133 NAPOS LELKI DIÉTA

Gondolkodtunk sikerről, eredményekről, hozzáállásról, önképzésről. Ezt az üzenetet azonban szeretném valami sokkal fontosabbra fordítani. A belső értékeinkről lesz szó, amely az összes többinek az alapja.

A földi kincsek, eredmények, siker hajszolása közben megfeledkezünk sokszor arról, kik is vagyunk valójában. Emberek. Nem magasabb rendű állatok, hanem valamiféle természettudományosan megmagyarázhatatlan méltóság emel fel a többi teremtmény fölé. Van lelkünk és szellemünk – kell lennie tehát lelki- szellemi életünknek is. Sajnos a sok ember az élet fizikai részénél valahogy nem jut túl: evés-ivás, fedél a fejünk fölött, szex – és ennyi az élet. És a mai világ nem fordít elég időt és jelentőséget a belső értékeknek: a jellemnek, a hitelességnek, az erkölcsnek, a spiritualitásnak. Ez viszonylag új jelenség az emberiség történelmében – de mi, akik elvetjük ezeket, az előttünk élő generációk és évszázadok alapjaira építkezünk, akiket ezek az értékek határoztak meg inkább, s nem a teljesítmény vagy a siker. C.S. Lewis így ír egyik könyvében: „A szervet kioperálnánk, de a funkcióját megtartanánk. Tartás és gerinc nélküli embereket nevelünk, mégis elvárjuk tőlük az erényt és a bátorságot. Kinevetjük a tisztességet és a becsületességet, mégis megdöbbenünk, ha árulóra bukkanunk a saját köreinkben. Kiheréljük a lovainkat, de elvárjuk, hogy csikók szülessenek…” – Egyszóval a gyümölcsre igényt tartunk, de nem vagyunk hajlandóak táplálni a gyökereket. És lehet, hogy jól élünk, de az egzisztenciális biztonság nem enyhíti azt a belső félelmet és fájdalmat a lelkünkben, hogy nem jól, igazság és méltóság nélkül élünk.

Még egy idézetet szeretnék közreadni Zig Ziglar-tól, akit az egyik legnagyobb értékesítési szaktekintélynek tartanak, s maga is gyakorló keresztény: „Lehetséges, hogy történelmünk nagyjainak tetteit, áldozatait és eredményeit azok a források és alapok határozták meg, amelyeken felnőttek? A Thomas Jefferson Kutatóintézet szerint az 1770-es években az iskolai oktatás célja 90%-ban az erkölcsi értékek átadása volt. Akkoriban még nagyrészt otthon, templomokban és egyházi iskolákban folyt a tanítás. Az 1926-ra 6%-ra csökkent az oktatás erkölcsi-etikai aránya, 1951-re pedig annyira jelentéktelenné vált, hogy az már számokban ki sem fejezhető.”

Ahogy Dosztojevszkij írta a Karamazov testvérekben: ha nincs Isten, akkor mindent szabad.

Nos, pontosan ebben a korban élünk. És most nem valamelyik vallásról vagy felekezetről van szó, hanem arról, hogy az ember spirituális lény. Ez azt jelenti, hogy a jellemünket, a gondolkodásunkat, a tetteinket magasabb rendű eszmék és célok kell, hogy meghatározzák. Ez ad nekünk egyedül erkölcsi tartást és méltóságot!

Manapság az emberek legnagyobb része arra koncentrál, mije van. Aki igényesebb, az nem csak anyagi javakra gondol most, hanem tudásra, információra, készségekre, de akár szeretetre, társra, boldogságra is. De a lényeg ugyanaz: arra, amit birtokolhat. Ennek ellenére mégis boldogtalan nép vagyunk: magányos, szorongásokkal és félelmekkel teli, fásult, mindenféle komplexussal, néha depresszióval küszködő és ezerféle függőségbe menekülő boldogtalan és elégedetlen emberek. Ha komolyan szeretnénk venni az életünkbe való befektetést, akkor nem az eredményeinkre kell koncentrálnunk, hanem a jellemünkre és a belső erőforrásainkra – mert hosszú távon úgyis ezek határozzák meg az eredményeinket is.

Sajnos a világ teljesítményt vár el tőlünk: legyünk szépek, okosak, sikeresek, gazdagok, menők, modernek vagy inkább már posztmodernek. És bennünket annyira lefoglal, hogy megfeleljünk ezeknek az elvárásoknak, hogy megjátsszuk magunkat: másnak akarunk látszani, mint akik valójában vagyunk. Két külön életünk van: az egyiket mutatjuk, a másikat éljük. Ez azonban hosszú távon élhetetlen élet, mert hiányzik belőle az, ami igazán erőt adhat nekünk, főképpen a megpróbáltatások idején. Ez pedig a hitelesség. Elsősorban a saját magunk előtti hitelesség. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, azt az életet kell élnünk, akik valójában vagyunk. A belső életünknek, a gondolkodásunknak, az értékrendünknek, az elveinknek összhangban kell állnia a céljainkkal, a tetteinkkel, a felelősség-vállalásunkkal.  Mit jelent mindez? Hogy világos legyen: ha értéknek tekintjük a kapcsolataink ápolását, például a családunkkal – márpedig értéknek KELL tekintenünk – akkor nem dolgozunk hétvégén, nem vállalunk plusz munkát esténként, hanem a családunkkal vagyunk. Ennyi. Ez a hitelesség, az összhang a bensőnkkel. Ehhez meggyőződés kell, értékrend, méghozzá helyes, igaz és örökérvényű. És ez már a spiritualitás határvonala. Nem a vallásé, mert az csak a kerete a spiritualitásnak. Az igazi erőnk azonban mindig túlmutat a látható világon. Összegzésként: azok, akik hisznek valamiben, azok küldetés-tudattal élik az életüket – olyan küldetés-tudattal, amely méltóságot ad a mindennapjaiknak, és amely túlmutat a boldogulás utáni hajszán. Ahogy valaki megfogalmazta: ahhoz, hogy boldogok lehessünk, kell hogy legyen miből élnünk, miért élnünk és miért meghalnunk! Ha ebből a háromból egy hiányzik, az fájó, ha kettő, az viszont már tragikus és embertelen. Éljünk tehát olyan életet, amelyért és amely után meghalni is érdemes!