ALAPIGE: 2Sámuel 23:8-39

Igazi hősökről szól az Ige, Dávid – és a Mindenható – diadalmas katonáiról. Isten választott népének mindig voltak kiváló emberei, akik vállalva a veszélyeket, életüket adták az Úr ügyéért, akik készek voltak mindenüket, az életüket feláldozni Izráel Istenéért. Ők mindig az első sorban álltak, nem maradtak otthon gyáván vagy közömbösen, nem bújtak meg biztonságos fedezékben, nem másokat maguk elé állítva, takarásból harcoltak. Az ő kezükben mindig fegyver volt; nem olyanok voltak, mint akikről azt a szégyenletes jellemzést olvashattuk: “visszatért a hadinép, de csak fosztogatni …” Sokan vannak így közöttünk is: nem harcolnak, ahol helytállásra, bátorságra, tettekre van szükség, ott őket hiába keresnénk, a csatákban elbújnak, de a győzelem után visszajárnak fosztogatni. Elveszik azt, amiért nem ők véreztek el, amiért semmi árat nem fizettek. Nincsen annál szomorúbb dolog, mint amikor valaki élősködik az Isten szeretetén! A zsákmány kell, az áldás, a gyümölcs, az ajándék kell, de a mindennapos harc, az engedelmesség, a hűség, a buzgóság már nem vonzó. De hagyjuk őket, ma nem ezekről a mihasznákról kell szólnunk, hanem a hősökről! A Bárány Könyve Krisztus győztes seregének névsorát tartalmazza – e fosztogatókat hiába is keresnénk ott.

“Ezek voltak név szerint Dávid vitézei …” Hiszem, hogy nem véletlenül van itt e felsorolás. És most engedtessék meg egy rövid kitérés, mielőtt folytatnám. Mert hiszem azt is, amit Vida Sándor, a baptista bibliafordító így írt le: “A Biblia eredeti nyelvei – a héber és a görög – a legapróbb részletekig tökéletesek.” Maguk a zsidók úgy tartják, hogy a nyelvük, az írásuk is “az égből szállt alá”, a Mindenható adta atyáiknak. És valóban csodálatos nyelv a héber, a kifejezések, a fogalmak árnyalataiban életre kelnek, a tulajdonnevek sorsokat, életeket ölelnek át – semmi nem véletlen és minden Istenre mutat.

“Ezek voltak név szerint Dávid vitézei: a tahkemóni Jóséb-Basebet …” Azt jelenti e név: “nyugalomban lakozó”. És ez a “tahkemóni” sem egy helységnév, ahogyan a mi fordításunk sugallja, hanem e nemes férfiú családi neve, az a név, amit szüleitől örökölt. E névnek is van jelentése: “bölcsesség”. Nem tudom, olvasták-e a testvérek John Bunyan híres könyvét, A zarándok útjá-t? Az összes szereplő neve metafóra: Keresztyénről szól, aki a Romlás városából elindul, hogy az örök életet megtalálja. Sokan vannak, akik csak hátráltatják az útján, Csökönyös, Simulékony, Világbölcs, Felületes és Képmutató; és vannak, akik segítik: Evangélista, Értelmező, Hívő, Reményteljes. S ami Bunyannál irodalmi forma, az Istennél valóság: a Szentírás tesz tanúságot róla. Milyen legyen Krisztus katonája – avagy: milyenek az “Isten hősei”? Nyugalomban lakozók – és most szándékosan fogom a héber nyelvet kibontani, hogy a testvérek is megláthassanak valamit a szépségéből és a nagyságából -; Krisztusról azt írja a Zsidó levél: Melkisédek rendjéből való főpap: ő az egyetlen. Melkisédek: azt jelenti: a “Békesség vagy a Nyugalom Királya”. A nyugalomban lakozó Krisztusban lakozik. Lehet-e győzni enélkül?

A második vitéze Dávidnak Eleázár. Neve azt jelenti: “Isten megsegített”. Figyeljük meg: elfut Izráel egész serege, de egyetlen ember ott marad, nem hátrál, nem adja föl, nem fut a többiekkel: harcol – és győz. Csodálatos, hogyan őrizte Isten ezt az embert, hogy egyetlen nyíl vagy lándzsa nem érte. Mert Isten megsegítette. Ez az ember azzal vált hőssé, hogy rábízta magát erre az ígéretre. Isten megsegített – mintha múlt időben lenne! Mégis, ott marad ez az ember egyedül egy egész hadsereggel szemben, mert ő Isten ígéretét úgy vette, hogy az egyszer s mindenkorra elvégeztetett. Isten megsegített – azokban a helyzetekben is, amik még előttem vannak. Amik még teljesen kilátástalannak tűnnek. Ő már segített – ezzel a bizalommal le lehet győzni a világot! S aki harcol, az Úrért és az Úr ígéretével, az győzni is fog!

A következő Sammá. A zsidók megint futnak, de ő megáll a lencseföld közepén. nem a lencsét védte, nem azért harcolt – hanem Izráelért, az Úr nevéért, az Ő dicsőségéért. És általa aratott az Úr nagy győzelmet. Sammá – több jelentése van ennek a héber névnek, én most kettőt szeretnék kiemelni. Az elsődleges jelentése: “csodálkozni”. Istenben csak az lehet naggyá, aki nem képes megszokni az Istennel való közösséget. De sok komoly hívő ember csüggedt el, mert megszokta a kegyelmet, a bűnbocsánatot, a kegyességet. És megüresedett az élő hit, s maradt a vallás csupasz váza, ami valóban csak nyűg és teher. Istent nem lehet megszokni – csodálatával egy egész örökkévalóságon át sem tudunk majd betelni. A másik jelentése ennek a névnek: “pusztítás”. Ez már nem annyira malasztteljes elnevezés. De hadd idézzek egy Jeremiási igét: “…gyomlálj és írts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!” A keresztyén élet harc, s aki nem harcol, az előbb-utóbb összebékül az ellenséggel. Krisztus katonája pusztító: pusztítja a bűnt, elsősorban önmagában. “Öldököljétek meg az óembert …” – írja Pál apostol, – mert csak így élhet az új!

Abisaj – nagyon szép a jelentése: “Atyám, a gazdagság forrása”. Hogyan is veszíthetne csatát a kísértővel, a világgal, önmagával szemben az, akinek valóban az Atya minden gazdagságának forrása? Vajon lehet-e szegény, elégedetlen az, akinek a mennyei Atya a gazdagsága? Igen, megbecsült hőse a Mennyek Országának az, aki nem gyűjt földi kincseket, aki nem veti bizalmát vagyonba, hatalomba, sikerbe – akinek egyetlen gazdagsága az Isten kegyelme.

Benájá – “Isten építette”. Tulajdonnév ez, nem a Szent Sátor jellemzője. Olyan ember neve, akit az Isten épít, táplál, növel napról-napra. ezért erős, ezért tud megállni, ezért nem fárad bele a küzdésbe, ezért nem adja föl és ezért nem válik közömbössé, restté. Mert Isten építi-táplálja. Hőssé az válhat, aki szomjazza, hogy az Isten megelégítse. Boldoggá is csak az ilyen ember lesz – mondja az Úr Jézus a Hegyi beszéd elején. Amíg engedjük, hogy tápláljon bennünket az Élet Kenyere, addig nem fogy el a hitünk, a reménységünk, a szeretetünk – addig tudunk élni krisztusi életet. Addig győzni fogunk!

S egy utolsó vitézét hadd említsem név szerint Dávidnak: Aszáél – a neve azt jelenti: “Isten a cselekvő”. Az engedelmes, hűséges vitézében maga az Úr cselekszik. Ő az, aki megszólal szavaiban, aki megáldja és örökkévalóvá teszi kezeinek munkáját. Az ilyen ember lelkéből az “élő víznek folyamai ömölnek” – mert maga az élő Isten árad ki. Az ilyen ember közelében jó lenni, mert feltöltődhetünk mennyei erővel. A harcokat ugyan nekünk kell megvívnunk, de Krisztus már győzött! S a győztes keresztyén ember életében valóban Isten cselekszik. És ez látszik is, nem lehet elrejteni. Így válunk az Isten “munkatársaivá”, “élő leveleivé”, “jó illatává” – így töltjük be azt a küldetést, amit az Úr ránk bízott, és amit mi magunkra vállaltunk, amikor hitünket megpecsételtük.

Istennek ma is vannak hősei. Ám a mai hősöknek nem kell meghalniuk Isten nevéért. ÉLNIÜK KELL! Élniük a mindennapokban, a családban és a munkahelyen, élniük hétfőtől szombatig is, élniük úgy mint Krisztus, és az életet tovább vinni, életet teremteni ott, ahol még a halál honol. Igazi hősök – ilyenekre van szüksége a bűnben fuldokló világnak és a szabadítást munkáló Istennek egyaránt. Erre hív most bennünket is a mi Urunk, válaszoljunk az Ő toborzó szavára imádságainkban.