Úgy látom, hogy a mi keresztyén életünkben az ünnepnapok és a hétköznapok teljesen elhatárolódnak egymástól. Vannak ünnepi textusaink, amikről nem prédikálunk évközi („rendes”) vasárnapokon, amiről viszont akkor szólunk, arról hallgatunk az ünnepeken. Vannak ünnepi énekeink, amiket csak ünnepekkor énekelünk, van ünnepi hangulatunk, amiből az ünnep utánra sem marad már – és úgy tűnik, mintha az ünnepnek semmi köze nem lenne az ünnep előtti, és ünnep utáni mindennapokhoz. Nem összemosni akarom e kettőt, nem ledegradálni az ünnepet – de szeretném úgy hirdetni a húsvéti evangéliumot, hogy az evangélium maradhasson húsvét után is, szeretném úgy hirdetni Isten üzenetét, hogy abba ne csak az ünnep, de az egész életünk beleférjen. Mert a hívő embernek nincsen hétköznapja, vasárnapja vagy ünnepnapja – csak Krisztussal eltöltött és Krisztus nélküli ideje. Mert az örökkévalóságban csak ez marad meg.

ALAPIGE: Máté 28:1-10

Kedves Testvéreim!

Volt egy kis falu, ahol a kápolna falára fölfutott a repkény. A bejárati íven akkoriban ezek a szavak álltak: „A megfeszített Krisztust prédikáljuk”. Egy egész generáció ideje alatt ezt tették. A keresztre feszített Krisztust prédikálták. De változtak az idők. A repkény egyre nőtt, és eltakarta az első szavakat. Ekkor már csak ennyit lehetett elolvasni a föliratból: „Krisztust prédikáljuk”. És a következő generáció Krisztust prédikálta, mint jelképet, mint jó embert, mint vallásalapítót, mint ideális tanítót, mint a humanitárius szolgálat mintáját. Teltek az évek, a repkény tovább növekedett, míg végül csak ennyi maradt a föliratból: „Prédikáljuk”. És csak prédikáltak: a közgazdaságtant, a szociális evangéliumot, a könyvszemléket, a politikát, a saját véleményüket a világ dolgairól, és ehhez hasonlókat.

Vajon mi mit prédikálunk? Vajon húsvétkor mit prédikálunk? És vajon az életünkkel mit prédikálunk?

Testvéreim, ezen a húsvéton hadd prédikáljuk egyedül a megfeszített és feltámadott Krisztust! És hadd tegyük ezt olyan módon, hogy hallgassuk újra az első húsvéti prédikációt, amelyet számunkra a Szentírás megörökített ebben a felolvasott igeszakaszban. És figyeljük meg ennek a prédikációnak az idejét, a közönségét, a szólóját és a tartalmát. Ezek lesznek a ma reggeli elmélkedésünk alapkövei.

I.

Először tehát azt figyeljük meg, hogy mikor hangzik fel ez az első húsvéti prédikáció.

Amiképpen az Úr megmondotta: harmadnapon történt mindez. Minden pontosan úgy történt, ahogyan Jézust azt előre tudta és mondta. Mert amit Jézus mond, az mindig igaz.

Igaz volt ez az első húsvétkor. Hiszen Ő megmondta a tanítványainak, hogy mire készüljenek. Elmondta, hogy Ő nem politikai hadvezér, és nem azért jött, hogy megdöntse a római világbirodalmat – hanem azért jött, hogy megdöntse a Sátán, a bűn, a halál világbirodalmát. Ő a győzelmet nem hadseregek fölött szerzi meg, hanem lelkek fölött – az én lelkem, meg a Testvérek lelke fölött. Ő ezt a győzelmet nem az élete megőrzésével szerzi meg, hanem az élete odaadásával. Ő ezt a győzelmet nem önmagának szerzi meg, hanem nekünk, és nem a saját dicsőségére, hanem az Atya dicsőségére.

A tanítványok ezt nem értették. És inkább azt mondták: „Nem eshetik ez meg veled!” – De megesett. Mert Jézus megmondta, és amit Jézus mond, az maga az igazság.

És most rögtön megjegyezhetünk valami nagyon fontosat, ami túlmutat a húsvéti ünneplésen: amit Jézus mond, az mindig igaz, és mindig meg fog történni. Nem csak az első húsvétkor, hanem a mi életünkben is. – Igaz az a sok-sok ígéret, amit kaptunk a feltámadott Úrtól, amit talán már el is felejtettünk, aminek a beteljesedését talán már nem is reméljük: de igaz, mert Ő mondta. Igaz az a sok-sok tanítás is, amit Ő az Őt követőkre hagyott. Ma is ugyanazon az egyetlen úton lehet Őhozzá eljutni, mint kétezer évvel ezelőtt. Jézus ma is ugyanazt az engedelmességet, önmegtagadást, áldozathozatalt követeli meg az övéitől, mint amit a tizenkettőtől megkövetelt. És igaz az a sok-sok figyelmeztető szó is, ami meg akar óvni bennünket az eltévelyedéstől, az eleséstől.

Csak aki komolyan veszi Jézus valamennyi szavát – az tud igazán húsvétot ünnepelni. Csak aki komolyan veszi a húsvét üzenetét, az tud igazán minden nap az Úr szavára figyelni.

II.

Mit tudunk meg ennek az első húsvéti prédikációnak igehallgató közönségéről?

 Az a gyülekezet, amely az első húsvéti prédikációt hallgatta, mindössze néhány gyenge asszonyból állott. Asszonyok maradtak utolsónak a keresztnél nagypénteken, és ugyanezek az asszonyok voltak elsők a húsvéti sírnál is. Amikor a nagyhangú tanítványok, akik szerettek azon vitatkozni, hogy ki a nagyobb közülük, akik szerettek nagyokat ígérni, akik maguk közt bátran megvallották, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia – sehol nem voltak, csak szétfutottak, csak elbújtak, akkor ez a néhány asszony azzal, hogy utolsók a halálánál és elsők a sírjánál, nagyobb bizonyságot tettek a szeretetükről, mint a tizenkettő.

És ebből is megtanulhatunk valamit. Azt, hogy az Úr mindig az erőtleneket és gyöngéket látogatja meg, és használja az maga dicsőségére. Ennek is megvan az oka. Mert ahhoz, hogy erős legyen valaki, kell erő. De ahhoz is kell valami, hogy erőtlen lehessen valaki: nem erőtlenség, hanem az erő hiányának elismerése. Ez a kettő nem ugyanaz! Az erőtlenség akkor derül ki, amikor azt hiszem, hogy van elég erőm, de menet közben kiderül, hogy még sincs. Aki viszont elismeri és megvallja az erőtlenségét, egymaga bele sem kezd a munkába. Ehhez alázat kell, és ehhez egy másik, egy valóban erős valaki kell, akit már a legelején kérek, hogy segítsen. Én magam – nélküle – meg sem próbálom. Vele igen! De egyedül az Ő erejében bízok.

Isten csak azokat tudja használni és megáldani, akik lemondanak a saját erejükről, az Ő erejéért, a saját bölcsességükről az Ő bölcsességéért, a saját vágyaikról az Ő akaratáért, a saját útjaikról a Neki való engedelmességért.

A másik, amit megtudhatunk erről a sírhoz jövő – ha tetszik – gyülekezetről, hogy Jézus után sóvárgó gyülekezet volt. Ezek az asszonyok valószínűleg ugyanúgy nem hitték a feltámadást, mint a tanítványok, harmadnap mégis kint voltak a sírnál. Talán a reménységük, az emberi számításuk ellenére, talán csak hogy végtisztességet tegyenek – de ott voltak. Mert szerették Jézust. Mert a halála után is vállalták a közösséget Jézussal.

Legalább húsvétkor hadd legyen szabad megkérdezni: a mi közösségünk is ilyen Jézus után sóvárgó közösség? Vajon komolyan gondoljuk azt, amikor az istentisztelet végén együtt kérjük: „Jövel Uram, Jézus”? Tényleg készen állunk arra, hogy ismét találkozzunk Vele? Mert húsvét ennek az „ismét-találkozásnak” az ünnepe, és így már az Úr visszajövetelének napjára mutat. Várjuk-e mi is a viszontlátást, várhatjuk-e félelem nélkül, boldog reménységgel a viszontlátást, úgy, ahogyan ezek az asszonyok mentek Jézus elé?

III.

Szeretném megemlíteni egyetlen gondolat erejéig e húsvéti prédikáció szólóját is. Angyal volt – de nem holmi szárnyas mennyei lény, hanem egyszerűen Isten küldötte. Az a szó, amely az eredeti szövegben szerepel, ennyit jelent, és nem többet. Ezt viszont igen: Isten az Ő üzenetét az Ő küldötteire bízza. És ezek lehetnek mennyei lények és emberek egyaránt.

Az igazi prédikátor, az igazi vezető, aki igazán szolgálja az Urat, az mindig Isten küldötte, mert mindig az Úr üzenetét hozza a hallgatóinak. Nem a sajátjából ad, hanem abból, ami reá bízatott. – De nem is kell vezetőkről beszélni: a keresztén ember is Isten küldötte – vagy ahogy Pál apostol írja, Krisztus követe. És hogy mit jelent ez gyakorlatban?

Egy lelkipásztorokból álló bizottság tárgyalta az egyik városban annak a lehetőségét, hogy meghívják Moodyt, hogy szolgáljon az evangélizáció folyamán. Végül egy fiatal lelkipásztor, aki nem támogatta Moody meghívását, fölállt és így szólt: „Miért éppen Moodyt? Vajon neki monopóliuma van a Szentlélek fölött?” Nagy csend következett. Aztán egy idős, istenfélő lelkipásztor szólalt meg: „Nem, neki nincs monopóliuma a Szentlélek fölött, hanem a Szentléleknek van monopóliuma Moody úr fölött!”

És nem csupán Moodyról van szó, nem csupán egy lelkipásztorról van szó: Isten küldötte egyedül az lehet ma is, aki felett ilyen monopóliuma, kizárólagos uralma van a Szentháromság Istenének.

IV.

Ha ez a prédikáció hasonlatos a hegyhez, akkor idáig kellett kapaszkodnunk az emelkedőn, és csak most érkeztünk fel a csúcsra, ahonnan az igazi látnivaló a szemünk elé tárulhat. Mi ennek az első húsvéti prédikációnak a tartalma?

Az üzenet első része: vigasztalás: Ne féljetek!

Íme, azt hirdeti az első húsvét: Ne féljetek attól, hogy egyedül maradtok! – Mesteretek él és veletek marad minden napon! Mesteretek él, és általa az Istennel való közösségben élhettek ezután ti is minden napon! Nincs többé magány, mert az Úr akkor is veletek marad, amikor mindenki más elhagy! Az Isten többé nem a messzeségben lakozik, csupán egy imádságnyira mindannyiunktól. Ő beszélni akar hozzánk az Ő igéjén keresztül, az igehirdetésen keresztül – és mi is beszélhetünk Őhozzá imádságban. Ne féljetek attól, hogy egyedül maradtok, mert Jézus feltámadt, hogy el ne hagyjon benneteket soha többé!

Íme, azt hirdeti az első húsvét: Ne féljetek haláltól! Jézus legyőzte azt! Nincs többé hatalma rajtatok! Nem a végállomás.

Íme, azt hirdeti az első húsvét: Ne féljetek Istentől! – Jézus a golgotai kereszten elhordozta bűneink büntetését, és így Isten már nem az elítélő bíránk, hanem a szeretettel megítélő édesatyánk! Nem kell többé ceremóniákkal kifizetni Őt, – úgysem tudnánk – elég gyermeki bizalommal Belé kapaszkodni, és az életünket teljesen rábízni!

Íme, azt hirdeti az első húsvét: Ne féljetek az emberektől! – Immáron semmit nem tehetnek veletek. Gazdagságotok a szívetekben van, nem tudják elvenni tőletek. Békességetek az Úrtól van, örömötök az Úrban van, nem tudják elrabolni tőletek. Céljaitokat a mennyben keresitek, nem tudnak akadályozni benneteket. Szabadságotok a lélek szabadsága, nem tudnak börtönbe zárni titeket. – Ti viszont tudjátok szeretni a benneteket gyűlölőket is, tudjátok szolgálni a benneteket kihasználókat is, tudtok adni a tőletek elrablóknak is, tudtok élni azokért, akik életetekre törnek, oda tudjátok adni magatokat azoknak, akik mindent csak elvennének tőletek – mert Uratok is ezt tette! Jézus él, mert feltámadt – és akiben él, abból kihalt a félelem.

Azt hirdeti a húsvéti angyal: Ne féljetek …!

Az üzenet második része: bizonyosság: Jézus él!

Igaz volt, amit életében tanított – Testvéreim, ki tudja megmondani, hogy mit csinált Jézus életének első harminc esztendejében? … Megélte azt, amit azután három éven át tanított. Mert róla sehol nem olvasni olyat, hogy valaki odament volna hozzá, és megkérdezte volna: „Ha te ezt tanítod, miért cselekedtél másképpen ekkor vagy akkor?!” De senki nem ment oda hozzá és nem emlegette fel az „előéletét”. Mert igaz volt Jézus Krisztus élete, igaz volt a tanítása, és erre tette rá Isten az Ő hitelesítő pecsétjét a feltámadáskor.

Igaz ugyanúgy volt az is, amit Jézus önmagáról mondott: hogy tudniillik Ő a Krisztus, az élő Isten Fia. Életével és halálával beteljesítette mind a közel háromszáz közvetlen messiási próféciát, és azt a kb. kétezer utalást, amit róla megjövendöltek Izráel nagyjai. – De ettől sokkal nagyobb üzenete is van az Ő feltámadásának. Mert bebizonyosodott, hogy Isten elfogadta az Ő engesztelő áldozatát, és megbocsátotta valamennyiünk vétkét az Ő érdeméért. Húsvét bizonyítja leginkább nagypénteket, a golgotai váltsághalált, a bűnök bocsánatát! Igaz volt, amit Jézus önmagáról mondott – de igaz ez a jövőre nézve is. Mert Jézus feltámadt, elsőként a halottak közül, hogy az Őt követők követhessék Őt a feltámadásba is. Megnyitotta a halál méhét – de megnyitotta a mennyország kapuját is.

 

És a harmadik része ennek a húsvéti üzenetnek: a küldetés: „Menjetek és hirdessétek…!” – Spurgeon mondja: „Isten gyermekei közül egy sem bír néma lélekkel!” Ennek a két asszonynak talán mondani sem kellett volna, akkor is szaladtak volna, hogy szertehirdessék: Jézus él! És aki ma is részese ennek a csodának, aki rájön arra, hogy mennyire bűnös, hogy mennyire nyomorult és szegény az élete, aki megtapasztalja azt, hogy bár szeretne másképpen élni, nem tud – és sok-sok próbálkozás után végül odaborul Krisztus keresztjéhez, az Isten színe elé, és Neki elmondja mindezt, megvallja a bűneit és leteszi az életét az Úr kezébe: ajándékul kapja a szívébe a feltámadott Jézus Krisztus Lelkét és új teremtéssé lesz. Ezt a változást nem lehet elhallgatni. Ha a száj nem is beszélne, de kiáltana a megváltozott élet. Az évtizedekre bebörtönzött bűnöző élete, akivel a váci börtönben találkoztam, szavak nélkül is hirdeti Isten szeretetét és kegyelmét. De az újjá lett ajkak sem hallgathatnak, és ennek az embernek valamennyi cellatársa ott van hetente négyszer az istentiszteleten. Mert Isten országának rendtartása az, hogy aki szabadult, menjen és szabadítson. Kálvin János írta: Az üdvösség nem arra való, hogy elteljünk vele és megnyugodjunk benne, hanem hogy erőt merítsünk belőle a munkához! Igehallgató gyülekeztet! Ez a húsvét arról prédikál, hogy Jézus feltámadt, Jézus él a mai napon is, itt Medgyesegyházán is – és ez az élő Jézus nem tétlen Jézus, munkálkodni akar, szólni akar, bizonyítani akar, adni akar: és most keresi azokat, akik mindezt elfogadnák, és keresi azokat, akik mindezt közvetítenék.

A húsétkor feltámadott Jézus Krisztus azt mondja most ennek a gyülekezetnek is: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelve őt az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” – Ha a feltámadás ünnepén arra vágyunk, hogy ez a gyülekezet is támadjon új erőre, induljunk el betölteni azt a küldetést, amit a mi urunk az első húsvétkor ránk bízott. Mert Testvéreim – nem okoskodni akarok – de ez a mondat olyan függő szerkezetben van, amely azt fejezi ki, hogy mind a hatalom, mind az ígéret, hogy Jézus velünk marad, arra a szolgálatra vonatkozik, amely által bizonyságot tévén a mi hitünkről, a mi feltámadott Urunkba vetett hitünkről, tanítvánnyá teszünk és megkeresztelünk minden népeket. A gyülekezet, ha él, lélekmentő gyülekezet – ha nem az, akkor nem él, mert nem tölti be azt a küldetést, amit Ura rábízott.

Íme húsvét üzenete: vigasztaló szó, bizonyságtétel és küldetés. És ez az üzenet ma mindannyiunkhoz szólt: volt, akit bátorított, volt, akit meggyőzött, és volt, akit munkába hívott. Isten az Ő Lelke által személyesen akar beszélni hozzánk. Hallgassuk Őt, engedjünk Neki és a válaszunkat mondjuk el most imádságban.