133 NAPOS LELKI DIÉTA

Olvastam egy nagyon elgondolkodtató meghatározást az elmebajra az Anonim Alkoholisták programjában:

„Ugyanannak a viselkedésmintának az ismétlése mellett eltérő eredmények várása”

Hűha!

Az életünkért való felelősségvállalásról volt szó tegnap. Folytassuk ezt a témát, a panaszkodással. Néha azt gondolom, a magyarok „genetikailag” kódolva vannak a panaszkodásra, elégedetlenkedésre, aggodalmaskodásra vagy zsörtölődésre. Pedig egy sportból vett idézet szerint:

„Az a játékos, aki arra panaszkodik, hogy milyen rosszul pattan a labda, valószínűleg ugyanaz a játékos, aki a labdát eldobta.”

Ha nem változtatunk a hozzáállásunkon, akkor nem várhatunk más eredményeket az életünkben, mint amiket eddig átéltünk. Ha mást várnánk, elmebajosak lennénk!

Ha győztesek szeretnénk lenni, meg kell barátkoznunk az igazsággal és a valósággal. Enélkül ugyanis lehetetlen győzni, legyen szó az élet bármely területéről! Mások, az események okolása merő időpocsékolás, ugyanis teljesen mindegy, mekkora felelősséget hárítunk át magunkról másra – a legjobb esetben is csak a maradék jut arra, amit MI tehetünk.

Ha valaki csak 20%-ban vállalja a felelősséget a tetteiért és az életéért, az 20%-ban tud változtatni rajta. Hibáztathat bárkit, az igazság az, hogy minél sikeresebb a felelősség áthárításában, annál inkább beszűkíti a saját mozgásterét. A tegnapi példánál maradva, ha az autó vagy Isten hibája, hogy nekimentem a kerítésnek, holnap sem leszek óvatosabb egy tolatásnál. Viszont mivel 100%-osan felelősséget vállalok a kárért, biztos vagyok benne, hogy az eddigi óvatosságom a jövőben sokszorosára fog nőni!

Aki tehát 100%-ig vállalja a felelősséget, annak 100%-nyi lehetősége marad a változásra és változtatásra.

És most egy gyors közbevetés: úgy szeretném tudni és hinni, hogy miközben ezeket az alapelveket olvasod, nem azon gondolkozol közben, hogy oké, 100%, de akkor hol van ebben az egészben Isten? Elvégre hívők vagyunk…!

Igen, természetesen Isten is generálhat eseményeket – de Isten soha, soha nem fog helyettünk reagálni! Nem fog helyettünk helyesen gondolkodni, helyesen dönteni és főleg nem fog helyettünk cselekedni! Nem attól vagyunk keresztények, hogy bizonyos százaléknyi felelősséget áttolhatunk Istenre! Hanem attól, hogy az eseményekre teljesen más szemüveggel reagálhatunk – illetve néha még az események előtt láthatjuk a helyes és kívánatos célt illetve következményt, amit el kell érnünk. De voltaképpen ez is csak arra való, hogy segítsen helyesen reagálni! EZÉRT vagyunk keresztények – Isten segít nekünk a helyes gondolkodásmód, a helyes hozzáállás felépítésében, vezet bennünket, tanácsol, megnyugtat, kijelentéseket és iránymutatást ad, ami mind-mind arra való, hogy a tegnapi képletben a mi reakciónk a lehető legoptimálisabb lehessen.

De térjünk vissza a panaszkodáshoz.

Az életünk abból áll, hogy megfogalmazunk gondolatokat, érzéseket generálunk (mert jó esetben mi uralkodunk az érzéseinken, és nem azok rajtunk!), döntéseket hozunk, és ezeknek megfelelően cselekszünk. A végeredményért tehát mi vagyunk a felelősek.

Ha nem étkezünk egészségesen és változatosan, elhízunk vagy betegesek leszünk.

• Ha nem tudunk nemet mondani, akkor elhavazunk, és elúszunk minden határidőnkkel. Ezáltal pedig megbízhatatlanná válunk.
• Mi fogadtunk el egy állást, és rajunk is múlt/múlik, mennyire vagyunk ott sikeresek, és mennyire érezzük jól magunkat.
• Voltak álmaink, elhívásunk, amikben valamikor nagyon hittünk – ma pedig már semmi nincs belőlük, és a legrosszabb, hogy még ezt is meg tudjuk magyarázni.
• Ha nem törődünk egy kapcsolattal, akkor az a kapcsolat megüresedik és/vagy megromlik. Persze mondhatjuk, hogy sosem hívott fel… (a másik a hibás, természetesen!)

Lehetne sorolni még hosszasan. De elég volt a panaszkodásból!

Hogyan működik a panaszkodás?

Amikor valaki panaszkodik, két dolgot vet össze magában: a rideg és számára egyáltalán nem tetsző valóságot – egy gondolataiban élő ideállal.

Ezzel idáig nem is lenne baj. Az ideálok segíthetnek nekünk (főleg akkor, ha biblikusak is egyben!). A probléma abban áll, hogy olyan dolgokért szoktunk panaszkodni, amit meg lehet változtatni! Persze ha nem panaszkodnánk, hanem helyette felelősséget vállalva elkezdenénk végre cselekedni!

Mikor panaszkodtunk a gravitáció miatt? „Ó, bárcsak felfelé esnének a tárgyak…!” Lehet, hogy ez is elmebaj lenne… Nem panaszkodunk olyan dolgok miatt, amihez abszolút semmi közünk. Én most, amikor írom ezeket a sorokat, éppen nyaralok. Reggel nyolc óra van, a feleségem még alszik, és odakinn zuhog az eső. Panaszkodhatnék, hogy folyton esik, hogy csődbe ment a nyaralásunk, hogy teljesen értelmetlen volt eljönni, lehetne emiatt rossz kedvem, és levezethetném azon, akit a legjobban szeretek – de minek?! Ha így tennék, akkor lennék igazán elmebajos. Inkább írok, amíg a kedvesem fel nem ébred, aztán meglátjuk, mit tudunk együtt itt a házban csinálni. Hoztunk gitárt, pókert, filmeket, könyveket, és persze fülig szerelmesek vagyunk egymásba még mindig – egészen biztosan nem fogunk unatkozni. Miért? Mert nem esik az eső? Ettől lesz jó a nyaralásunk?! Dehogyis! Mert olyan a hozzáállásunk az élethez, hogy ha az esőn nem tudunk változtatni, akkor változtatunk magunkon, és megkeressük azt, amit ezek között a határok között tehetünk. És kihozzuk belőle a legtöbbet.

Egyszóval a legtöbb ember olyan dolgok miatt panaszkodik, amiken lehetne változtatni – és panaszkodik, ahelyett, hogy változtatna.

Ha elővennénk az előző listát, felelősséggel így alakulna a felsorolás:

Megtanulunk egészségesen és változatosan főzni, és áldozunk a minőségi alapanyagokra.

• Megtanulunk nemet mondani, és csak azt vállaljuk el, amit el is tudunk végezni. Inkább várjon egy ember, minthogy mindenkinél csússzunk.
• Ha elromlott a légkör a munkahelyen, és nem érezzük jól magunkat, vagy megpróbálunk változtatni rajta, vagy munkahelyet váltunk.
• Ragaszkodunk az álmainkhoz és az elhívásunkhoz.
• Mi emeljük fel a telefont először, mi megyünk látogatóba, mi fogunk érdeklődni és mi leszünk azok, akik először csak meghallgatjuk a másikat, majd szolgálunk feléje.

Miért nem tesszük meg ezeket a dolgokat magától értetődően?

Három dolog jut eszembe:

1. Mert könnyebb panaszkodni és hárítani, mint felelősséget vállalni és cselekedni.

2. Mert túl kockázatos a változás

3. Mert túl sokba kerül a változás – ugyanis annak mindig meg kell fizetnünk az árát!

MAI FELADAT:

1. Írd meg a saját listádat arról, amikben változnod kell!

2. Ha készen vagy, rendezd őket fontossági sorrendbe! Mert egyszerre úgysem fog menni.

3. Mindegyikhez rendelj akciólépéseket, hogy mit kell tenned a változásért. Írd le az árat, amit fizetned kell érte. Ez lehet idő, heti 2-4 vagy akár napi egy óra is. Lehet készség vagy ismeret, amit meg kell tanulnod. Lehet pénz, amit rá kell áldoznod a változás megteremtésére, például szükséges eszközök vásárlására vagy tanfolyamok kifizetésére.

4. Rendelj hozzájuk határidőket, és a határidőkhöz eredményeket. Mert az eredmények sosem hazudnak – voltaképpen ez az egyetlen tényező, amelyhez viszonyíthatunk, mert ez a valóság!

Vagyis ha le akarsz fogyni, akkor írd le, hogy egy hónap múlva hány kilónak kellene lenned, két hónap múlva, és így tovább. Ha korábban akarsz kelni, hogy tudj csendességet tartani iskola vagy munka előtt, akkor írd le, hogy ezen a héten 8-kor kelek, a jövőhéten 7.45-kor, az azutánin 7.30-kor.

Természetesen vannak dolgok, amiket párhuzamosan is lehet végezni. Ezeket érdemes összecsoportosítani.

5. Végül tedd ki a listát olyan helyre, ahol folyamatosan a szemed előtt van, akár több példányban is, és kezdj hozzá a megvalósításukhoz.

Egyszerűen hangzik, de tudom, hogy nem egyszerű. Viszont a változásra nincs más út! Isten megszabadíthat a bűneinktől, de a gondolkodásmódunkon nekünk kell változtatnunk. Ahogy Pál apostol is írja: „VÁLTOZZATOK MEG GONDOLKODÁSOTOK MEGÚJÍTÁSA ÁLTAL…” Róma 12,1.

Mert változás nélkül javulásra számítani… hát az elmebaj!