ALAPIGE: 1Korintus 8 és Róma 14:13-15:6

Bálványáldozati húst ma hiába is keresnénk a piacon (csirkés néni szektatag, vagy a mirelit Tesco-húst korábban sátánista szeánszon feláldozták?) – TEHÁT ugyan kit érdekel ez az egész téma. NEM AKTUÁLIS!

A korintusiakat viszont érdekelték a látszólagos apróságok is, amelyek a hétköznapi életszentségüket veszélyeztették, vagy megosztották a gyülekezetet.

MI VOLT A BAJUK? Ha kimennek a piacra, rájuk sütik, hogy szabadosak, mert közösséget vállalnak a pogányokkal. Ha nem mennek ki, nehogy megszólják őket, akkor meg elvesztették a szabadságukat, még mindig a törvények és a törvényeskedés rabjai.

Nos, ilyen a mi életünk is:

• Olvashatunk-e krimit, Robin Cook-ot vagy Stephen King-et – vagy csak Elisabeth Elliotot?
• Megnézhetünk-e egy akciófilmet vagy egy thrillert, amiben tudjuk, hogy lesz egy-két hulla meg egy-két ágyjelenet (megjegyzem, lassan már az esti mesék is ilyenek lesznek, sosem fogom elfelejteni a legkiakasztóbbat, amikor a falu lakói megelégelték két rosszcsont gyerkőc csínyjeit, megfogták őket, és megőrölték a malomban!) – Vagy közlekedjünk inkább csukott szemmel, hiszen ma már az óriásplakátokon is ugyanez van, és már az ásványvizet is lengén öltözött hölgyek reklámozzák?
• Elmehetünk-e moziba vagy színházba, esetleg koncertre? És van-e különbség egy Moczart- (aki szabadkőműves volt, és meglehetősen kicsapongó életet élt) és pl. egy Zorán koncert között? – Sőt: ha lehet (márpedig én is hallottam) Moczartot játszani imaházban, miért ne lehetne egy-egy szép és kifejező Zorán dalt elénekelni?
• És ha már a zenénél tartunk, jöjjön az örökzöld kérdés: lehet-e dobolni, szaxofonon játszani az imaházban? Vagy vannak megszentelt és szentségtelen szerszámok, és már nem is az számít hogy ki és hogy mit játszik rajta?
• Öltözhetünk-e a legújabb divat szerint?
• Otthon maradhat-e egy egyébként rendes, komoly hívő egyszer meccset nézni? Például egy BEK-döntőt? – És ha már itt tartunk, vajon helyes-e, hogy a hívők semmiféle sportot nem űznek? Talán az is tilos?
• Lehetünk-e tagjai politikai pártnak? (Mondjuk a Fidesznek?:-)
• Lehet-e hívő ember sikeres és gazdag? Vagy a gazdagság csak a mennyben lehet a miénk, itt elvárt a szegénység? Például: lehet-e egy hívőnek, akár egy pásztornak Jaguárja? Vagy csak a Suzuki méltó hozzánk?
• Lottózhatunk-e?
• Barátkozhatunk-e nem hívőkkel? Pl. Egy vasárnapot eltölthetünk-e a kollégáinkkal – vagy a testvérek előtt senki nem állhat? Mikor cselekszünk helyesen: ha segítünk kalákázni, betonozni vasárnap, mert rajtunk kívül mindenkinek csak a hétvége jó (bár már ez is kiment a divatból) – vagy erről szó sem lehet, majd segít nekik más, mi ha törik, ha szakad, megyünk az imaházba?

Provokatívak a kérdések – de ezekkel találkozunk minden héten, és valamilyen választ meghozunk mi is. És a problémánk nekünk is ugyanaz, mint a korintusiaknak a hússal:

— Ha megtesszük, szabadosak vagyunk, és rossz hívőnek fognak minket tartani, ráadásul mindegy, hogy mennyit missziózunk, mennyit munkálkodunk a gyülekezetért, egyesek csak ezeket fogják számon tartani

— Vagy nem tesszük, akkor viszont saját hitünk rabjainak fognak tartani mások, törvényeskedőknek – ráadásul ezek közül néhányat mindentől függetlenül mi magunk sem éreznénk bűnnek!

MIT LEHET ITT TENNI?

a.) 1Kor 8:1 – „tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete…”

Ismerjük a Bibliát, pl.

– „nem az fertőzi meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami a szájon kijön” Mt 15:11

– az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélekben való öröm” – Róm 14:

TEHÁT EZZEL KIMONDJA: NEM A HÚS SZÁMÍT!

8:8 – Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon, ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, ha eszünk, nem lesz belőle előnyünk!

Róm 14:14 – Semmi sem tisztátalan önmagában …”

Ez ilyen egyszerű, csak tudomásul kellene venni, és abba kellene hagyni a vádaskodást, ha valaki mégis eszi a húst, vagy megtesz valamit, amit mi nem! Mert a mi hívőségünk nem abban áll, nem attól függ, hogy elmegyünk-e moziba vagy nem, olvasunk-e krimit, hogyan öltözködünk – a mi hitünk nem az ételtől, ruhától, filmektől függ, hanem JÉZUS KRISZTUSTÓL! – 13. vers: „Többé ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy TI ne okozzatok megütközést vagy megbotlást!”

NEKÜNK NEM A MÁSIKKAL KELL TÖRŐDNÜNK, HANEM MAGUNKKAL!!! – EZ AZ ÉREM EGYIK OLDALA!

b.) A MÁSIK: Szükség van ismeretre – de az ismeret még önmagában nem elég!

1Kor 8:1b-2 „az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet viszont épít.”

Róm 14:15 „Ha viszont atyádfia valamilyen étel miatt megszomorodik, akkor nem jársz el szeretetben.” 21.vers: „Jó tehát nem enni húst, nem inni bort, és semmi olyat nem tenni, amin testvéred megütközik.”

TEHÁT NEKÜNK NEM MAGUNKKAL KELL TÖRŐDNÜNK, HANEM A MÁSIKKAL – EZ AZ ÉREM MÁSIK OLDALA!

TEHÁT MÉGSINCS MEGOLDÁS?

A Biblia olyan, mint a patika: van benne gyógyszer az alacsony vérnyomásban szenvedőknek és a magas vérnyomásúaknak is. De nagyon vigyázni kell, nehogy összekeverjük, és rosszat vegyünk be! NE A MÁSIKÉT vegyük be! Ezért kell a saját életünkre nézve igét olvasni és hallgatni, nem a másikéval! Ugyanis teljesen bizonyos vagyok abban, hogy ha rámutatnék itt egy-egy testvérre, el tudnám mondani, mire gondolt eddig, miközben hallgatta az igehirdetést. És ha választanék egy törvényeskedő, ítélgető testvért, ő a második felét hallgatta szívesebben, és az elsőért haragudott rám – míg egy fiatalnak az első fele tetszett, nem ez a második – PEDIG pont fordítva kellene a gyógyszereket bevenni!!! Aki idáig mindig csak megszólt valaki mást, hogy miért teszi ezt, és miért nem hagyja abba azt – annak szólt az ELSŐ FELE a prédikációnak: hogy a hitünk alapja nem az a sor kicsinyesség, amibe állandóan belekötnek, hanem Jézus Krisztus!!! És én ismerek nem egy olyan embert, akinek a szókincse, az öltözködése rengeteg kivetnivalót hagy maga után, de a hitéhez és az életének a gyümölcséhez egyetlen itt ülő kedves kritikus testvér élete sem ér fel! Kedves testvéreim, vegyük komolyan Isten igéjét, illetve abból azt, ami ránk vonatkozik, és tessék abbahagyni az állandó botránkozást – mert egy idő után már az válik botránkoztatóvá! Ráadásul ez a közösséget nem építi, hanem csak szétzilálja a kapcsolatokat itt a gyülekezetben! Vegyük komolyan, ami benne van az Igében: „az étel –sem egy sor más dolog – nem változtat az Istenhez való viszonyunkon!”.

VISZONT aki senkire nem szeret tekintettel lenni, aki úgy gondolja, hogy ő mindent megtehet, mert az ő hitét semmi nem korlátozhatja, az vegye komolyan az igehirdetés MÁSODIK felét: az ismeret önmagában felfuvalkodottá tesz! Pál azt mondta: „Ha az étel megbotránkoztatja a testvéremet, inkább nem eszem húst soha…!” Rájuk meg ez vonatkozik! Pál nem véletlenül lett Istennek nagy eszköze: mert ő képes volt önmagát, a vágyait megtagadni a másik kedvéért. Ameddig ez nem következik be, amíg mi állandóan magunkkal törődünk, amíg magunkat szeretjük jobban, mint a másikat, addig nem leszünk alkalmasak arra, hogy Isten használjon.

NOS, az a tanulság szűrhető le mindebből, hogy egyik csoport sem illik bele Isten tervébe.

Aki eddig mindig a másik körül forgott, a másikat kritizálta, kárhoztatta vagy ítélte – az ezt hagyja abba, és ugyanezzel a buzgósággal forduljon maga felé. Aki pedig eddig csak a maga tetszésére csinált mindent – az meg azt hagyja abba, és kezdje el a mások tetszését keresni!

Hogyan néz ki ez egy kicsit mélyebb síkon?

Világunkat két ellentétes hatás határozza meg ebben a mostani posztmodern korban:

a.) az egyik az individualizmus. Én-én-én! És az ember a közösséget aláveti a saját érdekeinek, akaratának és véleményének. Mert az ember bűnös, és alapvetően nem szereti megtagadni önmagát, nehezen tud a második vagy a sokadik lenni. A saját igazát hiszi legigazabbnak, a saját érdekét tartja a legfontosabbnak – és a közösséget is az alapján ítéli meg, hogy az hogyan viszonyul a saját igazához vagy érdekeihez. Így alakulnak ki pl. a szekták is, mert valakiknek van egyfajta gondolkodásmódja, és akik nem úgy gondolkodnak, öltözködnek, viselkednek, azokat nem tartják magukkal egyenértékűnek. És már nem a valós értékeit nézik annak az embernek, hanem azt a néhány szempontot, amit ők maguk fontosnak tartanak – mert a saját identitásukat ezzel tudják kifejezni. Ez az oka a generációk közötti feszültségeknek is: mindegyik generáció a maga képére akarja formálni a másikat. Az idősek elvárják a fiataloktól, hogy úgy viselkedjenek, olyan zenét szeressenek, olyan módon szórakozzanak, ahogyan azt 50 évvel ezelőtt tették. Csakhogy azóta eltelt 50 év, és nem csak a kor változott meg, hanem a fiataloknak fogalmuk sincsen az 50 évvel ezelőtti dolgokról, mert nem élték át. – Viszont a fiatalok meg azt várják el az idősebbektől, hogy azok viselkedjenek olyan lazán, felszabadultan, ahogy ők, énekeljenek olyan stílusban, ahogy ők – ez viszont az idősebbeknek nagyon nehéz, mert ők nem ilyen értékekkel nőttek fel. És mivel mindkettőben van egyaránt jó és rossz is, ezért hadd legyen a vége ennek annyi, hogy a generációk nem rosszabbak egymásnál – csak mások!

b.) és már el is jutottunk a mi korunk másik leghangzatosabb jelszavához: ez pedig a tolerancia. Hogy vegyük tudomásul a másságot, és senki ne szóljon bele a másik életébe.

Nos, Jézus Krisztus azért jött, hogy megszabadítson bennünket ebből a kétféle rabságból:

– egyrészt abból, hogy állandóan önmagunk körül forogjunk

– másrészt abból, hogy még a bűnt is toleráljuk annyira, hogy megtanuljunk együttélni vele.

A MEGOLDÁS ugyanaz, mint az előbb: egyrészt nem körülöttünk forog a világ. Mégcsak nem is a másik körül – hanem ebben az értelemben Jézus Krisztus körül! Ebből viszont az fakad, hogy Őt követem, és az én értékrendem, indulataim, cselekedeteim olyanok lesznek, amilyenek Jézusé voltak. Vagyis magamat háttérbe tudom helyezni, az akaratomból tudok engedni akkor, ha a másiknak az használ. Viszont a bűnt nem tolerálom! Sem a butaságot, sem az igénytelenséget! És én magam sem adok okot arra, hogy miattam bárki is LEépüljön. Mert nekünk FELépítenünk kell egymást! Ahogy a Róm 15:2-ben írja Pál: „Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak a javára és épülésére.” ? MIÉRT? Mert Krisztus sem magának kedvezett – és mi ők akarjuk követni!

„Kölcsönös egyetértés legyen köztetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.” 15:6

NE MARADJON KI sem a mi szívünk, meg a mi szánk – vagyis semmi botránkoztatót, bűnöset ne tegyünk – de miattunk se maradjon ki egyetlen szív vagy száj sem! Mert jaj annak, aki akadálya annak, hogy mások Krisztushoz találjanak! Úgy gondolom, hogy Isten sok mindent elnéz nekünk, de ezt nem.

Végkövetkeztetés

Mint sok más kérdésben, itt is azt a végzetes hibát követjük el, hogy összekeverjük a célt a következménnyel. A szabadság ugyanis nem a hívő életünk célja, hanem a következménye, gyümölcse! A célja az istennel való megbékélés és az Úr Jézus Krisztusban elrejtett, engedelmes élet. Mert nézzük meg, aki zúgolódik, kritizál, aki mindig talál mindenkiben, minden igehirdetésben, minden istentiszteletben hibát, annak a hitével, a hitéletével valami baj van. És ugyanígy azzal is baj van, aki sosem figyel másokra, aki nem hajlandó félretenni a maga bálványáldozati húsosfazekát, vagy bármilyen maga által fontosnak tartott dolgot ha másért nem, csak azért, hogy a testvérének kedvezzen, hogy békesség legyen közöttük. Azzal is baj van. Mert még egyszer mondom: soha nem lehet fontosabb az, hogy dobolhatunk-e az imaházban, járhatunk-e miniszoknyában, vehetünk-e Jaguárt ANNÁL, hogy nem bocsátunk meg egymásnak, rendezetlen bűnök vannak az életünkben, nem teszünk bizonyságot, nincsenek megtérők a gyülekezetünkben, tüskéket hordozunk évek-évtizedek óta! Ezek az igazi problémák – csak ha ezek nincsenek elrendezve, akkor szoktunk mindenféle apróságba, butaságba belekötni, botránkozni vagy botránkoztatni másokat. Mert ez testvéreim a legtöbb esetben PÓTCSELEKVÉS: valami sokkal fontosabbnak a hiányát jelzik. Az ilyen kérdésekre tehát csak az keresse a válaszokat, akinek az életében ezek az utóbbi, sokkal fontosabb kérdések már mind rendben vannak, és ezt bizonyítja az élete is. – Mert higgyük el, ha mi ezekkel a fontosabb kérdésekkel fogunk mindannyian törődni, akkor ilyen kérdések, amikről az igehirdetés elején szó volt, fel sem fognak merülni!

És most érkeztünk meg oda, amit ezen a napon sok-sok protestáns gyülekezetben ünnepelnek: a reformáció ünnepéhez. Mert éppen ebben áll a reformáció: amikor Isten népe az igazán fontos dolgokról megfeledkezik, és mindenféle másod- meg harmadrendű, meg egyáltalán nem fontos dolgokban találja meg az identitását, a hitét, a közösségének lényegét – nos, akkor van szükség reformációra.

Délelőtt Szirmán erről szólt az igehirdetés. Jézus menne fel ünnepelni a Jeruzsálemi templomba, de nem fért be, mert ott, ahol a pogányok imádkozhattak volna, ahol kereshették volna Istent, oda beköltözött a heti bazár. És a farizeusoknak mindenre volt eszük: belekötöttek Jézusba ott, ahol csak lehetett: miért eszik, miért nem eszik, miért gyógyít, miért fizeti az adót, miért nem fizeti, mit tanít erről, és miért nem tanít amarról – ott vannak mindenütt: jönnek a piacra, a városkapuba, követik a tanítványokat, kimennek Jézus után a pusztába, csak hogy zaklathassák – okoskodnak, magyaráznak, felháborodnak, kritizálnak, botránkoznak — csak épp a legfontosabb dolgokat nem veszik észre. Hogy a templomukba beköltözött az állatfarm meg a londoni tőzsde, meg hogy éppen azok nem férnek be, akikért a Templom épült, az Istent keresők (ugyanis a vásározók a mindenki előtt nyitva álló ún. pogányok udvarát foglalták el). Hogy megszentségtelenítik azt, amit Isten szentté tett. Közben meg hamis tanúkat állítanak, megvesztegetnek, gyilkosságra készülnek. – Nos, Jézus ilyenkor szokott ostort ragadni, mert az ilyeneken a szép szó, a hitmélyítő, az imádság nem segít. Az ilyeneknek ostor kell. És akkor jön a reformáció, mert Isten Fia radikálisan kezébe veszi a dolgokat!

Nem tudom, tetszenek-e érteni ezt? Ma reggel az istentisztelet előtt az egyik fiatal, akit megint megszóltak azért, mert a diósgyőrieknek segít zenélni (innen már nem is nehéz kitalálni, kiről lehet szó :-) de nem ez a lényeg) kifakadt, hogy „hogy lehetnek ilyenek, hát állandóan itt kell leragadni? Ennél a szintnél sose fogunk továbbjutni?!?!” Drága testvéreim! Mikor fogunk túllátni a dobon, a generációs másképp-gondolkodáson, a filmeken, az óember-újember harcának vaskos teológiai problémáján, egyes testvérek valós vagy vélt rossz szokásain – például arra, hogy hol vannak azok, akik valamikor szívesen jártak ide, de valamiért elmaradtak. És egyáltalán: hol vannak a megtérők? Hol vannak a fiatalok? Miért kell percekig várni, hogy valaki imádkozzon, és miért mindig az az öt testvér imádkozik? Mert ezek az igazán fontos kérdések, ezeken kell nekünk órák hosszat a fejünket törnünk, erről kellene beszélgetni, ha véget ér az istentisztelet – nem amazokról amelyekről még az igehirdetés elején olyan provokatívan szó volt. – Persze beszéljünk arról is – de csak azután, hogy ezeket a fontosabbakat megválaszoltuk.

Mert a reformáció abban áll, hogy az Isten által jónak tartott rend és értékrend lesz újra a miénk is. És ami nem fontos, vagy nem annyira fontos, azt egy időre, vagy végképp elfelejtjük, és rákoncentrálunk az igazán lényegesekre. Mindenféle evés-ivás-öltözködés-olvasás-szőnyeg-„dicsőség istennek”-felirat-kékkereszt-film-dob helyett az igazság, a békesség és a Szentlélek örömének keresésére. Az evangélium hirdetésére. A pokol felé tartók megállítására. A betegek, erőtlenek megsegítésére. – És majd ha már annyian leszünk a friss megtérőkkel, hogy nem férünk be az imaházba, ha senki nem fog szűkölködni és nyomorogni közülünk, ha mindenki kibékült a haragosaival és bocsánatot kért attól, akit megbántott – majd azután beszélgethetünk ezekről a dolgokról is. Addig azonban még sok a tennivalónk. És azt szeretném a legjobban, ha mostantól kezdve ezekről az igazán fontos dolgokról beszélgethetnénk, ezekért imádkozhatnánk, ezekben munkálkodnánk. Ámen.