133 NAPOS LELKI DIÉTA

Ma csak egyetlen gondolatot szeretnék megosztani.

Mindannyiunknak van valamiféle azonosságtudata. Kimondva- kimondatlanul vannak válaszaink, vagy legalábbis elképzeléseink az olyan kérdésekre, hogy „Ki vagyok én?”, „Mi az életem célja és értelme?”, „Miben vagyok jó?”, „Mennyit érek a magam vagy mások szemében?”. Az ilyen kérdésekre adott válaszaink határozzák meg az énképünket.

Nézzük meg az alapestet:

——————————- ideális én

——————————- reális én

A felső vonal, az „ideális én” jelenti azt az állapotot, ami szeretne lenni az ember, amilyennek szeretnénk látni magunkat. Jó főnök egy nagyvállalat élén, kiváló családapa, akiért rajong a felesége vagy az ország legnépszerűbb evangélistája, aki naponta vezeti Jézushoz az embereket.

Az alatta lévő „reális én” pedig azt jelenti, ahol épp tartunk.

A kettő a legtöbb esetben nem esik egybe, ezért az emberek többsége elégedetlen. Amennyiben az „reális én” közel van az „ideális én”-hez, a belső feszültség kicsi. A cél ilyenkor motiváló erő ahhoz, hogy elérje az ember az ideálist. Minél távolabb van az „ideális” a „reálistól”, annál nagyobb az elégedetlenség. Egy ponton túl a távolság olyan nagy lesz, hogy az ember úgy érzi, elérhetetlen számára a boldogság.

A kettő közötti távolság növekedhet és csökkenthet életünk bizonyos szakaszaiban. Az lenne az igazi, ha a reális egyre jobban megközelítené az ideálist, amolyan hullámos felfelé tartó irányban, ahol vannak ugyan visszaesések is, de amire kijutunk az aktuális mélypontjainkból, magasabban leszünk, mint ahonnan kiindultunk, mert tanultunk a hibáinkból, és a tanulságokkal gazdagabb lett az életünk.

Ha egy kicsit árnyalnánk ezt a kezdetlegese ábrát, akkor még egy vonalat be kellene rajzolnunk, az ideális és a reális én közé. Ez pedig a VALÓS ÉN.

 

——————————- ideális én

———————————– valós én

——————————- reális én

 

Ez azt mutatja, hogy milyennek kellene lennünk valójában. Ez kevesebb mind az ideálunk, mivel az sokszor életszerűtlen, vagyis inkább sokszor egyenes álomszerű – de mindenképpen több, mint a reális állapotunk.

És még egy dologban kell pontosítanunk a kiindulási ábránkat:

——————————- ideális én

———————————– krisztusi én

——————————- reális én

Számunkra, keresztény emberek számára a kitűzött cél a krisztusi én.

Miért nem az ideális én helyére írtam a krisztusit? Hiszen a legtöbbet Jézus Krisztust valamiféle abszolút életideálként nevezik meg.

Én azonban szeretnék megmaradni egy élhető kereszténység talaján.

Ugyanis nem tudunk olyanná válni, mint Krisztus – az majd csak a megdicsőült állapotunkban lesz osztályrészünk! Elég nagy baj, hogy túl sokszor „prédikálunk” olyan kereszténységet, amelyet senki emberfia nem tud betartani – ahelyett, hogy egy valóságos, élhető alternatívát kínálnánk fel, amely a Biblia kijelentésével, és Jézus Krisztus életpéldájával is összhangban áll.

Egyszóval ne csináljunk a krisztusi életből egy elérhetetlen ideált, mert akkor vagy feladjuk menet közben, vagy képmutatókká válunk, és még akár magunkkal is elhitetjük, hogy már-már tökéletessé váltunk.

Összegezve tehát a helyes önértékeléshez egy biztos alapokon nyugvó és megvalósítható célra van szükség, olyanra, amely megvalósítható, és nem csupán egy álomkép! Ezután pedig a megvalósítására törekedő reális életlehetőségre, és egy belső elégedettségre van szükség, amely nem a tökéletességünkből fakad, hanem a helyes útba vetett bizalmunkból.