133 NAPOS LELKI DIÉTA

Naivitás lenne azt hinni, hogy valódi tudás és képességek, megfelelő hozzáállás és kemény munka, sőt, komoly áldozatok nélkül sokra viheted az életben! Legalábbis tisztességesen – magad előtt is, hogy azért a tükörbe is bele merj nézni, és a társadalom, sőt, akár Isten szemében is tisztességesen. Ne legyél naív, az élet nem így működik! Ezek a dolgok nagyon is szükségesek ahhoz, hogy sikeres légy – és hadd mondjam azt, hogy leginkább ez a három szükséges hozzá. Sok ember azt gondolja, hogy inkább a jó lehetőségek, a kapcsolatok szükségesek a boldoguláshoz – de ez nem igaz. Mert nem csak a gazdag emberekből lettek sikeres emberek – sőt, sok gazdaggá és sikeressé vált ember éppen nagyon nehéz és hátrányos körülmények közül indult. De tanult, felhalmozta a tudást, jó volt a hozzáállása és keményen dolgozott. Ez a négy dolog képes volt ellensúlyozni, sőt, túl is szárnyalni az indulásnál esetleg hiányzó kedvező körülményeket és jó kapcsolati hálót. És ugyanakkor előfordulhat az is, hogy hiába vannak meg a jó körülmények, a nagy kezdőtőke, a bennfentes ismerős, valahogy mégsem lesz belőle siker-sztori – mert nem volt tudás, rosszak voltak a motivációk és a hozzáállások vagy hiányzott a kemény és becsületes munka.

Szóval a siker négy szöge vagy sarka:

a tudás,
a képességek,
a hozzáállás
és a munka.

Nézzük őket sorra egy-egy gondolat erejéig!

Nincs olyan szakmai tudás vagy kifejleszthető készség illetve képesség, amit ha tényleg akarod, ha valóban elkötelezed magadat a megszerzésére, ne tudnál megszerezni! Ezért az első felhívásom, hogy élj ezzel a lehetőséggel és ezzel a gondolattal! Tudd, hogy van lehetőséged a fejlődésre, a tanulásra, és elérhető számodra a tudás – persze lehet, hogy fizetni kell érte, egészen biztosan dolgoznod kell érte, ez így természetes – de elérhető! Ez óriási dolog! Sőt, azt kell mondanom, hogy az igazi tudást soha nem a kötelező iskolai oktatás adja meg, hanem mindig a te saját vágyaidtól, a saját szenvedélyedtől, a tudásvágyadtól függ! A legtöbb igazán sikeres embert nem a diplomája tett sikeressé, hanem az, amit a diplomáján kívül és azon túl a saját szenvedélyétől hajszolva felhalmozott magának. Ezt hívják autodidakta tanulásnak. Az igazán sikeres emberek a saját területükön szenvedélyes autodidakták.

A másik dolog a képesség és a készség. Sokan azt gondolják, hogy ezen aztán már végképp nem vagyunk urak, hiszen nekem nincs tehetségem ezen vagy azon a területen. Nos azt gondolom, hogy néhány olyan képességen kívül, amely a fizikai adottságainktól függenek, minden képesség fejleszthető, akár nagyon magas szintre, ha a tanuláshoz hozzáteszünk még valamit: a szorgalmat és a folyamatos gyakorlást. És előfordulhat, hogy marad olyan képesség, ami benned valóban kifejleszthetetlen, de akkor pótold! Pótold más képességgel, vagy ha nem lehet, keress valakit, akinek megvan ez a képessége, és társulj vele, alkalmazd, lépjetek partnerségre a cél érdekében!

A képességek hiánya igazából nem korlátja az életed kiteljesedésének.

A harmadik – és ezen már rengeteg múlik, talán a legtöbb – a jó hozzáállás. Ha a hozzáállásod rossz, akkor a legjobb lehetőségeidet is te magad fogod tönkretenni!

Mi az a hozzáállás, amely sikerre fog vinni? Ha csak egyetlen gondolatban kellene összegezni, az az lenne, hogy nem adom fel, hogy nem hagyom magam eltéríteni a céltól, hogy megyek előre, leküzdöm az akadályokat, amíg célba nem érek! Hogy nincs más alternatíva, csak a célba érkezés! És ezért mindent megteszek, ami rajtam múlik. És lehet, hogy nem minden múlik rajtam, de abból, ami igen, egyet sem hagyok ki! Hogy soha nem hibát keresek, hanem lehetőséget, hogy soha nem kifogást keresek, hanem mindig megoldást, és soha nem fordulok vissza, hanem mindig előre megyek!

És az utolsó: a kemény munka. Az áldozatok meghozása és a siker árának a kifizetése. Sokan éppen itt véreznek el. Mi az, ami ehhez nélkülözhetetlen? Azt hiszem a legfontosabb az önfegyelem. Hogy saját magamon is megtanulok uralkodni, hogy a kötelességeimet elvégezzem, a feladataimat ellássam, az akadályok előtt ne futamodjak meg, és ott, ahol kitartásra, hűségre, kemény munkára van szükség, ott kitartóan, hűségesen és keményen dolgozzak is.

Hadd ismételjem meg: ha ez a négy dolog megvan benned – és mind a négy fejleszthető! – akkor ezek minden kezdeti jó körülmény hiányát, a gazdag papától kezdve a biztos egzisztenciáig, mindent ellensúlyozni tudnak, és sikeressé tehetik az életedet!

Van egy közmondás: „Segíts magadon, és Isten is megsegít!”

Sok keresztény ember ezen fel van háborodva, és azt mondja, ez csak egy ostoba babona, a Biblia nem erről beszél. Bizonyos szempontból azonban, igenis, pontosan ugyanezt tanítja!

Isten ugyanis HELYETTÜNK nem fog soha dolgozni!

Néha az az érzésem, hogy mi, keresztények, sportot tudunk űzni abból, hogy visszadobáljuk Istennek azokat a labdákat, amelyeket ő nekünk adogat, hogy zsákoljuk be! „Visszaimádkozzuk” Istennek a nekünk kiadott feladatokat. Imádkozunk megtérőkért – holott Jézus világosan megmondta: nekünk kell evangéliumot hirdetni és tanítani az embereket!

Egyik lelkipásztorom egyszer ezt úgy fogalmazta meg: Isten az áldásait mindig félkészen adja. A másik felét, az engedelmességet, a hozzáállást, a munkát, a felelősséget nekünk kell mellétennünk, és akkor az isteni és az emberi egymást kiegészítve egészen biztosan célba ér!