133 NAPOS LELKI DIÉTA

Csak egyetlen módon bírhatunk rá egy embert arra, hogy megtegyen bármit – el kell érnünk, hogy AKARJA megtenni. Természetesen lehet kényszeríteni valakit, fegyvert nyomni a fejéhez, megzsarolni, megfenyegetni, manipulálni – de annak a végeredménye nem ugyanaz lesz, mintha szívvel-lélekkel, minden erejét és tehetségét beleadva a saját akaratából csinálná.

De hogyan lehet elérni ezt?

Azt hiszem, az egyik – vagy talán az egyetlen módja – hogy odaadom neki azt, amire a leginkább szüksége van, amit a legjobban kíván. Ráadásul valahogy úgy adom neki, hogy azt ne megvásárlásnak tekintse – hanem ezért cserébe ő is adni akarjon.

De mi az, amit mindannyian egyformán szeretnénk?

Rengeteg „szükség-lista” van, a Maslow-piramistól kezdve az egészen alternatív felsorolásokig. A legtöbb pszichológus azonban azzal egyetért, hogy a legfontosabb vágyak és szükségek között ott van a FONTOSSÁG UTÁNI SÓVÁRGÁS. Az a vágy, hogy valakinek számítsak, valakinek én legyek nagyon fontos.

William James mondta: „Az emberi természet lényege az elismerés utáni sóvárgás.” A sóvárgás valamiféle gyötrő, csillapíthatatlan éhség az emberi természetben – de aki megtanulja kielégíteni mások ilyen irányú éhségét, az nagy hatással tud lenni majd az emberekre.

Dale Carnegie azt mondja: „Ha elmondod, mitől érzed fontosnak magad – én elmondom, milyen ember vagy!” – Hallatlanul nagy igazság van ebben, mert ez megmutatja, sőt, meghatározza a jellemedet és az értékrendedet! Van, aki karriert fut be, van, aki banditává válik, más pedig direkt megbetegszik csak azért, hogy fontossá váljon a saját maga és mások szemében. És vannak, akik belebetegszenek, vagy akár beleőrülnek abba – akár szó szerint is – hogy nem lehetnek elég fontosak, főleg azok szemében, akik számukra fontosak. És most gondoljuk meg, hogyha valaki akár beteggé emészti magát a fontosság hajszolásában, mennyire méltányolná, ha ezt „ajándékba kaphatná” tőlünk!

Charles Shwab az egyik legjobban megfizetett vezető volt az USA gazdaság-történetében. Azért, mert fantasztikusan tudott bánni az emberekkel, és a legtöbbet hozta ki a munkatársaiból. Hogyan? Íme a saját vallomása:

„Azt a képességemet, amellyel lelkesedést tudok önteni az emberekbe, hogy elismerést és bátorítást tudok adni nekik, és mindenkiből a legtöbbet tudom kihozni, Isten legnagyobb adományának tekintem. Semmi más nem sorvasztja el úgy az embereket, mint a számukra fontos emberektől származó kritika. Én sohasem bírálok senkit. Hiszek abban, hogy az embereket ösztönözni kell, így aztán szeretek dicsérni, és gyűlölöm, ha hibát kell találnom. Ha bármi tetszik, készségesen elismerem, és nyilvánosan megdicsérem.”

És mit tesz az átlagember ezzel szemben?

Kifejezetten szereti és élvezi mások hibáit észrevenni, és ha valami jó történik, akkor hallgat, és nem szól egy árva szót sem.

Olvastam egy másik ilyen emberről, aki ezt írta még a sírkövére is: „Itt nyugszik egy olyan ember, aki tudta, hogyan gyűjtsön maga köré magánál okosabb embereket.”

Nem tudom, fizikailag éheztél-e már. Érezted-e a kínzó sóvárgást egy kis élelem vagy ital után – mondjuk egy hosszabb böjt vége felé. Ha igen, lehet róla elképzelésed, hogyan sóvároghat egy-egy ember pár elismerő szó és dicséret után. Megtanuljuk táplálni a testünket, a szeretteinkről is gondot viselünk, és nagyon rosszul éreznénk magunkat, ha a saját családunk asztalára nem gondoskodnánk kenyérről. Ha látnánk éhezni a gyerekeinket. – És sokszor fel sem tűnik, hogy mennyire éheznek egy jó szóra, egy simogatásra, egy kis elismerésre, hogy érezzék, hogy fontosak nekünk.

Nem hízelgésre van szükségük – az átlátszó és visszataszító! Őszinte figyelemre! És a kulcs az őszinteség – ez különbözteti meg a hízelgést a dicsérettől. Minden ember felettem áll valamilyen szempontból – amiben tanulhatok tőle, amiben felnézhetek rá. Ha ezt nem veszem észre, vak vagyok, és ha nem fejezem ki, akkor önző és szívtelen.

Adni annyi, mint a legmagasabb szinten élni – és ha valakinek megadjuk azt, hogy fontosnak érezhesse magát, akkor óriási értéket adtunk neki. Ez a tisztelet és a másik nagyra értékelésének a módja és egyben lehetősége is. És ez nekünk semmibe nem kerül – ingyenes ajándék, amelynek hihetetlenül nagy értéke van!

És csak két gondolat – kifejezetten keresztény szempontból. Az egyik, hogy Isten pontosan ezt tette velünk! Annyira fontosak vagyunk a számára, hogy Jézus értünk is meghalt a golgotai kereszten! ISTEN FIA – PONT ÉRTÜNK! Döbbenetes! Isten mindent odaad nekünk – mert szeret! Döbbenetes! A világ teremtőjének fontosak vagyunk!

A másik gondolat ebből fakad – ha mi Jézust képviseljük, akkor ugyanezt kell tennünk a többi emberrel. Missziózni szeretnél – de nem találtad a módját annak, hogy elmond az evangéliumot a körülötted élő embereknek? Legyenek fontosak számodra! Dicsérd, bátorítsd, motivált, támogasd őket – és meglátod, ők maguk fogják kutatni a titkát annak a nagylelkűségnek, ami belőled árad feléjük!

„…a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők…”

Róma 12,10