ALAPIGE: Máté 24:1-10

Jézus egyszer felment tanítványaival a jeruzsálemi templomba. Amikor eltávoztak onnan, a tanítványok mutogatni kezdték Neki a hatalmas épület néhány jellegzetes részét. Jézus így válaszolt nekik: „Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” Később odamentek Hozzá, mert azt gondolták, hogy ilyesmi csak a világ végén történhet meg, és így szóltak hozzá: „Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?” Ekkor Jézus beszélni kezdett nekik azokról az állapotokról, amelyek el fognak uralkodni a világon: hamis krisztusok; háborúk és háborúk hírei; éhínségek, járványok, földrengések; keresztényüldözés; hamis próféták; az evangélium hirdetése az egész világon. Ezt is hozzátette: „És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.”

A sérelem hűtlenséghez vezet

Ezzel a kijelentésével az Úr megadta az egyik alapvető okát annak, amiért az emberek hűtlenné válnak: megsértődnek.

Egyértelmű, hogy Iskáriótes Júdás sértődött ember volt:

• sértette őt az, hogy a dolgok nem az ő elképzelései szerint alakultak. Jézus nem hozta létre azt a fantasztikus földi királyságot.
• Mint már korábban láttuk, sértette őt a bethániai Mária szeretetteljes odaszánása is, és pazarlással vádolta őt.
• Talán neheztelt Péterre, Jakabra és Jánosra is, amiért olyan bensőséges kapcsolatban voltak Jézussal.

Bármi is volt az oka, a mag el volt vetve, és a sérelemnek árulás a következménye. Minden sérelemnek a büszkeség az oka, és ez kritizálásban, ítélkezésben, neheztelésben, védekező magatartásban, önsajnálatban és bosszúvágyban nyilvánul meg. Ezek a dolgok önkínzást eredményeznek. Van két olyan veszély, amelyet el kell kerülnünk. Az egyik dolog mások megsértése, a másik pedig a meg­sértődés. Az az igazság, hogy ma nagyon sok sértődött keresztény, sok fájó szívű ember van az egyházban. Ebben az a tragikus, hogy a sértődött ember soha nem tud teljesen hűséges lenni.

Ne bánts meg másokat!

Pál apostol többször is felveti ezt a témát. A korinthusi gyülekezethez írt első levelében arra figyelmezteti olvasóit, hogy ne bántsanak meg másokat. Korinthusban virágzott a bálványimádás, sokan megtértek, és felmerült az a kérdés, hogy egy keresztény ehet-e bizonyos helyzetekben. Sok lakomán általános gyakorlat volt, hogy az étkezés megkezdése előtt felajánlották az ételt a bálványoknak. Pál elképzelt egy helyzetet: mi van akkor, ha egy keresztény elmegy egy ilyen lakomára, és már éppen elkezdene enni, amikor egy másik keresztény felhívja a figyelmét arra, hogy az elé helyezett ételt felajánlották a bálványoknak. Pál tanácsa az volt, hogy ilyenkor inkább ne egye meg az ételt, annak a kedvéért, aki tájékoztatta őt erről, és a lelkiismeretért. Majd ezekkel a szavakkal folytatja:

„Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek. Meg ne botránkoztassátok se a zsidókat, se a görögöket, se az Isten gyülekezetét. Miképen én is mindenkinek kedvében járok, nem keresvén a magam hasznát, hanem a sokaságét, hogy megtartassanak.” (1Korinthus 10: 31-33.)

Pál itt azt mondja: nagyon odafigyel arra, hogyan él. Nem sérelmeket, hanem örömet akar szerezni másoknak. Van olyan tolerancia, amely nem enged az igazságból. Azt mondja olvasóinak, hogy senkit se bántsanak meg származása miatt (zsidók és görögök), és nagyon ügyeljenek arra, hogy ne okozzanak sérelmeket az egyháznak. Ég benne a vágy, hogy az emberek Jézushoz jöjjenek, és kövessék Őt, és semmiféleképpen nem akarja ezt akadályozni. Ugyanennek a gyülekezetnek írt második levelében újból említést tesz erről:

„Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék. Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái, sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban.” (2Korinthus 6:3-4.)

A „sérelem” szó ugyanazt jelenti, mint az „akadály”. Ez a kifejezés egy görög szóból, a „skandalon”-ból ered. Így nevezték a csapdának azt a részét, ahová a csalit helyezték. Az Újszövetségben ezt a szót olyan dolgokra alkalmazták, amelyek előítéletet hoznak létre, akadályt jelentenek, vagy valakinek a bukását idézik elő. Pál gyakorolta is azt, amit prédikált. Amikor Félix, a kormányzó előtt állt, őszintén mondhatta, hogy:

„Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek előtt mindenkor.” (ApCsel. 24:16.)

Mások megbántása komoly dolog!

Jézus – mint mindig – a mi tökéletes példaképünk. A templomadó begyűjtői egy napon feltették a kérdést Péternek Jézusról: „A ti mesteretek nem fizeti-é a két drakmát?” Péter Jézushoz fordult ezzel a kérdéssel, Aki ezt mondta neki: „De hogy őket meg ne botrán­koz­tassuk, menj a tengerre, vesd be a horgot, és vond ki az első halat, amely rá akad; és felnyitván a száját, egy státert találsz benne: azt kivévén, add oda nékik énérettem és teéretted.” (Máté 17:27). Kiléténél fogva nem lett volna köteles fizetni, de inkább fizetett, minthogy valakit is megbántson.

A tanítványok közvetlenül ezután ezt kérdezték Jézustól: „Vajon ki a nagyobb a mennyeknek országában?” Válaszul kérdésükre odahívott egy kisgyermeket, és odaállította középre. A kisfiú minden bizonnyal nagy zavarban volt, amiért odaállították őt ezek elé a nagy emberek elé, de Jézus ezt mondta: „Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában. És aki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be, Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék. Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek, de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás esik.” (Máté 18:4-7.)

Ilyen súlyos szavakat használ a Mester, amikor arról beszél, hogy milyen komoly dolog sérelmet okozni valakinek, aki az Övé.

Pál szintén felismerte, milyen módon szenvednek gyülekezetek és emberek azoktól, akik sérelmeket okoznak. Arra utasította a gyülekezetek vezetőit, hogy a sérelmeket okozó személlyel szembeni fegyelmezés alkalmazásával oldják meg az ilyen helyzeteket:

„Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, akik szakadásokat és botrán­kozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok, és azoktól hajoljatok el. Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak, és nyájas beszéddel, meg hízelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét.” (Róma 16:17-18.)

Az a szeretet, amelynek Isten népét kell jellemeznie, nem nyilvánulhat meg ott, ahol megsértett és másoknak sérelmeket okozó emberek élnek. Ha a gyülekezet egyik tagja bűnös sérelem okozásában, akkor a gyülekezet vezetőinek oda kell menniük hozzá a szeretet és a gyengédség szellemével, és meg kell próbálniuk rávenni azt az embert, hogy forduljon el helytelen és sértő magatartásától. Ha az illető ellenáll, és nem hajlandó megtérni, akkor a vezetőségnek nem marad más lehetősége, mint hogy engedelmeskedjen Isten szavának, és szólítsa fel a gyülekezet tagjait arra, hogy tartsák magukat távol a bűnöstől. Minden fegyelmezésnek az a célja, hogy visszatérítse az embert Isten akaratához, valamint az, hogy elejét vegye a probléma elterjedésének. Ha valakitől minden­ki „elhajol”, az az ember magányos lesz, és a fegyelmezésnek ez a módja nagyon gyakran létrehozza a bűnös szívében azt a vágyat, hogy visszatérhessen a közösség melegségébe, és így felgyorsítja a megtérés folyamatát.

Ne sértődj meg!

A megsértett ember meg van sebezve, fájdalmat érez, sérüléseket hordoz magában, és csak nagyon korlátozott mértékben tud szeretni. Megfigyeltük azokat a szavakat, amelyeket Jézus a Máté 24:10-ben használt: „megbotránkoznak”, „elárulják”, „gyűlölik”. Ez ennek a tragédiának az egyik eleme; ha meg vagyunk bántva, akkor nem tudjuk igazán szeretni azt az embert, aki sérelmet okozott nekünk. Ha pedig nem szeretjük őt igazán, akkor nem tudjuk igazán szeretni az Urat. János ezt nagyon nyersen így önti szavakba:

„Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?” (1János 4:20.).

Valaki egyszer ezt mondta: „Ha meg akarod tudni, mennyire szereted Istent, akkor gondolj arra a keresztényre, akit a legkevésbé szeretsz! Pontosan annyira szereted Istent is!” Ahol hiányzik a testvéri szeretet, ott semmi bizonyíték nincs arra, hogy az Övéi vagyunk, és ahol hiányzik az egység, ott nincs semmi bizonyíték arra, hogy Jézust Isten küldte, hiszen a János 17:21 ezt mondja: „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.”

Hogyan maradhatsz szabad a megbántottság érzésétől?

Nemcsak az nagyon fontos, hogy leszámoljunk az életünkben lévő sérelmekkel. A másik lényeges kérdés az, hogyan őrizhetjük meg magunkat a megbántódástól. Az Ige megadja nekünk ennek receptjét:

1.) Szeretet, ismeret, ítélkezés

Pál így imádkozott a filippiben élő keresztényekért: „És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben. Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó, hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára. Teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására.” (Filippi 1:9-11)

A szeretet őriz meg minket a megbántottságtól, és az apostolnak az volt a vágya, hogy a szeretet állandóan növekedjen az ismeret és az értelem segítségével. A szeretet nem sértődik meg, hanem: „hosszútűrő, kegyes, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.” (1Kor.13:4-8)

A Lélek gyümölcse szeretet. Nem csoda, hogy Pál így figyelmeztet: „teljesedjetek be Szentlélekkel”, ami azt jelenti, hogy legyünk tele Krisztus szeretetével, az Ő szeretetével, amely soha nem sértődött meg. Az Ő szeretete Isten ismeretével együtt növekszik bennünk. Minél jobban ismerjük, annál jobban szeretjük Őt. Minél jobban ismerjük és szeretjük Őt, annál jobban megismerjük a különféle helyzeteket és az embereket, és így helyes döntéseket hozhatunk, és helyes következtetésekre juthatunk.

2.) Ne ítélj!

„Annakokáért egymást többé ne kárhoztassuk: hanem inkább azt tartsátok, hogy a ti atyátokfiának ne szerezzetek megütközést vagy megbotránkozást.” (Róma 14:13)

Pál ebben a részben arra emlékezteti a keresztényeket, hogy egy napon vala­mennyiünk­nek meg kell állnunk „Krisztus ítélőszéke” előtt, és mindenki számot ad Istennek saját magáról. Nem arról kell majd számot adnunk, hogy valaki más hogyan élt, hanem kizárólag saját magunkról. Vigyáznunk kell, hogy ne bántsunk meg másokat, és ne térítsünk el senkit Isten akaratától. Isten szabadítson meg minket az ítélkezés szellemétől, és ehelyett inkább töltsön be minket azzal a vággyal, hogy áldást jelentsünk másoknak, és épüljenek rajtunk keresztül. Előfordul, hogy a keresztények vétkeznek és olyan hibákat követnek el, amelyek szükségessé teszik, hogy a gyülekezet vezetői korrigálják a dolgot, és néha fegyelmezés alkalmazására is szükség van, az Ige tanítása szerint. De még ezekben az esetekben sem bíróként lépnek fel, hanem úgy, ahogyan Pál ezt a galáciaiaknak tanította: „szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is”.

3.) Szeresd Isten Igéjét!

Milyen csodálatos dolgot ígér Dávid a 119. zsoltár 165. versében: „A te törvényed kedvelőinek nagy békességök van, és nincs bántódásuk” (semmin sem sértődnek meg).

Ha szeretjük Istent, akkor szeretjük az Ő Igéjét, szeretjük az Ő parancsait is, és akkor semmin nem fogunk megbántódni, mivel az a vágyunk, hogy engedelmeskedjünk Istennek, és az Ő akaratában járjunk.

Befejezésül

Alkalmazzuk ezt a három igazságot szívünkben és életünkben azáltal, hogy megkérjük az Urat: hadd tudjunk egyre jobban és jobban szeretni. Kérd Őt, hogy őrizzen meg téged mások ítélgetésétől! Kérd, hogy segítsen neked szeretni az Ő Igéjét! Jézus ezt mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok”.

Egyik parancsa ez volt:

„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek, amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (János 13:34-35)

Dönts úgy, hogy szeretni fogsz, dönts úgy, hogy hűséges leszel, dönts úgy, hogy engedelmeskedsz, és te is a részese leszel annak az egyre növekvő bizonyítéknak, amely azt igazolja, hogy Jézust Isten küldte, és hogy te is az Ő tanítványaihoz tartozol! Ámen.