133 NAPOS LELKI DIÉTA

„Utánozd a napórát: csak a napsütéses órákat számold!”

Dr. Selye János

Néha beszélgetek középkorú, vagy idősebb emberekkel, akik mindig szívesen emlékeznek vissza azokra a „régi szép időkre”, amikor a kifli 50 fillér volt, a kenyér két forint, amikor mindenkinek volt munkahelye, hiszen a szocializmusban a munkanélküliség büntetendő volt… És sokszor sírják vissza azt, mert manapság már más világot élünk, ami azzal összehasonlítva – az ő számukra legalábbis – sokkal szebb, jobb, biztonságosabb, élhetőbb volt. Természetesen abba már nem gondolnak bele, hogy milyen áron, hogy jórészt éppen pont azon „régi szép idők” miatt ennyire „csúnyák” a mostaniak, de ők ezt csak a személyes életük szintjén értelmezik és használják.

A lényeg most a két fogalom szembeállítása: a „régi szép” és a „csúnya mostani”. Vagyis a pillanatnyi helyzet nem jó, nem szép, sőt, kifejezetten nehéz, kellemetlen, leterhelő, viszontagságos, bizonytalan – egyszóval kritikus, válságos. Különösen a gazdasági világválság idején, amikor a hitelek bedőlnek, a munkahelyeken folyamatos leépítések zajlanak, az árak elszabadulnak… válság körülöttünk, és ez válságot idéz elő a lelkünkben is, személyes szinten is.

Azonban valami mégsem stimmel.

Ha megkapirgáljuk a „régi szép” időket, akkor kiderül, hogy volt ugyan személyes létbiztonság, sokkal inkább, mint manapság – de volt cenzúra is, a szólásszabadság korlátozása, nem tudhattunk mindent, nem tehettünk egy csomó dolgot, korlátozva voltunk térben és időben, kontroll alatt éltünk, a másképpen gondolkodókat, vagy sokszor az egyáltalán gondolkodókat a rendszer ellenségének bélyegezték – arról már nem is beszélve, hogy a kereszténység milyen falak közé volt szorítva szellemileg és intézményi szinten egyaránt.

Vagyis mégsem volt minden olyan szép azokban a régi időkben.

És ha tovább vizsgálódunk, ugyanígy megtalálhatnánk a pozitívumokat, a lehetőségeket, az értékeket a mostani „csúnyábbnak” látszó időkben is. Vagyis mégsem az idők a „szépek” vagy „csúnyák” – hanem a mi nézőpontunk, beállítottságunk az, ami döntő. Döntő abban, hogyan fogjuk érezni magunkat, hogyan fogunk cselekedni, észrevesszük-e és kihasználjuk-e a lehetőségeinket, meglovagoljuk-e a kínálkozó alkalmakat – vagy lemondunk róla, mert fásultan beletörődtünk abba, hogy úgyis vesztesek vagyunk.

Vagyis hogy milyen a világ – a szemünk, a szívünk, a gondolkodásunk dönti el, amin keresztül nézzük, értékeljük, éljük az életünket. És ha objektíven az „időket” vagy a „világot” nem is tudjuk megváltoztatni, a hozzáállásunkat mindig! És pont ez a lényeg – a siker nyolcadik titka.

A kínai képírásban a „válság” és a „lehetőség” szót ugyanazzal a jellel írják le.

A bibliai görög nyelvben is a „krízis” szót – a legalábbis magyarul – sehol nem olvassuk a Bibliánkban, pedig tele van vele az Újszövetség: ítéletként, döntésként fogjuk megtalálni. Vagyis a krízisnek nincs előjele: egy olyan határpont, ahonnan másképpen, más irányban fogunk tovább haladni. Az orvosi szaknyelvben a krízis az a pont, amikor eldől, hogy a beteg meghal vagy felépül. Tehát az előjel lehet egyaránt negatív és pozitív is. A lényeg a változás.

Akkor tudunk előre jutni, ha a válságtól, a krízistől nem megijedünk, hanem azt lehetőségként, kihívásként fogjuk fel, amelyen egy következő lépcsőfokra juthatunk el. Ehhez azonban ki kell fejlesztenünk magunkban egyfajta lelki-szellemi szívósságot. Ez az, amit a köznyelv „erős jellemként” határoz meg. Az erős jellem az, aki nem a körülmények hatására cselekszik, hanem a meggyőződései, értékrendje és elkötelezettségei alapján. És ennek mennyire inkább így kellene lennie a keresztény ember életében! Hadd ismételjem meg:

ERŐS JELLEM = meggyőződés + értékrend + elkötelezettség

A kríziskezelés egyik fontos feltétele a helyes stresszkezelés.

Ezzel kapcsolatban szeretném megosztani Dr. Selye János nagyon fontos és jól érthető tanítását (aki a Montreali Egyetem Kísérleti Orvosi Intézetének kutatója volt):

Létezik egy olyan mítosz, hogy ha szabadjára engeded a dühödet, az egészséges dolog. De a probléma az, hogy egy dühkitörés után nem vonhatod vissza azt, amit a másiknak mondtál, vagy amit tettél. Aztán a dühkitörés a szokásoddá válhat. Kérdezd meg azokat az anyákat, akik férjük dühkitöréseinek áldozataivá váltak, vagy azokat a gyerekeket, akiket a szokásszerűen ingerlékeny szülők állandóan csak szidnak.  A harag az egyik fő oka az értékek veszélybe kerülésének. Az átlagosnál többet dühöngők többségének ingatag az önbecsülése, mert minden véleményt, amely eltér az övéktől, elutasításként és személyes fenyegetésként fognak fel.

 Az emberi szervezeten belül kétféle vegyi hírvivő van. Az egyik a béke hírvivője, ezek a szintoxikus hormonok. (A görög „szin”= együtt és „szünergia”=dolgozni összetételből az „együttműködést” jelenti.)

Ezek a hormonok azt közlik a szervezettel, hogy lazán kell venni a dolgot, nem éri meg harcolni. Vagyis ha nem harcolsz, nem betegszel meg, mert nem a behatoló, hanem a harc fog beteggé tenni.

 A másik, a háború hírvivői a katatoxinok. Ők azt közlik a szervezettel, hogy meg kell semmisíteni a behatoló idegen anyagokat, mert azok veszélyesek a szervezetre. Ezek különböző enzimek kiválasztására ösztönöznek, amelyek aztán megsemmisítik a behatoló kórokozókat.

 Mindannyiunk testében van egy bizonyos megtakarított stressz. A cél, hogy bölcsen gazdálkodjunk vele, hogy a lehető leghosszabb ideig tartson. Egy szokásos bankszámla és a „stressz-számla” között különbség az, hogy erre a számlára nem tehetünk be újabb megtakarításokat, csak lehívhatunk róla. Egyesek azért öregszenek olyan gyorsan, mert társadalmunk tele van „nagy költekezőkkel”, akik a legártatlanabb helyzeteket is túlreagálják, mintha azok élet-halál kérdései lennének. Ezt nagyon jól lehet látni az utakon, ahogy az emberek közlekednek, vezetnek.

 Az igazi érettség jele az, hogy pontosan tudjuk, mikor kell „szintoxikusan”, és mikor „katatoxikusan” reagálnunk egy-egy helyzetben. Ha például elmész este sétálni, és találkozol egy részeggel, aki a legdurvább sértéseket vagdalja a fejedhez, és felismered, hogy „csak” részeg- és szintoxikusan viselkedsz, és egyszerűen szó nélkül faképnél hagyod. Nem foglalkozol vele. Alkalmazkodsz a kellemetlen helyzethez, és nem történik baj.

 De mi történik, ha túlreagálod, és az életedre irányuló támadásként fogod fel ezt a szituációt, és úgy viselkedsz, mintha ez a részeg ember egy mániákus gyilkos lenne? Anélkül, hogy tovább gondolkodnál, szinte pillanatok alatt a szervezeted erőforrásainak mobilizálásával reagálsz. A véredbe adrenalin áramlik, amely cukorból és zsírból energiát nyer ki, szapora lesz a pulzusod, elkezdesz verejtékezni és megnő a vérnyomásod. Az emésztőrendszered azonnal leáll, és a gyomrot védő bevonat elkezd leoldódni, mihelyst a vár s „harci zónába” áramlik. A koagulációs rendszered felkészül, hogy a vér gyorsabb alvadásával védekezel a bekövetkező sebesülések ellen. És ha végül nem is fogsz verekedni, holtan eshetsz össze, ha túl gyenge a szíved (például a sok korábbi ehhez hasonló eset miatt). Az a stressz ölhet meg, ami a harcra való felkészülés (teljesen felesleges) következménye volt a szervezeted szintjén. Gondold végig: ki is volt a gyilkos? A részeg hozzád sem ért! Te ölted meg saját magadat! És hány ember öli meg magát, vagy öregszik meg idő előtt, mert nincs tudatában, hogy milyen következményekkel jár a viselkedése, a viszonyulása az élet dolgaihoz!

 De ellenkező módon is félreértelmezheted ezt a szituációt. Látod, hogy valaki irracionálisan viselkedik, és te „csak” egy ártalmatlan részegnek véled – holott valóban egy mániákus gyilkos. Ebben az esetben a helyes reakció az lenne, hogy riadót fújsz, és minden energiádat beveted a veszély elkerülésére – azonban inkább „nyugton maradsz”, és ez az életedbe is kerülhet.

 Ettől függetlenül az élet összeütközéseinek 90%-a a „képzeletünk szülte ragadozókkal” való harccal telik. A saját levünkben fővünk meg, önmagunkkal hadakozunk, mert a legtöbb napi problémában nem harcolnunk vagy menekülnünk kellene, hanem együttműködni. Az állandó riadókészültség, mint életstílus, a korai kimerüléshez és kiégéshez vezet. Az érzelmileg kiegyensúlyozatlan emberek szó szerint idő előtt élik fel energiatartalékaikat, és túl hamar „kifogynak”az életből.