Imaórai buzdítás

ALAPIGE: Fil 4:7-9

„… és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni a szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dícséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!”

Kedves Testvéreim, két részben szeretnék beszélni erről az igeszakaszról ma reggel, s talán szokatlan, de két részben kérem, hogy imádkozzunk majd. Először a BÉKESSÉGRŐL, azután pedig a TISZTASÁGRÓL, bár ez nem fontossági sorrend lesz, csupán a szavak és mondatok rendje.

I.

Alapigénk mondanivalójából tehát először a békességet emeljük ki.

„Isten békessége” – az embernek mindenekelőtt erre a békére, az Istennel való jó viszonyra, a szeretet gyermeki és baráti kapcsolatára van szüksége. Amikor karácsony éjjelén az angyalok azt éneklik: „békesség a földön a jóakaratú embereknek” – azt hirdetik, hogy a mennyei Atya nemcsak megbocsátja a bűnt, hanem gyermekévé fogadja vissza a tőle elszakadt embert, a Vele való örök közösségbe. Az Úr Jézus Krisztusban, akit a próféták a „Béke Fejedelme”-ként neveztek meg, ezt a békességet kapta ajándékba az ember – és ez magában foglal minden jót, magában foglalja az üdvösségünket.

„Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom …” Jézus békéjének alapja az Istennel való kapcsolat. Szavának, beszédének megtartása, az állandó „fölfelé-figyelés”, a bensőséges életközösség az Atyával. Ez a kapcsolat alkalmas egyedül arra, hogy megőrizze azt a „minden értelmet meghaladó békességét” a léleknek. De Jézus csak annak adja az ő békéjét, aki elfogadja az ő világosságát, vezetését – aki alázatosan és engedelmesen a „keresztbe kapaszkodva” éli az életét. Ez a béke ebben az életben ugyan nem ment föl a harc, a szenvedés alól, de megadja az erőt és bátorságot, hogy félelem nélkül, ha kell, kemény küzdelmek árán is, de erősek maradhassunk hitünkben és hűségünkben.

Most fontos dolgot szeretnék a szívetekbe vésni, bár soha ne’ felejtenénk: a békesség nem hiányokkal kifejezhető fogalom! Nem akkor van békesség, ha nincs gond, nincs probléma, nehézség, küzdelem az életünkben! A békesség pozitív fogalom, valami plusz. Azt jelenti: megbékéltem Istennel. Nem vagyok már a haragja alatt, és birtokomban van valami, amit ajándékba kaptam: az igaz, örök élet szeretete. És ez tesz bizakodóvá, reménykedővé, állhatatossá minden körülmények között. Már nem kell félnem semmitől, még attól sem, hogy elveszíthetem ezt az állapotot, hiszen „kicsoda szakaszthatna el minket Krisztus szerelmétől”, s azzal együtt az ő békességétől?

Csak hálát adhatunk azért a szeretetért, amely megőrzi a mi szíveinket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban, s amelytől „sem élet, sem halál; sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok; sem jelenvalók, sem eljövendők; sem magasság, sem mélység; sem semmi más teremtmény el nem választhat bennünket!”

BUZDÍTÁS: Adjunk hálát Istennek e minden értelmet felülhaladó békességéért, amely megőrzi életünket elrejtve Krisztusban; az ő szeretetéért, amelytől semmi és senki el nem választhat bennünket! Egy teológus professzor mondotta: az ember legnagyobb ellensége nem a világ, nem a sátán, hanem önmaga! Ezt be kell ismernünk. Könyörögjünk hát erőért és állhatatosságért, hogy önmagunkat megtagadva és föláldozva Isten oltárára tehessük életünket, s tudjunk ragaszkodni az Ő útjához olyan megingathatatlanul és eltántoríthatatlanul, ahogyan Ő ragaszkodik mihozzánk! Imádkozzunk.

II.

Amikor az ember újjászületik, Isten felé fordul, az elméje nem újul meg azonnal. A megtérésben életünk célja, értelme és közege változik meg gyökeresen, de gondolkodásmódunk nem tud egyik pillanatról a másikra teljesen átalakulni. Pál erről így ír a Rómában élő keresztyéneknek: „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó és tökéletes akarata.” Az elme megújulása az Isten Igéjére való áthangolódást jelenti, hogy „Krisztus értelme” lakozzék mibennünk – és ez bizony mindennapos feladat. Sokszor vagyunk megkeseredettek, elégedetlenek, kudarcokat élünk át egyszerűen azért, mert elménket, szívünket, életünket az a sok szemét tölti meg, amit a világ, a sátán kínál. Elemészt a reménytelenség, mert azt gondoljuk, nincsen szabadulás. Hogy ezt úgysem lehet legyőzni. Pedig le lehet győzni! Nem egyszerre és nem véglegesen – úgy tényleg nem. De annak, akinek hatalma van a halálon is, ne lenne hatalma a gondolataink felett?!

Mi a megoldás? Erről szól felolvasott igeszakaszunk második fele. Ha gondolataink, amelyek megtöltik elménket, szívünket, a félelem, az erkölcstelenség, a hitetlenség, az engedetlenség, az Isten Igéjével ellentétes gondolatok útjára vezetnek, akkor elő kell vennünk akaratunkat, és egy gyors hátraarcot kell csinálnunk!A kereszt felé kell fordulnunk! Ha a gondolataink a mélybe húznának le, elő kell vennünk akaratunkat, és fel kell emelnünk tekintetünket az ég felé! Ez az egyetlen, amit az Úr Jézus nem tehet meg helyettünk. De ezután már minden másra van hatalma. „Isten akarata mindig nagyobb dolgokat hordoz magában, mint amit elképzeltünk vagy vártunk tőle.”

Tudom, ezt megtenni sokszor nem ilyen könnyű, mint elmondani. Mégis, az egyetlen megoldás!

„Senki nem szolgálhat két Úrnak!” – nagyon nagy ígéret van elrejtve ebben a mondatban: az, hogy az egyik úr kizárja a másikat! Ha a sátán jelen van, akkor nincs jelen az Isten. Mert az ő szentségével és tisztaságával nem fér össze, hogy közösségbe legyen a gonosszal. De ez fordítva is igaz – és ez az evangélium, az örömhír: ahová behívtuk az Istent, ott a sátánnak nincs többé maradása! Onnét neki takarodnia kell!

Amíg tisztátalan gondolatainkat melengetjük magunkban, addig Istent kizárjuk az életünkből. Mert Ő nem közösködhetik a bűnnel. De ha behívjuk Őt az életünkbe, az elménkbe, a szívünkbe, ha engedjük, hogy áthassa gondolatainkat, akkor minden gonoszságnak, minden félelemnek és hitetlenségnek távoznia kell!

Mit jelent ez gyakorlatban? Ha szabadulni akarunk attól, ami a fejünkben kavarog, ami életünket betölti és megkötözi – imádkozzunk! Álljunk az Úr elé, és ez a közösség megtisztít. Nyissuk fel Bibliánkat, és engedjük, hogy szóljon hozzánk – az Úr szava megtisztít. Amik csak igazak és tisztességesek, igazságosak, tiszták és kedvesek – erről gondolkodjunk. Mert ami az Istentől van, az megtisztít! Ott, ahol Isten jelen van, a sátán nem maradhat! Onnan a gonosznak, a bűnösnek, a tisztátalannak távoznia kell! Éljünk ezzel a lehetőséggel! Csak legyen erőnk megfordulni! Csak legyen erőnk a fejünket felemelni, csak térdre esni, csak Bibliánkat felnyitni! A többit elintézi az Isten, mert szeret, mert mindannyian fontosak vagyunk neki, mert azt szeretné, hogy szabadok lehessünk, hogy tiszták lehessünk – és egyedül neki van hatalma, hogy azzá is tegyen!

BUZDÍTÁS: Meg kell vallanunk, hogy sokszor nagyon szeretnénk jó keresztyének lenni, a világ, a sátán mégis erőt vesz rajtunk és legyőz bennünket. De hálát adhatunk ott a porban feküdve, hogy hiába a gonosz minden hatalma, legföljebb csak csatát nyerhet, de háborút nem, mert a végső, örök győzelem a mi Urunké, Jézus Krisztusé, aki lehajol utánunk, hogy ruhánkról, életünkről a port, a szennyet, a vért magára vegye, és az ő tiszta, hófehér ruháját adja ránk cserébe. És kérjük Urunkat, tartson bennünket erősen segítő jobbjával, amikor Péterrel együtt mi is a hullámokra nézünk és süllyedni kezdünk a kicsinyhitűség és engedetlenség tengerében. Imádkozzunk.