ALAPIGE: Ézsaiás 9:5-7

Lekció: Lk 2:1-20

Bocsássanak meg a testvérek, hogy először olyanokat fogok mondani, ami talán ünneprontásnak tűnhet, de csak azért vagyok kénytelen tenni, hogy azután méltóbban tudjuk megünnepelni a karácsonyunkat, és ebben a karácsonyban a mi kisdedként is hatalmas, Üdvözítő Királyunkat.

Valaki azt írta, hogy a keresztyéneknek is van egy aranyborjújuk. Egy bálványuk, akit az élő Isten helyett imádnak. Ez pedig a betlehemi kisjézus, vagy a „Jézuska”. Őt befektetik egy bölcsőbe, szépen feldíszítik és örök gyermekségre ítélik. Így sokkal kényelmesebb az embernek. Mert így olyan aranyosan kicsike marad. Olyan kicsike, aki még beszélni sem tud – így nem fog beleszólni a mi életünkbe sem. Olyan kis tehetetlen, „tedd-ide-tedd-oda”, akivel mi is azt csinálhatunk, amit csak akarunk, és nem Ő rendelkezik mivelünk. Olyan csöppség, aki ki van szolgáltatva az Ő tisztelőinek, akik maguk szablyák meg tiszteletük határait és mélységeit. Sokszor úgy, hogy évente egyszer összejönnek a bölcsője körül, kicsit elérzékenyülnek, esznek egy nagyot, odaadják egymásnak a drága ajándékaikat és aztán mennek tovább a dolgukra. És közben maradnak ugyanolyanok, mint amilyenek azelőtt voltak. Eltelik egy év, újra összejönnek, újra körülállják azt a bölcsőt, eléneklik minden évben ugyanazt a karácsonyi éneket, és aztán megint magára hagyják egy évre a Jézuskát is, meg egymást is.

Vajon mennyire van távol a valóságtól ez a kissé irónikus leírás? Nincs benne sok olyan részlet, ami sajnos jellemző lenne a mi karácsunkra is?

Ilyenkor el szoktuk énekelni a Csendes éj című énekünket, aminek az első verse azzal fejeződik be: „Szent Fiú aludjál …” – nem ez a vágyunk sokszor nekünk is? Ez a Jézuska: csak aludjon nyugodtan a bölcsőjében. Ne ébredjen fel, ne nőjön fel. Inkább még ringatjuk is, csak ne zavarja meg a mi életünket. Hiszen az első karácsonykor sem volt számára hely, csak egy istállóban. És ma is ki lehetne akasztani sokunk életének ajtajára: telt ház, nincs hely! Nem fér már be Jézus – legfeljebb a Jézuska!

Pedig a Szentírás egészen másképp mutatja be nekünk a mi Urunkat! És olyan jó lenne ezt a Jézust megismerni és méltó módon megünnepelni ilyenkor karácsonykor, és azután életünk minden napján. Ezért olvastam fel ezt az Ézsaiási próféciát, hogy megláthassuk: karácsonyt csak az ünnepli méltóképpen, aki tudja, hogy kit ünnepel! És aki tudja, hogy kit ünnepel karácsonykor, az tudja tisztelni és imádni Őt karácsony után is, és az tud örülni Neki a legsötétebb hétköznapokban is! Aki tudja, hogy kivel találkozhat karácsonykor, annak az élete fog megváltozni Jézus közelében. És másképpen megy el Tőle, mint ahogyan érkezett! Mert az ebben a karácsonyban a világ világosságával találkozott, és ő maga is világítani kezdett. Ez történt a pásztorokkal, a bölcsekkel, mindenkivel, aki a világ sötétségéből megérkezik Őhozzá, és akihez elérkezik az igazi karácsony: amikor a szívében születik meg a Megváltó! – A karácsonynak az a célja, hogy mi mindnyájan ilyenekké válhassunk. Nem az, hogy egy kisgyermekre emlékezzünk – erre neki nincs szüksége. Nekünk van arra szükségünk, hogy Ő belépjen a mi életünkbe és megkezdje az uralmát. És akkor más lesz körülöttünk a világ, mert mások leszünk mi magunk: Isten megváltott gyermekei.

I.

Íme a karácsonyi kisded, a kisdedként is Isten, ahogyan Ézsaiás prófétának kijelentetett évszázadokkal korábban. Íme, akit ki ezen a mai napon ünneplünk:

1.) Azt olvassuk először ebben az Igében, az Ő neve: „Csodálatos Tanácsos”. Három dologra is utal ez a megnevezés. a.) Jelent politikai hatalmat: Ő a Királyok Királya, az Uraknak Ura, aki kezében tartja ezt a mi rohanó-változó-bűnös világunkat is. Aki hatalmat kap, Tőle kapja, aztán ha nem jól él vele, Ő veszi vissza azt attól. Ő határozza meg a népek sorsát – egyetlen sem vész el szeme elől, sőt, egyetlen nép egyetlen lelke sem. b.) De utal ez a név arra is, hogy egyedül Ő ismeri Isten hatalmas terveit is, és Ő is hajtja végre azokat. S miközben az örök isteni terv egyetlen tudója és megvalósítója, aközben nem szűnik meg nekünk, kicsi embereknek is a mi mindennapos apró problémáinkban tanácsot adni. És csodálatosak az Ő tanácsai, mert kiutat mutatnak a kilátástalanságból, megerősítenek a bajokban, reménységet adnak, sebeket kötöznek be, lelkeket mentenek meg. c.) És harmadszor, jelenti ez a héber név azt is: csodálatos „védőügyvéd”. Mert vádol bennünket a bűn, mert mindannyiunkra a mi bűneink zsoldja vár – de született nékünk csodálatos védőügyvéd, aki megment bennünket az ítélet alól, azzal, hogy maga ül helyettünk a vádlottak padjára, és Ő hordozza el helyettünk a büntetést. Ő született hát karácsonykor: a Csodálatos Tanácsos, a Csodálatos Védőügyvéd.

2.) A második neve ennek a karácsonyi Jézusnak: „Erős Isten”. Ez a név Jézus örökkévaló Istenségére utal. Arra, amit más helyen így olvashatunk: „Őbenne lakozott az istenség teljessége testileg”(Kol 2:9). Ő egyenlő az Atyával! Kisdedként is egyenlő! Nemcsak a dicsőséges feltámadásában, hanem a nagypénteki kereszten, a karácsonyi jászolágyban is egyenlő Istennel! És ma is egyenlő az Istennel! Mert ma is él, ma is uralkodik, ma is kezében tarja mindannyiunk életét, akár hisszük ezt, akár nem – ez a Jézus ma is az Erős Isten, akinek az a név adatott, amely előtt minden térd meghajol vagy megtöretik: mennyeieké, földieké és földalattiaké egyaránt!

3.) A harmadik neve: „Örökkévaló Atya”. Ez Jézus Krisztus gondoskodó, gondviselő, őrző és ajándékozó szeretetére utal. Hiszen Benne a mi Atyánk jött egészen közel hozzánk, és Rajta keresztül mondhatjuk mi is a Mindeneket Teremtő Istennek: „Mi Atyánk”. És azután élhetünk egészen valóságosan Isten gyermekeiként, felruházva azokkal a mennyei kiváltságokkal, amiket csak Őtőle kaphat meg az ember. Az az Örökkévaló Atya született közénk a kisded Jézusban, aki jól tudja, hogy mire van szükségünk, látja életünk legnagyobb és legkínzóbb szükségét, azt, hogy a Vele való közösségben szűkölködünk a leginkább – de Ő éppen ezt jött el megadni és beteljesíteni a mi életünkben.

4.) És a negyedik megnevezése ennek a kisdednek így hangzott: „A békesség fejedelme”. A békesség a Bibliában sokkal többet jelent, mint bizonyos negatív dolgok hiányát. Nem akkor van békesség, ha nincs háborúság, veszekedés vagy nyomorúság – a békesség valami plusz. A békesség harmóniát, közösséget jelent, biztonságot, megelégedést, bőséget, sőt, magát az üdvösséget is jelenti. Békességben az él, aki bensőséges közösségre jutott Istennel, aki szeretetteljes közösségben él másokkal, és akiben belül, a lelkében is rend és nyugalom van. A békesség azt jelenti, hogy a helyemen vagyok, a dolgomat teszem, áldás lehetek mások számára, az életem Isten dicsőségének bizonysága. A Biblia nyelvén ez a békesség. És ez a Gyermek ennek a békességnek a Fejedelme, és ezt a békességet kínálja mindenkinek, aki nélkülözi, de vágyódik rá.

Nos hát, ennek a Jézus Krisztusnak a születését hirdette a csillag, énekelték az angyalok, adták hírül a pásztorok az első karácsony éjszakáján, és ennek a tudatában borultak elé a bölcsek imádni ezt a kisdedet: mert Jézus kisdedként is ez a hatalmas és szabadító Isten volt, akinek a neve Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya és a Békesség Fejedelme.

Most hadd kérdezzem meg újra: így tiszteljük-e mi is ezt a karácsonyi Gyermeket? Igazán tudjuk azt, hogy kit ünneplünk ebben a karácsonyban: akinek a születésnapja van, vagy csak magunkat, a családunkat, a gyülekezetünket?

Óh, bár át tudnánk élni, meg tudnánk érezni ennek az első karácsony éjszakájának a légkörét: maga az Isten hajolt le hozzánk! Ha ezt igazán látnánk és hinnénk, akkor tudnánk, hogy mennyi mindenben kell még változnia a mi életünknek, hogy valóban keresztyénekké, Krisztusivá, Hozzá hasonlóvá lehessünk! És akkor tudnánk azt is, hogy nem egy tehetetlen kisdedre kell emlékeznünk évről-évre, hanem a Világ Urának szolgáiként élhetnénk minden napon.

II.

Most abból a szempontból olvassuk újra ezt az Ézsaiási próféciát, hogyha mindez igaz, akkor mi következik ebből a mi számunkra. Nagyon egyszerű dolgokat fogok sorolni, de olyan jó volna ezen a karácsonyon ezeket a legegyszerűbbeket is végre komolyan venni és megélni.

1.) Tehát ha igazán hisszük, hogy Ő a Csodálatos Tanácsos, akkor mi következik ebből? Olyan magától értetődő: az, hogy Tőle kérünk tanácsot. Egyáltalán, az az alázat, amellyel elismerem, hogy nekem bizony szükségem van tanácsra, mert egyedül olyan tehetetlen vagyok, a legtöbb dolgot csak elrontom, a legbölcsebb terveimmel is sokszor csak megszomorítom a körülöttem élőket. Szükségem van tanácsra, de nem akárki tanácsára, hanem egyedül az Övére. – Van-e ennyi alázat bennünk, hogy jövünk Jézushoz tanácsot kérni? Van-e ennyi bizalom bennünk, hogy Ő tud is jó tanácsot adni? És van-e annyi engedelmesség bennünk, hogy ha már tanácsot adott, akkor azt is csináljuk. És nem állítjuk mi a Csodálatos Tanácsost a saját értelmünk ítélőszéke elé, hogy vajon eltalálta-e a helyeset, a számunkra kedvezőt, vagy nem, és majd annak a függvényében teszünk valamit. Mert a helyes utat mi tévesszük el újra és újra – Ő pedig maga az Út!

Kell-e nekünk ez a Csodálatos Tanácsos? Kell-e minden nap, vagy csak alkalmanként? Kell-e feltétel nélkül? – Akinek kell, annak a kezéből soha nem hiányozhat a Biblia, a szívéből a bizalom, az ajkáról az imádság. a cselekedeteiből az engedelmesség. Íme, ezt kínálja ez a karácsonyi kisded, a Csodálatos Tanácsos.

2.) Hisszük-e, hogy Ő az Erős Isten? Ilyenkor az imaházban, a testvéreink előtt, egy-egy emlékezetes megtapasztaláskor hisszük – de a hétköznapok próbái között? A kísértések között? A háborúságok között? Erős Isten-e Jézus Krisztus a mi életünkben? Elég erős-e ahhoz, hogy általa győzni tudjunk, ha a Sátán támad? Elég erős-e ahhoz, hogy a próbákban helyt állhassuk? Hogy a bizonyságtételünk soha ne némuljon el? Elég erős-e akkor, amikor kilátástalan a helyzet, amikor agyonnyomnak a terhek – amikor ránk volna szüksége egy másiknak, a mi szeretetünkre, a mi segítségünkre, a mi időnkre, a mi pénzünkre – erős-e akkor is a mi Istenünk a mi szívünkben?

Olyan más lehetne a mi életünk, testvéreim! Sokan vannak úgy, hogy ha bizonyságtételre kérik őket, csak olyan dolgot tudnak mondani, ami évekkel, évtizedekkel azelőtt történt meg velük. Mert akkor tapasztalták meg utoljára, hogy „mindenre van erőm a Krisztusban” – pedig Ő azért született meg nékünk karácsonykor, hogy Erős Isten lehessen életünk minden napján! Higgyük el ezt, és éljünk általa!

3.) És tessék mondani, ha azt hisszük, hogy Ő az Örökkévaló Atyánk, akkor miért van tele az életünk kételkedéssel, aggodalmaskodással, szorongással? Ha mi valóban az Ő országát keressük, miért kérdezzük ijedten, hogy mi lesz az ennivalóval, a ruházkodással – hát nem azt ígérte, hogy mindez megadatik nékünk? Ha komolyan vesszük, hogy van Örökkévaló Atyánk, akkor komolyan vehetjük azt is, hogy Ő jól tudja, hogy mire van szükségünk, sokkal jobban, mint mi, és Ő időben meg is adja nékünk. Már eddig is sokkal többet adott, mint amire feltétlenül szükségünk lett volna, vagy amit megérdemelnénk, és ezután sem fog megfeledkezni rólunk, mert hűséges Atyánk Ő!

Micsoda bizonyságtétel lehetne ebben a világban az, hogy amikor minden bizonytalan és változó, a mi életünket biztonságban tudhatjuk. Mert az ilyen embernek egészen mások a szavai, a véleménye erről a világról, mások az indulatai – hiszen már nem ettől a mulandó, bizonytalan politikai vagy gazdasági rendszertől függ az élete, a közérzete, a jövője: hanem az Örökkévaló Atyától!

4.) És végül hisszük-e igazán, hogy Ő a Békesség Fejedelme? Úgy, hogy ez nem azt jelenti, hogy két napig most halkabban veszekedünk otthon, mert karácsony van – hanem igazán békességünk van Istennel. Vagyis komolyan elfogadtuk az Ő bűnbocsátó kegyelmét. Sőt, tovább is adtuk másoknak, és mi is megbocsátottunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek – és nem azért, mert a szeretet ünnepén ennyit legalább illik megtenni – hanem mert a Békesség Fejedelme elvégezte a szívünkben ezt.

Csak így adhat békességet a Békesség fejedelme minden élethelyzetben: a próbák alatt, a betegségekben, a harcokban, a nélkülözésben is. De adni akarja, hogy az életünk, a békességünk végre ne a környezetünktől, ne másoktól függjön, hanem Benne találjuk meg azt, és a mi életünkben is hadd váljon életre buzgó forrás kútfejévé, amely másokat is megelégíthet. Mert ezt kínálja ez a karácsonyi kisded, a Békesség fejedelme.

Íme, akit ezen a napon ünnepelünk – de vajon tényleg Őt ünnepeljük? És tényleg így?

Lehet, hogy tudtuk mindezt eddig is, és csupa olyan dolog hangzott el, amivel mindnyájan tisztában voltunk már – de hadd legyen ez a karácsony alkalom arra, hogy amit tudunk, az életté válhasson. Hogy az a kis „Jézuska” végre felnőjön a mi életünkben is, Csodálatos Tanácsossá, Erős Istenné, Örökkévaló Atyává és a Békesség Fejedelmévé. És higgyük el, ha ez megtörténik, ez lesz a mi legnagyobb karácsonyi ajándékunk. Ámen.