133 NAPOS LELKI DIÉTA

„Az élet egyik furcsasága, hogy ha nem éred be kevesebbel, mint a kiválóval, akkor legtöbbször el is éred.” W.S. Mougham

Ezzel az idézettel kezdődik Denis Waitley A kiválóság tíz titka című könyve.

A következő napokban ennek a könyvnek a lényegét, ezt a tíz „titkot” szeretném közreadni, egy-egy gondolattal kiegészítve, ami kifejezetten nekünk, keresztényeknek hasznos lehet.  Ezek szó szerinti idézetek lesznek a könyvből, és majd elmondom a véleményemet róluk.

Tehát íme, a mai három „titok”:

1. „Először meg kell tanulnunk szeretni önmagunkat, hogy tudjunk másokat őszintén szeretni.”

Huhh, ez egy evangéliumi kereszténynek első hallásra meredeknek tűnhet.

Pedig a meghatározás a szeretetre itt is nagyon bibliai: „A szeretet a feltétel nélküli elfogadást jelenti, és azt a törekvést, hogy igyekezzünk a másikban mindig a jót meglátni. … A szeretetben nem létezhet félelem (írja a szerző). A szeretet nem kérdez, nem prédikál, nem is követel, nem hasonlít össze, nem méricskél. A szeretet a legnagyszerűbb érték.

Szeretni önmagunkat – ez olyan dolog, ami miatt a „jó” hívő máris szégyellni kezdi magát. Pedig már Jézus is elmondta, hogy a nagy parancsolat mértéke, hogy másokat szeressünk, az a szeretet, amellyel önmagamat szeretem. A kettő együtt jár. Pontosan azért, mert a szeretet KAPCSOLATI tényező, amelyben benne vagyok én is. És ha én vagyok a gyenge láncszem, aki nem törődik magával, nem igényes magára, nincs békességben magával, stb. stb., ezzel a másikat is veszélybe sodrom. Vagyis az önmagam iránti szeretet hiánya alkalmatlanná tesz egy szeretetkapcsolatban való részvételre!

Természetesen nem a bűneim szeretéséről van itt szó! Sem ez a könyv, sem a Biblia nem ezt tanítja! Az önmagam szeretése nem egy elvtelen elfogadást jelent, a rossz igenlését – hiszen a másikat sem akkor szeretem, ha mindent megengedek neki, és nem törődök a következményekkel!

De a lényeg: aki nem tudja önmagát legyőzni, aki nem képes a saját szívét helyesen irányítani, az nem lesz képes másokra maradandóan pozitív hatást gyakorolni. Ez húzódik az első „titok” mögött – és én ezzel egyet is értek!

2. „Az agyunk nem képes különbséget tenni a valóban megtörtént, és a képzeletünk által élénken, átéléssel felidézett élmények között.”

Azt hiszem, ez még meredekebb, mint az előző.

És gyorsan hadd szögezzem le: ezzel így szó szerint, nem is értek egyet.

De van tanulsága! Ezért is szerepel ebben a sorozatban!

Sok sikerről szóló könyv tanítja, hogy tulajdonképpen nem is a tények fontosak, hanem a hozzáállásunk. És ebben van valami, amit meg kell tanulnunk!

Talán klasszikus a példa, amikor a magyar és az amerikai a félig telt poharat nézi, akkor a magyar azt mondja: ez félig ÜRES, míg az amerikai szerint félig TELE van.  Vagyis az egyik a HIÁNYRA néz, azt látja a lelki szemei előtt, míg a másik a TELJESSÉGET látja maga előtt. Bár ez nagyon jelentéktelen dolognak tűnhet, az az igazság, hogy a mindennapjainkat mégis eszerint a törvény vagy titok szerint éljük. Vagyis a tényeket azonnal értelmezzük, és jelentéseket adunk nekik a FEJÜNKBEN, a gondolatainkban, és a cselekedeteinket nagyobbrészt nem a tények, hanem az általunk nekik tulajdonított jelentések határozzák meg! Ezt nagyon fontos megértenünk és beismernünk, mert egyedül így tudunk változtatni a hozzáállásunkon, és ezáltal a viselkedésünkön is.

Ez a „titok” annyit mond, hogy amit gondolunk, annak ugyanolyan meggyőző ereje van, mint amit látunk. Ami megtörténhetNE, az ugyanolyan alternatíva számunkra, mint ami megtörténik vagy megtörtént.  És sajnos valljuk be, a gondolataink inkább negatívabbak a valóságnál, mint pozitívabbak. Éppen ezért mozdulunk sokszor helytelen irányba!

A könyvben sok sztorit lehet olvasni hadifoglyokról, túszokról, gyerekekről, akik az általuk elképzelt világba kapaszkodva élték túl a megpróbáltatásokat, a rideg tények és a valóság embertelen és gyilkos körülményeit. Belekapaszkodtak az emlékeikbe, a jó élményeikbe, felidézték a szeretteiket, és a fejük, a szívük megtelt a valóságban pillanatnyilag egyáltalán nem létező melegséggel, örömmel, szépséggel, jósággal – és ez életben tartotta őket. Mert arra gondoltak, ami nemes, jó, szép, értékes – akkor, mikor semmi nem volt olyan körülöttük!

Mennyivel más lenne az életünk, ha ezt nem csak a koncentrációs táborban csinálnánk így, hanem a munkahelyen, a családban, a kapcsolatainkban is! Ha a gondolkodásunk, a hozzáállásunk a jó dolgokkal lennének telítve, a sok negatív feltételezés, előítélet és keserűség helyett!

És még valami. Van egy olyan fogalom, hogy „önbeteljesítő jóslat”. Amikor rosszat várunk, rosszat kapunk, amikor jót, akkor jót. Legalábbis az esetek nagyobb részében. Azt hiszem, ezt fejezi ki ez a „titok”. Azt kapod, amit vársz! A várakozás a passzív kérés. Tehát amit kérsz! – És ez már megint a hozzáállásunkról szól.

3. „Az élet adományai a hozzájárulásunk nagyságától és minőségétől függenek.”

Ez a felelősségünkről szól – és nagyon tetszik a megfogalmazás!

A nyugati társadalomra az jellemző, hogy gyorsabban fogyasztja a múltban felhalmozott javait, mint amennyit újratermel, és amennyit hajlandó befektetni a jövő érdekében. Ahelyett, hogy ülnénk a babérjainkon, elzálogosítjuk őket.  Anyagi gazdagságra vágyunk, és ezért készek vagyunk önmagunkat is eladni, miközben lelki békét és boldogságot is szeretnénk. Igényeljük a nagyobb védelmet és biztonságot, ugyanakkor fel vagyunk háborodva, ha a személyes szabadságunkat bármi is korlátozná. Nem akarunk adót fizetni, de elvárjuk, hogy az állam biztosítsa nekünk az egészségellátást, a közellátást, és a lehető legtöbb juttatást, pótlékot és támogatást. Egyre kevesebbet akarunk dolgozni, és ezzel egyre többet akarunk keresni. És a gazdasági illetve hitelválság is jól mutatja, hogy azt is elköltjük, amivel nem is rendelkezünk.

Egyszóval az eredményeket akarjuk, de megfizetni az árát, megdolgozni érte, hordozni a terheit – azt nem! Ráadásul a média elég rendesen mossa az agyunkat, aminek az eredményeként minden AZONNAL kell nekünk. Már elfelejtettünk várni türelemmel.

És természetesen ezt könnyen átvetíthetjük egyházi dimenziókra is: megtéréseket akarunk bizonyságtételek nélkül, profi istentiszteletet akarunk, profi szervezés, felkészülés, közbenjárás nélkül, modern gyülekezetet akarunk komolyabb anyagi áldozatok nélkül, olyan szolgálókat akarunk, akik mindent megcsinálnak helyettünk – de mi nem érünk rá segíteni nekik, nem adunk elég mozgási teret és felhatalmazást, elegendő forrást és eszközöket nekik… Személyes szinten pedig lelki növekedést akarunk bibliatanulmányozás és aktív imaélet nélkül, istenélményeket akarunk engedelmesség nélkül, pozíciókat akarunk a gyülekezetben valóságos tettek és eredményes (!) szolgálatok nélkül… és biztosan lehetne folytatni a sort.

Találtam egy nagyszerű idézetet Aaron Stern, Én, a nárcisztikus amerikai című könyvéből:

„Ahhoz, hogy érzelmileg érettekké váljunk, mindannyiunkban ki kell fejlődnie két rendkívül fontos képességnek: együtt kell tudnunk élni a bizonytalansággal, és képeseknek kell lennünk elutasítani az azonnali élvezeteket a távolabbi célok megvalósítása érdekében. A kamaszkor a további fejlődéssel szembeni legerősebb ellenállás időszaka. Az a jellemzője, hogy a tinédzser minden áron igyekszik megvédeni gyermekkori kiváltságait, miközben követeli a felnőttséggel járó jogokat. Ez az a pont, amelyen sok embertársunk sosem jut túl. Minél többet teszünk gyermekeinkért, annál kevesebbet tudnak tenni majd ők saját magukért. Aki ma önállótlan, támaszkodó gyerek, az holnap önállótlan, támaszkodó felnőtté válik.”

A két legnagyobb dolog, amit a szülő a gyermekének adhat, és ami az egészséges felnőtt élethez szükséges, a felelősség gyökereit és a függetlenség szárnyait. Mindkettő elengedhetetlenül szükséges az érett személyiség kialakulásához.

GYAKORLATI TANÁCSOK

Hét egyszerű szabály (most csak nagyon röviden), ami segíthet abban, hogy az életünket magunk irányítsuk – és megerősödjenek a gyökereink illetve a szárnyaink egyaránt:

1. Ellenőrizzük az időnket! Noha az idő megállíthatatlanul folyik, magunk választhatjuk meg, mivel töltjük ki! Uralkodj az idő felett, és ne engedd, hogy az uralkodjon feletted, mert abból kapkodás és káosz lesz.

2. Ellenőrizzük a gondolatainkat! Sokszor csapong a gondolatvilágunk, elkalandozunk, amikor figyelnünk és koncentrálnunk kellene.  Figyeljünk arra, amit éppen csináljunk! Ne feledjük, aki egyszerre két nyulat kerget, többnyire egyet sem fog meg. Ez a gondolatainkkal sincs másképpen!

3. Ellenőrizzük a kapcsolatainkat! Nem mindig választhatjuk meg, kikkel dolgozunk együtt, de azt igen, hogy kikkel töltjük el a legtöbb időt! Megválaszthatjuk példaképeinket, és azokat, akik motiválni, előre mozdítani, fejleszteni tudnak bennünket.

4. Ellenőrizzük a kommunikációnkat! Hogy mit mondunk, és mit nem, és amit mondunk, azt hogyan mondjuk. A kommunikáció lényege az építés – ezt mindig tartsuk szem előtt!

5. Ellenőrizzük az elkötelezettségeinket! Szabjunk prioritásokat, és tartsuk magunkat ahhoz! Figyeljünk oda, mit ígérünk, és teljesítsük vállalásainkat. És tanuljunk meg nemet mondani, amikor szükséges!

6. Ellenőrizzük a céljainkat – illetve azt, hogy a napi, heti tevékenységeink mennyire felelnek meg azoknak. Olyan ez, mint amikor utazunk valahová, és folyamatosan néznünk kell a térképet, illetve a saját pillanatnyi tartózkodási helyünket, mert ha elfelejtünk ellenőrizni, könnyen lehet, hogy nem fogunk célba érkezni.