Lekció: János 20, 24-31.

ALAPIGE: János 20:19-23

Amikor a hét első napján korán reggel — úgy hajnal tájban — magdalai Mária kiment a temetőbe Jézus sírjához, még sötét volt. Jézus teste eltűnt, és Mária sír a sír mellett. Ekkor még nem gondolta végig mindazt, amit Megváltónk előre megmondott. A sírhely üres, Jézus teste eltűnt, és ő siratja azt, hogy Jézus testét nem találja, hogy valaki elvitte a Mester testét.

Egészen addig ebben a hitben van magdalai Mária, amíg nem találkozik magával a feltámadott Jézussal, s amíg egészen világossá nem válik a számára az, hogy amit Jézus Krisztus kijelentett, megmondott előre, azt láthatja saját szemével beteljesedni. A feltámadott Jézus megszólítja őt, és Mária megérti azt, hogy minden pontosan beteljesedett úgy, ahogy azt az írások megmondták, ahogy azt Jézus — amíg közöttük volt — személyesen megmondta.

Aztán beesteledett, és tíz félő, remegő tanítvány ül egy bezárt szobában. Júdás már nem él, Tamás éppen akkor valahol máshol járhatott, nincs ott a többiekkel. Ez a tíz tanítvány talán pont azért gyűlt össze, hogy megbeszéljék mindazt, ami történt nagypénteken, hogy végiggondolják mindazt, amiről talán hallottak a magdalai Máriától. Végig gondolni még egyszer, megbeszélni, imádkozni, kérdezni Istent, dicsőíteni Őt. Egyszóval összegyűltek, mondhatnánk így is, az első húsvéti gyülekezetbe ezek a férfiak.

Amikor összegyűltek Jézus feltámadásának estéjén, többen hallották már azt, amit Mária elmondott. Többeknek a szívében valószínű ott lehetett már a csírázó hit, mások kételkedtek, talán volt, aki nem hitte az egészet. Azt mindenki tudta közülük, hogy valami történt, de pontosan még senki nem tudta, hogy mi is történt valójában.

Az első húsvéti gyülekezet Jézus nevében gyűlt össze, Ő pedig az örömhírt hozta hozzájuk, s aztán egyre többen kezdték azt állítani, hogy találkoztak a feltámadott Jézussal, és vitték tovább ezt az örömhírt.

Jézus Krisztus betartotta a szavát. Ő azt mondta: „Ahol ketten vagy hárman összegyűltök az én nevemben, én ott vagyok közöttetek.” Itt még a bezárt ajtó sem volt akadály. Az Úr Jézus betartotta a szavát. Összegyűltek az Ő nevében, s számára nincs akadály, hogy az övéivel közösséget vállalva, ott legyen velük. Eljött Jézus, megállt a középen, és megszólalt.

Testvérek, annak az életében, akinek a középpontba Jézus kerülhet, az átéli ezt a csodát, hogy a feltámadott Jézus megszólal. Pontosan úgy, ahogyan itt olvastuk. A bezárt ajtók ellenére ott volt Jézus, találkozott az övéivel, megállt a középen, és aztán megszólalt.

Jézus Krisztus ma is megszólal, ha valaki az életének a középpontjába engedi Őt. Micsoda szemléletes kép ez mindjárt a feltámadáskor. Ha az egyház középpontjában Jézus áll, ha egy gyülekezet középpontjában Jézus áll, ha egy ember életének a középpontjában Jézus áll, akkor átélheti bárki, hogy élő, feltámadott és beszélő Ura van.

Az akkori és a mostani tanítványok élete is ettől a találkozástól vált és válhat ma is igazán mássá. Egy valamit változtathat meg gyökeresen rajtunk a mi mindenható Urunk, a mi életünket, hogyha Ő maga az életünk középpontjába kerül.

Mivel Jézus valóban feltámadott, nem csak hallgatói, hanem átélői is lehetünk ennek a feltámadásnak és az örömhírnek: Jézus feltámadott és él. Ma is itt van, és most is itt van közöttünk.

Azzal, hogy Jézus feltámadott a halálból, minden egészen más értelmet kapott a tanítványok szívében is. Összegyűltek, s miután összegyűltek, Isten megtöltötte őket tőle való ajándékokkal, s aztán ezeket magukkal víve a szívükben mentek tovább.

Összegyűltek ebben a bezárt szobában a félelem miatt, s ha már nem beszélhettek ott, akkor Jézussal, legalább szerettek volna róla beszélgetni egymással. Jogos volt ez a félelem, hiszen bármikor rájuk törhetett a templomi rendőrség, s mint a galileai követőit, letartóztathatták.

Az olyan meglepő ebben a részben, hogy először nem is Jézust várják. Várják a főpapot, vagy a főpapokat. Várják a vezetőket, várják a katonákat, akik esetleg magukkal viszik őket. Annyira csüggedt állapotba került ez a tíz férfi, hogy nem Jézusra várnak, hanem az ellenségektől félnek. Nem a győztes Jézusra számítottak, hanem csupán a náluk sokkal erősebb hatalommal számoltak.

Sok szív ma is ilyen, nem, mint ez a bezárt ajtó. Hangzik az evangélium, elmegyünk egy helyre, ahol hitelesen hirdetik az evangéliumot, és marad az életünkben minden változatlan. Marad bezárva a szív. Isten mondhat bármit, jó erősen kulcsra zárjuk a szívünket, s messze eldobjuk a kulcsot, nehogy Ő megtalálja. Mindenfajta örömhír, amit Jézus mond, fogalmazhatják meg azt sokféleképpen, sok ember szívébe nem hatol bele. Megérinti felszínesen, de nincsen változás.

Ennek a tíz tanítványnak az életébe változást hozott a Megváltó jelenléte. Négy ajándékot hozott ide a bezárt szobába ezeknek a tanítványoknak az Úr Jézus. És ma este ezt a négy ajándékot vesszük sorra, amit ők Jézustól kaptak. Ez a négy húsvéti ajándék megváltoztatta az ő életüket – változtassa meg a miénket is.

Az első ajándéka a feltámadott Jézusnak az volt, hogy ennek a tíz félő tanítványnak odaadta önmagát. Megláthatták Őt újra úgy, ahogyan korábban látták. Eljött Jézus, megállt a középen, megmutatta a sebeit: kezét és az oldalát. Ez volt az a speciális jel, amiről mindig, mindenhonnan azóta is felismerhető Jézus. Ezzel kezdte, hogy ráismerjenek, hogy ő ugyanaz a Mester, aki odaáldozta önmagát nagypénteken, aki engedte magát keresztfára feszíteni, aki megváltotta őket is, meg minket is a mi bűneinkből. Ugyanaz a Jézus jelent meg ott a tanítványoknak is. Akár meg is érinthették volna. Úgy, ahogy azt később Tamás kéri Jézustól nyolc nap elmúltával: hadd érintselek meg, dugjam a sebekbe a kezemet, mert hitetlen volt, és nem hitt. Jézus megjelenik középen, megmutatja a kezét, és megmutatja az oldalát.

Miről beszéltek ezek a sebek? Arról, hogy Jézus nem csupán vallásalapító volt, sőt Ő egyáltalán nem alapított semmifajta vallást, noha sokan így gondolják, hanem, ha valaki hisz őbenne, az az élő, feltámadott Krisztus által megismerheti a mindenható Istent. Jézus a sebei által mutatkozik be újra. Én ugyanaz vagyok, akivel korábban jártatok. Mutatja a sebeit, a testét, amelyet megtörtek, s mutatja azt a sebet, ahol a vér kifolyt, ahogy odaáldozta önmagát értünk. Szavai komolyságát igazolják a sebek, és a sebei megerősítik a szavait.

Mi történt a tanítványokkal, amikor Jézust meglátták? Azt olvassuk, hogy örültek, hogy látják az Urat. Testvérek, ha valaki meglátja a feltámadottat, ha valaki hisz Őbenne, ha valaki találkozik vele, s komolyan veszi az Ő szavait, ha valakinek elég bizonyíték az, amit a Szentírás mond, az életére nézve az első következmény ez lesz: hogy elkezd tudni igazán, Isten szerint való módon örülni. Komolyan veszi az örömhírt, mert az örömhír így teljes, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért nagypénteken, és feltámadt értünk, hogy odaállhassunk a mindenható Isten színe elé. Ez a teljes evangélium, hogy meghalt a mi bűneinkért, és feltámadott azért, hogy mi igazak lehessünk a mindenható Isten előtt.

A tanítványok átmentek már azon, hogy meglátták a bűneiket, a kételkedésüket, a hitetlenségüket, hogy nem hitték el, amit az írások Jézusról mondtak, hogy a saját szemüknek sem hittek, csak amikor egyértelművé vált a számukra is, hogy valóban az a Jézus áll ott előttük, aki meghalt nagypénteken.

János evangéliumában azt olvassuk: „Aki engem szeret, kijelentem magamat annak.” Mivel Jézus szeretett minket, odaadta önmagát, s mivel szeret minket, ezért feltámadott, kijelenti magát annak, aki Őt szereti. Van-e nekünk ilyen kijelentésünk? Történt-e ilyen találkozás a feltámadott Jézussal? S van-e e fölött öröm az életünkben?

A másik, ami jelentette, hogy önmagát adta, hogy hallották Jézust. Elkezdett beszélni, megszólalt. Az öröm mellett megtörténik ez is, hogy az addig az ember számára némának tűnő Isten megszólal, ahogy megszólalt itt Jézus. Azt mondta: „Békesség néktek!” Beszél. Testvérek, beszélő Jézusunk van. Élő, feltámadott Urunk van, és az élők, ha csak nem betegek, szoktak beszélni. De ha beszélni nem is tud egy ember, legalább mutatja, valahogy próbálja kifejezni magát. A mi Megváltónk nem néma. Jézus tud beszélni ma is. Megszólít, megszólal és hallhatjuk az Ő szavát, Isten ajándékaként.

A második húsvéti ajándéka az volt Jézusnak: hogy azt mondta a tanítványoknak: „Békesség néktek!” Testvérek, ez a két szó: „Békesség néktek!” mindent elrendezett a tanítványok szívében. Az addigi békétlenséget, az addigi nyugtalanságot, a kételkedést, a kétségeket, a félelmet. A félelem ellenszere nem az, hogy nem félünk, hanem az, hogy az Isten békessége ott lesz a szívünkben, mert az Isten békessége és az Ő szeretete kiűzi a félelmet. Ha bennünk van az Isten szeretete, amit tőle kapunk ajándékba, akkor az olyan, mint amikor kinyitják az ablakokat, és a sötét teremben egyszerre világosság lesz. Senki nem tudja, hogy hová lett a sötétség. A beáramló világosság kiűzi. Az Isten szeretete és békessége kiűzi, kizavarja a félelmet az ember szívéből. Jézus Krisztus pontosan ezért jött. Ez volt az első, amit mondott: „Békesség néktek!” Ezért jött, amikor az ember elszakadt az Istentől is, hogy kibékítse az Istent az emberrel, hogy ami elszakadt, azt újra összekösse, hogy kiűzze az ember szívéből a sötétséget, és adjon mennyei világosságot mindenki életébe.

Az ember Isten ellensége lett, és a halál, a sötétség oldalára került. Aki befogadja Jézust, azt Jézus átviszi a világos oldalra, az Isten oldalára.

Hányan keresik a békességet sokféle módon? Szórakozásban, kikapcsolódásban, utazásban, minél több pénz legyen. Annyi mindenben próbálnak békességet találni, s egészen addig békétlen az ember szíve, aki tudja, hogy így van, a saját életéből, az tud-ja, hogy mennyire igaz ez. Egészen addig marad a békétlenség, amíg mi Istennel meg nem békélünk.

Sem gazdagon, sem szegényen nem lehet élni csak ideig-óráig az Isten békessége nélkül. Az is mérce ám, hogy van-e békességünk, vagy nincs. Hiszünk-e igazán Krisztusban, vagy nem? Ezt sokszor legjobban azon lehet lemérni, hogy van-e tőle való békesség az életünkben, vagy pedig nincs. Amikor megbékélünk az Istennel, végre tudunk kibékülni saját magunkkal, és megbékélni másokkal is. Békességre jutni, ilyen belsőre, amit Istentől kapunk ajándékba, ezt csak kapni lehet. Ezt nem lehet kitermelni, megszerezni, elérni. Addig tornászni vallásilag, amíg elérem ezt a szintet. Ez ajándék, amit az Isten ad nekünk ajándékba. Isten békességet ad az övéi szívébe, ha mi azt kérjük és elfogadjuk tőle.

A János evangéliuma 14. fejezetében ezt olvassuk: „Az én békességemet adom nektek. Nem úgy adom, ahogyan a világ…” hanem úgy, hogy ezt nem lehet elvenni többet, az maradandó. Időnként előfordul, hogy megromlik valami miatt mi magunk megrontjuk, de újra lehet odafordulni Istenhez, és újra lehet kérni ezt a tőle való békességet. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, és ne féljen. Nem úgy adom, ahogy a világ adja.” S mivel nem a világtól van, nem a megszerzett javak által, hanem Istentől, ezért ezt senki nem tudja elvenni attól, aki hisz Jézus Krisztusban. Ez megmarad minden körülmények között. Kerülhetünk nagyon nehéz helyzetbe. Lehet, hogy mindent elveszítünk: tárgyakat, embereket, kapcsolatot, mindent. Bármi elveszhet, de ez a békesség, ha egyszer meggyökereztünk Krisztusban, ez megmarad, mert ez tőle va-ló, nem mi szerezzük meg magunknak, hanem Isten ajándéka ez. Lehet kérni Istentől, és Ő azt mondta: „Aki kér, az kap, aki keres, az talál.” Jézus békességgel kezdi. „Békesség néktek!” Mert tudja, hogy ez a legfontosabb az övéinek az életében. Sok mindent lehet pótolni, de ha belül a szív mélyén nincsen az Istentől való békesség, ezt nem lehet pótolni. Ez a békesség akkor is megmarad, ha egyébként életünk folyamatosan háborús körülmények között, családban, vagy akár munkahelyen.

Megbékéltünk-e már az Istennel? Meg-láttuk-e bűneinket, elfogadtuk-e a bocsánatot? Kibékültél-e már a feltámadott Jézus Krisztussal?

A harmadik húsvéti ajándéka Jézusnak a szolgálat volt. Azt mondja itt az övéinek: „Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” Küldött, követ, Isten szolgája mindenki, aki Istennel az Ő szövetségét elfogadja, és Istenhez tartozik, és hívő keresztyénné lett. Isten szolgája csak az lehet, akit Isten küld el a szolgálatba. Akit Ő hatalmaz fel, aki hit által elfogadja Istentől a bocsánatot, aki megérti, hogy mit akar vele a mindenható Isten. Ő küld, és nem mi megyünk magunktól. Ő határozza meg a célt, az alkalmakat, az embereket, akikhez küldeni akar. Ő adja a hívő ember szájába a mondanivalót. Ahogy engem elküldött az Atya — mondja Jézus — én is úgy küldelek el titeket.

Sokszor még a hívők is mentegetőznek, kifogásokat keresnek. Nem értek én ehhez, nincs nekem ehhez erőm. És tényleg így van. Nem értünk hozzá, nincs hozzá erőnk, csak ha Istentől kapunk küldetést, mennyei erőt, tartalmat. Ő azt mondja: Nyisd ki a te szádat, és én megtöltöm azt mennyei szóval, evangéliummal, örömhírrel. S ha Ő tölti meg a szívünket és szánkat, akkor igazán tudjuk szólni a jó hírt.

Először megismerni a feltámadott Jézust, s aztán lehet valaki Jézus küldöttje, apostola, kiküldöttje, szócsöve, akin keresztül a mindenható Isten mennyei erői áradnak ebbe a világba.

A tanítvány szolgálatának, céljának értelme: engedelmesen tenni azt, amit az Isten rábízott. Engedelmesen mondani azt: Jézus szeret, meghalt érted, feltámadott, te is lehetsz az Ő követője.

A negyedik húsvéti ajándék pedig a Szentlélek ajándéka volt. Rájuk lehelt, és azt mondta: „Vegyetek Szentlelket!” Testvérek, a tíz tanítvány önmagában semmit nem tudott cselekedni. Ők semmi mást nem tettek ott húsvétkor, mint féltek. Ennyire tellett tőlük, hogy bezárták az ajtókat a zsidóktól való félelem miatt — ahogy olvassuk a Bibliában. Bezárták az ajtókat, és féltek. Egyáltalán nem hitték azt, hogy mindaz, amit Jézus mondott, igaz. Féltek attól, hogy mi lesz most velük. Magukra zárják az ajtót. Nem szomorú? Tíz meglett, erős férfi. Bezárják az ajtókat és félnek. Önmaguk erejével nem mentek semmire sem.

A János evangéliumában olvassuk ezt is, Keresztelő János szavai szerint: „Jézus az, aki keresztel majd Szentlélekkel.” Testvérek, Isten Lelke mindig együtt munkálkodik Jézussal. Azt mondja itt Jézus: „Vegyetek Szentlelket!” Tudja Ő is, hogy saját maguktól semmire nem mennek. Egy előleg volt. Mondhatnánk így is, pünkösd előtt egy kóstoló abból, hogy mire mehet az, akibe Isten adja az Ő Lelkét. Aki Szentlélektől átjárt, megáldott ember lesz. Mondhatjuk így is, hogy a Szentlélek kifújta a tanítványok szívéből a félelmet. Kaptak mennyei erőt, és egészen másképpen mentek tovább.

Testvérek, a Szentlélekért sem lehet megdolgozni. Ugyanúgy nem lehet, ahogy a békességért sem. Isten Szentlelke ajándék. Élő személy, aki beleköltözik a benne hívőkbe. Aki betölti az Őt szeretőt, az Istent szeretőt, és a Szentlélek erejével mehet az ember. Emlékezzünk Illésre, aki Istentől kapott ajándékot! Akit betöltött Isten Szent-lelke, akit Isten táplált, s aztán negyven nap és negyven éjjel ment az Isten erejével. Szolgálni, betölteni a szolgálatot, átélni Isten békességét nem lehet csak a Szentlélek által.

A tanítványok is megértették, hogy Isten Lelke által jutnak világosságra, új értelemre, szabadulhatnak meg kötelékektől, mert a félelem az mindig kötelék. De Isten Lelke által van szabadulás a kötelékből is. Leveszi a kötelékeket Isten az övéiről. Ha a Fiú megszabadít, valósággal szabadok lesztek. Ahol az Isten Lelke van — mondja a Szentírás —, ott van a szabadság. Akibe beleköltözik Isten Szentlelke, az szabad, örvendező keresztyénné lesz. Másképpen ez nem lehetséges.

Amikor valaki odaadja önmagát Jézusnak, s kimondja azt: Tégy velem Uram, amit te jónak látsz! Az átéli a békességet, a bűnei bocsánatát — ha megvallotta azokat —, s átéli ezt valóságosan, hogy benne él Krisztus a Szentlélek által.

Testvérek, amióta Jézus a mennybe ment, itt a földön nincsen keze és lába, és nincsen szeme. Az övéibe beleköltözik Isten Szentlelke által Jézus, és leszünk Jézus Krisztus kezeivé, lábaivá, szemévé és fülévé, és tud minket az Ő céljaira, akarata sze-rint használni. Küld minket, és mi megyünk, mert a Szentlélek visz. Nem tudjuk mit fogunk mondani, de azt mondja a Szentírás, hogy az Isten Lelke megtanít majd minket minden igazságra. Eszünkbe juttatja mindazt, amit tudnunk kell. Meggyőz minket bűn, igazság és ítélet kérdésében. Vagyis ad világosságot. Vegyetek Szentlelket. S aki engedi, hogy Isten a Szentlélek által beleköltözzék, az más ember lesz. A Szentlélek által lesz hatékonnyá minden hívő ember életében a kereszt és a feltámadás ereje. Átformál minket Isten Szentlelke, mint ahogy a tanítványokat is átformálta.

A feltámadott Jézus megjelent az övéinek. Nem volt számára akadály a bezárt ajtó, és az sem, hogy féltek. Kinyitotta a szívüket, mert ott a szívük mélyén Jézus után vágyakoztak, és rá vártak.

Adta az Ő mennyei ajándékát ajándékba, önmagát, s miután elfogadták Jézust, hittek benne, megbánták a bűneiket, kapták a békesség ajándékát. S ez akkor mutatkozik meg igazán testvérek, egy keresztyén ember életében, amikor minden kicsúszik a lába alól. Könnyű úgy hívőnek lenni, amikor minden jól megy. Amikor jönnek a próbák, a nehézségek, amikor kiürül a kezünk, kiürül a lakásunk, sokszor a szívünk is, amikor mindenki elhagy, otthagy, amikor senkire nem számíthatunk, amikor minden összedől, van akkor is békességünk? Mert az Isten békessége bennünk, ez ezt jelenti. Amikor minden összedől, amikor a terheinket roskadozva visszük, akkor is átragyog rajtunk a feltámadott Krisztus ereje. Mert az Isten békessége ezt jelenti. Minden körülmények között megmarad.

Jézus önmagát adta a tanítványainak. Megismertette magát velük, követhették Őt, újra befogadhatták, adta az Ő békességét, és ezért tudták Őt dicsőíteni. Adott nekik küldetést és szolgálatot. Azt mondta, hogy menjetek el, szolgáljatok, ahogy én szolgáltam az Atyának. Töltsétek be a tőlem való szolgálatot, s nem hagyta őket ebben sem magukra, hanem adta a Szentlélek ajándékát, aki megmagyarázott nekik mindent, aki betöltötte őket, aki felemelte őket, akivel a szívükben nem volt többé félelem, hanem erőt kaptak, és el tudtak indulni.

Testvérek, ebből a négy húsvéti ajándékból melyik már a mienk? Ha akarjuk, mind a négy a mienk lehet. Ha akarjuk, olyanok lehetünk, mint az agg Simeon, aki kézbe vette Jézust, amikor bemutatták ott a templomba, és áldotta az Istent.

Lehetünk mi is krisztushordozókká. Befogadhatjuk Őt, mert Ő befogadott minket. S meghalt értünk a kereszten. Kaphatunk tőle Istentől való békességet. Megérthetjük a küldetésünket, a feladatunkat, a szolgálatunkat, s átélhetjük azt a csodát, hogy Isten Szentlelke segítségével Isten küldöttjeivé válhatunk mindnyájan.

Élhet-e bennünk a feltámadott Jézus? Befogadjuk-e Őt? Kinyitjuk-e a szívünket, vagy marad minden zárva ezen a húsvéton is? Jó lenne, ha erre úgy mernénk és akarnánk válaszolni, hogy azzal az örömmel mehessünk majd innen haza, amivel mentek tovább a tanítványok. Örültek, mert látták a feltámadott Jézust. Örültek, mert Jézus megszólalt. S örültek, mert megértették azt, amit Jézus mondott. Ámen.