HÚSVÉTI IGEHIRDETÉS

ALAPIGE: 1Korintus 15:12-20

Kedves Testvéreim!

A húsvéti történetben van egy különös mondat, nem tudom, a Testvérek fölfigyeltek-e már rá, és főképp az üzenetén elgondolkodtak-e már, így szól: „Menjetek gyorsan, és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé előttetek megy Galileába, ott meglátjátok Őt …” – Előttetek megy Galileába. Miért induljon el a hírvivő, ha az, akiről a hír szól, előtte jár és hamarabb odaérkezik? Ez az emberi ész számára érthetetlen. – Én azt hiszem, valami nagyon fontos üzenet van ebben a mondatban: mintha az egész Jézusról való gondolkodásunkat, a Belé vetett hitünket értelmezné át ez a mondat. Mintha arra figyelmeztetne bennünket, hogy Jézust sohase mögöttünk keressük, hanem mindig előttünk. Aki Vele találkozni akar, az sohase hátrafordulva, a múltban keresse, hanem mindig maga előtt, a jelenben és a jövőre nézve. Mert az igaz, hogy a feltámadás, mint történelmi tény, mögöttünk van a távoli múltban, de a Feltámadott, élő Jézus mindig előttünk jár! Tehát ne a feltámadásban higgyünk, mint valami isteni csodában, hanem a Feltámadottban, mint élő valóságban! A feltámadást nem lehet bebizonyítani és megérteni – de a Feltámadottal lehet találkozni. A feltámadás örök titok marad – de a Feltámadott maga a kinyilatkoztatás, a testté lett Ige. A feltámadással nem lehet beszélni, az egy néma emlék – de a Feltámadott beszélgető társ. A feltámadásnál senki nem volt jelen – a Feltámadott viszont mindmáig jelen van megannyi ember életében, aki oda behívta Őt. A feltámadás kételyeket támaszt – a Feltámadott bizonyosságot ad. A feltámadás kérdését egyedül a Feltámadott tudja megválaszolni, mégpedig úgy, hogyha egyszer egészen személyesen megszólít. Nos hát, ez a Feltámadott mindig előttünk jár, sohasem a múltban, mint egy halott, hanem a jelenben a jövő felé, mint egy élő. És előttünk jár a mindennapokban, a munkában, a szolgálatban – ugyanúgy, ahogy a Galileába tartók előtt is járt: mert Galilea a tanítványok munkaterülete, szolgálatuknak és evangéliumhirdetésüknek színhelye volt. Ha a saját utainkat járjuk, nem jár előttünk a Feltámadott Jézus – de ha azon az egyetlen keskeny ösvényen járunk, amit Ő adott elénk, Ő mindig előttünk fog menni és átvezet bennünket minden nehézségen. – Ez húsvét üzenete. És én most a húsvéti evangéliumot, a szolgálatra hívó szót ebből az alapvetésből kiindulva szeretném hirdetni: hogy húsvét igazi jelentőségét soha nem a hátunk mögött kell keresni, hanem magunk előtt. És éppen ezért tud a húsvéti örömhír minden napra szóló útmutatássá lenni, mert a húsvét nem az ünnepnapjainkat akarja tartalommal megtölteni, hanem a mindennapjainkat.

Kedves Testvéreim, ami most következik, az Pál apostol húsvéti evangéliumának egy nagyon is a húsvét utáni hétköznapokra szóló tanítása. Lehet, hogy egy ünnephez méltatlanul egyszerű igazságait fogom kiemelni ennek az igeszakasznak. Hiszem azonban, hogy az ünnep rendeltetése mindig az, hogy feltöltekezhessünk és megújulhassunk arra, ami az ünnep után ránk következik.

Pál apostol egy logikus gondolatmenettel válaszol azoknak a korintusi tévelygőknek, akik kétségbe vonják Krisztus feltámadását. Öt mozzanatát szeretném kiemelni ennek az okfejtésnek, ezt az öt gondolatot szeretném most az igehallgatók életével szembeállítani, és szeretném bemutatni azt, hogy ezek az alapvetően negatív jelentéstartalmú feltételezések milyen pozitív felszólításokat rejtenek magukban. És ha tetszik, ennek a húsvéti prédikációnak az üzenete ez az öt rövid felszólító mondat lesz.

1.) Azzal kezdi az apostol az okfejtését, hogyha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. És a legelső megállapítás, ahová elérkezik: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk …” – A hiábavalóval fordított görög szó eredetileg üreset jelent: azaz vegyük ki a keresztyén igehirdetésből és evangéliumból a feltámadást, és nem marad semmi. – Van egy híres-hírhedt film, az a címe: Krisztus utolsó megkísértése. Ez a film egy bizonyos szemszögből végigvezet Jézus életén egészen a Golgotáig. Ott azonban megszakad a Bibliai párhuzam, jön egy angyal, aki valójában a Sátán, és azt mondja Jézusnak: ennyi elég volt. Már majdnem meghaltál, az Atya látta, hogy engedelmes vagy, megkíméli az életedet. És Jézus leszáll a keresztről. Felesége lesz, gyermekei, leéli az életét úgy, mint bárki más. Elmarad a váltsághalál és elmarad a feltámadás. A film végére azonban kiderül, hogy ez a majdnem megváltás bizony semmire nem elég. Nem töröltetett el a bűn, nem győzetett le a halál, nem érkezett el az emberig Isten kegyelme. És az öreg Jézus mindezt belátja, és zokogva követeli a pusztuló Jeruzsálem lángjaiban az Istentől, hogy hadd adja az életét, hadd fejezze be a rá bízott munkát, hadd menjem vissza a golgotára meghalni és azután feltámadni – mert e nélkül az ember élete, a jövője semmit nem ér. És a film azzal fejeződik be, hogy ez a kép elúszik, és Jézus ott függ a keresztfán: mindezt csupán elképzelte a haláltusájában. És Jézus meghal boldogan, hogy elhordozza a mi bűneinket, és hogy a feltámadása által megnyissa a halál méhét mielőttünk is.

Íme, ennyire nem ér semmit a Biblia üzenete Krisztus halála és feltámadása nélkül. Hiába szólna a mi igehirdetésünk is arról, hogy Isten megbocsátja a bűneinket – ha Krisztus nem igazolta volna feltámadásával azt, hogy van újrakezdés, megdicsőült és végre igazán szent, teljesen Istennek szentelt élet. Hiába szólna a mi igehirdetésünk arról, hogy van élet a halál után – ha Krisztus nem igazolta volna feltámadásával azt, hogy legyőzte a halált. És hiába szólna a mi igehirdetésünk arról is, hogy új életet nyerhetünk Istentől – ha Krisztus fel nem támadt volna, hogyan élhetne bennünk? Hogyan munkálkodhatna általunk? És végül hiába szólna a mi igehirdetésünk az örök életről – ha még az Isten Fia sem élhetne örökké, hanem ott porladt volna a földben kétezer évvel ezelőtt?

De Krisztus feltámadt és él! És az első felszólítás, amit vigyünk magunkkal húsvét utánra is ebből igéből, így szól: Ha Krisztus feltámadt, akkor viszont szóljon a mi igehirdetésünk! Szóljon erővel és hatalommal, szóljon alkalmas és alkalmatlan időben, szóljon gyermekek és idősek, lelkipásztorok és utolsó senkik ajkáról is: ha igaz, hogy Krisztus feltámadt, azt nem rejthetjük el, nem hallgathatjuk el, mert azzal – és Pál apostol szerint csak azzal – tartozunk minden embertársunknak!

2.) A második pontja ennek az érvelésnek: ”Ha pedig Krisztus nem támadt fel … hiábavaló a ti hitetek is.” – Milyen a hiábavaló, üres hit? Nem olyan, aminek nincsen tartalma – hanem olyan, amelyik nem jó semmire. Főleg nem az üdvösségre és az örök életre. Mert mindenki hisz, még az ördögök is hisznek. Van aki magában (ezek vannak a legtöbben), van aki másban, vagy a pénzben, a hatalomban, az erőben vagy az erőszakban, van aki az egészségében vagy a tudományban. És nagyon sokan vannak, akik hisznek valamiféle istenben. Sokan közülük keresztyén, hadd ne mondjam, baptista templomokba, imaházakba járnak. Talán itt is ül közülük néhány. Emlegetik a „Jóistent”, a „Jézuskát”, és abban az általános kegyelemtanban hisznek, amely szerint lehet a mennybe jutni a bűnök elrendezése nélkül, az Úrral és az Ő gyülekezetével való mindennapos közösség nélkül, Bibliaolvasás és imádkozás nélkül, megváltozott élet nélkül is. Van valamilyen hitük, és lehet, hogy a hitükbe belefér a húsvéti feltámadás is. Azonban a hit nem hiszékenység. A hit nem egyszerűen valaminek az elhívése: ez még kevés hozzá. A hit a Biblia szerint olyan meggyőződés, amely hatása alatt tartja az életünket. A hit csatorna köztem és az élő Isten között. A hit bizalom, amely megelégít minden körülmények között. A hit engedelmesség, függőség valaki mástól: és nem csak alkalmakként, hanem minden nap. A hit az az ajtó, amelyen keresztül a feltámadott Jézus belép az életünkbe, Úr lesz ott, átformál, megigazít és megajándékoz: először önmagával, azután az örök élettel, és közben az ő szerető gondviselésével – de erre akármilyen hit nem elég. Csak a nagypénteken meghalt és húsvétkor feltámadt Krisztus Jézusba vetett hit üdvözít. Mert egyedül a nagypénteken meghalt és húsvétkor feltámadt Krisztus Jézus üdvözít – és Vele csak a Belé vetett hiten keresztül lehet találkozni.

Hiábavaló hit helyett tehát legyen megelevenítő és életet adó hitünk – mert Krisztus feltámadt. Legyen olyan hitünk, amely meggyőz bennünket a Szentírás igazáról, amely csatornája lehet egy élő közösségnek köztem és az Úr között, amely megtanít mindent Őrá bízni, amely engedelmessé tesz, amely által megajándékozhat az Isten olyan mennyei kincsekkel, amit moly és rozsda nem emészt meg, és a rablók el nem vehetnek! Ha Krisztus feltámadt – legyen ilyen hitünk Őbenne!

3.) Harmadszorra ha Krisztus nem támadt fel, Isten hamis tanúinak bizonyulunk. – Sőt, ha nincs feltámadás, az először Isten jó hírét és hitelét rombolja le! Akkor hamisnak bizonyulnak a próféciák, hamisnak bizonyul maga Jézus is, akkor még csak egy erkölcstanító sem lehetne, csak egy utolsó szélhámos – de vajon Jézus élete egy szélhámos élete lett volna? Vajon hazugságok által tanította volna az igazságot? A feltámadás valójában a hitelesítő pecsét mindazon, amit Jézus mondott és tett. Ha nincs feltámadás, akkor Jézus Krisztus egész élete, akkor a Biblia minden lapja hazugság! De vajon egy hazugság hogyan változtathatna életeket? Egy hazugság hogyan szólíthatna meg? Egy hazugság hogyan bocsáthatná meg a bűnöket? Egy hazugság hogyan válhatna milliók életének alapjává? – Vajon Isten hogyan hazudhatna?

Jézus feltámadása nem hazugság, hanem valóság: Jézus feltámadt és él! Isten nem tesz hamis tanúbizonyságot! – Testvéreim, mi se tegyünk! Mert nekünk olyan sok húsvét nélküli napunk van. Amikor úgy gondolkozunk, úgy beszélünk és úgy cselekszünk, mintha Krisztus nem támadt volna fel, és nem élne most is; mintha nem látná az életünket és nem ismerné szívünk indulatait! Legyünk igaz tanúi a Feltámadottnak Őt dicsőítő élettel és hálaadással! Mutassuk be a feltámadott és élő Jézust a saját életünkön keresztül, mint aki bennünk támadt fel, mint aki minket támasztott fel a halálból, a bűnből új életre!

4.) A negyedik érve Pál apostolnak: ha Krisztus nem támadt fel, akkor még a bűneitekben vagytok! – A sokféle vallás és a keresztyénség között van sok-sok hasonlóság, de van egy lényeges különbség. A hasonlóság az, hogy az ember mindig bűnös, de az ember mindig szeretne a mennybe jutni, valahogyan tehát rendeznie kell a bűneit és szentté kell lennie. És ennek az útja valamennyi vallás szerint a földről vezet a menny felé. Azaz az embernek kell jót cselekednie, betölteni egy sor rendelkezést és kiérdemelnie azt, hogy az istenség eltekintsen bűneinek büntetésétől. Egyedül a Biblia állítja azt, hogy az ember önmaga soha Isten közelébe nem juthat: mert menthetetlenül bűnös és szentségtelen. Nincs az a végtelen hosszúságú létra, amelyen az ember fölkapaszkodhat a mennybe – mert nincsen igaz ember egy sem! Az üdvösség útja egyedül a Biblia szerint mutat éppen az ellenkező irányba: a mennyből a föld felé. Isten szereti az embert és meg akarja menteni – de az ember nem mehet Istenhez – hát akkor Isten jön az emberhez. És az Ige testté lesz. És a Mindenható Isten valamilyen emberi ésszel fel nem fogható módon Jézus Krisztusban közösséget vállal velünk, nyomorult emberekkel. Isten azonban nem csak szerető, de igazságos Isten is. A bűn nem maradhat büntetés nélkül. És ha az ember nem tudja kiegyenlíteni a bűnei zsoldját, akkor másnak kell ezt megtennie, annak, aki alkalmas és képes is rá. És ez egyedül Krisztus, aki meghalt a mi bűneinkért és feltámadt a mi megigazulásunkra. Isten igazságossága nem működik nagypéntek és húsvét nélkül. Ezért ha Krisztus nem támadt volna fel, a mi bűneink rajtunk maradnának, és kísérletezhetnénk mi is tovább, hátha egyszer elég jók leszünk ahhoz, hogy kiérdemeljük Isten mennyei közösségét. De vajon ki merné közülünk kimondani azt, hogy én már „jó” vagyok?!

De Krisztus feltámadt – és a mi bűneink egyszer s mindenkorra bocsánatot nyertek Őáltala! Nem nekünk kell erőlködnünk, kiizzadnunk az üdvösséget, mert ezt Ő megszerezte nekünk a Golgotán, és kínálja feltámadása óta mind e mai napig!

És íme így hangzik a negyedik felszólítás: ha Krisztus valóban föltámadt, és ti nem vagytok a bűneitekben – hát éljetek úgy, mint akik valóban szabadok a bűn hatalmától! Testvéreim, nem vagyunk kötelesek vétkezni! Az nem alázat, ha valaki állandóan csak vétkezik, és ezt megvallja – mert hol van akkor az új élet, hol van akkor Krisztus véren megszerzett győzelme? Ennyire erőtlen lenne a mi Urunk, hogy egyetlen percre sem tud megőrizni bennünket bűntelenül? Hát vajon az újjászületésnek nem az a következménye, hogy immáron nem az óemberünk uralkodik bennünk, hanem a feltámadott Krisztus? Az, hogy mennyire bűnös ember vagyok – még nem bizonyságtétel! Az, hogy mennyire bűnös ember voltam, de Isten kegyelméből ennyi rabságból már megszabadultam – ez igen! Testvéreim, ellene tudunk állni az ördögnek, és akkor az elfut tőlünk – ezt ígéri a Biblia! Ha Krisztus feltámadt – és feltámadt – akkor már nem vagyunk a bűneinkben! Nem szabad ott lennünk! És nem is leszünk ott: mert a hívő élet a folyamatos megszentelődés, a folyamatos tisztulás, a mennyei hasonlatossághoz való folyamatos hozzáformálódás útja!

5.) És a befejező gondolata Pál apostol eszmefuttatásának az, hogy ha Krisztus nem támadt föl, akkor minden embernél nyomorultabbak vagyunk! – Ezt a szót is meg kell magyaráznom: ez a nyomorult azt jelenti: irgalomra, kegyelemre szorult – azaz éppen abban szűkölködnénk, amit csak Krisztustól, illetve az Ő halála és feltámadása által Istentől kaphatunk meg. De hogyan adhatná, ha nem Krisztus nem halt volna meg, és nem támadt volna fel? – Íme, egy önmagába záródó paradoxon: nem lenne megoldása.

Olvastam, hogy a rádióban közvetítettek egy ilyen modernnek mondott kétkedő beszélgetést arról, hogy Krisztus mégsem támadt fel. Hallgatta ezt egy idős, istenfélő parasztbácsi. És arra a következtetésre jutott, hogy ha ez igaz, akkor mindaz, amiben eddig a hagyomány keresztyén tanítás alapján hitt, megbízhatatlan, sőt talán egyenesen valótlan: és öngyilkos lett. Mert ha Krisztus mégsem támadt fel, akkor minden embernél nyomorultabbként már az élet sem kellett neki.

De Krisztus feltámadt és él mind e mai napig! Ne legyünk hát erőtlenek, nyomorultak – hanem tegyünk bizonyságot a mi feltámadott és élő Urunkról a mi örömünk, békességünk, szeretetünk, szelídségünk által! Hirdessék a szavaink és a tetteink, hogy a legnagyobbat nyeri meg az, aki Krisztusért elveszíti az ő életét! Hirdessük, hogy éppen Krisztus nélkül voltunk nyomorultak, de Őbenne kibeszélhetetlen gazdagságra leltünk! Hirdetjük most és hirdessük ezután is a körülöttünk élő testi-lelki nyomorultaknak: Krisztus feltámadt a halottai közül és él, ezért húsvét számunkra nem csupán az emlékezés ünnepe, hanem a Vele való boldog találkozás alkalma is!

Igehallgató gyülekezet! Íme húsvét ötszörös felhívása, hadd ismételjem meg újra, hogy magunkkal tudjuk vinni húsvét utánra is:

1. Ne legyen hiábavaló a mi igehirdetésünk!
2. Ne legyen hiábavaló a mi hitünk!
3. Legyünk igaz tanúi a mi Istenünknek!
4. Éljünk úgy, mint akik már szabadok a bűn hatalmától!
5. Tegyünk bizonyságot arról, hogy nekünk minden nyomorúságunk betöltetett Krisztusban!

Ámen.