Mi a dolga egy vezetőnek?

Azt tanítják a céges vezetésfejlesztési tréningeken, hogy a csúcsvezetőknek alapvetően két feladatuk és felelősségük van: munkaidejük 50%-ában képviselik és reprezentálják a szervezetüket, vagyis a munkaidejük fele arculat- és imázsépítés. A munkaidejük másik 50%-ában pedig a vezetők a közvetlen beosztottaikat, vagyis az operatív vezetőség tagjait mentorolják és vezetik, vagyis gondoskodnak arról, hogy a legmegfelelőbb emberek legyenek a megfelelő posztokon, valamint nagyon is jól értsenek a feladatukhoz. Ennek eléréséhez mindenről gondoskodnak, legyen szó szakmai továbbképzésről vagy személyes coachingról.

Mit csinált Jézus a nyilvános szolgálatának három aktív évében?

Ugyanezt.

Egyrészt képviselte, reprezentálta az emberek között Isten országát. A “public relations” azt jelenti: közönség-kapcsolat. Amikor a “szervezet” jelen van és kommunikál az emberek között, amikor megjelenik és identitást ad, amikor kapcsolatba lép és amikor közösséget épít. Jézusban Isten építette és ápolta a kapcsolatát az emberi közösséggel. PR ez a javából, voltaképpen a misszió ideje.

A másik része Jézus vezetői szolgálatnak az operatív vezetőség kinevelése, felkészítése és munkába állítása volt. Az idejének nagy részét tizenkét ember felkészítésével töltötte, akik aztán egy fél évszázad alatt világvallássá tették a kereszténységet.

Egy lelkipásztornak vagy gyülekezeti vezetőnek, akár ifjúsági vezetőnek is valami ilyesmi a dolga.

Sokszor elmondom a tréningjeinken ezt a kis példát: ha az Audi vezérigazgatója munkaidőben lemegy a műhelybe, és beáll esztergálni a Pista bácsi helyett, hogy ő hadd pihenjen – akkor ez a vezérigazgató lehet nagyon jószívű, empatikus, figyelmes, nemes lelkű vagy éppen vagány főnök – de pocsék vezérigazgató! Mert neki egészen egyszerűen nem ez a dolga! Ha azt csinálja, ami nem az ő feladata – akkor nyilvánvalóan nem tudja tenni azt, ami az övé lenne! És az audi egy ilyen “szuper jófej” vezérigazgatóval az élén pillanatok alatt csődbe megy!

A vezető dolga az, hogy vezessen. EZÉRT vezető!

Az elmúlt hetekben két tréninget is tartottunk lelkészeknek, vallástanároknak, és mindkét helyen elmondtam, hogy a fejlődő gyülekezetekben egy óra prédikálás vagy tanítás mögött legalább huszonnyolc órányi imádkozás, felkészülés és háttérmunka áll. Sőt, ahhoz, hogy az üzenetünket át is tudjuk adni, korunk legnagyobb “tanítói” szerint 90 óra készülés szükséges. És rögtön jött a jogos felzúdulás: na persze, hol van nekünk időnk egy prédikációra vagy hittanórása, vasárnapi iskolára ennyit készülni?! (Csak megjegyzem: az evangélium átadására ezek szerint messze nem fontos annyit készülni, mint mondjuk egy új mobiltelefon piaci bevezetésére – mert a 90 órás szabály épp Steve Jobs-tól származik, aki minden termékbemutatójára legalább ennyit készült!)

Abban mindkét csoport egyetértett, hogy “de jó lenne” ennyit készülni – és tényleg az lenne az igazi, tényleg más lenne a tanítás, a prédikálás. Abban mindenki egyetértett, hogy így kellene. Csak épp nem lehet. És miért nem lehet?

Mert nincs rá idő.

És miért nincs idő arra, hogy egy vezető azt tegye, amit tennie kell?! Mert folyamatosan azt teszi, amit nem kellene tennie, pontosabban nem neki kellene tennie! Egy lelkipásztor idejének nagy részét adminsiztrációval tölti, ügyeket intéz, hivatalokban áll sorba, vendégekről gondoskodik, gondozza a templomkertet, beteget látogat, a dolgozó felesége mellett sokszor a gyerekekre vigyáz – vagy épp ő maga is dolgozik a lelkészi vagy vezetői munkája mellett.

Baj, hogy ezeket csinálja?
Nem lenne baj – ha nem a vezetői teendői és felelősségei HELYETT tenné! Így azonban baj.

Ki tehet erről?
Az a tapasztalatom, hogy legnagyobb részben a gyülekezet, a közösség, amelyik erre alkalmazza. Sok gyülekezetben nincs látás, nincsenek jól működő struktúrák, nincs hatékony feladatmegosztás, nem működik a vezetőképzés, a gyülekezetnek csak egy 5-10%-os aktív és mobilizálható része dolgozik, a többi csak fogyasztó, nincs igazán hatékonysága a missziónak, stb. stb. Ezeket tudjuk, és ezek miatt panaszkodunk. De mindez azért van így, mert a vezetőt nem engedjük vezetni! Mert voltaképpen nem is vezetőket keresünk és nevezünk ki lelkipásztoroknak, hanem lótifuti mindeneseket, egy cégben ma úgy hívnák őket: asszisztenseket, akik mindent elintéznek a papírmunkáktól a reggeli kávéfőzésig. Csakhogy az asszisztensek egy vezető MELLETT dolgoznak, az ő munkáját segítik. Sok gyülekezetben viszont nincs ilyen.

Egy barátom régen azt mondta: minden közösség megérdemli a maga vezetőjét. Ha egy közösség a vezetőjének az identitását és elhívását abban definiálja, hogy vágja a füvet a templomkertben, napi négy órát űrlapokat töltsön ki, és nem probléma, ha csak tíz perce van felkészülni egy igehirdetésre vagy tanításra – akkor a közösség megérdemli azt, amit kap.

Angliában vagy az Egyesült Államokban egy száz tagú gyülekezetnek legalább öt főállású munkása van. Pedig ott még állami támogatást sem kapnak az egyházak! De a közösségnek fontos, hogy legyen vezetőjük, aki semmi mással nem foglalkozik, csak a vezetéssel. Legyen mellette egy asszisztens, aki szaladgál. Legyen főállású ifjúsági vagy gyermekmunkás, legyen a gyülekezetben fizetett szociális munkás vagy technikus, amire épp szükség van. És a gyülekezet tagjai erre áldoznak! Mert ők is ismerik ezt a szabályt: minden közösség megérdemli, mert maga termeli ki a saját vezetőit. És ahol nagypályás vezetőkre van igény, akiktől azt várja el a gyülekezet, ami a dolguk, hogy vezessenek, irányt mutassanak, motiváljanak – ott lehetővé teszik nekik, hogy hetente akár 90 órát készüljenek egyetlen vasárnapi üzenetre.

Szerdán folytatom ezt a témát azzal, hogyan találja meg a vezető a potenciális vezetőtársait, kikből érdemes felépíteni az “operatív vezetőséget”, amit a Biblia presbitériumnak nevez. És nem a “címzetes presbiterségről” beszélek, ami egyfajta keresztény életműdíj, hanem arról a presbiteri szolgálatról, amelyek nyomán gyülekezetek épültek az apostolok idején is, és épülnek ma is.

3 válaszok
    • apcsel29
      apcsel29 says:

      Ez semmiképpen nem hivatalos statisztikai adat, inkább csak a saját tapasztalatom és benyomásom. Legalábbis Angliából és Észak Írországból. Több gyülekezetet ismertem meg ott, különböző felekezetűeket, és ez volt az “átlag”. Az amerikai gyülekezetekről nincs személyes tapasztalatom, csak amit a weben olvasok-látok tőlük, illetve amit pár barátom elmondott, akik ott tanultak vagy lelkészkedtek. A száz fős gyülekezetnagyság is inkább csak jelzésértékű, hogy nem megachurch-ökről van szó, amelyek hatalmas stábbal dolgoznak. Szóval nem tudományos tény – akkor jeleztem volna a forrást is.

      Válasz

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.