Lekció: Zsolt 22.
ALAPIGE: Ézsaiás 53:4-5
Kedves Testvéreim!
Bármilyen vékony is az érem, két oldala van, és bármilyen ellenkező legyen is a két oldal mintája: összetartoznak, egymástól el nem választhatók.
Nagypéntek nem választható el húsvéttól. Az élet a haláltól. Ez a kettő is összetartozik, és Krisztus keresztjén egyesül. Isten drága aranypénze, váltságpénze az a golgotai kereszt, amely értünk verettetett. Az egyik oldalán a fájdalmak emberének aszott arca – a másikon Élet Fejedelmének dicsősége ragyog. Ez a kettő egészíti ki, tartja össze és magyarázza meg egymást.
Ezt a kettős üzenetet szeretném kibontani, és két nagy fejezetben összefoglalni:
- az élet gyümölcse a halál,
- és a halál gyümölcse az élet.
Az élet gyümölcse a halál
Ez a nagypénteki üzenet egyik fele, az érem egyik oldala. És már ez az oldal is nagy igazságokat hirdet:
1.) Először is arról beszél, hogy ezt a gyümölcsöt termette az emberi élet. Ennyi telik tőle. És csak ez telik tőle. Tessék körbenézni a világban, elolvasni egy újságot, végignézni egy tévéhíradót, és kiderül rögtön, mennyi gonoszság, önzés, gyűlölet fér bele az ember szívébe, és hogy ennek a szívnek a gyümölcse aztán a halál: katonák és civilek, szegény nincstelenek, akik éhen halnak távol tőlünk vagy megfagynak egy pesti metróaluljáróban, betegek, meg sem született csecsemők vagy tehetetlen öregek halála, akik még vagy már senkinek nem kellettek.
És nézzünk bele őszintén a saját szívünkbe is: mennyi harag, indulat, féltékenység, irigység, hazugság bújik meg benne talán ebben az ünnepi pillanatban is.
Fel lehet ékesíteni az életet kívülről: a bölcsőt le lehet takarni csipkével, a mennyasszonyt fel lehet ékesíteni, a sírokra lehet virágkoszorúkat hordani, felöltözhetünk drága és divatos ruhákba, megtanulhatunk illedelmesen viselkedni, nyájasan beszélni – de a külső mögött liheg, habzsol, űzérkedik, élősködik és gyilkol a gonosz.
Éppen ezt leplezi le a golgotai kereszt. Mert amikor ebbe a sötét, aljas világba beleszületett az Isten, bűntelen maradt, szeretett, szolgált – e világ számára mégis napról-napra idegenebbé vált, kellemetlenebbé vált, gyűlöletesebbé vált. Mert ez a világ soha nem tudja befogadni azt, aki nem egyívású vele. A bűntelent, a szentet kiveti magából. És három évnyi másokért-élés után Megváltónk egyedül maradt, mindenki az árulójává, az ellenségévé, a gyilkosává lett. Akikkel jót tett, azok elfelejtették, akiket meggyógyított, ellene támadtak, a tanítványai megtagadták, elhagyták, és végül a főpap udvarában már teljesen egyedül van, verik, köpik, gyalázzák a szelídet, a tisztát, a bűntelent. És a kereszten az Atya is magára hagyja: „Én Istenem, én Istenem,miért hagytál el engemet!”
Ez a kereszt, ez a halál, Krisztus halála az emberi életnek, a mi életünknek a keserű, halálos gyümölcse. Jézus halála a mi gondolataink, a mi szavaink, a mi tetteink gyümölcse, ami hirdeti, hogy milyen romlott, milyen szuvas, milyen átkozott a fa, amely megteremte ezt a gyümölcsöt.
2.) Zárójelben hadd mondjam: a kereszt nem csak az emberi életnek, hanem Isten szeretetének is a gyümölcse! Mit tudhatunk Istenről? Azt, hogy benne egyesül az igazság és a szeretet.
A bűn nagysága és komolysága, amelyet a kereszt leplezett le, valamilyen megérthetetlen módon szembeállította Istenben a szeretet és az igazságot: Isten szeretete felfüggesztette igazságát, mert nem akarta, hogy az ember elvesszen a bűne miatt – és igazsága felfüggesztette örök szeretetét: a bűnt ugyanis meg kell torolnia, akkor is, ha Egyszülöttét kell elvetnie miatta.
De ki adhat elégtételt? Ember nem, mert minden ember maga is bűnös, és még magáért sem tud elégtételt adni, nemhogy másokért. Isten sem, mert szentsége és dicsősége nem lehet közösségben a bűnnel. Kell tehát valaki, aki ember, de mégis bűntelen, tökéletes, aki alkalmas és vállalja is, hogy másokért, mindenkiért elégtételt adjon, és így sem az igazságosság, sem a menteni vágyó szeretet ne sérüljön meg.
Itt vagyunk tehát a kereszt nagy titkánál, és Krisztus kettős természetének nagy dogmájánál: Krisztus halála az Atya szeretetének és igazságának gyümölcse is, elégtétel és kiengesztelődés, a legnagyobb szeretet legnagyobb áldozata.
3.) Bezárom az előbbi zárójelet, és folytatom azzal, hogy a nagypénteki halál azonban nemcsak az emberi életnek, nemcsak az isteni életnek, hanem mindenek felett Jézus Krisztus életének a gyümölcse. Az emberi élet magától érleli ezt a keserű gyümölcsöt, nem kell semmit csinálni érte, vagy elég a semmit csinálni: teremni fog a halál. C.S. Lewis írta egy magyar nyelven meg nem jelent művében: „A menny érti a poklot, de a pokol nem érti a mennyet. Ahhoz, hogy azonosulni tudjunk egy gonosz szereplővel, pusztán abba kell hagynunk valamit, amihez úgysincs már kedvünk; ha azonban egy jó ember helyébe akarjuk képzelni magunkat, olyasmit kell tennünk, amire nem vagyunk képesek, olyanná kell lennünk, amilyenek nem vagyunk …”. Ezzel szemben Jézus Krisztus élt, tanított, szolgált, tisztán, becsületesen és bűntelenül, ő nem a jóra, a rosszra volt képtelen – és mindennek a gyümölcse neki is a halál volt. A halál ugyanaz: a közös gyümölcs köti össze egyszer s mindenkorra az embert Jézus Krisztussal. A közös gyümölcse a bűnös embernek és a bűntelen Krisztusnak. És mert ez a kettő együtt teremte meg a nagypénteki Golgotát, a gyümölcs megváltozott. És ugyanabban a pillanatban, amikor az élet meghozta a maga gyümölcsét, a halált – a halál is gyümölcsöt hozott: az életet.
A halál gyümölcse az élet
Mondtam a legelején: a nagypéntek az érem egyik oldala. A másik a húsvét, a halálból való feltámadás, a halálból születő új élet.
Mi jellemzi ezt a halálból, a nagypénteki kereszthalálból született új életet? Hadd olvassam újra a 22. zsoltár egy részét, a 23. verstől egészen a végéig.
Ez a zsoltár nagypénteki zsoltár. Az első 22 versben a halál gyümölcsét festi meg Dávid: a bűn elválaszt Istentől. És innen a 23. verstől kezdve az élet gyümölcséről ujjong. Négyet szeretnék felsorolni a Krisztus halálából fakadó élet jellemzői közül:
1.) 23-24a.v.: „Hirdetem neved testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben. Kik az Urat félitek, dicsérjétek Őt, Jákób utódai mind, dicsőítsétek Őt!” – A Krisztus halálából gyümölcsöző élet első jele az Istent dicsőítő élet. Mert Krisztus feltámadása Istent dicsőítette, a halálon diadalt arató szeretet hatalmát dicsőítette.
Mi következik ebből a mi számunkra? Hadd mondjak nagyon gyakorlati dolgokat: a dicsőítés a zsidó ember számára elsősorban nem valami vallásos cselekedetet, hanem – ma úgy mondanánk – életstílust jelentett. Amikor valaki arra rendezkedik be, hogy mindenben, mindenkor Isten akaratát lássa meg és aszerint éljen. Az ilyen ember tud hálás lenni még a számára kellemetlenért is, tud örülni és örömöt árasztani akkor is, amikor körülötte mindenki csak kesereg és szitkozódik, az ilyen ember hasonlatos a kilátótoronyhoz, amelyre fel lehet nézni, és a közelében távolabbra lát az ember: el egészen Istenig.
Az Istent dicsőítő élet Istenre tájolt élet. Ez azt jelenti, hogy az ilyen ember arra fordul és arra megy, amerre Isten megtalálható. És ezt mások is látják rajta. És ezért vonzó. Van egy csodálatos mondat a Cselekedetek könyvében a jeruzsálemi gyülekezetről: „… és dicsőítette Istent miattuk az egész nép” – Az Istent dicsőítő élet „ragadós”: mert Isten közelségét, jelenlétét árasztja szét ezen a világon. Az Istent dicsőítő közösségben lehet találkozni a feltámadott Krisztussal, ott ez az élő Krisztus megszólítható és megszólító Úr, aki a mi életünk halálos gyümölcsét elveszi, hogy az Ő halálának életre való gyümölcsét adja helyette.
2.) A második jele ennek az életnek a 26.v.-ben van megírva: „Teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt …” – Ez azt jelenti, hogy hiteles lesz az ilyen ember élete. Nem mond olyat, ami nem igaz, amit viszont mond, azt megteszi. A mi életünk nagy nyomorúsága, hogy mást gondol a szívünk, mint mond a szánk, és mást mond a szánk, mint amit tesz a kezünk vagy a lábunk. És ennek a képmutató, hazug életnek a gyümölcse a nagypénteki halál. De amikor ez a nagypénteki halál megtermi a maga gyümölcsét, az új életet, akkor abból el kell tűnnie minden képmutatásnak és hazugságnak, és nem maradhat benne más, mint hogy „teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt”.
A „fogadalommal” kapcsolatban hadd mondjak még annyit, hogy ez szertartási fogalom: az áldozat jelzője és sokszor szinonimája. És ezzel kibővül ez a zsoltárvers, és ezt is jelenti: „teljesítem mindazt, amit az Úr oltárára szántam”. Odaadok Neki mindent, ami Őt illeti. És nem csak, sőt nem elsősorban a pénzemet, hanem az időmet, erőmet, tehetségemet, szorgalmamat, fizikai és szellemi munkámat, a testemet is: odateszem Isten oltárára áldozatként. Nem a felesleget, ami nekem már nem kell, hanem azt is, amihez a legjobban ragaszkodom, de mindenképpen az egészet. Megteszem, amit Isten kér és vár tőlem: ezt hívják engedelmességnek. És megteszem, amit az emberek kérnek és várnak tőlem: ezt hívják szolgálatnak, és ez a harmadik, amit említeni szeretnék:
3.) „Az utódok szolgálják őt …” (31.v.) – A héberben az utód: „mag”. Már ez nagypénteki megnevezés: mert a sok mag mindig egy mag halálából származik. Megváltónk mondja: „Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.” Istent dicsőíteni, hiteles életet élni és Őt szolgálni csak azok képesek, akik Krisztus halálából születtek új életre, akik az Ő magjából valók.
De ugyanilyen sokatmondó a másik szó is: az db,[, szó szerint Isten szolgálatát, istentiszteletet jelent. Nem ebben az értelemben, ahogy mi most istentiszteletet tartunk, hanem abban, hogy aki Istent szolgálja, annak minden munkája, minden cselekedete istentiszteletté válik. Mert mindent úgy tesz, mint aki Isten megbízásából teszi, az Ő dicsőségére teszi és aki tudja, hogy elszámolni is az istennek kell vele.
Isten szenvedő szolgája, akiről az ige szólt, éppen így hal meg a Golgotán: még a halála is istentisztelet! És ennek a halálnak a gyümölcse az, hogy azután a mi életünk válhasson egyetlen folyamatos, évtizedekig tartó istentiszteletté. Mert ezt jelenti az, hogy az utódok szolgálják Őt.
4.) És a negyedik jellemzője ennek a halálból fakadó új életnek az utolsó versben olvasható: „a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit Ő tesz” – ez a Krisztusról szóló bizonyságtétel.
„Igaz, amit Ő tesz …” – igaz a Golgota, igaz a nagypéntek, hogy a mi életünk gyümölcse Krisztus halála lett – de igaz az is, hogy Krisztus halálának gyümölcse a mi új életünk lehet! És aki ezt hiszi, átéli, az többé nem hallgathatja el: a bizonyságtétel soha nem kényszer, az belülről fakad, az öröm, a hála motiválja, azt nem lehet elhallgatni, az árad abból, aki a megérdemelt halál helyett életet kapott Isten ingyen kegyelméből.
Hirdetik – mondják, nem lehet őket elhallgattatni, de nem csak mondják, hanem élik is, és nem csak a szájuk, az éneklésük, a hitvallásuk, hanem az életük is beszél Isten igaz kegyelméről és hatalmas tetteiről: mert van miről bizonyságot tenni!
Ez a negyedik jellemző is, mint az előzőek: kijelentő módban vannak megírva! Ez azt jelenti, hogy ezt nem kierőszakolni kell az új életből, hanem ez gyümölcs: terem magától. Egészen egyszerűen ez jellemzi a halálból támadt életet. És tudom, hogy kemény beszéd ez, de ahonnan hiányoznak ezek gyümölcsök, ott még a halál uralkodik. Vagy ott már megint a halál uralkodik. – De nagypéntek azt hirdeti, hogy nem kell ennek így maradnia, mert ahol Krisztus golgotai keresztjét hittel elfogadják, ott a halálból élet támad. Ámen.
