ALAPIGE: János 16: 4b-15

„Kezdettől fogva azért nem mondtam ezeket nektek, mert veletek voltam. De most elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és közületek senki nem kérdezi tőlem: Hová mégy? Mivel ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. … amikor eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni …”

Kedves testvéreim, ma, a mennybemenetel napján három dologról szeretnék beszélni előttetek. Jézus mennybemeneteléről, a saját magunk mennybe-meneteléről és a mások, szülők, gyermekek, rokonok, ismerősök és ismeretlenek mennybe.meneteléről. Mert ez a három dolog szorosan összetartozik. Sajnos nem tudok egyszerre beszélni három dologról, így kénytelen vagyok egy sorrendet felállítani, de ez a sorrend csupán a szavak és mondatok sorrendje lesz most, és nem valamiféle tartalmi rend. Ahhoz, hogy jól értsük ezt a három dolgot, nem szabad külön szemlélnünk őket.

Jézussal kezdem: az első kérdés, ami rögtön felvetődik, az, hogy miért kellett elmennie az Úr Jézusnak? Azt hiszem, hogy ha igeolvasás előtt kellett volna megfelelnünk erre a kérdésre, igen sokféle választ adtunk volna. Miért kellett elmennie …? Ugyanazt a választ kapjuk, ha egy másik kérdést teszünk fel: miért jött az Úr Jézus? Igen, erre már egyszerűbb a válasz: azért, hogy Istent megbékítse az emberrel. Hogy az üdvösséget megszerezze a bűnösnek. Megszületett emberként, végigélte ezt az életet emberként, mégis bűntelenül, elhozta a földre Isten országát, amiért végül meg kellett halnia, a Golgota keresztjén magára vette az emberiség minden bűnét és meghalt helyettünk, miattunk és értünk – harmadnapra föltámadt, legyőzte a halált és elhozta nekünk az örök élet reménységét és ajándékát, hogy mindenki, aki hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. És ezzel vége! Jézus Krisztus elvégezte azt, amit az Atya reá bízott, elvégezte azt, ami az embert Istenével összebékítette és a mennybe, a Vele való örök közösségbe elvezette. Az üdvösség műve így teljes és tökéletes. Ezen kívül másra nincsen szükség. Jézus befejezte a szolgálatát. Ezért jött, és most ezért megy el. Rá – és ezt értsük jól – már nincsen szükség itt e földön. Az üdvösség útja az ember előtt nyitva áll. És nincsen szükség sem emberi teljesítményre, a törvény megtartására, nincsen szükség semmiféle ezt követő lélekkeresztségre; ahhoz, amit Jézus Krisztus elvégzett, nincs mit hozzátenni! Testvéreim, mi se akarjuk hozzátenni semmit!

De hogyan folytatja Jézus: jobb nektek, hogy én elmegyek, mert elküldöm a Pártfogót – elküldöm a Szent Lelket. Én megmutattam az utat, ő majd végigvezet azon. A legelső kérdést most fogalmazzuk át: miért jön a Szent Lélek? Mit tesz a Szent Lélek a földön? Nos, mindenek előtt Krisztusról beszél. Ez a legfontosabb tulajdonsága és feladata. Krisztust mutatja be, Krisztust ábrázolja ki. Rajta keresztül láttuk meg mi is Krisztust, amikor megtértünk és rajta keresztül látjuk, halljuk ma is egy-egy igeversben, egy-egy prédikációban, csendességben, imádságban. A Szent Lélek Krisztusról beszél. És ha most az emberen keresztül vizsgálom a Szent Lélek munkáját, akkor azt kell mondanom, hogy az az ember, aki keresztyénnek vallja magát, és azt állítja, hogy él benne a Krisztus, él benne az ő Lelke a Szent Lélek – az az ember is Krisztusról beszél! Lám, megintcsak ez került az első helyre. Pünkösdkor, a Szent Lélek kiáradásának legelső hatása Péter Krisztusról szóló hatalmas bizonyságtétele volt! Akiben él a Krisztus, azaz él az ő Lelke – az róla beszél! A néma keresztyén, aki bár nem tagadja, de nem is hirdeti, még szavaival sem, hogy él az Isten, hogy szeret és meghalt – nézd, értem is, ezt tette velem, örök életet adott … aki elhallgatja, eltitkolja Krisztusát – az halott keresztyén. Mert a bennem élő Szent Lélek Krisztusról beszél! Ahogyan a Lélek, ő is ráébreszt másokat Jézus szeretetére, ő is tanít, vigasztal, bátorít, erősít másokat – mert rajta keresztül kiárad és cselekszik Jézus Lelke.

A következő kérdés: mi célból teszi ezt a Szent Lélek? Azért, – olvashatjuk az igénkben – hogy Jézust megdicsőítse! Eljön a Szent Lélek, hogy Jézusra mutasson, hogy hozzá vezessen, hogy hirdesse és bizonyítsa Krisztus dicsőségét. Tehát az az ember, akiben él a Szent Lélek, ugyanezt teszi: Krisztust dicsőíti. És már nem csak a szavaival, hanem az életével, a jellemével, egész lényével Jézusnak szerez dicsőséget és őrá mutat. Hadd szúrjam közbe: a dicsőség természeténél fogva olyan dolog, ami látszik. És nemcsak a hívő emberek előtt …! … Látjátok, ennyire egyszerű felismerni a Lélek vezetését, és a Lélekkel telt ember életét és bizonyságtételét: Krisztusról szól, Krisztushoz vezet, Krisztust dicsőíti. Ahonnan ez hiányzik, onnan hiányzik a Szent Lélek is! Íme, Jézus mennybemenetele – és a Szent Lélek eljötte – így válik a mi mennybe-menetelünk alapjává is.

Érdekes az, hogy Jézus belelátva a szívünkbe azt mondja még azelőtt, hogy az ígéretet adná: én elmegyek, és ti szomorúak lesztek... Szomorúak, mert nem leszek veletek. És ha megkérdezzük ma, miért szomorúak a keresztyének, miért szomorúak a gyülekezetek, miért hiányzik az őszinte és látható öröm, ugyanezt a választ kapnánk: mert Jézus elment. Lehet, hogy árnyaltabban fogalmaznának, mert ezt nehéz beismerni – és minél régebben jár valaki imaházba, annál nehezebb – és azt mondanák: nem érzem az Úr jelenlétét … Hányan szomorodtak, keseredtek meg és fásultak el, mert az Úr Jézus már elment tőlük! Ott volt, megtértek, szolgáltak – de most valahogy üres lett az életük, üres lett a hitük – mert Jézus elment. Mert testvéreim, onnan, ahol takargatják és melengetik a bűnt; onnan, ahol nincs megbocsátás, ahol nincs szeretet – vagy csak névleg van – onnan az Úr Jézus elmegy. Teológusok vitatkoznak azon, mióta teológia egyáltalán létezik, hogy elveszíthető-e az üdvösség vagy nem. Van, aki azt mondja: igen, van, aki azt, hogy nem – a Biblia pedig azt mondja: nem veszíthető el, ha Istentől függ – mert „senki ki nem ragadhatja őket az én kezemből…”; de elveszíthető, ha az embertől függ – mert az Úr Jézus csak azoknak adja az élet koronáját a Jelenések könyvében, akik hűek maradtak – mindvégig!

De eljön a Pártfogó, eljön a Szent Lélek, hogy nekünk is Jézusról beszéljen, hogy bennünket is Jézushoz vezessen – azért, hogy azután mi is Jézusról beszéljünk és mi is Jézushoz vezessünk másokat. Mert ez Isten rendtartása. Az apostolok és az ősegyház tagjai nem bizonygatták, hogy Jézus él. Beszéltek Jézusról, mint Krisztusról, olyan módon, hogy az ő bizonyságtételükön látszott Isten dicsősége – és ennek az lett az eredménye, hogy embereket vezettek őhozzá. A bennük élő Szent Lélek volt az a minden ellenállást áttörő bizonyíték, ami hitelesítette mind a szavaikat, mind az életüket. Testvérem, ha beszélsz – Jézusról -, ha úgy beszélsz, hogy annak eredménye van, és ez az eredmény mások megtérése, és ha úgy beszélsz, ahogyan élsz, és azon keresztül is megláthatják az Istent – akkor újjászületett hívő vagy, olyan, akiben él az Isten Szent Lelke. Lám, mégsem csak a karizmatikus gyülekezetekben vannak ilyenek …! De ezért bizony áldozatot kell hozni: ezért ellene kell állni a gonosznak és követni kell Jézust, bárhová is vezet, bármit is kér – ezért ragaszkodni kell Istenhez, az ő igéjéhez, a Biblia legkisebb parancsolatához is, ezért meg kell tenni minden jót, mert olyan figyelmeztetés is van Jakab apostol levelében, hogy aki jót tehetne, de nem teszi, bűnös. A ragaszkodás azt jelenti, hogy nem kötök kompromisszumokat, nem békélek meg a bűnnel, nem magyarázom meg a bűnt … Talán mégsem olyan könnyű? De az egyetlen út …!

Jézus azt mondta: jobb, ha én elmegyek, mert eljön a Pártfogó. A paraklétosz. Sokféleképpen fordítják ezt a görög szót, de a lényege ugyanaz: eljön az Isten, aki végigvezet azon az úton, amit előttetek megnyitottam. Ti, Isten újszülöttjei, eljön a Szent Lélek, hogy elvezessen a felnőtt korba; eljön a Szent Lélek, hogy meg is maradjatok énbennem; eljön, hogy ti, akik elindultatok, meg is érkezzetek. Az Atyához, az úton, Jézus Krisztuson keresztül a Szent Lélek vezetésével. Íme a szentháromság. De ha akár az egyik is hiányzik, elvesztünk.

Látjátok, a mi mennybe-menetelünk attól függ, hogy Jézus mennybemenetele a mi életünkben is magával hozta-e a Szent Lélek jelenlétét és uralmát. És mások mennybemenetele is ugyanettől függ: mert ha a bennünk él a Krisztus, akkor nem egyedül megyünk a mennybe! Egyedül ugyanis nem mehetünk! Hiszen arra vagyunk elhívva, és ezért él bennünk Jézus Lelke – hogy továbbadjuk az evangéliumot, Őt magát! Ma Krisztus programbeszédet mondott és tükröt adott a kezünkbe: íme, ilyen az én gyermekem, ilyen az én gyülekezetem – ilyen az, aki engem követ! Lélekmentő. Krisztusról beszél, Krisztushoz vezet és Krisztust dicsőíti!

Testvéreim, adjunk hálát azért, hogy Jézus mennybemenetele a Szent Lélek eljöttét ígéri, könyörögjünk saját magunk mennybe-meneteléért, azért, hogy azon az úton, amelyen elindultunk, meg is állhassunk, és a célhoz el is érjünk, és imádkozzunk szeretteinkért, azokért is, akiket nem is ismerünk, hogy még véletlenül se kelljen egyedül megjelennünk Atyánk előtt, mert akkor félek, kemény ítélet vár reánk! És senki se felejtse el, hogy Isten nagyon komolyan veszi a mi imádságainkat, vegyük mi is nagyon komolyan azt, amit mondunk, mert ő számon kéri azt rajtunk. Ne kérjünk semmit se Istentől, amit ő vár tőlünk! Beszélni Jézusról, élni Jézusért – nekünk kell! Erőt és segítséget kérhetünk – akaratot és ragaszkodást hozzá viszont nem!

Imádkozzunk.

ÁLDÁS:

Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva a saját erősségetekből ki nem essetek; hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.