ALAPIGE: 1Mózes 37:1-11

Kedves testvéreim! Ugye amikor József életére visszaemlékezünk, általában arra gondolunk, hogy szegényt gonosz bátyjai eladták Egyiptomba, vagy arra, hogy ott a fáraó először börtönbe vettette, aztán minisztert csinált belőle, vagy arra gondolunk, amikor József testvérei előtt felfedte magát és neki köszönhetően lett gabona, lett igazság, lett boldogság. Józsefet az Úr Jézus előképeként szoktuk emlegetni, és általában minden prédikációnak és elmélkedésnek pozitív hőse. Vitathatatlan a nagysága, vitathatatlan a bölcsessége és testvérei iránti megbocsátó szeretete, most mégis, talán ünneprontóan, azt is meg kell látnunk: vitathatatlan az embersége is. Az, hogy ő is ugyanolyan gyarló, bűnös ember, aki nem önmaga érdemeiért lett azzá, akivé lett, hanem Isten emelte oda. Most József fiatalkoráról lesz szó, arról, amiről nem beszélnek igehirdetések, amit talán mi magunk sem veszünk észre: nem lekicsinylően, de a valóságot nem szépítve. Mert ez az igeszakasz, amit felolvastunk, Józsefnek most egyetlen tulajdonságát teszi különösen hangsúlyossá, méghozzá azt, hogy mennyire éretlen még ez a tizenhét éves fiatalember. Isten kiválasztotta valami nagy feladatra, és kiderül, hogy teljességgel alkalmatlan erre a feladatra, az éretlensége miatt.

Hogy miben látszott ez meg, hogy mi lehetett ennek az oka, és mi lett a következménye ennek az éretlenségnek – ezt vizsgáljuk most meg a hallott igéből, de ne feledjük: miközben a Szentírás Józsefről beszél, addig rólunk is beszél, hogy magunkra ismerjünk és tanuljunk példájából.

Valaki azt mondta, hogy Józsefnek ebben a történetben igaza is volt, meg nem is volt igaza. És az éretlenségét az bizonyítja leginkább, hogy sorra csinál olyan dolgokat, amiben igaza van ugyan, de ha jobban megnézzük, azt kell mondanunk, mégsincs igaza. Szeretnék három részletet felmutatni a felolvasott igéből, ami ezt támasztja alá.

Az első az, hogy cifra ruhát kapott, és abban járt, de azt úgy hordta, hogy bőszítette vele testvéreit. Persze mondhatjuk rögtön azt, hogy nem neki jutott ez eszébe, nem ő vásárolta magának, hanem az édesapja csináltatta neki, ajándékba kapta. És ha ajándékba kapta, akkor természetes, hogy hordja is, hiszen a ruha arra való. És azt kell mondanunk, hogy mégsem volt igaza, amikor úgy hordta, ahogyan hordta, sőt, talán hogy egyáltalán hordta. De hadd magyarázzam meg, hogy jobban értsük, miért bőszítette ez a ruha a testvéreket. Úgy olvastuk: tarka ruha volt ez; a régi, Károli fordítás cifra ruhát ír. Ünneplő ruhát. Amikor a többiek egyszerű munkásruhát hordtak, akkor József cifra ruhában járt-kelt, mint valami királyfi. Ráadásul az eredeti héber szó még valamit elárul erről a ruháról: hosszú ruha volt, nemcsak ünnepélyes, de teljességgel alkalmatlan arra, hogy abban valaki dolgozzék. És ez csak még erősebben kihangsúlyozta a felsőbbséget: amikor a többiek dolgoztak, József nem dolgozott, hiszen olyan ruhát hordott, amiben nemcsak hogy nem illett, de nem is lehetett dolgozni. Tehát mindenki teszi a dolgát, csak az a József sétál szép ruhában dologtalanul. És akkor csodálkozunk, ha a többiek ezen megbotránkoztak. Hogy ezt meggyűlölték?

Látjátok, József éretlenségét az mutatja, hogy egyszerűen nem érzékeli, nem veszi észre, hogy ez a ruha milyen hatást vált ki a testvéreiből. Ha ő érett ember lett volna, aki FIGYEL a körülötte lévő emberekre, mert SZERETI őket annyira, hogy fontos, hogy azok mit gondolnak vagy éreznek miatta, akkor inkább nem veszi fel ezt a ruhát, inkább beteszi a szekrénybe, vagy abba, amibe akkor a ruhákat tárolták, és vesz ő is egyszerű ruhát, talán még egyszerűbbet, mint a testvéreié, hiszen ő volt a legkisebb. De nem bőszítem őket. Ha nekik ennek a ruhának puszta látványa is fájdalmat okoz, vagy bennük indulatokat kavar – ne lássák rajtam. Az érett ember így gondolkodik. Azért ügyel önmagára, a ruházatára, a beszédére, a magatartására, mert fontos neki a környezete – mert szeretni akarja a környezetét.

Az Úr Jézusról följegyezte a Szentírás: „nem tekintette zsákmánynak, hogy ő az Istennel egyenlő. Hanem önmagát megalázta, szolgai formát vett föl, emberekhez hasonlókká lévén, és aztán engedelmes maradt mindhalálig, méghozzá a keresztfának haláláig.” Igaz, hogy az Úr Jézus helyzete speciális, mégis az INDULAT, amely az emberért lemond az isteniről – követendő lehet. Az érett ember nem tekinti zsákmánynak azt, hogy többje van, mint a körülötte lévőknek. Ezzel nem hivalkodik, nem büszkélkedik, nem él vissza – sőt, ha az másokat botránkoztat vagy másoknak árt, nem is él adottságával vagy lehetőségével – de él vele, mihelyt az a másikon segít és annak hasznára van. Érettük igen – de ha nincs rá szükség, ha csak árt, akkor nem.

Az érett ember szüntelenül a másikra figyel, mert nem az ÉN fontos neki, hanem a TE, az Ő – a másik.

Képzeljük el: beszélgetnek néhányan. Egy fiatal házaspár, akik épp a nászútjukról jöttek és ragyognak, egy éppen megözvegyült ember és egy fiatalasszony, aki nagyon rossz házasságban él és ez csak egyre rosszabb. És a fiatal pár ki sem fogy a beszédből, az örömből – igazuk van? Igen, hiszen ilyenkor ez a természetes – és mégsincs igazuk, mert a boldogságukat, az örömüket rosszkor és rossz helyen öntik ki. És csak fájdalmat okoznak vele, csak sebeket tépnek föl, csak siratott emlékeket cibálnak elő. Mert érzéketlenek. Mert csak önmagukra figyelnek és nem veszik észre a másik nyomorúságát. Ilyenkor az érett ember nem beszél a saját boldogságáról, hanem a boldogtalan mellé áll, hogy ő nyerje vissza a boldogságát.

Ezért nem volt igaza Józsefnek, amikor ezt a cifra ruhát testvérei előtt viselte. Mert ez éretlenség. És ugyanilyen éretlenség az, amit így ír le a Biblia: „rossz híreket hordott róluk apjának”. Talán közönségesen úgy mondhatnánk: árulkodott. Megint elfogadhatjuk: igaza volt és mégsem volt igaza. Mert ugyan AMIT mondott, lehet hogy igaz volt, de AHOGYAN mondta és AMIÉRT mondta, az már nem biztos, hogy igaz volt. Mert tegyük fel, minden rossz igaz volt, amit József az apjának mondott – de biztos, hogy el kellett mondania? És biztos hogy neki kellett elmondania? Előbbre vitt ez valamit is? Segített ez valamit?

Éretlen viselkedés ez. Mert nézzétek: vajon elmondta-e NEKIK, hogy nem jó, amit csinálnak? Próbálta-e jóvá tenni, amit testvérei elrontottak? Lett-e ebből a fájdalomból, hogy ők rosszat tettek, imádság? – Előbb beszélünk-e Istennel erről, vagy inkább mindenki mással?

Aztán lett-e ebből önvizsgálat? Vajon én nem vagyok olyan mint ők? Lehet, hogy abban nem, de másban…? Nem lehetne rólam hasonlókat mondani? Vagy nem azért beszélek az ő rossz cselekedeteikről, hogy ne az enyémekről kelljen beszélni? Feketére festem a másikat, hogy én ne olyan sötétnek látszódjak! Még mindig éretlen viselkedés ez. Mert az érett ember nem szólal meg olyan hamar, ha másokról rosszat híreket lehetne hordani, először Istennek mondja, aztán megalázkodik és önvizsgálatot tart, és végül azokkal beszéli meg, akik azt a rosszat teszik, vagy legföljebb azokkal, akik ténylegesen segíteni tudnak. Jézus Krisztus nem hordott rossz híreket az Atyának rólunk. Pedig hordhatott volna. A kereszten utolsó leheletével is bennünket véd, ahogyan mondja: Atyám, bocsásd meg nékik…!

A harmadik, amiből kiderül József éretlensége, hogy Isten valami csodálatos kijelentést ad neki, és József ezt a kijelentést azonnal kifecsegi. Isten ad valamit, és József nem tud élni vele – csak megbotránkoztatja vele testvéreit, sőt szüleit is. Félelmes, ha ezt megértjük: az ember megrontja Isten tervét úgy, hogy rosszul él azzal, amit Ő reá bízott. Kijelentést kap, de bölcsessége nincs. És megint csak azt kell mondanunk: éretlen. Nagyon éretlen. Mert nem érzékeli, hogy amit mond, amit tesz, az hogyan hat a másikra. Mert hiányzik belőle a szeretet. Az, ami egyedül képesíti az embert arra, hogy azt tegye mindig, ami a másiknak jó. Mert ez a szeretet lényege. Azt tegyem és mondjam, ami neki jó, ami őt segíti, ami a másikat építi – mert ő a szempont. Ha ez, amit tudok, őt csak elkeseríti, neki csak árt – akkor nem mondom. De ha arra, amit tudok, neki szüksége van – akkor is mondom, ha neki nem tetszik. Vállalom a kényelmetlen, a hálátlan szerepet – őérte. Ez a szeretet.

És ha éretlenségünkkel meg lehet rontani, meg lehet keseríteni emberi sorsokat, életeket, ha szét lehet törni emberi szíveket – mennyivel nagyobb kárt lehet okozni, ha mindezt Istennel szemben teszem, ha az Isten tervét és célját akadályozom vagy zúzom össze éretlenségemmel, figyelmetlenségemmel.

Isten eltervezett valamit Józseffel, de annak tizenhárom évet kellett várnia, míg a fáraó elé állhatott, és ez a pogány ember azt mondja róla: nincs nála bölcsebb ember!

Éretlen volt József a cifra ruha miatt, éretlen volt, mert rossz híreket terjesztett, és mert kifecsegte az Isten titkait.

És most ha saját érettségünket-éretlenségünket kellene megvizsgálnunk, nem ugyanezt az eredményt kapnánk? Nem lennénk mi is Józsefek? Ma az emberiség nagykorúságáról szavalnak a médiák – közben pedig a mindennapi élet azt bizonyítja, hogy ez a nagykorú emberiség kiskorú, éretlen emberekből áll. Mert nem tudunk várni, nem tudunk tűrni, nem tudunk lemondani, nem tudunk áldozatot hozni, idegen tőlünk az önfeláldozás – egyre igényesebb, ami azt jelenti, hogy már nem szükségletei vannak, hanem az élvezeteit akarja fokozni. És borzasztó nehezen értjük meg, hogy rajtunk kívül más is van a világon, hogy ez a másik fontosabb lehetne, mint én, hogy ezt a másikat szeretni lehetne és kellene.

Mi volt tehát az oka ennek az éretlenségnek? Az, hogy József nem látott túl önmagán. Hogy nem vette észre a másikat, nem volt annyira fontos a másik, hogy törődött volna az érzéseivel. Az éretlenségnek mindig ez az oka: hogy nem látunk tovább önmagunknál. Ahogyan a kisgyermek, aki körbejár: én, enyém, nekem! Az én ruhám szebb, a Pisti azt mondta … mindig ÉN! És mi lett ennek a nagy önzésnek, ennek a mások iránti érzéketlenségnek a következménye? Az, hogy a testvéreinek először csak fájt, azután elfordultak tőle és végül meggyűlölték. Persze, ez sem helyes, az ő bűnüket nem igazolja József viselkedése. De megmagyarázza. Megmagyarázza a bűn okát. És testvéreim, ha József előidézője volt testvérei bűnének azzal, hogy szinte kikényszerítette a gyenge, gyarló és belefáradt emberből a bűnt, előhozta a rosszat – akkor miattunk hány ember bukott el a kísértései közepette, amikor ingereltük őket éretlenségünkkel, szeretetlenségünkkel, önzésünkkel! Hány ember bűnéért, bűnbeeséséért vagyunk felelősek a beszédünk, a viselkedésünk miatt!

De ne fejezzük be úgy, hogy nem hallottuk meg az evangéliumot, hogy ne találtuk volna meg a növekedés útját! Mert ami csodálatos, hogy Isten ebből az éretlen, önmagára figyelő ifjúból hatalmas embert csinált, aki bölcsességével népeket mentett meg az éhhaláltól és szeretetével testvéreinek lelkiismeretét adta vissza, amikor magához ölelte őket. Mert az Istennek van hatalma arra, hogy aki egykor gyenge volt, azt megerősítse, aki csak önmagára nézett, annak olyan szemet és szívet adott, ami azután már másokért dobog, aki bűnbe taszította testvéreit, azon keresztül az Isten kegyelme áradt ki. De valakinek meg kellett fizetnie ennek a lelki érettségnek, lelki nagykorúságnak az árát, valakinek össze kellett békítenie a bűnös és bűnt okozó embert Istenével, aki képes azt megigazítani: és ez a valaki Jézus Krisztus volt. Ő mutatta be azt a szeretet, ami képes életét adni a másikért, ami szüntelenül a másikra néz, ami nem bűnbe taszít, hanem éppen ellenkezőleg, abból ment ki. És ő mutatja az érettség felé vezető utat naponként annak, aki figyel rá, aki követi őt, aki befogadja szívébe és életébe. Egyedül vele közösségben kerülhetjük el, hogy miattunk másoknak gyilkolniuk kelljen, és hogy bennünket gyilkoljanak azért, mert csak kárára vagyunk ennek a világnak. Az érett ember önmagából ad és önmagát adja, mert az érett ember megtanulta már, hogy az élet csak akkor élet, ha a másikra nézve és a másikért él. Adjon az Úr ehhez az élethez bölcsességet, reménységet és erőt. Ámen.