Paul David Hewson

– A karma minden vallásnak a középpontjában áll. Tehát amit az ember tesz, visszaszáll rá: szemet szemért, fogat fogért… És aztán jön ez a dolog, nevezetesen a ’kegyelem’, és mindent felborít… A szeretet eltörli tetteidnek a következményeit, ami az én esetemben elég jó hír, hiszen rengeteg marhaságot csináltam.
– Milyen marhaságokat?
– Ez Istenre és rám tartozik. De nagyon nehéz helyzetben lennék, ha a karma lenne a végső bírám. Nem bocsátja meg a bűneimet, nekem viszont a kegyelemre van szükségem. Hiszem, hogy Jézus magával vitte a bűneimet a keresztre, mert én tudom, ki vagyok, és remélem, hogy nem az én vallásosságomtól függ az életem. Krisztus halálában az a lényeg, hogy magára vette a világ bűneit, hogy amit elkövettünk, ne szálljon vissza ránk. Nem a jótetteink nyitják meg nekünk a mennyek országát. A Jézus személyét körülvevő kérdésekre így hangzik a földi válasz: Nagy próféta volt, nagyon érdekes alak, és jókat mondott – más nagy próféták mellett, mint Illés, Mohamed, Buddha vagy Konfucius. Valójában azonban Krisztus nem elégszik meg ezzel. Krisztus azt mondja: ’Nem, én nem azt mondom, hogy tanító vagyok, ne nevezzetek tanítónak! Nem azt mondom, hogy próféta vagyok. Azt mondom: ’Én vagyok a Messiás’. Azt mondom: ’Én vagyok az emberré vált Isten’… Nekünk tehát az marad, hogy Krisztus vagy az volt, aminek mondta magát – a Messiás –, vagy teljesen bolond. Az az elképzelés pedig, hogy egy bolond megváltoztatja a fél földgolyó civilizációjának a sorsát, és a feje tetejére állítja azt – számomra kicsit erőltetett.

Részlet Michka Assayas BONO BONÓRÓL című, magyarul is megjelent könyvéből.

Ja igen, ez itt az ő vallomása, Paul David Hewson-é, akit így talán sokkal kevesebben ismernek, mint művésznevén. BONO.

Nagyon tisztelem Bonót. És persze nagyon szeretem a U2-t. De most nem a zenészről, hanem az emberről, a hívő, keresztény emberről szeretnék írni pár sort – még akkor is, hogy tudom, ha rátalálnak erre a postra a liberális bonó-kritizálók, akkor szétszednek érte. Mert a mai világban nagy divat a cinikus kritizálás, a másik hibáin és bukásain való élcelődés, vagy a sokszor irigység táplálta káröröm. Bonónak is egészen biztosan vannak hibái és hiányosságai – de én akkor is „hősömnek” tartom őt, aki sok tekintetben jó példa számomra.

bono2

Bono a Fehér Házban.
Bono a világgazdasági fórumon.
Bono a Live8-on.
Bono 2005-ben az év embere lett a Times Magazin szerint.
Bono-t Béke Nobel Díjra jelölték 2005-ben.
Bono-t jelölték a Világban elnökének is, szintén 2005-ben (!)

Honnan a név?
A Bono a „Bono Vox” rövidített változata – ez volt Bono eredeti művészneve. Latinból származik, „jó hangot” – jelent, vagy a pontos nyelvtan szerint ezt: „hang a jóknak (jó embereknek)”.

Bono George W. Bush-sal együtt tartott egy beszédet a Fehér Ház kertjében. Ezt mondta ott: „Számomra sokkal egyszerűbb lenne a kordon mögött állni egy zsebkendővel az arcom előtt; ez sokkal jobban nézne ki egy rocksztár önéletrajzában. De én ettől többet is tehetek a Fehér Házba bejutva beszélve azzal az emberrel, aki szerintem meghallgat, meg akar hallgatni ezekről a problémákról.”

Olvastam erről egy történetet – hogy mennyire igaz, nem tudom. Amikor Bush megkérdezte Bono-tól, hogy mi oka lenne az Egyesül Államoknak arra, hogy elengedje 21 afrikai állam teljes adósságát az USA felé, akkor Bono elővett egy Bibliát, letette Bush elé az asztalra és csak ennyit mondott: „Isten erre kötelez!”

Még 1999-ben alapította meg a DATA (Debt, Aids, Trade in Africa) nevű szervezetet. A szervezet célja, hogy felkeltse az emberek figyelmét Afrika megfizethetetlen államadósságaira, az AIDS ellenőrizhetetlen terjedésére és az igazságtalan kereskedelmi szabályozásokra, amelyek előnytelenek a szegény országok állampolgárainak. Bono olyan ember, akinek óriási vagyona, hírneve van, a neve fogalommá vált, és a személye ikonszerű a fiatalok körében – és ezt meggyőződésből, nagyon tudatosan ki is használja arra, hogy segítsen másokon. Tudom, hogy divat a sztárok között jótékonykodni, meg könnyen mondjuk, hogy „akinek ennyi pénze van, vagy nem tud már magával mit kezdeni, annak könnyű így élni” – mégis azt hiszem, amit Bono csinál, valahogy más és több, mint a mostanság divatos celeb-jótékonykodás. Arról már nem is beszélve, hogy amit ő csinál, tulajdonképpen Isten az Egyházra bízta, és elég szomorú, hogy a kereszténység fürdik (és fuldoklik) a teológiai tanairól szóló vitáiban, a kegyességi háborúiban, de amikor a valódi segítségnyújtásról van szó, amikor globális, szociális, társadalmi problémák enyhítéséről vagy megoldásáról van szó, és pénzre, segítő kézre, munkára, lobbizásra, tiltakozásra vagy épp érdekképviseletre lenne szükség, akkor „mi” sokszor csak felsőbbrendűen hátat fordítunk a „bűnös világnak”, és szinte büszkék vagyunk arra, hogy nekünk „magasabbrendű dolgokra” vagyunk elhívva. Háááát…….

Láttam Bono-t koncert közben Jézusról beszélni 50.000 csápoló fiatal előtt, vagy éppen a MTV-ben nyilatkozni, a dalait egyes gyülekezetekben istentiszteleteken éneklik (én is fordítottam le többet, és énekeltük a gyülekezetünkben evangélizációkon), és nagyon szimpatikus számomra az, amit olvastam a róla szóló interjúkötetben. Nem tökéletes ember, de én azt látom, hívő, aki nem valamiféle megfoghatatlan Istenről vagy spiritualizmusról beszél, ahogyan ma sok híresség teszi, hanem Jézus Krisztusról, aki meghalt az ő bűneiért is, és aki a megváltásunk egyetlen útja.

Na oké, ez a sorozat az én hőseimről szól. Bono is köztük van. Mert ha beszél – és beszél, nyíltan, egyértelműen, Jézusról, és a Jézusba vetett hitéről – akkor sokan odafigyelnek rá. És mert cselekszik. Hitből és meggyőződésből. Ez tetszik!

„Krisztus azt tanítja, hogy Isten szeretet. Mit jelent ez? Számomra Krisztus életének tanulmányozását. (…) Nekem tetszik az áldozati bárány eszméje. Tetszi, amit Isten mond: „Nézzétek, vannak bizonyos következményei a létezésünknek, az önzésünknek, a halandóság része a bűnös természetnek, és nézzünk szembe azzal, hogy nem éltek túl jól, ugye? A tetteknek következményei vannak…” – Krisztus halálának a lényege, hogy magára vállalta a világ bűneit, így nem nekünk kell megfizetni mindenért. Ez a lényeg. Hogy a bűnös természetünkért nem lakolunk magától értetődően halállal. Ez alázatossá kell, hogy tegyen minket. Nem a saját jó cselekedeteink juttatnak át a mennyek kapuján.”

(A könyvet ajánlom mindenkinek! Az Európa Kiadó adta ki.)

4 válaszok
  1. Kono
    Kono says:

    Bononak egyetlen nagy problémája van. Fiatal korában találkozott igazi keresztyénekkel. Akkora hatást gyakoroltak rá, hogy képtelen szabadulni ettől, mégsem szeretné követni az útjukat. Szerintem előbb-utóbb Pállal együtt elmondja: Krisztusért szemétnek ítélem az egészet, és kárba veszni hagyom mindezt, csak hogy megnyerjem Őt!
    Persze nem ismerem személyesen, de ez az én feltételezésem abból, amiket róla olvastam.

    Félreértés ne essék: Bono hívőbb sok hívőnél, nem tagadtam sohasem. Nem is ezzel van baj, sem a jótékonykodással. De amíg Krisztust követni annyit tesz, hogy Jesus feliratú pólót hordok, addig nem nehéz őt követni…

    Válasz
    • andriska
      andriska says:

      a szinpadon van rajtad ez a póló,vagy egy afgán kinpadon:?Nem mindegy.Mivel két leénykám is kisérletezett a szinpadi éneklő-bizonyságtevéssel,egészen meghatódok az énekes-hivőktől.Persze,hogy vannak r.kat.hősök is,de őket a délamerikai szoc.reálmessianizmusban találod fel,kedves kérdező a másik oldalon.

      Válasz
  2. berciXcore
    berciXcore says:

    Hát, apai ágon katolikus, anyai ágon ír anglikán, és az utóbbiban nevelkedett, a házasságát is a Church of Ireland hagyományai szerint tartotta. Több helyen olvasom, hogy jelenleg is az ír egyház tagja, valamint az amerikai episzkopális egyház tiszteletbeli tagja.
    Ilyen rohanó életmód mellett persze nem lehet könnyű dolga.

    Amúgy ez jó kis videó: Desmond Tutu érsek a multimédiás U2 koncerten: http://www.youtube.com/watch?v=Q-YmQznWpAs
    :)

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük