ALAPIGE: János 15:18-27

Kedves Testvéreim!

Ha az Úr megsegít, öt alkalommal leszünk együtt a ránk következő hétvégén, hogy Urunk kijelentése, a Szentírás alapján vizsgáljuk meg, milyen is a Krisztus szerint való, élő gyülekezet? Nem a vegetáló, nem az éldegélő, nem az emberek szerinti életet élő – hanem a Biblia szerint is élő gyülekezet. És még mielőtt bármi is elhangozna a témában, szeretném figyelmeztetni a testvéreket: Isten követeként és eszközeként nem azért jöttem ide, hogy beszédgyakorlatokat tartsak, hanem hogy ezután ez a gyülekezet, vagy a többi, ahonnan összejöttünk, élő vagy élőbb gyülekezetté váljon. Mert Isten igéjével szemben nem lehet semlegesnek maradni. Nem tehetjük meg, hogy eljövünk, meghallgatjuk Isten üzenetét, és azután maradunk olyanok, amilyenek voltunk, és csinálunk mindent ugyanúgy, ahogy eddig csináltuk. A Zsid 4:12 azt mondja: „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál …” – és mi tudjuk, hogy bár sokféle kard létezett akkor is, amire az ige itt utal, az nem míves harci eszköz, hanem egy kicsi, kétélű kés: egy különleges célra felszentelt és elkülönített kés: az áldozópapok használták a Templom oltáránál, amikor az áldozati állatból a tiszta részt és a tisztátalant elválasztották egymástól. A tisztát az oltárra tették, a tisztátalant kidobták. Ilyen az Isten igéje: el akarja választani a tisztát a tisztátalantól, hogy ami bennünk, az életünkben, a gyülekezetünkben, a körzetünkben tiszta, az menjen az oltárra, ami tisztátalan, az menjen a szemétbe. Ezért fog szólni öt alkalommal Isten igéje, és a róla szóló tanítás – és ennél kevesebbel nem éri be a Gyülekezet Ura! Felelősség tehát hallgatni – de ugyanakkor nagyon nagy ígéret is. Mert az életet, a jövőt hordozza magában, amire a mennyből adnak majd áldást.

Hadd mondjam el, miről lesz szó ezen az öt alkalmon, azután pedig rátérünk a mai mondanivaló megemésztésére.

A sorozat vázlata ez lesz:

1. Az élő gyülekezet fundamentumai
2. Az élő gyülekezet szükségletei
3. Az élő gyülekezet szolgálata befelé
4. Az élő gyülekezet szolgálata kifelé
5. Az élő gyülekezet gyümölcsei

Két megjegyzést hadd tegyek még az előttünk álló szolgálatokkal kapcsolatosan:

Nem prédikálni szeretnék, hanem tanítani. Éppen ezért azok az igeszakaszok, amiket kezdéskor felolvasok, nem alapigék, csupán vezérgondolatok vagy mottók, amik összefogják a mondanivalót. Nagyon sokat fogok közben más helyről idézni és magyarázni.

Becsületesen megmondom már most az elején: nem lesznek ezek rövid és könnyen emészthető tanítások. De hitünk mélyítésére ne sajnáljuk az időt és a figyelmet. Annyit azonban megígérek, hogy ha látom, hogy a testvérek alszanak már, abba fogom hagyni. Bízom azonban abban, hogy hosszú igehirdetés nincs, csak unalmas – ezek az alkalmak viszont nem lesznek unalmasak. Szeretném bátorítani a testvéreket arra, hogy készüljünk fel akár papírral, ceruzával is, hogy magunkkal tudjuk vinni azokat az igazságokat, amiket hallunk, hogy otthon újra át tudjuk gondolni, és alkalmazni tudjuk saját életünkben. Nem nekem szól ez, hanem Isten igéjének.

Ma a gyülekezet fundamentumairól fogunk elmélkedni, és ha a gyülekezetet – teljesen biblikusan – testként képzeljük el, akkor először a tagokról, azután a Fejről, végül pedig a testet éltető Szentlélekről szeretnék elmondani néhány nagyon hangsúlyos igazságot.

AZ ELSŐ fundamentuma az élő gyülekezetnek az, hogy a gyülekezet Isten választottainak a közössége. Olvassuk el a Csel 2:41-47-et (sokszor fogok még hivatkozni erre az igeszakaszra), mert talán a Szentírás legszebb bizonyságtétele ez egy konkrét gyülekezetről.

Hogyan kezdődik ez a jellemzés? „Akik hittek … és megkeresztelkedtek” – Kik az Isten választottai? Ők. Akik Istent választották. Nem szeretnék Isten szuverén kiválasztó kegyelméről beszélni, azt mi emberek úgysem érthetjük meg – az emberi oldalról szeretnék beszélni, mert azért viszont a felelősség egyedül a miénk.

Nos, kik az Isten választottai – avagy kik azok, akik Istent választották? Hiszen sokan eljárnak templomba, imaházba?! Hiszen manapság divat a vallás! – De nem mindegy, hogy valaki Istent választja, a vallást választja, az épületet választja, a gyülekezetbe járó emberek közösségét választja, egy olyan helyet, ahol társaságban lehet, ahol kibeszélheti magát, ahol lehet valaki, vagy a neveltetését választja, vagy ki tudja, még mi mindent választ, csak hogy imaházba járhasson. Pál apostol a Kolossé levél elején int: Krisztushoz méltó módon éljetek (Kol 1:10) – és ha szó szerint lefordítom azt a görög kifejezést, ami a méltóságot jelöli, akkor azt kellene mondani: „Krisztushoz illeszkedő módon éljetek” – mert ezt jelenti a méltóság a Biblia nyelvén. Illeszkedni Krisztushoz – megint olyan sokféleképpen próbáljuk. Van, aki családjával akar illeszkedni, van aki a pozíciójával akar illeszkedni, van aki azzal, hogy mi mindent tett már Krisztusért, más azzal, hogy mi mindent nem tett Krisztusért, megpróbálunk illeszkedni a tapasztalatainkkal, a bibliaismeretünkkel, a hagyományainkkal: pedig illeszkedni csak egyféleképpen lehet: hittel. „Akik hittek … és megkeresztelkedtek”

Hát eljutottunk idáig, de mi a hit? Hiszen mindenki hisz, és majdnem mindenki Istenben is hisz. De a legtöbben egy olyan vak, süket, szenilis jóistenben hisznek, aki nem látja a bűneinket, nem hallja a hazugságainkat, aki elfelejti, hogy mit ígértünk tegnap és aki tartozik nekünk azzal, hogy jó, és már ő van miértünk, ő szolgál minket. Vagy ez az Istenbe vetett hit nem több annál, hogy Isten világa fenn az égben – az én világom lenn a földön. Lehet, hogy mást mondnak a szavaik, de az életük erről beszél. És ne tessék azt gondolni, hogy ránk baptistákra ez nem jellemző! Mert ha hinnénk az evangélium erejét, akkor szólna is ez az evangélium, szólna a családunkban, a munkahelyünkön, az iskolánkban, mindig ott, ahol éppen vagyunk. ha hinnénk Isten gondviselését, akkor nem panaszkodnánk mi is annyit, vagy néha még többet is, mint a világ, nem szakadnánk bele a munkába, hogy már egymásra sincs időnk, az Úrra sincs időnk, mert csak mi tudunk gondoskodni magunkról. Ha hinnénk Megváltónk ígéreteiben, akkor mernénk utolsók maradni a sorban, akkor tűrnénk szó nélkül, ha valaki ártásunkra van, akkor nem magunknak gyűjtögetnénk, hanem másnak, és nem szűkölnénk, ha valaki elvesz a mienkből, hanem adnánk önként.

Mi a hit? Valami, ami először velünk történik, és attól kezdve mi tesszük. A hit találkozás: személyes találkozás Megváltónkkal, olyan találkozás, ami kizökkent addigi életemből, ami átformál, ami után teljesen más emberré válok: a hit beteljesedése az újjászületés. Ekkor Krisztus jön hozzám. Attól kezdve pedig én megyek Krisztushoz. Követem Őt. Mert a „hit” és a „hűség” a biblia görög nyelvében egyetlen szó. Ugyanannak a valaminek a két oldala. Éppen ezért nem létezik elméleti hit: mert amelyet nem követnek a konkrét cselekedetek, az engedelmesség, az önátadás, a mindenekben való hűség – ott nincs igazi hit sem. Erőtlen, gyenge, kicsiny hit létezik – de élettelen, hiteltelen hit nem! Nem véletlen kér mindössze mustármagnyi hitet urunk a tanítványaitól – mondhatott volna porszemnyit is. De a porszem nem él, és nem képes életet teremteni. A mag igen, bármekkora is legyen. A mustármag pedig ráadásul nagyon sok új magot hoz.

Mi a hit? Ami életet ad nekünk – és ami életet teremt körülöttünk is. Ami vigaszt ad a szenvedésekben, útmutatást a tévelygőnek, megelégíti a szomjúhozót. A hívő olyan, mint az őrtorony: fel lehet nézni rá, és a közelében távolabbra lehet látni: el egészen Istenig. A hívő mindenen túllát Megváltójáig, és mindenkor túl is mutat Megváltójára. A hit sóvá és világossággá tesz, valami pluszt, mennyeit ad ebbe a világba. – Van-e nekünk ilyen hitünk? Ilyen-e a mi hitünk?

A Gyülekezet: ekklésia. Kihívott. Kihívott ebből a megromlott, gonosszá lett világból. Más! Felismerhető módon más! És éppen a kihívottak hite, és a hitükből fakadó életet teszi mássá. Ezt jelenti a „szentség is”. Nem valamiféle tökéletesség, hanem elkülönülés. A gyülekezet szent – mert egyedül és kizárólagosan Istené. Akik benne élnek, azok is. És ebből le kell vonni egy nagyon nehéz, de fontos tanulságot: a gyülekezet annyira szent, amennyire a gyülekezetet felépítő egyes hívők élete szent, azaz kizárólagosan Istené. És ettől a szentségtől függ az, hogy Isten ereje mennyire tud munkálkodni a gyülekezetben, hogy mennyire tud áldani, és ettől függ, hogy a gyülekezet be tudja-e tölteni küldetését, azt amire kihívattatott: hogy emberi lelkeket mentsen meg az örök élet számára.

A MÁSODIK fundamentum maga a Gyülekezet fundamentuma: a Krisztus Jézus. Három ecsetvonással hadd fessem meg a Gyülekezet Fejének arcvonásait. Lehetne sokkal több is, de akkor még egy hetet itt kellene maradnom, nekem is, meg a testvéreknek is.

Az első ecsetvonás: Krisztus, mint a Gyülekezet üdvözítője. Ennek a görög szónak (szótér) öt jelentése van, és igaz mind az öt a Gyülekezettel kapcsolatban is. Nincs idő kifejteni ezeket, ezért csak egy-egy mondatban utalok rájuk:

Először is az üdvözítő: Megváltó, kiváltó. A bűnből, a halálból kiváltó. Megváltóra annak volt szüksége, aki végérvényesen eladósodott és ezért rabszolgaságba került. A megváltó kifizette helyette az adósságát, és ezzel az adós új életet kezdhetett. Ezt hirdeti a Golgota. és ezt kell, hogy hirdesse a Gyülekezet is.

Másodszor az üdvözítő: Megtartó. Megváltónk nem csak elindít bennünket az úton, hanem végig is kísér, nem hagy el egyetlen napra sem – tartani akarja az életünket, akkor is, amikor mi már nem bírjuk tartani magunkat. Megtartja a Gyülekezetet is: anyagilag, lelkileg egyaránt.

Az üdvözítő a múltunkra nézve: Megváltó, a jelenünkben: Megtartó – a jövőnkre nézve pedig Üdvözítő. A nyelvújítás előtti, régi magyar nyelvben ennek a szónak még megvolt egy sajátos jelentésárnyalata: az üdvösség az Istennel való közösség beteljesedését jelentette. Azt, amikor mi már feltámadott és megdicsőült testben az Úrnál leszünk. Üdvözítő, aki biztosítja azt is, hogy a célunkhoz el is fogunk érni.

Negyedszer: a szótér = Gyógyító. Ahol az evangéliumokban az Úr Jézus gyógyít, ott is ez a kifejezés szerepel. Gyógyító. Mert ahol test van, akár az egyéné, akár a Gyülekezeté, ott előbb-utóbb betegségek is felbukkannak. Ilyen nyomorultak vagyunk. De van gyógyulás, mert van Gyógyító. Csak hagyjuk a gyógymódot Őrá, és engedjük, hogy a receptet Ő írja meg!

És végül az üdvözítő: Szabadító. Bilincseket összetörő, börtönajtókat megnyitó, kötelékeket, szenvedélyeket leszakító Úr.

A második ecsetvonás: Krisztus, a Gyülekezet Pásztora. A pásztor és a nyáj között van egy nagyon sajátos kapcsolat és egy nagyon sajátos életközösség.

A kapcsolat itt Magyarországon más, mint keleten. A magyar pásztorok terelik a nyájat, azaz a nyáj mögött vannak és hajtják őket. A leleti pásztor a nyáj előtt megy, és vezeti a nyájat. Megváltónk ilyen pásztor: a nyája előtt jár, hogy utat mutasson. Ez viszont azt is jelenti, hogy követni kell. Amelyik nyáj letér a pásztor nyomáról, az elvész. Követni kell a pásztort, de nem csak a megdicsőülés hegyére, hanem a Gecsemánéba és a Golgotára is! Követni kell, mert egyedül Ő ismeri az éltető vizeket, a zöld legelőket. És ha már itt tartunk, a 100. zsoltárban (olvassuk el!) az Úr kapui, amin hálaadással kell bemenni, nem pusztán a vígalomnak kapui, hanem a Templom kapui. Oda pedig bárányt egyetlen célból visznek: hogy feláldozzák. És azért van a jó legelő, azért van a jó pásztor: hogy a mi életünk is áldozatként, okos istentiszteletként éghessen az Úr oltárán!

Azt is mondtuk: a pásztor és a nyáj között sajátos életközösség is van. A nyáj életképtelen a pásztora nélkül. Nem ismeri az éltető vizeket, beleinna mindenféle pocsolyába, nem ismeri a jó legelőket, nem tudja megvédeni magát. Mit jelent a pásztor a Gyülekezet számára? Olvassuk el a 23. zsoltárt is.

A harmadik ecsetvonás: Krisztus a Gyülekezet kormányzója. Olyan jó volna megérteni testvérek, hogy a gyülekezetben nincs demokrácia – ott diktatúra van. (Finomabban teokráciának szokták nevezni.) Ez a diktatúra azt jelenti, hogy a Gyülekezet Ura diktál – a Gyülekezet pedig engedelmeskedik. Képzeljük el, mi lenne, ha elhatároznánk, hogy elindulunk innen haza. A fejünkben megszületne a döntés, hogy most már a jóból is megárt a sok, teológus testvér eleget beszélt – de a kezünk meg a lábunk, meg a fülünk, meg a többi testrészük gyorsan szavazást tartana, és csak akkor indulhatnánk el, ha megvan a kétharmados többség. Nem így működünk, ugye? A Gyülekezet sem úgy működik, hogy a Fej utasít, a tagok pedig felülbírálják azt. Mert vagy engednek, és akkor működik az egész szervezet, vagy önállósítják magukat, akkor viszont nem működik. Zimányi Józsi bácsi most úgy folytatná: ha ez emberrel történik, a zárt osztályra kerül – ha gyülekezettel, akkor a pokolba.

Itt szeretnék tovább időzni. Ugyanis Isten akaratával kapcsolatosan kétféle lelki betegség pusztíthatja a Gyülekezetet. Az egyik, amikor azért nem tesszük Isten akaratát, mert nem ismerjük. És azért nem ismerjük, mert nem keressük. Hívő életünkben úgy-ahogy már megtanultunk szemlélni a dolgokat, de gyülekezetben gondolkodni és közösen közös célt keresni még nagyon nehezen megy. Azt is meg tudom mondani, hogy miért. Azért, mert könnyebb egy gyülekezetnek Istenért tenni, mint Istennel lenni. Hiányoznak az olyan imaközösségek, amelyben mindenki azért imádkozik, hogy az Úr akaratát a közösség felismerje, ahol van annyi csönd, hogy a választ is megvárjuk. Mi inkább cselekszünk, csinálunk valamit, sokszor még bele is veszünk a munkába – csak éppen Isten nélkül való minden fáradozásunk. Mert Neki egészen más terve volt velünk, csak hát elfelejtettük megkérdezni, vagy kérdeztük ugyan, csak a választ nem vártuk meg.

A másik ilyen lelki betegség – ez a súlyosabb, és remélem a ritkább is – amikor azért nem tesszük Isten akaratát, mert nem akarjuk. Mert amit Isten kér, az túl nagy áldozatba kerül. Mert talán többet kellene imádkozni, dolgozni, áldozni az erőnkből, az időnkből. Nem akarjuk, mert kényelmetlen, mert megszólnának, mert nevetnének rajtunk vagy lesajnálnának.

Lezárom ezt a gondolatat azzal, amivel Hóseás befejezi a prófétai könyvét: „egyenesek az Úrnak útjai, ás az igazak járnak rajtuk” – azaz nem állnak meg, nem tesznek nagy vargabetűket, nem fordulnak vissza, nem parkolnak le egy kényelmes helyen – hanem követik Urukat, ahova az vezetni akarja őket.

A HARMADIK fundamentum pedig, amiről még beszélnünk kell: hogy Szentlélek nélkül nincs gyülekezeti élet. Mert ugyan mi az, ami azt, ami önmagában nagyon emberi, hiszen emberekből épül fel, ami önmagában nagyon bűnös, nagyon tehetetlen, nagyon céltalan, azt isteni erővel, isteni küldetéssel, isteni tartalommal töltheti meg, ha nem maga az Isten! És Ő ma, az újszövetség népével Szent Lelkén keresztül van kapcsolatban. Nos, kedves testvéreim, mit jelent a Szentlélek jelenléte a gyülekezetben? Azon túl, hogy Isten ma a Szent Lelkén keresztül szólít meg, hív el, szabadít fel a bűnből; Szent Lelkén keresztül jelenti ki akaratát és vezet naponként; Szent Lelkén keresztül tanít, hogy miképpen lehetünk még engedelmesebbek, és Szent Lelkén keresztül adja az erőt, a bölcsességet, a szeretet ehhez az engedelmességhez, valamint az áldásait is rajta keresztül közli. Mit jelent még a Szentlélek jelenléte gyülekezetünkben? Mit tehet még a Szentlélek a gyülekezetünkben? Nos, a Galata levélben olvashatunk egy nagyon szép felsorolást a Lélek gyümölcséről. Igen, tehát a Szentlélek jelenlétének hatása – és egyben mutatója is – mind az egyén, mind a gyülekezet életében: a gyümölcs! És ez azzal jár, hogy bár kemény ítélet ez, de be kell ismerni: ahol nincsen megtérés, megújulás, ébredés; ahol nem szólnak a bizonyságtételek, mert nincs miről bizonyságot tenni; ahol a gyülekezet csak vegetál, de nem fejlődik „minőségben” – és nem növekszik számban, ott nincs jelen a Szentlélek! Onnan hiányzik az Isten! Hiszen Ő nem erre a vegetálásra, erre a meddő életre találta ki a gyülekezetét! Modern szóhasználattal azt mondhatnánk: nem azért fektetett be annyi vért és szenvedést – az Úr Jézus vérét és szenvedését – hogy azután minden maradjon a régiben! Hogy az ember éljen és alkosson közösséget ezután is ugyanúgy: Isten nélkül. Nem, az Isten arra hívta el az Ő gyülekezetét, hogy Vele éljen közösségben. Isten részese akar lenni az emberek közösségének. Nem arról szól az újszövetségi gyülekezet élete, hogy emberek összejönnek azért, hogy Istenért tegyenek valamit. Hogy kiszolgálják az Istent. Azok jöjjenek el inkább, akik Istenben, azaz Krisztusban élnek és akarnak élni! Vele és Benne! Egészen pontosan akikben él a Krisztus és akik élni akarnak Krisztusért. Vagy erre vágyakoznak és ezt keresik.

Ha tehát ezt a bibliai törvényt, hogy Szentlélek nélkül nincsen gyülekezeti élet – úgy fogjuk fel, mint ami leméri a mi gyülekezetünk életét, akkor megláthatjuk az eredményből, hogyan is állunk. Hogy hol állunk? Isten előtt – vagy már régen valahol másutt, mondjuk egy tükör előtt, amiben csak önmagunkat nézegethetjük, vagy egy nagy szakadék előtt, amibe éppen bele fogunk zuhanni, vagy az emberek előtt, akiknek tetszeni akarunk, akiktől elismerést várunk, hogy lám mi tudunk még másképpen élni. Ha van gyümölcse gyülekezetünk életének, ha van perspektívája, ha van jövője – mert van jelene -, ha tart valamerre, ha növekedik, fejlődik, egyre inkább hasonlatos lesz Krisztus felékesített menyasszonyához – akkor gyülekezetünket a Szentlélek vezeti és köti össze. De ha ezek hiányoznak, és mi szeretnénk változni, szeretnénk újra feltöltődni, ha szeretnénk megtudni és megcselekedni Istenünk akaratát – tartsunk bűnbánatot, böjtöljünk, kutassuk, keressük Istenünket, ostromoljuk az eget mindaddig, amíg nem érkezik válasz! Mert e nélkül a válasz nélkül – a Szentlélek nélkül halálra vagyunk ítélve.

De ugyanezt – azaz, hogy Szentlélek nélkül nincsen gyülekezet, – felfoghatjuk úgy is, mint Isten ígérete: ahová a Szent Lelket behívjuk, ahol azt élni hagyjuk és ahol reá hagyatkozunk – oda az Isten áldást fog adni, ott lesznek gyümölcsei a mennyek országának és lesz gyümölcse a mi életünknek és bizonyságtételünknek is! Mert a Szentlélek az, aki megtölti a mi szavainkat erővel, aki megtölti szívünket szeretettel és békességgel, aki képessé tesz a nagyobb terhek elhordozására is; a Szentlélek az, aki hitelesíti a mi életünket és megtölti mennyei tartalommal. Aki a földit, a testit, az emberit felemeli Isten színe elé, hogy ott Ő azt megtisztítsa, hogy azt megszentelje és megáldja. Ezt hozza el egészen gyakorlati módon a Szentlélek jelenléte a gyülekezetben. Ő az, aki összeköti a gyülekezetet Istenével. És semmi másra nincsen szükség ehhez, csak a Szentlélekre. Emlékezzünk hát, amikor megfárad, megüresedik a gyülekezet élete, könyörögjünk azért, hogy adja az Úr az ő Szent Lelkét, árassza ki közöttünk – és akkor helyreáll minden – mert helyreáll az Isten uralma az Ő Lelkén keresztül, akkor újra lesz erő, lesz öröm, lesz békesség, szólni fognak a bizonyságtételek – mert lesz miről beszélni. Hogy Szentlélek nélkül nincsen gyülekezet: ígéret is tehát. Legyen gyülekezet – jöjjenek össze ketten vagy hárman az én nevemben – mert az már gyülekezet – és én ott leszek velük. Akkor én lehozom a mennyet közéjük. Csak legyen gyülekezet! Csak legyen Isten szerinti a gyülekezet! És ha van, és ameddig lesz, addig az Isten sem fog hiányozni belőle. Mert megígérte.

Sok mindent lehetne mondani még, itt azonban határt kell szabni mondanivalónknak, így is hosszú és tömény volt a tanítás. Merjük átgondolni azt, amit hallottunk, és vállaljuk fel, hogy meg is cselekedjük mindazt, amit megértettünk Istenünk üzenetéből. Holnap délelőtt folytatjuk a Gyülekezet szükségleteiről való együtt-gondolkodással.