ÚJÉVI IGEHIRDETÉS

Lekció: Róma 6:12-18

ALAPIGE: Zsid 5:8-9

Kedves Testvéreim!

Ebben a most felolvasott Igében, ami a kevésbé ismert Igék közé tartozik, kétszer is előfordul az a szó, amelyikkel nekünk, hívő embereknek a legtöbb bajunk szokott lenni: az engedelmesség. Én ennek az új évnek első délutánján az engedelmesség titkáról szeretnék beszélni, egyszerű, gyakorlati dolgokat elmondani arról, hogy mi a titka annak, hogy ez a mi 1999. esztendőnk engedelmesebb, és ezért áldottabb, gazdagabb lehessen, mint amilyen az előző volt.

Ha valaki azt kérné tőlem, hogy a keresztyén élet lényegét egyetlen szóban foglaljam össze, kétségkívül ezt a szót mondanám: engedelmesség. Mert keresztyénnek lenni nem azt jelenti, hogy az ember ilyen meg olyan jó dolgokat csinál és ilyen meg olyan rosszakat pedig nem csinál – hanem keresztyénnek lenni azt jelenti: engedelmeskedni Istennek.

Két részben szeretném kibontani a testvérek előtt ezt a titkot, az engedelmesség titkát: először ennek az Igének az alapján a mi Urunk engedelmességével kapcsolatban szeretnék néhány megjegyzést tenni; azután pedig ebből megpróbálunk néhány nagyon egyszerű és gyakorlati tanácsot levonni a saját életünkre nézve.

I.

Az Úr Jézusról az van írva: „Jóllehet Ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet …” – de hát hogyan is van ez?

Az a Jézus, aki 12 éves korában már azt mondta a szüleinek, hogy nékem az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom; a pusztában a kísértőt azzal verte vissza: „Meg van írva: a te Uradat és Istenedet imádd és Neki szolgálj!”; aki a tanítványait is így tanította imádkozni: „Legyen meg a Te akaratod …” – még ennek a Jézusnak is tanulnia kellett az engedelmességet?! Még neki is szenvedésre volt szüksége, hogy engedelmessé legyen?!

Ne haragudjanak meg a testvérek, hogy már megint kénytelen vagyok az eredeti görög szöveget segítségül hívni, nem azért teszem, hogy reklámozzam a teológiai oktatásunkat, hanem hogy jobban megérthessük azt, ami a számunkra leíratott a Szentírásban.

Tehát azt olvastuk a mi magyar Bibliánkban, hogy Jézusnak is meg kellett tanulnia az engedelmességet. Nos az a szó, ami itt az eredetiben szerepel, nem olyan tanulást, valaminek az elméleti elsajátítását jelenti, amire mi először gondolnánk. Nem arról van itt szó, hogy Jézus addig, amíg nem szenvedett, nem is tudta, hogy mi az engedelmesség, és azért kellett szenvednie, hogy közben megismerje és megtanulja azt. Ez a kifejezés éppen arról beszél, hogy más megtanulni valamit elméletben, és más megtanulni, megtapasztalni, megélni ugyanazt a gyakorlatban. Hogy mennyire más, azt bizonyára mi is tudjuk a saját életünk tapasztalataiból. Mert itt van például ez a világ körülöttünk: beleneveli a gyermekeibe azt, hogy legyenek becsületesek, mondjanak igazat, ne mindig csak magukkal törődjenek, tanuljanak meg lemondani a másik javára a sajátjukról – és ugyanakkor bolondnak tartja és kineveti azokat, akik tényleg megpróbálják ezt megvalósítani. Mert elméletben szépek ezek a dolgok, de a mindennapi életben nem tanácsos még emlékezni sem rájuk, mert úgyis csak mi járnánk rosszul, és ráadásul még lelkiismeret-furdalásunk is lenne miatta! És de sokszor nem megy ez nekünk, hívő embereknek sem! Mert más az, amit egy-egy istentisztelet csendjében – elméletben – végighallgatunk, arra még áment is tudunk mondani, de amikor meg kellene valósítani az életünkben, az már olyan ritkán sikerül. Éppen az engedelmesség az, ami ilyenkor kudarcba fullad.

Amikor tehát azt olvassuk, hogy a Fiú megtanulta az engedelmességet, ez azt jelenti, hogy azt, amit Jézus elméletben magával hozott a szülői házból, az Írások tanulmányozásából, akár még a mennyből is: azt hozzápróbálta a gyakorlati élethez, ehhez a gonosz, bűnökkel terhelt világhoz, és azt az ismeretet megvalósította a mindennapjaiban.

De hogyan történt, hogy az engedelmesség, ami azelőtt öröm volt Jézus számára, gyötrelmes szenvedéssé vált?

Amit most megpróbálok fölvázolni, az az Istennek való engedelmességnek mindig a hatása vagy következménye szokott lenni, de az Úr Jézus életében volt a legszembetűnőbb.

Képzeljük el: fellépése kezdetén még igazából nem tűnt fel senkinek az az abszolút, tiszta engedelmesség, ami Jézus életét jellemezte. Talán inkább az ártatlanság tisztaságát látták benne, talán csak egy túlzó fiatalember vakbuzgó kegyességét. Szépnek és vonzónak találták az emberek, de nem ütköztek meg rajta. De ahogy ez az engedelmesség egyre jobban megkeményedett és egyre határozottabbá vált, egyre többen botránkoztak meg rajta. Ez az engedelmesség már egyre kevésbé volt vonzó, mert ez az engedelmesség már vád volt az emberek lelkiismeretében. Ezt az engedelmességet már nehéz volt elviselni, mert leleplezte a többi ember engedetlenségét. Jézusnak ebben a makulátlan, feltétlen engedelmességében napvilágra jött az ember valamennyi istentelensége, törvényszegése, hazug élete, és nyugtalanítani kezdte őket. Ezt már nehéz volt elviselni, és gyűlölet támadt ellene, különösen a vallásos emberekben és azok vezetőiben, mert azok egyenesen lealacsonyítva érezték magukat ezzel a tökéletes engedelmességgel szemben. Jézus engedelmessége és az emberek engedetlensége egyre elviselhetetlenebbé és feszültebbé vált. Jézus maga bőszítette fel az Ő következetes, tökéletes engedelmességével az emberi és a sátáni gonoszságot, mert ezt már nem lehet elviselni, ezt már el kell pusztítani, ki kell irtani!

Ezt kellett megtanulnia, azaz megélni Jézusnak. Hiszen azt nagyon is jól tudta, hogy milyen jó az Atyának engedelmeskedni, hogy milyen felséges az angyalok engedelmessége a mennyben – de hogy mit jelent mindvégig engedelmeskedni ebben a bűnös, gonosz világban, ezt kellett most végigélnie. És Ő végig is élte, be is töltötte maradéktalanul – és erre válaszul azt történt, hogy az emberek, meg a világ, akikért mindezt elkezdte és végigcsinálta, meg a Sátán mind ellene támadtak, mint egy gonosztevőnek, az engedelmességnek e csodálatos, isteni bizonyságtételéért meggyűlölték, meggyalázták, megverték és megölték. Így vált az engedelmesség, ez a legszebb, legörömtelibb része az életének szenvedéssé, szörnyű fájdalommá és halállá.

Testvérek! Ez egyszer történt meg a térben és az időben: Jézus Krisztus kétezer évvel ezelőtt végigjárta az engedelmesség útját, végigjárta töretlenül, szeplőtlenül, minden emberi és sátáni ellenálláson és gonoszságon keresztül. Íme, van Valaki, aki erősebbnek bizonyult, mint minden engedetlenségre késztető és taszító erő! Egyszer kiderült, hogy van lehetőség az engedelmességre, van átjárás mindenféle kísértésen, bűnön, akadályon keresztül: Isten felé. – Ez egyszer megtörtént és bevégeztetett a Golgota keresztjén. És Jézus engedelmességének ez volt az igazi célja és gyümölcse: „hogy miután tökéletességre jutott – az engedelmessége által – örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.” Így olvastuk ezt alapigénkben.

II.

Most érkeztünk el mai elmélkedésünk második feléhez: hogyan is engedelmeskedjünk, hogy ez az örök üdvösség a miénk is lehessen. Néhány nagyon egyszerű és gyakorlati dolgot szeretnék útravalóul adni erre az új esztendőre. Mi szükséges tehát ahhoz, hogy engedelmeskedni tudjunk?

1.) Az első, ami elengedhetetlen az Isten követéséhez: a Tőle kapott új szív, az újjászületett élet. Arra a keskeny útra, amely a mennybe vezet, egyszer egészen határozottan rá kell lépni. Csak úgy véletlenül rátévedni nemigen lehet. Az Istennek való engedelmesség azzal kezdődik, hogy Őt magát megismerem, méghozzá egészen személyesen, lemondok a saját igazságomról az Ő igazsága javára, elhiszem azt, amit Ő elmond rólam, hogy bűnös és elveszett ember vagyok – de elhiszem azt is, amit Ő saját magáról elmond a Biblián keresztül: hogy tudniillik Jézus Krisztus, az Isten Egyszülött Fia a golgotai keresztfán elhordozta az én minden bűnömet és annak a büntetését is, és aki ezt hiszi, és Őt Szentlelkén keresztül behívja az életébe, annak örök életet ajándékoz.

Testvéreim, akinek az életéből hiányzik még ez, amit a Biblia megtérésnek nevez, az ne akarjon engedelmeskedni az Istennek, mert úgysem fog sikerülni. Az előbb kerüljön Vele kapcsolatba, közösségbe, mert az engedelmesség mindig a közösségből fakad. Nincs Istennek való engedelmesség Istennel való közösség nélkül. Aki ebben az évben szeretne másképp élni, mint az előzőben, aki szeretné megvalósítani azt, amit a Bibliájából már kiolvasott: az boruljon oda az Úr elé, és kérje előbb Őt, hogy töltse meg a szívét, az életét Önmagával. És miután a régiek elmúltak, és újjá lett minden: azután induljon el az engedelmesség útján.

2.) A másik dolog, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy engedelmeskedni tudjunk, az, hogy ha már azzal tisztában vagyunk, hogy kinek kell engedelmeskednünk, akkor azt is meg kell tudnunk, hogy pontosan mit is kíván tőlünk a mi Urunk. Az engedelmesség mindig válasz arra, amit az Úr mondott nekünk vagy kért tőlünk. És ezen a ponton az Isten kijelentése kettéválik. Mert van egy sor olyan dolog, amiről a Biblia egyértelműen leírja, hogy a hívő embernek miképpen kell viszonyulnia hozzá. Ezek általános parancsolatai Istennek, és általános jellemzői kellene, hogy legyenek minden hívő ember életének. Olyanokra gondolok, hogy ne legyen más istenünk Rajta kívül, hogy ne legyenek bálványaink, hogy a nyugalomnapot megszenteljük, hogy ne lopjunk, ne paráználkodjunk, hogy legyünk készek megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, és lehetne folytatni a sort még hosszasan. Ezek azok a dolgok, amikkel általában tisztában vagyunk – mégsem mindig engedelmeskedünk még ezeknek sem.

Nekünk inkább mégis azzal a fajta engedelmességgel van nagyobb gondunk, amit az Úr napról-napra kérne tőlünk. Mert ez azzal kezdődne, hogy mi minden reggel elkérjük azt, hogy a mi Urunknak mi a terve velünk ezen a mai napon. És akkor nem tennénk sok olyan dolgot, amit később, amikor rájövünk, hogy nem is kellett volna megtenni, megbánunk – viszont megtennénk mindent, amit az Úr ránk akar bízni, és nem azt számlálnánk, hogy mennyi mindent mulasztottunk el. Ezt jelentené az Istentől való naponkénti függés, és a Neki való naponkénti engedelmesség. Az Úrnak terve van velem, Ő megtalálja a módját annak, hogy ezt a tervet velem közölje – csak kérjem el Tőle, álljak készen, hogy megszólíthasson, hogy küldhessen! Én azt hiszem, a mi naponkénti, és főleg a reggeli csendességünknek ez lenne az igazi értelme. Hogy az Úr elkészíthessen és felkészíthessen bennünket arra, hogy az a napunk engedelmességben telhessen el.

3.) A következő dolog, amit jó ha megjegyzünk erre az előttünk álló új évre, hogy az engedelmesség soha nem lesz egyszerű és könnyű dolog. Hogy miért nem, azt láthattuk az előbb az Úr Jézus életéből is. Aki valóban az istenit, a mennyeit akarja megvalósítani az életében vagy az életén keresztül mások életében, az ma is ugyanabba a sátáni ellenállásba, emberi meg nem értésbe és megbélyegzésbe fog beleütközni, amibe Jézus is beleütközött. Mert ez a világ, és főképpen ennek a világnak az ideig-óráig uralkodó fejedelme soha nem fogja örömmel nyugtázni, ha valaki az Isten országát akarja építeni ezen a földön. – De a Biblia becsületes hozzánk, és erre előre felkészít bennünket. És számtalan Igével, ígérettel erősít bennünket, hogy mindezek ellenére mégis az egyetlen ésszerű és boldogító cselekedete az embernek: az Ő Urának való feltétlen engedelmesség. Ezért ha elfáradunk, ha elcsüggedünk, ha elbukunk, ne szégyelljünk és ne restelljünk visszaballagni a mi Urunk keresztje alá, mert Ő azért jött, hogy elvegye a mi fáradtságunkat, csüggedésünket és terheinket. És lehet Nála feltöltekezni új erővel, lehet Nála vigasztalást, bátorítást nyerni, lehet Nála az engedelmeskedéshez is útmutatást és mennyei segítséget kapni.

4.) Egy következő, apró, de gyakorlati tanács: soha ne késlekedjünk az engedelmességgel – soha ne késlekedjünk azzal, hogy megtegyük azt, amit az Úr ránk bízott. A Sátán akarja velünk elhitetni, hogy nem kell mindig azonnal ugrani, ha az Isten szólít; hogy Isten ráér, úgyis az örökkévalóságban él; túlzásba se kell vinni azt az engedelmességet, lehet halasztgatni, lehet kivételeket tenni, ha túl nagy áldozatba kerül, lehet úgy csinálni, mintha elfelejtettük volna … – az Úr Jézus nem halasztotta el a mi megváltásunkat, hogy ő még nem készült fel lelkileg, meg amúgy is egy csomó elintézetlen dolga maradt! Amikor az Atya szólította, Ő engedett Neki. Az Istennek való engedelmességet a bizalom táplálja – de az emberi okoskodás és kritika csak hátráltatja.

5.) Jó, ha megtanuljuk azt is, hogy az engedelmesség a mi életünkben is arra való, hogy általa jussunk mi is tökéletességre. Nem abban az értelemben, hogy bűntelenekké válhatunk, bár az mindenképpen igaz, hogy mennél inkább az Istennek való engedelmesség lesz jellemző az ember életére, annál kevesebb marad benne az istentelenség – a tökéletességen most inkább azt értem (amire megintcsak a görög szó utal), hogy a hitben érettekké, felnőttekké válhassunk. A Krisztusban való növekedésről van szó, arról, ami miatt a zsidókhoz írt levél írója elmarasztalja a gyülekezeteket éppen ezek után a szavak után, az ötödik rész végén. A hitben kiskorúból nagykorú az engedelmessége által lesz az ember!

6.) És egy utolsó oldalát szeretném megemlíteni a mi engedelmességünknek: méghozzá a bizonyságtevő, missziós vetületét. Mert ebben a mai korban éppen az a legnagyobb betegsége a keresztyénségnek, hogy hiteltelen: mert mást mond a szájával, mint amit bemutat az életében. Beszél az engedelmességről, de nem engedelmeskedik. Pedig Isten országa – azt olvassuk az Igében – nem beszédből áll, hanem erőből, cselekedetekből, engedelmességből! És ennek a világnak sem a szavainkra van szüksége, mert szép és kegyes szólamokat hall mindenfelől, abból nincs hiány ma sem, de látni, megtapasztalni akarja azt, hogy mit jelent a Biblia Istenét követni. És ezt azoknak az életében méri le, akik azt mondják, hogy Őt követik.

Ha tehát nekünk fontos lesz az elkövetkező évben is az, hogy lelkeket nyerjünk meg a mi Urunk számára, akkor kezdjünk el engedelmeskedni! Mindig és mindenben. És ha közben egy szót sem szólnánk, az életünk akkor is hirdetni fogja, méghozzá minden prédikációnál hatalmasabban, hogy él az Úr, a mi Istenünk, a Jézus Krisztus által!

Ebben áll hát az engedelmesség titka, a mi gyümölcsöző, hívő életünknek és új esztendőnknek a titka pedig az engedelmességünkben.

Válaszoljunk a minket megszólító Igére a 102. ének 2. versével:

Csendes Jézus, példaképem,
Ki mindig engedelmességben egy voltál égi Atyáddal
Add, hogy én is utad járjam,
Szent életednek nyomdokában
mindvégig hű kitartással!
Adj gyermeki szívet,
Amely csak Téged követ mindig:
Hogy életem oly csendesen
hadd töltsem, mint Te, Mesterem!