133 NAPOS LELKI DIÉTA

Most elő kellene venni a tegnapelőtti kártyáinkat, amelyekre az identitásunkat kifejező „én vagyok…” mondatokat összeírtuk.

Ha megnézzük ezeket a kártyákat – vagyis a mondatainkat, akkor azokat össze lehet csoportosítani bizonyos területeken.

Vannak közöttük olyanok, amelyek a KAPCSOLATAINKAT jelölik meg: apa, anya, szülő, gyerek, barát, hívő, református, főnök, diák stb. vagyok.

Vannak olyanok, amelyek a TEVÉKENYSÉGEINKRE irányulnak – és természetesen lehetnek átfedések is: tanár, főnök, beosztott, tanuló, gyülekezetvezető, zenész, stb. vagyok.

Vannak olyanok, amelyek a SZABADIDŐNKET érintik, vagyis azokat az időket, energiákat és lehetőségeket, amelyekkel szabadon rendelkezünk, és amit a magunk örömére vagy kiteljesítésére csinálunk: sportoló, költő, zenész (ha nem főállású), természetbúvár, szenvedélyes utazó, stb. vagyok. És bizonyos értelemben ide is tartozik a kereszténységünk is, hiszen arra is a szabadidőnkből áldozunk.

Most sokkal többet kell majd írnunk, A4-es lapok kellenek. Legalább hat darab.

A céljainkat fogjuk felírni rájuk – egyelőre csak spontán, ami az eszünkbe jut.

Az első három lap tetejére írjuk fel:

KAPCSOLATI CÉLOK
KARRIER-CÉLOK
SZABADIDŐS CÉLOK

Mindegyik lapra egyet-egyet.

Az első a kapcsolati lap.

És kezdjük azzal, hogy az identitás-kártyáinkat magunk elé téve, az oda leírtak alapján elkezdünk konkrét célokat felsorolni. Ha például azt írtuk, hogy „Én apa vagyok” – akkor a kapcsolati célokhoz írjunk pár olyan célt, amit apaként szeretnénk elérni. Most egyelőre még nem fontos, hogy ezt egy héten vagy egy éven belül akarjuk elérni – csak kezdjünk el kifejezetten kapcsolati célokat felsorolni, egy-egy teljes mondatban felsorolva. Ezek a mondatok legyenek minél konkrétabbak.

Például:

„Hetente legalább egyszer elmenni valahová kettesben a fiammal.”
„Minden második szülőire ezután én fogok elmenni.”
„A szülinapján elviszem a fiamat gokartozni a Hungaroringre”

Ha beírtuk: „hívő vagyok”, akkor írhatunk ilyen kapcsolati célokat:

„Minden vasárnap beszélgetek valakivel a gyülekezetben, akit nem ismerek.”
„Havonta egyszer meglátogatom a lelkészemet.”

Ilyesmiket, sorban, mindegyik kártya szerint. Az első lapra kifejezetten kapcsolati célokat írjunk, a tegnapelőtti kártyáink alapján.

Aztán jöhet a második lap, a karrier-célokkal.

Ide írjuk a munkánkkal, hivatásunkkal, szolgálatainkkal kapcsolatos céljainkat. Mindent, ami kifejezetten ezekkel kapcsolatos.

Például írhatunk ilyeneket:

„El akarom érni, hogy két éven belül előléptessenek.”
„Szeretnék minden hónapban 10%-os növekedést elérni a teljesítményemben.
„Pályát akarok módosítani. A jövő hónap végéig összeírom a lehetőségeimet, és megbeszélem a feleségemmel.”
„Elvégzek egy tanfolyamot, amivel jobban tudom végezni a munkám.”

Diákként írhatjuk ezt: „Év végéig javítani fogok két tantárgyból: matekból és magyarból, és elérem a 4-es osztályzatot.”

És gyülekezeti tagként írhatunk ilyeneket:

„A szolgálócsoportomba hozok még legalább egy főt.”
„Havonta egyszer bátorítom a testvéreket a gyülekezetben a bizonyságtételemmel.”
„Felajánlom két idős testvérnek, hogy felásom a kertjét.”

A harmadik lapon a szabadidőnket érintő célokat tűzzük ki!

Példák:

„Meg akarok nézni egy napfelkeltét.”
„El akarok menni a Kékestetőre.”
„Hetente kétszer úszni fogok.”
„Minden nap gyalogolok fél órát.”
„Lesz egy akváriumom.”

És még három lapunk van.

A negyedikre írjuk fel: ÖNKÉPZÉS

Erre a lapra azokat a céljainkat írjuk fel, amelyeket saját magunkba fektetünk be, szóljon az bármilyen területről is. Lehet személyiség-fejlesztés, szakmai önképzés, nyelvtanulás, bármi.

Íme néhány példa:

„Minden nap megtanulok öt új szót angolul”
„Havonta egy személyiség-fejlesztő könyvet elolvasok és kijegyzetelek”
„Egy éjszakát eltöltök a Vöröskeresztnél önkéntesként a hajléktalan szállón”
„Jövőre beiratkozok egy levelező bibliaiskolába”

Az ötödik lapon az anyagi természetű céljaink lesznek.

Ez nagyon fontos része az életünknek, amit nem szabad sem le-, sem túlbecsülnünk.

Ezen a területen különösen reálisnak és józannak kell lennünk.

Írhatunk ilyeneket:

„Két éven belül kifizetem minden adósságomat”
„Egy szobát hozzáépíteni a házunkhoz a gyereknek”
„Jövőre fizetésemelést elérni a cégnél”
„Vásárolni egy új mosógépet – két hónap múlva”

És végül a hatodik lap:

Presztízs-célok

Ezek olyan célok, amiktől jobban fogod érezni magad a saját életedben. Amit azért akarsz csinálni, hogy boldogabb légy kicsit. Ilyenekre gondolok:

„Megismerkedni egy híres emberrel”
„Elmenni egy táncversenyre, és meg is nyerni”
„Kitüntetéssel lediplomázni”
Vagy hogy nagyot ne mondjunk:
„Évente egy embert az Úrhoz akarok vezetni”

Tehát hat lap – és a cetlik vagy kártyák, amikre felírtad az identitásodat kifejező „én vagyok” mondataidat – ezek kellenek ehhez a feladathoz!

Most tehát láss hozzá!

Egyelőre írd, ami eszedbe jut, és amit komolyan is gondolsz – holnap pedig kicsit szűkíteni fogjuk a listát. Most legyen minél több mondat a papírjaidon!

Sok sikert!