékos kollaboráló. Együttműködik, mert elkötelezett azok felé, akik ebben az együttműködésben szintén elkötelezték magukat. És a csapattársai felé elkötelezett, nem egy közös nyereség felé vagy főképpen nem a saját egyéni nyeresége felé. Az ilyen emberekből felépülő csapatnak óriási megtartó ereje van. Lehet, hogy egy-egy kiugró képességű vagy teljesítményű ember lassabban halad előre, mintha csapatot váltana vagy egyéniben küzdene, de annak, hogy marad, olyan emberek győzelme lesz az eredménye, akik önmagukban vagy nélkülük nem tudnának győzni. Mi a különbség tehát a kétféle hozzáállás között? A győzelem nem különbség, mert a tehetséges és szorgalmas emberek így is-úgyis győztesek lesznek. A különbség ott van, hogy a kooperáló ember egyedül fog győzni, vagy legalábbis mindenkit leráz útközben, akik hátráltatnák, míg a kollaboráló ember győzelemhez segít másokat is, tehát megsokszorozza a győzelmét. Az ára ennek a valószínűsíthető lassabb célbajutás és több áldozat. De azt hiszem, ennyit mindenképpen megér az, hogy nem csak mi érünk célba, hanem másokat is odasegítünk.
Az együttműködésnek ehhez a szintjéhez a csapattársak felé meghozott nagy elkötelezettségre van szükség. Csak ez fogja kiállni a minden csapatmunkában elforduló feszültségek próbáját.
MIRE VAN SZÜKSÉG AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSHEZ?
1. Soha ne tekintsd riválisoknak a csapatod tagjait, hanem mindig nézz rájuk úgy, mint segítőtársaidra, akikkel egymásra vagytok utalva!
Az élet minden területét az érvényesülésért való harc jellemzi. Sajnálatos módon azonban ez a harc egyre inkább atomizálódik. Míg régen nemzetek rivalizáltak egymással földrajzi területekért, később különböző politikai vagy üzleti érdekközösségek versenyeztek, ez ma egyre inkább eltolódik az egyén szintjére. Ha nem így lenne, magasabb szinten állna a hazánkért, munkahelyünkért, gyülekezetünkért érzett lojalitásunk. Ez a darwini öröksége az emberiségnek, amely az évszázadok során túlságosan mélyen beleívódott a mindennapjainkba és a gondolkodásunkba: csak az erősek érvényesülhetnek, a gyengéknek pusztulniuk kell. Az együttműködő csoportok tagjai számára azonban sokkal fontosabb az egymás kiegészítése, mint az egymással való rivalizálás. Egy csoport ugyanis mindig erősebb lehet bármekkorára nőtt egyénnél is – ez a tanulsága a „sok lúd disznót győz” közmondásnak is. Az együttműködés lényege tehát az önkéntes egymásra utaltság, amely nem abból a kényszerhelyzetből fakad, hogy úgysincs más lehetőségünk, hanem abból a felismerésből, hogy együtt tudunk és akarunk győzni. Ebben az önkéntes elkötelezettségben senki nem fog önmagának ártani, tehát nincs értelme a rivalizálásnak, mert azzal saját magunkat gyengítjük és akadályozzuk.
2. A csapattársaidhoz mindig bizalommal viszonyulj, és soha ne gyanakvással!
Ez attitűd – vagyis belső beállítottság – kérdése. Azt jelenti, hogy a másik embert mindaddig jóindulatúnak tekinted, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Ha megbízol az emberekben, vagyis ha ismeretlenül is megelőlegezed a bizalmat, akkor automatikusan jól fogsz bánni velük, nagyra értékeled őket és őszinte, bátorító légkört tudsz kialakítani velük. Ez elengedhetetlen a jó csapatmunkához. Ha jól bánsz valakivel, pozitív, örömteli és hálás választ generálsz. A gyanakvás és a bizalmatlanság azonban mindig távolságtartást és feszültségeket fog eredményezni, és ebben a légkörben a közös munka is sokkal nehezebb.
3. Mindig a csoportra összpontosíts, és csak azon keresztül nézz önmagadra!
Amikor csapatban dolgozol, minden újabb kihívásnál döntened kell, hogy saját magadra fókuszálsz, vagy továbbra is a csapat egészét tartod szem előtt. Ez akkor is igaz, ha a nyereségről van szó, akkor is, ha az áldozatról. A legtöbb csapatot éppen az veri szét, hogy a tagjai akkor, amikor a lehetséges nyereségekről van szó, kiválnak a csapatból, és a nyereséget igyekeznek egyedül maguknak megszerezni, míg amikor áldozatot kell hozni, azonnal a többiek után kiáltanak, hogy együtt hordozzák a terheket, hiszen egyedül talán el sem bírnák. Tipikus példája ennek az, amikor a gonosztevők együtt kitervelik a bankrablást, együtt megcsinálják, majd a végén a főgonosz megöli az összes társát, hogy egyedül osztozhasson a zsákmányon. Mi a baj ezzel a koncepcióval – már elvonatkoztatva a bankrablástól? Hogy ezt csak egyszer lehet megcsinálni! Mert az ilyen emberrel ezután már senki nem akar együtt dolgozni.
4. Mindig a közös győzelemre törekedj!
Egy igazi csapatjátékos úgy döntött, hogy soha nem AKAR egyedül győzni! Ő a csapata győzelmét választotta a saját győzelme helyett. Miért? Mert a csapatba ő is beletartozik, tehát ő maga mindenképpen győztes lesz, azonban a győzelmét megoszthatja másokkal, ami a győzelem megsokszorozását jelenti!
És a végére hagytam egy nagyon fontos bibliai kitekintést.
Jézus Krisztus volt az ilyen értelmű kollaboráció legszélsőségesebb példája! Együtt szenvedett velünk, sőt, mindent odaadott értünk, hogy mi az Isten közösségébe kerülhessünk. Ő valóban „megszenvedett” ezért a célért, nem fordult vissza félúton, nem érdekből tette, hanem azért, mert ennyire szeretett minket! És ez az őszinte, önzetlen szeretet képes egyedül egyetlen emberen keresztül egy egész közösséget is a győzelem felé segíteni.
1János 3,16-18
Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete? Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.
