133 NAPOS LELKI DIÉTA

Volt már szó arról, hogy a céljaidnak mérhetőkké kell válniuk.

Ez egyrészt konkrét megfogalmazás kérdése, másrészt pedig az egyes célokhoz rendelt HATÁRIDŐKÉ! Egyetlen kitűzött cél sem ér semmit mellérendelt határidő nélkül! Ezt tudomásul kell vennünk! A határidő kitűzésének legalább három haszna van:

1. Egy újabb lépés a cél konkréttá válásához – és a határidő kitűzésével egy lépéssel máris közelebb vagy a célhoz

2. Növeli az elkötelezettségedet – különösen, ha a határidővel kapcsolatban elszámoltathatóvá teszed magad – vagyis mással is megosztod azt, sőt, felhatalmazod arra, hogy félidőben, illetve bármilyen más ütemezéssel kérdezzen is rá, hogyan állsz a kitűzött céljaiddal

3. Növeli a saját motivációdat is – a határidő tettekre sarkall

A céljainkat – nagy általánosságban, és ez most bőven elég is – három nagy csoportra bonthatjuk:

– vannak hosszú távú, éveket átölelő céljaink

– vannak egy éven belüli, pontosabban mondjuk negyed- és egy év megvalósítási idő közé eső célok

– és vannak rövidtávú, napi célok, amelyek legfeljebb egy-két hónapot vesznek igénybe

FELADAT: vedd elő újból a célokat tartalmazó lapjaidat, és három különböző színnel, jellel, ahogy szeretnéd, de csoportosítsd szét a felírt célokat eszerint a három kategória szerint.

Talán még jobb, ha csíkokra vágod a felírt célokat, úgy még könnyebb kezelni majd őket.

Vagy a legjobb, ha az egészet most már gépbe viszed, mondjuk egy Excel-táblázatba. Ez lenne a legpraktikusabb.

Tehát kérlek, most csoportosítsd a céljaidat!

Ez a csoportosítás megint segíthet abban, hogy kiszűrd az egymásnak ellentmondó célokat. Ilyenkor döntened kell – és nem baj, ha egy-egy cél egy fontosabb kedvéért el is marad.

Nyilván az lenne a legpraktikusabb, ha a középtávú céljainkból épülhetnének fel a hosszú távúak, és a napi célok mind elősegítenék a középtávú célok elérését is.

Nézd át újból a listádat ilyen szempontból is.

Napi célok —- > Középtávú célok —- > Hosszú távú célok

A különböző nagy csoportok alapján, amik a kiindulási csoportjaink voltak (kapcsolati célok, karrier- vagy szabadidős célok, stb.) ebből fel lehet építeni egy jól átgondolt tervet.

És most szeretnék valamit újból hangsúlyozni – mert ez talán dedós, talán „túl amerikai”, talán erőltetett vagy nem is tudom milyen dolognak tűnhet. Lehetséges, hogy ezt a napi leckét úgy olvasod, hogy még egyetlen feladathoz sem láttál hozzá – és az egész marad elmélet.

Szóval amit hangsúlyozni szeretnék: nagyon kevés ember van, aki anélkül építené meg a saját családi házát, hogy tervrajzot, statikai terveket, környezettanulmányt, költségvetést ne készítene. Ezeket a dolgokat magától értetődőnek tartjuk. És mégis, sajnos nagyon kevés ember van, aki ezt a saját életével is kész megtenni! Vagyis amit a házunk miatt megcsinálunk, azt nem vállaljuk az életünk miatt. Pedig melyik a fontosabb, a nagyobb jelentőségű?!

Azok, akik ezt készek megtanulni, elvégezni – azok rendszerint mind előttünk járnak: anyagilag is, szakmailag is, elismerésben is – és boldogságban is.

No de térjünk vissza a témánkhoz!

Mi a saját listánkból indultunk ki, amelyet még az „elméleti ismeretek” nélkül írtunk meg.

Nos, megpróbálhatunk egy párhuzamos utat is, most már sokkal tudatosabban.

Írjunk le 3-5 olyan célt, amelynek megvalósítása valószínűleg éveket fog igénybe venni. Ezek lehetnek úgynevezett „életcélok” is.

Ha ez megvan, mindegyiket bontsuk le középtávú, mondjuk féléves ciklusokra. Mit kell ehhez elérnünk az első félév végére, mit a másodikra, és így tovább.

Majd mindegyik (vagy legalábbis az elsőt mindenképpen) féléves célt bontsuk le havi célokra, és legalább az első hónapokat hetekre is.

Tudom, hogy ez babra munka – de mi most tervezünk, méghozzá az életünket tervezzük.

A célok mellé – egy naptárral a kezünkben – rendeljünk határidőket.

Keressünk valakit, aki segíteni fog minket az ellenőrzésben! Feltétlenül legyünk elszámoltathatóak, ez nagyon sokat fog segíteni a céljaink elérésében!

És kezdjünk hozzá!

És még valami – egy tanács, a napi célok teljesítéséhez – hiszen ezen múlnak a középtávú, és azon pedig a hosszú távú céljaink! Jézus is azt mondta: „elég minden napnak a maga baja” – vagyis ha azzal törődünk, hogy egy napig jól csináljunk mindent, majd másnap újrakezdjük, biztosan nem fogunk sem aggodalmaskodni, sem megszakadni a terhek alatt.

Szóval a jó tanács a napi célokhoz – amiből egy nagyon jó és hasznos szokás alakulhat ki, és a legtöbb olyan embernek, aki vitte valamire, higgyük el, ez a kis gyakorlat szokása: minden reggel írjuk fel az aznapi elvégzendő feladatokat. Ezután tegyük őket fontossági sorrendbe! És lássunk hozzá! Addig ne foglalkozzunk a másodikkal, míg az elsőt, a legfontosabbat (!) el nem végeztük.  És így menjünk végig a napi elvégzendők listáján. És nem baj, ha a végéről egy-kettőre már nem jutott idő – a legfontosabbak elvégeztük!

Feloszthatod a napi teendőket így is:

1.) Mindenképpen muszáj megtenni, méghozzá azonnal
2.) Meg kell csinálni, de még nem égető
3.) Jó lenne megtenni, ha jut rá idő/energia

Így is lehet csoportosítani. A lényeg, hogy valahogy legyen meg a fontossági sorrend – és addig ne ugorjunk a 2.) kategóriára, míg az első valamennyi tagját el nem végeztük – hiszen nem véletlenül soroltuk oda azokat!