ALAPIGE: János 19:16-24

Tudjuk a bibliai tudósításból, hogy Jézus keresztre feszítésekor a páskaünnep szombatra esett. Zsúfolt volt ez a nap, Jézust kora reggel vitték Pilátus elé, délelőtt már a kereszten függött, délután 3 óra körül halt meg, este 6-kor pedig elkezdődött a többnapos ünneplés Izráel szabadítása emlékére.

Azt fogjuk most megvizsgálni, hogy ki mit csinált ezen a zsúfolt pénteki napon. Mi történt a városban, mi történt a kereszten és mi történt a kereszt körül. Eközben talán ráismerünk arra, hogy ugyanez történik a mai pénteki napon is a mi városunkban, itt Miskolcon is, a kereszten ugyan még egyszer nem történik meg, ami akkor, de felidézzük – a kereszt közelében viszont attól tartok, megint aktuális események elé nézünk.

Lássuk tehát az elsőt: mi történik a városban?

A nép vezetői, a főpapok és írástudók nagyjából megnyugodtak, hogy sikerült kierőszakolniuk Pilátustól Jézus kivégzését. Az általuk gyűlölt és rettegett Krisztus a kereszten van, és onnan már semmi csoda révén sem szabadul meg. Legalábbis ezt remélték. Még egy utolsó kísérletet tesznek Pilátusnál, nekiállnak kukacoskodni, mert nem tetszett nekik a kereszten olvasható felirat, hogy javíttassa ki, ne az legyen ott, hogy Jézus a zsidók királya, hanem hogy ő mondta, hogy a zsidók királya. Pilátusnak azonban már elege van belőlük és egyébként is rossz a lelkiismerete, úgyhogy ezt a kérést visszautasítja: amit írtam, megírtam, és mehetnek a dolgukra.

A város eközben pedig készül a nagy ünnepre. Mindenki beszerezte a szükséges kellékeket, a családok is, a templomi papság is. Készen vannak a páskavacsorára az áldozatra elkészített bárányok, és estefelé a több napos lótás-futás után elcsendesedik a város. Valamennyire kiheverték az emberek a délutáni napfogyatkozás és földrengés okozta izgalmakat is. Jézus sem zavarja már őket tanításával és tiszta, szent jelenlétével, kiszenvedett a kereszten. Kezdődhet az ünnep. A nagy ünnep, a szabadulás ünnepe, amelyen minden évben emlékeznek arra, hogyan hozta ki őket Isten az egyiptomi rabszolgaságból.

A szabadulásukra emlékeznek, s közben senkinek sem jutnak eszébe azok a mondatok, amelyekből megtudhatnák, hogy a Szabadítót ölték meg aznap. Még Jézus testet sem öltött, amikor Isten azt üzente Józsefnek és Máriának: nevezzétek őt Jézusnak, Szabadítónak, mert ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből. (Mt 1,21)

Nem tudom, nem veszünk észre hasonlóságot az akkoriak és magunk között? Legalább két vonatkozásban hasonlítunk őreájuk.

Egyrészt azért, mert ma is igen sokan vannak, akik őszintén vágyakoznak valamilyen segítségre egy-egy súlyos életproblémájuk megoldására, valami megkötözöttségből, szenvedélyből szabadulásra – viszonylag gyakran előfordul, hogy amikor elmondjuk, hogy Jézus milyen szabadulást, megoldást, kiutat tud adni, akkor ez a megoldás nem kell. És marad tovább az otthoni veszekedés, maradnak a félelmek éjszakánként, marad a lelkiismeretfurdalás és az önvád. Mert amit Jézus kínál, az nem kell. Mert Jézus maga nem kell.

A másik hasonlóság pedig az, hogy szépen lehet ünnepelni úgy, hogy közben éppen az ünnep kezdetén megölték az egyetlen igazat, és az egyetlent, aki szabadulást hozhatott volna a népnek.

Nem ez történik ma is? Húsvétolni fog a világ úgy, hogy közben folyik az öldöklés Izráelben, Afganisztánban, meg nagyon sok más helyén még a földnek. És ünnepelni fogunk mi is úgy, hogy dúl a plakátháború a választások miatt, hogy sok családi otthonban továbbra is ölik egymást a házastársak, családtagok, a szomszédok; a munkahelyeken ölik egymást a jobb beosztásért, a nagyobb fizetésért, a több szabadságért a munkatársak.

Megtanultunk ünnepelni úgy, hogy éppen csak az ünnepelt marad ki az ünneplésünkből.

Azt mondja valaki: jöhet a húsvét, beszereztünk mindent, ami kell: sonka, tojás, kölni megvan. Megjöttek a rokonok is, a barátok is. Nézzünk körbe: a város így ünnepel. Hányan vannak, hány tíz- meg százezren csak itt Miskolcon, akiknek eszébe sem jut Krisztus a kereszten! Csak egy ünnep előtti pénteki nap ez a mai.

Mi történt eközben a kereszten?

Miközben a város így készül az ünnepre, és így is képes ünnepelni, aközben a kereszten a világtörténelem legjelentősebb csatáját vívja egyedül az Isten Fia.

Pál apostol a Kolossé levélben megpróbálja leírni milyen ellenfelekkel csatázik. Lefegyverezte a sötét szellemi fejedelemségeket, hatalmasságokat, diadalt aratott rajtuk, és alig fogy ki a szóból az apostol, mert ő tudta és hitte, hogy az emberiség történetének a legnagyobb győzelmét vívta ki Jézus éppen ezekben az órákban és percekben a kereszten. (Kol 2,15)

A városban ünneplés – győzelem nélkül. Marad a rabság, a szegénység, a veszteség.

A városon kívül, kinn a Koponyák hegyén győzelem – ünneplés nélkül.

De mit is jelent ez a győzelem?

Krisztus kereszthalála megszabadított bennünket a bűn hatalmából. Róm 6:2b-11.

Krisztus győzelmet szerzett nekünk! Túl nagy igazságokat mond itt ki az Ige! Az óemberünk megfeszíttetett vele együtt, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test! – Van egy téves nézet ezzel kapcsolatban: hogy a keresztyén élet állandó harc az óemberünkkel. Ezt a Biblia sehol nem írja! (Tessék tovább olvasni ezt a szakaszt egészen a hetedik rész végéig, vagy elolvasni az Efézusi levél 4. részét, ott szerepel még ez a fogalom, hogy óember.) „Mert aki meghalt, meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra!” Megmagyarázhatjuk, hogy ez nem ezt jelenti, de miért kisebbítenénk Krisztus győzelmét! Ő nem alkalmi szabadulást hozott nekünk, nem azért halt meg a kereszten, hogy mi éljük az életünket ugyanúgy, bűnökkel teli, legfeljebb most bocsánatot kérhessünk érte! Nem ez a keresztyén élet!

Pál itt nagyon radikális dolgokat mond ki:

6:6 – az óemberünk megfeszíttetett vele együtt, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test – ezt már olvastuk;

6:10 – aki meghalt, meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az Istennek él;

6:17 – hála az Istennek, hogy csak voltatok a bűn szolgái … miután azonban megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek – ezt mondja a 22. vers is;

7:6 – most azonban meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket;

7:14-től leírja a belső ember tusakodását a benne lakozó bűnnel, ez pont az a dualista emberkép, amit a gnosztikusok tanítottak, hogy a test gonosz, a lélek jó – de azzal fejezi be Pál: Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus! – azaz a keresztyén élet nem ebből a harcból áll!!!

8:9 – ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek! … 13.v. … mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok.

Lehet folytatni a sort, de elég ennyi is: Krisztus a golgotai kereszten megváltott minket a bűn hatalmából, abból, hogy a bűneink körül forogva éljük le az életünket, és közben is, utána is pusztuljunk bele a következményeibe.

Krisztus győzelmet areatott a bűn felett, és szabaddá tett minket, felszabadított bennünket arra, amit nélküle nem tudunk tenni: örülni az életünknek, szolgálni Istent és embert, gazdagodni és gazdagítani másokat. Mert ez a gyümölcse a nagypénteki halálnak: az ÉLET!

És mi zajlik közben a kereszt tövében?

a.) Vannak olyanok, akik osztoszkodnak.

„A katonák, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. Ekkor ezt mondták egymásnak: Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!”

A kereszt alatt tehát osztozkodnak. Ezek a derék vitézek semmit nem tudnak abból, hogy mi történik felettük a kereszten, de nem is érdekli őket. Egy kérdés foglalkoztatja őket csupán: kinek mi jut Jézus ruháiból.

Vannak, akik ma sem tesznek mást, csak osztozkodnak. Osztozkodnak feladatokon, szolgálatokon, lelki ajándékokon, pénzen, pozíción, hatalmon. Osztozkodás történik váláskor, és még az egyetlen gyereket is ketté akarják szakítani. Közben folynak a háborúk szakadatlanul a világ újrafelosztásáért, és ebben az osztozkodó, osztó-szorzó mániánkban mi is számon tartunk minden apró szívességet, amit másnak tettünk, és bevasaljuk. Számon tartunk minden sérelmet, minden sértő szót is, és megtoroljuk. Üzletté vált az egész világ. Adok-kapok. A rosszból legalább ugyanannyit, a jóból legfeljebb ugyanannyit.

b.) Vannak olyanok, akik elbújnak.

Egészen furcsa módon éppen Jézus tanítványai ezek. Péter is lelépett már, megy vissza halászni a Tibériás-tengerhez, a Jézust követő sokaság is szétszóródott, a Jeruzsálemben maradt tanítványok pedig bezárkóztak egyikük házába, ahogyan ez kiderül például Tamás történetének az elejéből is. Akiknek lehetne valamilyen fogalmuk arról, mi is történt ezen a pénteken, mert Mesterük nem egyszer mondta el nekik, azok bújnak, lapítanak, hallgatnak, legfeljebb csak egymás közt beszélik meg a történteket.

Furcsa, mintha ez is ismételné önmagát: mert nagypénteken Jézus tanítványai mai is bezárkóznak imaházaikba, és legfeljebb csak egymás közt beszélgetnek arról, mi is történt ott a Golgota hegyén. És sajnos általában ezt teszik az év összes többi „kispéntekjén” is.

c.) Végül vannak olyanok, akiknek az élete ezen a napon megváltozik.

A római százados, miközben tisztában van a napi kötelességeivel, meg azzal, hogy néha valóban osztanunk-szoroznunk kell, mert másképp nem jövünk ki, aközben mégsem ez tölti be az életét, hanem felnéz a keresztre. És ahogy felnéz, egyszerre kiderül, hogy milyen jelentéktelen sok minden, amiből olyan nagy ügyet csinálunk. Mennyire nincs értelme számon tartani mások sértő szavait, de nem szükséges számon tartani a mi apró szívességeinket sem, amiket tettünk. Van, aki azt számon tartja. És az lesz az örömük, hogy minket tart számon valaki. Aki azt mondja onnan a keresztről is: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!”

Befejezés

A városban ünnepeltek, miközben Krisztust megölték. Isten ma azt mondja: ne legyen ilyen a mi életünk. A kereszten küzdött az Isten Fia és győzött. És most azt üzeni nekünk: az Ő győzelme hit által a mienk lehet. A kereszt elől bújnak a tanítványok, alatta meg osztozkodtak a vitézek. Isten arra kér: hagyd abba az bújócskázást, osztozkodást – és kezdd el az öltözködést. Azt a fehér ruhát vegyük magunkra, amit Ő éppen a kereszthalálával szerzett meg nekünk. Mert aki nem téveszti szeme elől az érette is meghalt és dicsőségesen feltámadott Krisztust, annak helyes arányérzéke lesz. Az sok mindenre tud legyinteni, és már el is felejtette, meg is bocsátotta. De sok mindent számon tart, ami fontos, ami döntő, ami igazán meggazdagította az életét, és amivel ő is meg tud gazdagítani másokat.

Az ilyen ember tanul meg igazán ünnepelni.

Ámen.