133 NAPOS LELKI DIÉTA
Az átlagon felüli intelligencia, a jó megjelenés, a gazdag papa, a lottó ötös, a kiváló iskolák a legtöbb esetben szerencse függvénye. De ebben az esetben sikeresek és boldogok csak a szerencsések lehetnének. Ez azonban nem lehetne igazságos – és nem is igaz!
Akkor nevezünk valamit „szokásnak”, amikor már különösebb mérlegelés vagy gondolkodás nélkül tesszük. Kutatók szerint az emberek döntéseik 90%-át gondolkodási sémák, azaz szokások, és tetteknek is legalább háromnegyedét a szokásaik alapján végzik! Ezért van óriási jelentősége a helyes szokások tudatos felépítésének!
Szeretnék két nagyon fontos gondolatot megosztani Arisztotelésztől:
„Azzá válunk, amit csinálni SZOKTUNK!”
„A kiválóság nem egy nemes tett, hanem egy szokás (mentalitás).”
A siker lényege – legyen szó életünk bármely területéről: a sikerre vezető helyes és igaz szokások gyakorlása.
Egy sikeres élet sikeres évek sorozata. Egy sikeres év sikeres hónapok sorozata. A sikeres hónapok sikeres hetek sorozata. A sikeres hetek sikeres napok sorozata.
Légy sikeres és cselekedj helyesen EGY NAPIG – ez megvalósítható feladat! (Ráadásul bibliai alapelv is!)
A szokások három tényezőből állnak össze:
1. ISMERET – MIT akarunk tenni
2. VÁGY – MIÉRT akarjuk tenni
3. KÉPESSÉG – HOGYAN tudjuk tenni
Az emberek nagy részének sok rossz szokása van, amikkel általában tisztában is vagyunk.
AJÁNLOK EGY KIS FELADATOT: Kérlek, írd le a rossz szokásaidat, amelyeket szeretnél felváltani jó szokásokkal!
Azután írd mellé, milyen jó szokásokat kellene a helyükbe tenned!
És kezdd el gyakorolni!
Hogyan?
Oké, hogyan alakíthatunk ki jó szokásokat?
1. Mentális ismétlés
Az életünk olyan, mint egy hegy. Amit teszünk, az olyan, mint a helyről lefolyó víz. Ha ugyanott folyik, előbb-utóbb kivájja a medrét. Ez a szokások lényege. A szokások olyan cselekvések, amelyek természetesen közel ugyanúgy zajlanak az életünkben.
A mentális ismétlés lényege, hogy elképzeled magad a helyes cselekedetben.
Például nem szeretnél a szavaiddal megbántani embereket (mert az a rossz szokásod van, hogy mindenkinek beszólsz / vagy csak azoknak, akikre pikkelsz)
Ha ez zavar, képzeld el magad egy ilyen szituációban, hogy helyesen cselekszel. Gondold végig ezt sokszor, ismételd először gondolatban.
2. Gyakorlás
21 napos módszer. Ez azt jelenti, hogy kutatók szerint, ha valamit kitartóan, 21 napon át megismétlünk, akkor az beépül az életünkbe, és szokásunkká válik!
Egyetlen kivételt se engedj meg, amíg meg nem gyökerezik az új szokás!
3. Visszajelzés
Kövesd nyomon a fejlődést – pl. jegyezd fel a 21 nap sikereit és kudarcait.
Légy számonkérhető! Bízz meg valakit azzal, hogy ellenőrizze a fejlődésedet!
ÖSSZEGZÉS:
A siker mindig egy tiszta képpel kezdődik a szemeid előtt, amit azután önfegyelemmel, kemény munkával és jó szokások felépítésével meg kell valósítanod! Más nem fogja helyetted megtenni! (Vagy ha meg is teszi, azzal ő fog nyerni, és nem te!)