A gyülekezet ébredésének kezdete

LELKI KISKORÚSÁGBÓL A NAGYKORÚSÁGBA

Zsidó 5:12-14

A Gallup Intézet a nyolcvanas években készített egy széles körű tanulmányt az USA vallási életéről. Ebből a felmérésből az derült ki, hogy Amerikában 60 millió elkötelezett keresztyén él, akik a Bibliát Isten igéjének tartják.

Nálunk a tavalyi népszámlálási adatok szerint az ország 90%-a vallotta magát keresztyénnek.

Mi az oka annak, hogy ilyen statisztikai adatok mellett mégsincs társadalomformáló ereje a keresztyénségnek és a gyülekezeteknek? Mert sajnos tény, hogy a keresztyének nem javítanak a munka- vagy adómorálon, nem emelik fel a szavukat az egyértelműen káros és az emberi méltóságot, sőt a Biblia értékrendjét is semmibe vevő törvények, magatartásformák ellen, nem tiltakoznak az abortusz vagy az eutanázia, a homoszexualitás vagy a drogok legalizálása, sőt népszerűsítése ellen.

Az egyik lehetőség gyorsan jut az ember eszébe: a statisztikák tévednek, mert az emberek hazudtak, vagy csak nem tudják, mit beszélnek. Mert mi, evangéliumi hívők (ahogyan nevezzük magunkat) tudjuk, mit jelent hinni, a történelmi egyházak tagjai meg csak a vallásos tömeg, „lelki szegények”, akiket meg kell téríteni. És lehet, hogy ebben van némi igazság, de sajnos még az ilyen evangéliumi hívők sem gyakorolnak szinte semmiféle hatást sem a társadalomra, de még a munkahelyükre sem igen. (Csak zárójelben hadd jegyezzem meg, mind máig az az egyház, amely a társadalomban leginkább képviseli a keresztyén értékeket, még mindig a római katolikus egyház!)

Van azonban egy másik ok, ez jobban érint bennünket, mint az első, hogy a mi gyülekezeteinknek miért maradnak jelentéktelenek egy város életében. Nálunk minden bizonnyal valóban több az újonnan született keresztén ember, mint a történelmi egyházakban – csak sajnos nagyon sokan lelkileg kiskorúak maradnak. Tele vannak a gyülekezeteink (ez a Miskolci is) lelkileg kiskorú hívőkkel. És ha ébredést szeretnénk, a körön belül, ahogy azt két hete, amikor erről szó volt, abbahagytuk, akkor ezt a lelki kiskorúságot kell felszámolni, vagyis fel kellene végre nőni!

Most néhány olyan okot és egyben jellemzőt szeretnék felsorolni, amelyek gátolják a lelki növekedést és akadályai a nagykorúságunknak. Hallgassuk ezt úgy, hogy amelyik talált, annak az akadálynak azonnal lássunk hozzá a felszámolásához!

Tévesen értelmezett gyermeki hit

Egyes keresztyén körökben a gyermeki hitet olyan lelki ideál szintjére emelték, amely teljesen meghamisítja a hit bibliai fogalmát, mert valami esztelen, sokszor nevetséges naivitást értenek alatta, amely nem hogy nem vonzó, de egyenesen taszító mások számára.

Amikor az Úr Jézus a gyermekekre mutat, és azt mondja, ha olyanok nem lesztek, mint a gyermekek, akkor a gyermekek egyetlen tulajdonságát emelte ki a hasonlatában, nem az összeset (!)(ez jellemző egyébként a hasonlatokra!), mégpedig a gyermekek bizalmát a szüleik felé. De nem beszél a dacosságukról, a neveletlenségükről, a még szegényes ismereteikről. Arról a vak bizalomról és szeretetről beszél, amely először a serdülőkorban inog meg a szülők felé.

Tehát óriási különbség van a gyermeki hit meg a gyerekes hit illetve hívő ember között, bár gyakran összetévesztik a kettőt. A gyerekes keresztyén kapja meg az intést itt a zsidókhoz írt levélben (5:12-14): TEXTUS FELOLVASÁSA ÚJRA! Az Újszövetség nagykorúságra hív, Pál apostol írja (1Kor 13:11): Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Vagy a 14:20-ban: Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek.

Az olcsó hit vagy az olcsó kegyelem téveszméje

Ez a kifejezés Dietrich Bonhoeffertől ered, attól a német teológustól, aki részt vett a Hitler elleni összeesküvésben, amiért végül kivégezték. Amikor megkérdezték tőle a börtönben, hogyan tehetett ilyet lelkészként, akkor azt válaszolta, hogy egy lelkésznek nem csak annyi a kötelessége, ha lát egy ámokfutót a járdán autóval, ahogy a gyalogosokat gázolja halomra, hogy eltemesse az áldozatokat, hanem hogy kiragadja a volánt az ámokfutó kezéből. És ha más nem is, de ennyi elég ahhoz, hogy megmutasson valamit a keresztyének politikához való felelős hozzáállásáról.

No de mi is az olcsó kegyelem? Hadd idézzem tehát Bonhoeffert:

„Az olcsó kegyelem a bűn igazolását és nem a bűnös megigazulását jelenti. Mivel mindent egyedül a kegyelem tesz, ezért minden maradhat a régiben. “Hiszen cselekvésünk hiábavaló.” A világ világ marad, mi pedig “bűnösök a legjobb életben is”, ahogy Luther mondta. Éljen tehát a keresztyén is úgy, ahogy a világ, minden dologban a világgal legyen egyenlő, és ne merészeljen ‑ mint a rajongás eretnekségénél ‑ kegyelem címszó alatt más életet folytatni, mint azt a bűn alatt tette! … Az olcsó kegyelem bűnbánat nélküli bűnbocsánat meghirdetését, gyülekezeti fegyelem nélküli keresztséget, bűnök megvallása nélküli úrvacsorát, személyes gyónás nélküli feloldozást jelent. Az olcsó kegyelem követés nélküli, kereszt nélküli kegyelem, az emberré lett Jézus Krisztus nélküli kegyelem.

Ezzel szemben áll a drága kegyelem: A drága kegyelem a szántóföldbe elrejtett kincs, amelyért az ember elmegy és örömmel eladja mindenét, amije volt; a drágagyöngy, amelynek áráért a kereskedő minden vagyonát odaadja; Krisztus királyi uralma, amelynek kedvéért az ember maga kaparja ki a saját szemét, amely megbotránkoztatja; Jézus Krisztus hívása, amelyre a tanítvány elhagyja hálóját, és követi őt.

Drága a kegyelem, mert az ember életébe kerül; kegyelem, mert csak így ajándékoz életet; drága, mert a bűnt elveti, kegyelem, mert a bűnöst megigazítja. Mindenekelőtt azért drága a kegyelem, mert Istennek került sokba, Istennek FIA életébe került; ‑ “áron vétettetek meg” ‑ és nekünk nem lehet olcsó, ami Istennek drága. Mindenekelőtt azért kegyelem, mert Istennek nem volt túl drága a Fia a mi életünkért, hanem odaadta értünk.”

Kivonulás a világból

Ez az egyháztörténelemben a szerzetesrendek kialakulásával kezdődött, és mind a mai napig tart, és egyes kegyességi körökben a világtól való teljes elzárkózást jelenti. Ez egy olyan gondolkodásmód, ami sokkal több, mint a világiasság elvetése (ami jogos). Ez a kegyesség a világot nem tekinti sem szolgálati-, sem életterületnek, és a keresztyének életét és tevékenységét valamiféle lelki gettóra silányítja le, amely kizár magából szinte minden emberit, természetest és hétköznapit.

Nos, a világtól való ilyenfajta elzárkózás egyrészt tudatlanságot szül, amely taszítja az értelmes és igényes embereket, hiszen ki kívánja olyan emberek társaságát, akik a predestináción kívül semmi értelmesről nem tudnak két mondatnál többet beszélni – másrészt épp a missziót öli meg, ugyanis a világtól való elzárkózás minden világban élő embertől való elzárkózást jelenti egyben. És tessék megnézni, hogy épp az ilyen beállítottságú emberek gyümölcstelenek a misszióban, mert nincsen egyetlen hitetlen ember, akivel szóba állnának, akivel törődnének, mert ők az ilyen világiakat sokszor emberszámba sem veszik.

Ne panaszkodjunk mi, hogy ilyen meg olyan gonosz ez a világ, ha nem élünk benne olyan módon, hogy az megváltozzon!

A vitáktól (vagyis a hitvallástól) való félelem

Van egy amerikai bölcs mondás: Sose kezd el politikai vagy vallási vitát, mert az soha nem fog véget érni, ráadásul akár tömegverekedéséé is fajulhat!

Nem kérdés, hogy az evangélium vitákat szül. Mert a bűnös ember mentegeti magát, kifogásokat keres, meg akarja magyarázni a bűnt, és harcol az evangélium igazsága ellen. Egyébként sem könnyű mindig felvállalni azt, hogy keresztyének vagyunk, mert akkor összeütközésbe kerülünk emberekkel, elvárásokkal, szokásokkal – ezt pedig szereti elkerülni az ember.

John Stott-nak van egy nagyszerű könyve (sajnos magyarul még nem jelent meg): Jézus a vitázó. Ebben a könyvben Stott professzor leírja, hogy Jézus élete viharos viták sorozatából állt. Vitázott a zsidókkal és a pogányokkal, a farizeusokkal, a főpapokkal, sőt, még saját tanítványaival is. Ezek nem meddő okoskodások voltak, hanem az Isten országáról és igazságairól szóló bátor bizonyságtételek. Amíg ezeket nem merjük felvállalni, addig kiskorúak maradunk. – Persze ez nem azt jelenti, hogy kössünk bele mindenkibe a munkahelyen, de azt igen, hogy amikor lehet – és Isten ad ehhez bölcsességet, vezetést – ne maradjunk csöndben, hanem bátran vállaljuk fel a hitünket és a bibliából fakadó értékeinket!

Mai korunk irracionális szellemisége

Jelenleg az emberiség leginkább anti-intellektuális korszakát éljük. Még a beszédünk is elárul, mert amit régen úgy mondtunk, hogy ezt vagy azt gondolom valamiről, manapság inkább úgy fejezzük ki, hogy „úgy érzem…” A gondolkodás helyébe az érzelmek kerültek.

Nos, visszatérve a gyerekes hithez, a kiskorúságra éppen ez jellemző: amikor játszani van kedve, játszik, amikor enni van kedve, eszik, amikor ordítani van kedve, ordít – még nem tud mérlegelni, értékelni, tervezni és a tervhez alkalmazkodni. Ehhez fel kell nőni.

Sokféleképp jelentkezik ez az anti-intellektuális szellemiség a gyülekezetekben is. Például: van, aki kijelentéseket kap, a Bibliát, Isten kijelentését viszont még mindig alig ismeri, mert alig olvassa. Van, aki átéli Isten jelenlétét, úgy, ahogyan azt nem sokan a gyülekezetben, de az életében ennek nem sok látható jele van, mert nem megbízható, nem figyelmes, nem segítőkész. Van, aki nagyon szeret énekelni, jól érzi magát a gyülekezetben – de alig bír ki harminc percet tanulással, ugyanis ez történik az igehirdetéskor.

Ne felejtsük el Jézus szavát: nem az szeret engem, mondaná, aki ezt nagyon mondja, hanem aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem … Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála. (János 14:21-23)

A másik oldala ennek az irracionalitásnak (erről beszélgettünk tegnap ifin is), hogy milyen sokszor hangzik el egy-egy szolgálatra való felhíváskor, imaközösség után, amikor nem imádkoztunk, hogy „nem éreztem úgy, hogy tenni kellett volna”, vagy „nem vagyok olyan lelki állapotban”.

Testvéreim, az imádkozáshoz meg a szolgálathoz nem érzések meg lelkiállapotok kellenek, hanem Krisztusnak átadott élet meg engedelmesség. A többi csak szöveg, amivel nem érdemes kábítani sem egymást, sem az Urat!

Változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Róma 12:2)

Igetanulmányozás helyett áhítat

Még mielőtt valaki megrémülne, hogy az áhítat ellen fogok szólni, gyorsan mondom, nem arról van itt szó, hogy nem szabad áhítatot tartani. Sokkal inkább arról, hogy a napi tizenöt perces bibliaolvasás, vagy a vezérfonal napi kétszer féloldalas elmélkedése nem elegendő arra, hogy megértsük a Szentírást és annak az életünkre vonatkozó mélyebb összefüggéseit. Persze akinek a tizenöt perces áhítattal baja van, az ne akarjon Bibliát tanulmányozni. Viszont el kellene jutni odáig, hogy legalább a prédikációkat lejegyezzük, újragondoljuk, alkalmazzuk a saját életünkre nézve, és beszámoljunk egymásnak arról, hogy mire is jutottunk, ahelyett, hogy merengve-unatkozva próbáljuk elhessegetni a feltóduló gondolatainkat.

Sokszor azért élünk nagyon felületes keresztyén életet, mert felületes marad az Isten igéjével való kapcsolatunk is. Az ige nem hatja át a gondolkodásunkat, nem formálja át az értékrendünket, mert csak alkalmanként, bele-belekapva és gyorsan elfelejtve van kapcsolatunk az igével.

Ehhez kapcsolódik a következő akadály:

A lustaság

Barth Károly, német teológus szerint az emberiség három legalapvetőbb bűne a büszkeség, a becstelenség és a lustaság.

A keresztyén élet kemény munka. Tessék végiggondolni, hogy milyen képekkel van illusztrálva a keresztyén élet a Bibliában. Versenyfutás és harc – ez a két leggyakoribb kép! Mindkettőben állhatatosan küzdeni és győzni kell.

Amikor Isten népe le tudja győzni a lustaságát, lelki tunyaságát, vége szakadni a megszokásoknak is. Azoknak a jól begyakorolt, formális dolgoknak, amiket a küzdelem és a harcolás helyett teszünk.

Kedves Testvéreim!

Olyan akadályokról volt szó eddig, amiknek lebontásához jó lenne minél hamarabb hozzákezdeni. Mert az élet növekedéssel jár együtt, és ahogyan a fa gyökere feltöri még a betont is, higgyük el, ha mi Krisztusba gyökerezve kezdünk el növekedni, az feltöri ezt a gonosz, bűnnel telt világot, hogy abban Isten dicsőségét hirdesse ki. Ehhez nem gyerekes, hanem gyermeki hitű, de érett, erős és tettre kész keresztyénekre van szükség. Akik nem csak tudják, hogy mi a dolguk, hanem teszik is.

Nos, itt az ideje számot vetni, és megvallani, hány ilyen keresztyén van ebben a gyülekezetben!

Imádkozzunk!