016. Figyelsz rám egyáltalán?!
Elgondolkodtál már azon, miért van két fülünk és csak egy szánk? Talán azért, hogy kétszer annyit hallgassunk és figyeljünk, mint beszéljünk! Mindannyian tudjuk, hogy az életünk talán legfontosabb összetevője az odafigyelés – a környezetünkben történt változások folyamatos figyelemmel követése és a kommunikációs folyamatokban való eredményes részvételünk. Ennek ellenére fel sem mérjük, mennyi mindenre kell odafigyelnünk minden egyes pillanatban! Éber állapotunkban az agykapacitásunk legnagyobb részét éppen az érzékszerveink által bejövő milliónyi információ feldolgozása köti le: látunk, hallunk, érzékelünk. Azonban általános tapasztalatunk, hogy bár folyamatosan „hallgatunk”, valahogy ritkán sikerül valóban oda is figyelnünk arra, amit hallunk. Vagy nem szokott veled előfordulni, hogy beszélnek hozzád, s te közben egészen más dolgokon gondolkozol, és kimaradnak mondatok vagy épp kimarad a lényege annak, amit épp mondtak neked…? Vagy hogy a többiek mesélnek valamiről, ami akkor történt, amikor te is ott voltál, de valahogy nem vetted észre és lemaradtál róla… Mindannyian vagyunk így, ki néha, ki általában mindig.
Hadd mutassak valamit! Kérlek vegyél elő egy papírt és írj le egyetlen kis „i” betűt, és tegyél rá pontot is! Hogy is néz ki az eredmény?
(Persze most meg is kéne csinálni, hogy érjen valamit a kis példám, s addig nem továbbolvasni, mert a levél alján van a válasz!)
Ez nem több egy primitív szövegértési feladatnál. Az élet ennél sokkal bonyolultabb. Ott nem csak a „szövegre” kell figyelnünk, ha helyesen akarunk érteni, hanem számtalan kísérőjelenségre is, mint a hanghordozás, a testbeszéd, a körülmények, a motivációk, az összefüggések… És ezek egyre bonyolultabbá teszik a megértést. De mégsem ez a legnagyobb probléma. Ha őszinték lennénk magunkhoz, be kellene ismernünk azt az igazságot, hogy bizony tele vagyunk prekoncepciókkal, előfeltevésekkel és előítéletekkel, és általában olyannyira biztosak vagyunk a saját vélt igazságunkban, hogy sokszor ezért nem is figyelünk igazán arra, amit mondanak nekünk. Hihetetlen rutinunk van abban, hogy ne figyeljünk oda arra, amit hallunk, ne vegyük észre azt, ami a szemünk előtt van, mert el vagyunk foglalva saját magunkkal, és éppen ezért a legtöbb beszélgetésünk nem visz előre minket, hiszen nem figyelünk elég „jól” ahhoz, hogy a már meglévő információink – amit tudunk, vagy amit tudni vélünk – számottevően változhassanak. De ha nem dolgozzuk fel helyesen a bennünket ért hatásokat és információkat, ha nem figyelünk rájuk vagy nem vesszük komolyan, akkor nagy bajba kerülhetünk. Ha nem veszem észre vagy szándékosan figyelmen kívül hagyom a viharjelzést, mert az nekem úgysem jelent majd gondot, és rám tör a vihar a nyílt vízen, bizony könnyen bajba juthatok. Amennyire magától értetődő ez a Balatonon vagy a tengeren, ugyanannyira magától értetődő ez az emberi együttélés minden területén.
Hogyan lehet értő módon figyelni?
Most csak egyetlen dolgot szeretnék tanácsolni ezzel kapcsolatosan: legyél jelen minden pillanatban!
Tudom, hogy ez kicsit elvontan hangzik, mégis egy nagyon egyszerű alapelvet jelent. Azt, hogy fizikailag, érzelmileg, értelmileg, spirituálisan is mindig azzal a pillanattal légy elfoglalva, amit éppen megélsz. Koncentrálj vagy fókuszálj rá arra a percre, arra a beszélgetésre, arra a feladatra, amiben éppen benne vagy, legyél jelen benne minden „részeddel” és minden „idegszáladdal”. Például egy sebésznek operáció közben jelen kell lennie, nem csak testileg, hanem lelkileg is, a felelősségével is, és nem gondolkodhat azon, hogy mit fog főzni este a felesége – mert akkor nagy bajban lesz a betege! 100%-osan benne kell lennie az adott pillanatban!
Tehát iktass ki minden figyelem-elterelő tényezőt! Amikor beszélgetsz valakivel, 100%-osan csak rá figyelj, ha valami elterelné a figyelmedet, akkor próbáld megszüntetni azt a hatást, vagy ha rajtad túl mutat, inkább folytasd a beszélgetést máskor vagy máshol. Amikor meg kell oldanod egy problémát, akkor arra figyelj, és kizárólag arra figyelj! És ez nem azt jelenti, hogy nem lehet előre gondolkozni, az előttünk álló feladatokon vagy problémákon töprengeni – de akkor azt az időt csak arra használd, és akkor talán a megoldást is megtalálod. De soha ne a jelen feladata közben akarj a jövőről elmélkedni, mert akkor nagy eséllyel mindkettőben hibázni fogsz! Inkább szánj időt arra, amikor csak a jövőn elmélkedsz – mert ennek is megvan a maga helye és ideje!
A Biblia eredeti görög nyelvében a „rendelt időnek” van egy elkülönített szava: a „kairosz”. Ez más, mint az időt általánosan jelző „kronosz” – a kairosz egy speciális, meghatározott idő, aminek célja van az életünkben. Ami nem csak úgy „múlik”, hanem ami jelentőségteljes idő! Sőt, a kairosz általában olyan idő, ami nem ismételhető meg. Éppen ez adja a nagy felelősségét annak, hogy a kairosz időket mindig felismerjük és kihasználjuk, vagyis arra használjuk, amire az el lett választva. Mondok rá hétköznapi, és bibliai példát is.
A hétköznapi példa a kairosz időre, ha mondjuk meg kell jelenned egy állásinterjún, mert visszaigazolták, hogy az önéletrajzod alapján téged látnak alkalmasnak. Értesítenek levélben, hogy ekkor és ekkor jelenj meg egy utolsó egyeztetésen. Van egy meghatározott időpontod – vagyis kairosz időd. És ha nem mész el, és mindegy, miért nem, akkor lehet, hogy életed nagy lehetőségét puskáztad el, egy jó karriert szalasztottál el, mert hiába vártak rád, és az állást végül odaadták másnak. Mert a kairosz időben nem voltál készen. És hiába mész vissza egy hét múlva, hogy itt vagyok, most tudtam jönni, a kairosz idő elmúlt, már más dolgozik az eredetileg neked készített helyen.
A Bibliai példa – csak egy a sok közül, az Ezékiel 22:30-31 – ez egy gyakran idézett ige:
Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket! – így szól az én Uram, az ÚR.
Isten keresett egyetlen közbenjárót a babiloni fogság előtt, de nem talált. Ha korábban keresett volna, talált volna, hisz ott volt például Mózes, később is talált közbenjárót, Dánielt vagy Esztert, de amikor keresett, nem talált. És jött az ítélet. Mert amikor Isten becsöngetett Izráelhez, mert szüksége volt egy közbenjáróra, akivel együtt tudott volna munkálkodni a szabaduláson, épp nem volt otthon senki. Ez a kairosz idő: amikor Isten becsönget hozzád és meglátogat. Az újszövetségben így is nevezi egy helyen Pál apostol a kairosz időt: a „meglátogatás ideje”. És lehet, hogy előtte is otthon voltál, utána is otthon vagy, de épp akkor nem vagy otthon, amikor Isten keres téged, akkor lemaradsz a találkozásról.
Néha Isten kegyelméből megismétlődhet a kairosz idő. Van esély a pótlásra. Mint amikor az egyetemista elmegy vizsgázni, és megbukik, van esélye rá, hogy pótvizsgázhat. A vizsgaidő a kairosz idő. Hiába tudod a tananyagot vizsga előtt vagy vizsga után, a vizsgád eredménye attól függ, amit a vizsga idején produkálsz. De ha megbuksz, talán lesz még egy esélyed a pótvizsgán. De nem lehet erre építeni, egy normális diák nem is a pótvizsgára alapoz, mert egyrészt nem biztos, hogy mindig mindenből lehet pótvizsgázni, másrészt ha az ember a pótvizsgán is elbukik, akkor azt már végképp nem lehet kijavítani. Ezért nem a pótvizsga a cél, hanem a vizsgaidőpont. Akkorra kell felkészülni, akkor kell megjelenni is, hiszen nem akkor van vizsga, amikor a diák akarja, hanem amikor a tanár kiírja a vizsgaidőpontot.
Erre a pótvizsgára is van bibliai példa: Tamás története a János 20-ban. Megjelenik a feltámadott Jézus a tanítványok között, eljön a kairosz idő, a meglátogatás ideje, amikor Jézus bebizonyítja a feltámadását, jeleket és csodákat tesz, amikor reményt ad az elcsüggedteknek, amikor küldetést ad – és Tamás nincs ott a többiekkel. Ezt olvassuk a 24. versben:
Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus.
Tamás éppen nem volt ott. Ki tudja hol volt. Lehet, hogy csak elaludt, lehet, hogy beteg volt, vagy vásárolnia kellett otthonra, vagy valaki mással beszélgetett épp Jézusról – de nem volt ott, ahol lennie kellett volna. Amikor eljött Jézus megjelenésének a kairosza, akkor Tamás ebből kimaradt. És ugyanígy marad ki sok gyülekezet az ébredésből, sok hívő ember Isten megjelenésének, Isten csodáinak, tetteinek, kijelentéseinek alkalmaiból, mert a kairosz időben nem állnak készen. Mert rendelt ideje van a földön mindennek, de a rendelt időben ők máshol vannak, mást csinálnak, és elszalasztják a kairosz időket!
Jézusnak a nagy-nagy szeretete abban nyilvánult meg, hogy még egyszer eljött Tamás miatt is. Megismételte a kairosz időt. Mert így szeret bennünket Isten! Tamás kapott lehetőséget a pótvizsgára. De nem lehet erre építeni! Nem lehet Isten szeretetével visszaélni! Inkább legyünk mindig készen, és legyünk felkészültek a kairosz időkre, hogy le ne maradjunk arról, amit nem biztos, hogy utólag bepótolhatunk.
Van egy nagyon fontos alapelv és felszólítás a Bibliában: a kairosz idő annyira fontos, hogy semmiképpen nem szabad elvétenünk, sőt, az Újszövetség így fogalmazza meg: áron is vegyétek meg a kairosz időket!
Efézus 5,15-16
Új protestáns fordítás:Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.
KÁROLI fordítás: Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.
Kolossé 4,5
Új protestáns fordítás: Bölcsen viselkedjetek a kívül állók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel.
KÁROLI fordítás: Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván.
Mindkét igeversben a kairosz időről van szó! A kairosz idő az „alkalmas idő” és a „kedvező idő”, amit „áron is meg kell vennünk”. Mert a kairosz idő az Isten megmozdulásának az ideje, az az idő, amikor Isten is biztosan jelen lesz és munkálkodni fog velünk együtt. Mert nagyon nem mindegy, hogy valamit csak mi magunk végzünk, vagy ott dolgozik velünk Isten is a maga természetfeletti hatalmával.
*Ha ez van a papírodon: „i” – akkor nem figyeltél arra, amit az előbb kértem!
Mert ennek kellene a papírodon állnia:
