133 NAPOS LELKI DIÉTA

Sok konfliktus éppen azért robban ki, mert a megválaszolatlan kérdések, megoldatlan problémák túl sokáig okoztak feszültséget. Olyan ez, mint amikor feltesszük főni a levest fedő alatt – de ha nem engedjük ki a gőzt, menthetetlenül ki fog futni. Bár nem volt betervezve a dolog, takaríthatjuk a tűzhelyet – de legalább elkészül az étel. Meg lehetett volna oldani „kifutás” nélkül is, ha időben kieresztjük az összegyűlt gőzt, még akkor, amikor kezelhető és nem fut vele együtt a leves is… de valami miatt nem tettük.

Sokszor a felgyülemlett feszültségek kifejezetten gátolják a konstruktív problémakezelést és a közös munkát. Gondoljunk csak bele, hogyan is tudnánk figyelni annak az embernek a jövőről szóló terveire, akit legszívesebben leordítanánk egy múltbéli mulasztásáért, amit nem rendeztünk vele. A bennünk forró indulatok lehetetlenné teszik, hogy figyeljünk, pozitívan álljunk hozzá, a feladatainkra koncentráljunk. Ki kell engedni a gőzt. Minél hamarabb és higgadtabban.

1. AZONOSÍTSD A FORRÁSOKAT

Sok konfliktus forrása túlmutat a benne résztvevőkön. Két ember veszekszik amiatt, amit egy harmadik mondott vagy tett. Egy csoport nem tud haladni a feladataiban egy rajtuk kívülálló körülmény miatt – és ahelyett, hogy megoldanák, egymást marják.

A konfliktuskezelés első feltétele a higgadt tárgyilagosság. Azonosítsd az okokat és forrásokat!

2. MINDEGYIK FÉLNEK IGAZA VAN…

… legalábbis valamiben! Ezzel számolnod kell! Nem igazán van egyoldalú konfliktus – valamiben mindenkinek van valamilyen igazság-részlete. Valamit mindenki esetében mérlegelni kell, bele kell kalkulálni a végeredménybe. Miért? Azért, mert a konfliktuskezelés közösségi „élmény” – kettő vagy több ember vesz részt benne. És innentől kezdve tiszteletben kell tartanunk mindenki nézőpontját és értelmezését.

Az egyoldalú konfliktuskezelés végén két nem egyenlő fél „termelődik ki”: lesz egy győztes és egy vesztes. Ez csak az egyik félnek jó – a másiknak nem! A közösség-orientált konfliktuskezelés lényege, hogy a végén két győztes legyen! Mert a közösség fontosabb a győzelemnél, a másik legyőzésénél. Itt kezdődik az érettség.

3. KÜLÖNÖSEN FONTOS MEGÉRTENED A HARCOLÓ EMBEREK FÉLELMEIT!

A kirobbanó harc oka gyakran a félelem és a kétségbeesés. Félelem elsősorban a veszteségtől – valaminek az elvesztésétől. Valamit meg kell védeni: becsületet, igazat, előnyt, jogot, érdeket, tulajdont… mert a konfliktusban állók úgy érzik, a másik fél ezeket veszélyezteti.

Azt pedig a Bibliából is tudjuk: ahol és ameddig a félelem uralkodik, ott a szeretetre nincs esély! Viszont a szeretet kiűzi a félelmet! Ezért olyan fontos a kapcsolat és a közösség elsőbbsége – mert a szeretet fontosabb az igazságnál – ugyanis az igazság természeténél fogva csak a szereteten keresztül képes felszínre törni és érvényre jutni. A szeretet nélküli igazság rideg, kemény, embertelen és istentelen! Nem méltó hozzánk!

Mitől félnek leggyakrabban az emberek – ami végül konfliktushoz vezethet:

– az elutasítástól, el nem fogadástól
– a konkrét veszteségtől, amit a másik fél okozhat
– a mellőzöttség érzésétől: senki nem szeret jelentéktelen lenni
– az elértéktelenedéstől: hogy nem értékelik őt, a személyét, a gondolatait, az eredményeit

4. MÉRTÉKÉNEK MEGFELELŐEN…

A konfliktus egy szituáció nem megfelelő vagy túlreagálása. Vigyázz, nehogy a konfliktust reagáld túl vagy rosszul! A konfliktus az, ami. A mértékének megfelelően kell kezelned. Nem mindegy, hogy egy vihar a teáscsészédben – vagy egy teáscsésze a viharban!

Minden konfliktusnak múltja és történelme van. Van, amelyik egy mondatnyi, van, amelyik pár napos sértettség következménye – de van olyan is, amely már évek óta termeli az elfojtott gőzt, mielőtt kirobbanna.

Tiszteld a konfliktusok történelmét! Állj a megoldáshoz kellő tisztelettel és alázattal – nem oldhatsz meg egy több éves – talán több napos konfliktust sem egyetlen nagyvonalú legyintéssel!

Komolyan kell venned – mert a következményei is komolyak lehetnek: akár negatívak, akár pozitívak: áldások vagy átkok.

EGY EGYSZERŰ SEGÍTSÉG

Egy nagyon egyszerű segítséget hadd javasoljak a konfliktusok megoldásához. Nem lesz ez varázsszer, de legalább segít a rendezés megkezdésében és a párbeszédben.

A konfliktusban lévő minden személy írja fel egy lapra a szükségeit és a félelmeit a problémás helyzettel kapcsolatosan. Hogy mit vár, mit szeretne elérni, mire van szüksége – és mi az, amit veszélyben érez, amit meg kell menteni ahhoz, hogy helyreálljon a békesség – kívül és belül egyaránt.

Ezután közösen beszéljétek meg a leírtakat – mindenki MINDEN válaszát ossza meg a többiekkel.

A konfliktusok kezelésének legfontosabb és leghatásosabb megoldása minden esetben a kommunikáció!

Nekünk hívő embereknek ráadásul ebben van egy „függőleges” lehetőségünk is: mielőtt egymással elkezdünk „rendezkedni” – Istennel is megbeszélhetjük a válaszainkat. Ez pedig sokat segít, nem csak az érzelmeink helyreállásában, hanem a másikhoz való hozzáállásunkban is.