IFJÚSÁGI SZILVESZTER

ALAPIGE: 2Királyok 2:6-8

Illés és Elizeus ott álltak a Jordán partján, sehol egy híd, sehol egy rév. Nem volt messze a túlsó part, át lehetett látni, mégis a folyó közöttük volt, és ők még az innenső oldalon voltak.

Arról van szó, hogy vannak az életben leküzdhetetlennek látszó akadályok, olyan problémák, amelyekre nem találunk megoldást, olyan bűnök, amiktől nem tudunk szabadulni … Voltak ilyenek bőven az elmúló évben is, és minden bizonnyal lesznek az előttünk állóban is. A Biblia őszinte hozzánk: nem rejtegeti a nehézségeket, nem tagadja le a rosszat sem: viszont felkészít rájuk, kiutat mutat belőlük, segítséget ad bennük és bocsánatot hirdet rájuk.

Nos, itt állunk mi is Illéssel egy ilyen nagy folyó innenső oldalán, valami keresztezi az utunkat, keresztezi az életünket, és nem bírunk tovább menni.

Nézzétek, mit tesz ebben a helyzetben Illés! Leveti a palástját, összegöngyöli, rácsap a vízre, és az kettéválik előtte, s ők száraz lábbal jutnak át a túloldalra. Mire gondolhatunk, talán varázsereje volt annak a palástnak? Nem hiszem, mégis ezzel a palásttal Isten most valami nagyon fontosat akar nekünk megmutatni erre a ránk következő 1999. esztendőre.

Ezt a palástot Ő maga terítette Illés vállára évekkel azelőtt. Prófétaságának szimbóluma volt, az, amiről mindenki felismerhette, hogy ki ő és Kihez tartozik. Ha református lelkipásztor volnék, és ez nem egy ifjúsági szilveszter lenne, hanem vasárnapi istentisztelet, könnyebb helyzetben lennék, hogy ezt megmagyarázzam nektek. Mert akkor az én vállamon is lenne egy palást. Amit az én vállamra is az Isten terített, amikor megszólított és elhívott. És ugyanígy a ti vállatokra is terített palástot, amikor titeket megszólított, amikor titeket elhívott. Az új életnek a palástja ez, a szolgálatnak palástja, az Isten katonáinak mundérja: láthatatlanul ugyan, de rajtad is, rajtam is ott van az Isten palástja.

És amikor Illés kézbe vette ezt a palástot, talán felidőződött benne az a sok emlék, Isten hatalma, a Kármel-hegyi győzelem, az, hogy akit eddig szolgált, az soha nem hagyta cserben, amikor menekülnie kellett Jézabel elől, akkor sem, amikor elfáradt és föladta volna, akkor sem. És megerősödve Isten hűségének, kibeszélhetetlen szeretetének, minden akadályt legyőző hatalmának emlékeivel, fogta Illés a palástot, összegöngyölte és így kiáltott: Igen, Jordán! Nyílj szét! – Igen, fájdalom, igen, bűn, igen, gondok és problémák, igen, szenvedések, igen, betegség, igen, halál! Én, az Istennel, az Isten nevében, de nekivágok!

És sikerült. Soha ne torpanjatok meg, ha egy folyó elvágja utatokat! Nem baj, ha nincs híd, ha nincs rév – csak azt ne felejtsétek, hogy van Isten! Ne féljetek, ne adjátok fel – csak higgyetek, bízzatok, hiszen vállatokon az Isten palástja, az Isten ígérete, hogy “én soha nem hagylak el …”, szívetekben az Isten szeretete és kegyelme: „…amelyből senki ki nem ragadhat benneteket”, veletek az Isten hűsége és hatalma: „hisz aki Jézus Krisztust odaadta értetek, mimódon ne adna vele együtt mindent…!” – és akkor átjuttok a Jordánon. Istennel, az Isten nevében! – hiszen Ő is ezt akarja. És leomlanak az akadályok, szabadul a bűnös – megnyílik a Jordán vize, bármilyen formában is állja majd útját az életünknek. És ha átjutottatok a túlsó partra, folytassátok az utatokat! Illés sem állt meg piknikezni, vagy hogy kipihenje magát, hanem ment tovább, egyenesen a célja felé, hiszen ezért kelt át a Jordánon, hiszen Isten ezért tett csodát az életében. Gondoljatok hát Illés palástjának tanítására 1999-ben is, amikor úgy érzitek, hogy valami leküzdhetetlennek látszó folyó állja el az Istenhez vezető utatokat – mert ennek az útnak a végén az az Isten vár benneteket, aki palásttá, híddá, úttá lett érettünk, hogy senki közülünk el ne vesszen, a világ Jordánjaiba bele ne fulladjon – mert fontosak vagyunk neki, mert ennyire szeret.