133 NAPOS LELKI DIÉTA

Volt már szó a célokról, hogy mennyire fontos az, hogy mérhető és időpontokhoz kötött, konkrét és ellenőrizhető célokat tűzzünk ki az életünkben, amikhez hozzá tudjuk majd szabni a mindennapjainkat. Akinek nincs célja, az nem halad valamerre, csak sétál, sodródik. Ha nem akarunk olyanokká válni, akik évek vagy évtizedek alatt igazából sehova nem jutottak el, mert igazából, legalábbis komolyan, eltökélten sehova nem is akartak eljutni, akkor meg kell tanulnunk ezt a szemléletmódot. Tudatosság, felelősség és önfegyelem kell hozzá. És ezek – legalábbis egy jóérzésű ember, netán egy hívő ember számára – nem opcionális lehetőségek, hanem az életünk alapértékei, mert ahonnan ezek hiányoznak, ott ezeknek a hiányai jelentkeznek majd következményként: a felelőtlenség és a fegyelmezetlenség.

Oké, ezekről volt szó. Voltaképpen egy folyamatról beszélünk, aminek az elején elindulunk valahová, a végén pedig megérkezik, és mindez nem a véletlen műve, nem céltalan és nem értéktelen. Ráadásul bízunk abban, hogy miközben a célunk felé törekszünk (ahogy Pál írja: „ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…”), le tudjuk majd küzdeni mindazt, ami az utunkban állna. mert mindig lesz, ami az utunkba fog állni. Ez van, tudomásul kell vennünk, és fel kell készülnünk rá.

Legalább három dolgot kell leküzdenünk, bárhová is akarunk célba jutni:

1. ELLENÉRVEK

Az ellenérvek azok a negatív gondoltatok, vélemények, amelyek le akarnak beszélni bennünket a célunk eléréséről. Ezek racionális dolgok, kézzelfoghatók, leírhatók, hiszen megfogalmazódnak a fejünkben – vagy nekünk szegezik mások. Válasz után kiáltanak.

Tulajdonképpen a megoldásuk is ennyi: józanul meg kell válaszolni őket! Az ellenérvekkel szemben nekünk is meg kell tanulnunk érvelni a céljaink, az értékeink, a döntéseink mellett! Meg kell tanulnunk kiállni valami mellett, s ha kell, harcolni értük.

Túl sokszor azért nem valósul meg az, amit elterveztünk, mert már itt a legelején lebeszéltük magunkat a siker lehetőségéről, vagy engedtük, hogy lebeszéljenek mások. Azt hittük, vagy azt mondták nekünk, hogy nem vagyunk alkalmasak, hogy úgysem fog sikerülni – és mi elhittük. És a hitünknek megfelelően cselekedtünk – vagyis nem cselekedtünk.

2.  FÉLELMEK

Míg az ellenérvek gondolkodásbeli dolgok, a félelem elsősorban az érzelmeinkre hat. Sokszor megfoghatatlan aggódás vagy szorongás, máskor nagyon is pontosan körülírható, nagyon is konkrét félelem valamitől.

Az aggodalmaskodásról már volt szó: objektív felmérések alapján mindössze alig 4%-a következik be azoknak a dolgoknak, amelyektől az átlagember fél, vagy ami miatt aggódik. Ez tény. A félelmeink 96%-a teljesen hiábavaló és alaptalan félelem!

Aki fél, az mindig saját magát félti. És elkezd önmaga körül forogni, a saját létbiztonsága, a lehetséges problémák, a lelki sérülések lehetőségei, az anyagi veszteségek vagy bármi más körül – és tulajdonképpen máris levette a tekintetét a céljáról. Mint Péter, amikor a viharos tengeren ő is sétálni akart a vízen, mint Jézus. Amíg rá nézett, működött a dolog, de mihelyt elkezdett a hullámokkal foglalkozni, jött a félelem, és a süllyedés.

A félelem nagy cél-gyilkos. Mert el tudja érni, hogy többé ne azzal foglalkozzunk, amivel kellene, hanem vele – a félelemmel.

3. AKADÁLYOK

Ezek a rajtunk kívül álló gátló tényezők. Az ellenérvek egy részét és a félelmeinket magunkban kell legyőznünk – de az akadályok a „külső világban” vannak – rajtunk kívül. Ez már valóságos konfrontációval, harccal fog járni. És sokszor ez az, amit nem vállalunk fel. De ezt is meg kell tanulnunk!

Az akadályok pusztán körülmények – és mint ilyenek, leküzdhetők és kikerülhetők – nem mindenhatóak! Ha az utunkat állja egy nagy szikla, amit nem mozdíthatunk el, akkor kikerülhetjük.

A PROBLÉMA

A probléma ezzel a három dologgal, hogy sokan nem tudják elfogadni az ellenérveket, a félelmeket és az akadályokat annak, amik. Vannak, akik misztifikálják ezeket, mások pedig nem is akarnak tudni a létezésükről, nem veszik komolyan. És a legtöbben ott hibáznak, hogy mindezeket rögtön INTŐ JELKÉNT könyvelik el, amik azt sugallják: maga a cél nem helyes, vagy csak nem éri meg az erőfeszítést. Amint felbukkan valamelyik, sokan azonnal meghátrálnak, visszakoznak, feladják. Pedig ezeket el kell fogadnunk a folyamat részeiként. Ha ki akarom festeni a lakásomat, az hogy óriási kosz lesz, nem akadály, ettől nem kell félni, és fölösleges ellenérv: így lesz. Kikerülhetetlen velejárója a kitűzött célunknak. El kell fogadnunk, és számolnunk kell vele. Ennyi.

Sőt, az az igazság, hogy mindezeknek tulajdonképpen szinte kötelező is felbukkanniuk. Ha nem így történik, akkor ez azt jelenti, hogy a kitűzött célunk voltaképpen nem elég jelentős ahhoz, hogy erősítsen, neveljen, formáljon, küzdeni tanítson, megdolgoztasson bennünket. Az a cél, ami semmibe nem kerül, semmilyen kihívást nem jelent, semmit nem kell feláldozni érte, semmit nem kell befektetni, nem kell érte megdolgozni, nem kell érte harcolni – nem is igazi, nem is méltó cél!

Jakab azt mondja levelének bevezető soraiban:

„Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.”

Ennyi. Az akadályoknak célja van: hogy kipróbálttá, állhatatossá, éretté és győztessé tegyen bennünket!

És egy utolsó idézet:

Olyan célt tűzzünk ki magunk elé, amely elég nagy ahhoz, hogy a megvalósítása során olyan emberré váljunk, amilyenné válni érdemes!

Jim Rohn, filozófus