133 NAPOS LELKI DIÉTA

Genetikai tény, hogy nincs két egyforma ember. Egyedülállóak vagyunk, különbözünk mindenki mástól, ami már önmagában óriási érték, amelyet tisztelnünk kell. Mit jelent az ember egyedülállóságának a tisztelete? Négy dolgot mindenképpen:

1. Az ilyen embernek egészséges önértékelése van, és tisztában van a saját és a többi ember értékességével – ebből fakadóan tisztelettel és alázattal éli az életét
2. Nem akar utánozni senkit, de nem is akar mindenáron különbözni sem
3. Vállalja a felelősséget a saját életének irányításáért (erről már sokat beszéltünk)
4. Egyenrangú kapcsolatokban él

Nézzük ezt a négy jellemzőt kicsit részletesebben is!

1. AZ EGÉSZSÉGES ÖNÉRTÉKELÉS

Mivel minden ember egyedülálló, páratlan, ezért egyben pótolhatatlan is. Nem csupán egy járkáló hústömeg, hanem álmai, gondolatai, érzései, múltja és kapcsolatai vannak, egy hatalmas összefüggésrendszerben él a környezetével és az embertársaival. És ez már önmagában tiszteletreméltó! Minden embernek egyedülállóak a képességei, az adottságai, a neveltetéséből kialakuló viselkedése, és az ezekből fakadó lehetőségei. Ezek azok a dolgok, amelyek minden embert értékessé tesznek. Az egészséges önértékelés azt jelenti, hogy nem mondok le saját magamról, hanem pozitívan, konstruktívan és aktívan élem az életemet. Keresem a módját annak, hogy „legyek valakivé”.

Keresztény emberként mindehhez hozzájárul az a tény is, hogy mi már tudjuk, Isten a Fiát adta értünk, mert az Ő szemében mindent megér az életünk. Azt hiszem, nincs még egy olyan vallás a világon, amelyik ilyen nagyra értékeli az embert! Ennek bennünket alázatra és tiszteletre kellene nevelnie, hiszen nem csak én vagyok ennyire értékes, hanem az összes többi ember is! Az egészséges önértékelésű embert a saját magába vetett egészséges hit, és a többi ember mély tisztelete jellemzi, amely nem csap át sem önimádatba, sem elvtelen toleranciába vagy épp közönybe.

Egy fontos dologra szeretném ezzel kapcsolatban felhívni a figyelmet – különösen keresztény emberként lehet ez érdekes, és talán némelyek számára fontos is.

Egészséges önértékeléssel nincs szükségünk arra, hogy valamiféle pótlék mögé bújva próbáljuk magunkat értékesnek tudni vagy mutatni. Mert sokan vannak, akik egy pozíció birtokosaként, egy elit társaság tagjaként, egy szent ügy elismert képviselőjeként „valakik” lehetnek, de anélkül úgy éreznék magukat, mintha meztelenek és értéktelenek lennének. És amire itt szeretném felhívni a figyelmed: nem attól lettünk értékesek, hogy keresztények lettünk, illetve hogy gyülekezetbe tartozunk. Sajnos a keresztényeket megkísérti ez a gondolkodás, akkor is, amikor a „kívülállókat” leminősítik csak azért, mert ők még nem tértek meg, és akkor is, amikor a gyülekezetet csak arra használják, hogy ott irányíthassanak, pozíciót szerezzenek vagy hatalmat gyakorolhassanak. Ez mind nagyon torz hozzáállás és életszemlélet eredménye! Nem attól vagyunk értékesek, hogy megtértünk – hiszen Krisztus már azelőtt meghalt értünk, mielőtt mi egyáltalán megszülettünk volna! Sőt, éppen azért halt meg, mert mi istentelen és bűnös életet éltünk… Sok hívő ember tartja magát különbnek a nem hívőknél, csak azért, mert keresztény. Ez a felsőbbrendűség azonban hamis és taszító! Hogy valaki megtért-e vagy sem, nem az értékességét jelenti, sem Isten előtt, sem előttünk, hanem a kapcsolatát Istennel! A mi számunkra ennyi a jelentősége, mert ettől függetlenül kell tisztelnünk embertársainkat. Enélkül ugyanis nem fognak hallgatni ránk, amikor elmondanánk nekik az evangéliumot! (Természetesen nem a bűnüket kell tisztelnünk, hanem a személyüket, mint Isten egyedülálló alkotásait!) Ez az alázat egyik alapfeltétele.

2. NEM AKAR UTÁNOZNI – DE NEM AKAR MINDENÁRON KÜLÖNBÖZNI SEM

Alapvetően utánozunk másokat: viselkedési mintákat, amiket a szüleinktől látunk, tudást, amit a tanárainktól hallunk, bevált és mások számára hasznos illetve eredményes szokásokat, módszereket, hogy boldoguljunk. Nincs is ezzel semmi baj. A Biblia is erre tanít: légy példa! Vagyis legyél olyan, aki méltó arra, hogy mások utánozzák, mert ez nekik is hasznos, értékes, boldogító, áldást hozó lesz.

Az utánzás egészségtelen módja ott kezdődik, amikor az önmagamat, az elveimet, a személyiségemet, az egyéniségemet is feladom azért, hogy valakihez – általában ilyenkor már egy jól körülírható érdekből kifolyólag – hasonlíthassak. A legelterjedtebb ilyen negatív utánzási ok az, hogy befogadjanak egy csoportba, ahol bizonyos szabályok, viselkedés, öltözködés, beszédstílus a „norma”. Így működnek a klikkek, mindegy, hogy munkahelyről vagy gyülekezetről van szó. Utánozni kell a véleményformálók véleményét, magatartását… sok gyülekezet feneklik meg ezen a ponton, mert a megtérést bizonyos viselkedési, öltözködési, éneklési, nyelvezeti utánzáshoz kötik, és nem a szív megváltozásához. Ez az ősi farizeusi probléma, és egyben a képmutatás melegágya is.

A másik szélsőség, amikor mindenáron különbözni akar valaki az átlagtól. Amikor tudatosan azt teszi, amit mások nem, csak nehogy hasonlítson hozzájuk, vagy egyáltalán bárkihez. Ez egyfajta lázadás, amelyet jó esetben tinédzserkorban kinő az ember, mert életszerűtlen és mesterkélt. Nem kell mindenáron élesen, polgárpukkasztó módon különböznünk ahhoz, hogy értékesnek érezzük magunkat – legalábbis ha érett, egészséges jellemünk van.

3. VÁLLALJA A FELELŐSSÉGET A SAJÁT ÉLETÉNEK IRÁNYÍTÁSÁÉRT

Erről már volt szó, most csak megemlítem itt is, mert ez is egyedülállóságunk egyik összetevője.

A felelősség vállalása sorsunkért azt jelenti, hogy

– a gondjainkat, dolgainkat igyekszünk magunk megoldani, és nem várjuk másoktól, hogy helyettünk cselekedjenek
– ha kudarc ér bennünket, akkor nem keresünk bűnbakokat, hanem vállaljuk a felelősséget
– élünk a lehetőségeinkkel, vagyis nem várjuk, míg berepül a sült galamb a szánkba, hanem elébe megyünk, keressük és kiássuk azokat a kincseket, amelyekkel gazdagodhatunk vagy másokat gazdagíthatunk

4. EGYENRANGÚ KAPCSOLATOKBAN ÉL

Az egyenrangú kapcsolat azt jelenti, hogy társas érintkezéseiben elismeri a másik ember értékét, és tiszteli az egyéniségét. Vagyis nem akar uralkodni senkin! Az érett ember nem alárendelő kapcsolatokban gondolkodik, hanem mellérendelőkben. Az alárendeltségnek két változata is van: az egyik, amit az előbb is említettem, amikor uralkodni akarunk másokon, mert csak így érezzük értékesnek vagy biztonságban magunkat. A másik változata, amikor kell valaki, akibe kapaszkodhatunk, mert mi „vagyunk alul” – ez a függőségi viszony. Amikor lelkileg, vagy akár fizikailag is függünk valakitől, akitől az életünk valamely területén az útmutatást, a segítséget, a támogatást már nem is kérjük, hanem inkább elvárjuk és követeljük. Ha pedig nem kapjuk meg, akkor kétségbeesünk. (Lehet ilyen a lelkész is, ha kiskorúságban „tartja” a nyáját, vagy ha az nem akar felnőni!) Az egyenrangú kapcsolat azt jelenti, hogy önmagamban is életképes és értékes vagyok, van célja és tartalma az életemnek, amit másokkal együtt még jobban kiteljesíthetek, illetve amibe másokat is bevonhatok. Azonban ők nem a feltételei (!) azok elérésének, hanem „opcionális” segítői vagy „haszonélvezői”.

Érdemes lenne átgondolni ilyen szempontból is az életünket, mennyire vagyunk tudatában egyedülállóságunknak, és mennyire vagyunk érettek ezen a téren is!