Lekció: Lukács 2:25-38

ALAPIGE: 1Mózes 25:7-8

Kedves Idős Testvéreim!

A gyülekezet nagy része Békésen van, a Tábori Napon. Úgy mondják: aki él és mozog, tehát a fiatalok és egészségesek, akik mind elmentek, és maradtak az idősek és a betegek. Ezért ma hozzájuk fog szólni az Ige egész nap. Egészen az itthon maradt testvérek életére szabott üzenetét szeretném átadni Isten Igéjének, ezért olvastunk olyan részt a Bibliánkból, ami egészen konkrétan abban az élethelyzetben tanácsol bennünket, amelyben a legtöbben vannak a testvérek közül. A Református Egyház éves liturgiájában szerepel egy kedves vasárnap, úgy nevezik: „idősek és betegek vasárnapja”, amikor az Ige és az igehirdetés az időseknek és betegeknek nyújt vigasztalást, bátorítást és útmutatást. És azzal akar bátorítani bennünket a mi Urunk, hogy Ő nem mond le az emberről, ha megöregszik, esetleg beteges lesz és itthon kell maradnia – és nem mond le arról a gyülekezetről sem, amelybe talán nagyon sok jár az ilyen idősek, betegesek közül. És azért szól ez az Ige, hogy hálát adhassunk azért, ami már mögöttünk van, és a Testvérek mögött egy egész élet áll már; hogy erőt és útmutatást kaphassunk a jelenünkhöz, és ígéretet a jövőnkre nézve. Ez a vasárnap tehát most számunkra is egy ilyen idősek és betegesek vasárnapja lesz.

A ma délelőtti mondanivalót három részre osztottam el, ezeket vegyük sorra először csak címszavakban:

1. Először vizsgáljuk meg azt a különös fogalmat, amivel az Újszövetség az öregedést kifejezi …
2. azután azt gondoljuk át, hogy mikor kezdődik a rossz értelemben vett öregedés az ember életében …
3. és végül arra keressünk választ, hogy miként maradhat fiatal még az idős ember is.

1.) Tehát először néhány szót arról, hogy mit mond az öregségről nekünk az Újszövetség. Nagyon érdekes szót használ erre a Biblia az eredeti nyelvén: „hélikia”. Kettős jelentésű szó: egyszerre van mennyiségi és minőségi tartalma. Jelenti a testi növekedést a szó fizikai értelmében, de jelenti a lelki fejlődést, előrehaladást is. Az évek számát és az évek során felgyűlő tapasztalatot, bölcsességet, lelki érettséget, hitet is. A nagykorúságot jelenti a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

Hadd idézzek néhány bibliai helyet, hogy jobban megértsük ennek a fogalomnak a kettősségét.

A gyermek Jézusról olvassuk azt, hogy növekedett testének állapotában, erősödött lélekben és az Isten és emberek előtti kedvességben. Ez a „hélikia”, az öregedés szó áll itt: íme egyszerre jelenti mindezt: a testi fejlődést, a lélekben való erősödést és az Isten előtti kedvességet. Mindezekben „öregedett” Jézus, immáron tizenkét évesen is.

Azután emlékezzünk a vakon született fiúra, akit Jézus meggyógyít. Amikor a

szüleit megidézik a bíróságra, ők félnek és azt mondják: elég idős már ő, (ti. a fiuk) őt kérdezzétek. Elég idős (hélikia), azaz nemcsak betöltötte már az x-edik életévét, hanem felelős a saját döntéseiért. Tudja, hogy mit és miért tesz vagy nem tesz.

De ugyanez a szó szerepel az Efézusi levél 4. Részében, ahol Pál azt mondja: jussatok el érett férfiúságra, felnőtt hitre, és Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére. A hitben való nagykorúság is ugyanez az „öregség”.

És amikor arról van szó, hogy növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, Jézus Krisztus megismerésében, akkor a növekedés szó helyett megint csak ez szerepel: „öregedjetek bele a kegyelembe”.

Íme, van ennek a szónak testi és lelki, mennyiségi és minőségi jelentése egyaránt és mindig együtt. És éppen ez az, ami elgondolkodtathat bennünket. Mert amikor a Biblia az öregedésről szól, ezt a kettőt mindig együtt tartja szem előtt. És ebből az következik, hogy ezt a földi életet nem azért kaptuk, hogy megöregedjünk, hanem azért, hogy megnövekedjünk, megérlelődjünk lelkileg, miközben a testünk felett lassan elszáll az idő. Van, aki nagyon megöregszik, az Úrtól jó néhány évtizedet kap – de fiatalokat is szólít haza az Isten. De nem ez a mennyiségi része a döntő, ami számít, hanem a másik, minőségi. Hogy azt, amennyit kaptunk, mivel töltöttük meg. Tehát nem az életünk tartama, hanem a tartalma fontos. Nem az, hogy hány évesek vagyunk, hanem hogy mit tettünk az éveink alatt, és mit akarunk tenni a még hátralévőkben.

Mivel töltjük mi az életünket? Miközben telnek az éveink, telítődik-e a szívünk Jézus Krisztussal, az Élet Fejedelmével?

2.) Mi a rossz értelembe vett öregedés? Az elhangzottak alapján az, amikor ennek a biblia fogalomnak a két oldala eltávolodik egymástól, és csak a mennyiségben mutatkozik meg, a minőségben nem. Azaz, amikor csak az éveink telnek, de az életünk nem növekedik Krisztusban. Amikor bár múlnak a napok, a hetek egymás után, mi nem vesszük észre bennük Istent, és ezért Ő nem tud munkálkodni rajtunk. És maradunk olyanok, amilyenek voltunk, harcolunk ugyanazokkal a bűnökkel, amikkel évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt is harcoltunk, és nincs miről bizonyságot tennünk, mert az életünk múlásából kimaradt az Életnek Ura. Lám, ebben az értelemben már egészen fiatalon meg lehet öregedni.

Pedig észre kellene vennünk, hogy Isten bennünk végzett munkája elsősorban abban mutatkozik meg, hogy folyamatosan formál, megtisztít és megújít bennünket. Ő dolgozna rajtunk, mint fazekas az agyagon, ha mi engednénk és odatennénk az Ő keze közé a mi életünket. Mert aki odateszi, aki engedi, igényli, kéri és örömmel fogadja azt, amit Isten végez benne, az sohasem öregszik meg. Lehet nagyon magas az életkora, de a Biblia szóhasználatában az öregedés növekedést, beteljesedést jelent, és amíg valaki tud növekedni, tud Isten igéjével és Lelkével beteljesedni, addig egészen biztosan fiatal marad. De mihelyt ez a készség elkezd kimúlni valakiből, elkezdődik az öregedés gyors és halálos folyamata, akkor is, ha az ember hatvan éves, negyven vagy akár húsz. Mert az, hogy ki mennyi idős az Úr előtt, nem az évei számától függ, hanem attól, hogy mennyire nyitott Őelőtte, hogy kész-e változni bármiben, amit Isten neki mond. Hogy ott van-e benne az alázat, hogy még mindig nem vagyok befejezett, még van mit tanulni, van miben növekedni, tökéletesedni: még sok híja van, hogy a teljességet elérjem. És éppen ezért vagyok kész mindig válaszolni arra, ha Isten megszólít.

A másik, amit meg kell említenünk, hogy a Biblia tanúsága szerint az ember is hármasságban él: van teste, lelke és szelleme. Ez három, de mégis egy, mert ebben a földi létben elválaszthatatlanok. És ebből az egyik, a test az idő múlásával egyre jobban megkopik, elhalványul és elromlik. Ezzel számolnunk kell. De ez a bűn következménye. A kegyelemé pedig az, hogy közben a lélek fiatal maradhat, amíg Istenbe kapaszkodik, sőt újra egyesülhet a testtel annak a megdicsőült, romolhatatlan állapotában. De amíg ez nem következik be, addig ebben a hármasságban élünk. Olyan ez, mintha egy rádiókészülékhez hasonlítanánk: a rádió alkatrészei, a doboza a mi testünk. A készülékbe vezetett áram, ami működteti, a lelkünk. És az adás, ami megszólal bennünk és rajtunk keresztül, amit vehetünk és továbbadhatunk: a szellem. Mi már eljutottunk a technika olyan szintjére, hogy tudunk készüléket gyártani, ha elromlik, javítgatjuk, feszültség alá is tudjuk helyezni – és vagy van adás, vagy nincs. Amíg van, addig fiatalos tud maradni az ember, mert addig betölti a rendeltetését. Amíg tudja fogni és kész továbbadni az isteni adást és üzenetet, addig van értelme az egész apparátusnak. És akkor nem az számít, hogy mennyire kopott, poros, repedezett a doboza – hanem hogy szól! Mert ahogyan a rádiónak sem a külsejét figyelik az emberek, hanem azt, ami belőle jön, ugyanúgy a mi életünket is az minősíti, ami belőlünk árad. És ha az adás helyett csak a nyikorgásunk meg az a sok zavaros, éles, sokszor elviselhetetlen hangáradat hallatszik, akkor már nem vagyunk jók semmire. Az ilyen rádiót vagy kidobja az ember vagy megjavítja. És az ilyen embert vagy elveti az Isten – és ez a rossz értelembe vett, halálos öregség – vagy megjavítja, kicseréli a hibás alkatrészeket, és újra képessé teszi arra, hogy vegye és szólja az Ő mennyei adását. Amíg erre alkalmas valaki, amíg erre vágyik és kész változni, kész megfizetni a javítási költséget, mert annak mindig ára van, és ez az ár a mi engedelmességünk – addig fiatal marad, akármennyi idős is.

3.) Isten igéje mutat példát arra, hogyan maradhatunk fiatalok akár idős korban is. Talán a legszebb példa erre Simeon, akinek lelke még élete alkonyán is olyan fiatal maradhatott. Ezért olvastuk el az ő történetét a Lukács Evangéliumából.

Ennek az idős Simeonnak a titkát négy ecsetvonással festi meg ez az Ige, ezeket szeretném elsorolni:

a.) Először is Isten igéjére figyelő ember volt. „Kijelentést kapott a Szentlélektől” És megjegyezte azokat az Igéket, amiket kapott. Komolyan vette az Igéket. Gyökeret vertek benne a megértett Igék, és táplálták őt. Kapott egy ígéretet, egy kijelentést és az a szó szoros értelmében éltette őt. Addig nem halhat meg, amíg az be nem teljesedik. Íme, nem a tapasztalatok, nem a kapcsolatok, nem a gyógyszerek, nem a békés, jómódú nyugdíjaskor az, ami éltet bennünket sem, hanem az, ha az Isten igéje válik éltető erővé. – Testvérek, megjegyezzük-e az Isten Igéit, ígéreteit, komolyan vesszük-e, táplál-e bennünket, éltet-e minket? Ameddig igen, fiatalok maradhatunk!

 

b.) A második, amit olvashattunk róla, hogy tele volt várakozással. Mit várt? Azt, hogy amit ígért Isten, azt beteljesíti még az ő életében. Simeon élete azt példázza, hogy a test addig erős, amíg a léleknek van mit várnia. És nekünk is van mit várnunk, van miben reménykednünk, mert nekünk is adattak ígéretek! Amíg várjuk az Urat, hogy tegye teljessé a bennünk elkezdett munkáját, amíg várunk a visszajövetelére, amíg várjuk a Vele való találkozás alkalmait – és amíg a váradalmunk szerint élünk, azaz nemcsak mondjuk, de látszik is rajtunk, mások is látják az életünkben ezt a nagy váradalmat – addig a hit, az Isten ígéreteibe való kapaszkodás felülemeli az embert a gyöngülő testén, és győzelmes élettel áldja meg.

 c.) A harmadik, hogy Simeon Isten vezetése alatt élt. „A Lélek indításából a templomba ment …” – Azt mondják a hozzáértők, hogy minél jobban öregszik az ember, annál erősebbek a beidegződött szokásai. Annál több dolgot tesz csak azért, mert egész életében azt szokta meg. – De aki fiatal kora óta azt gyakorolja, hogy az Úrra figyel és Neki engedelmeskedik, annak idős korára is ez marad a „szokása”. És ez a „szokás” talán a legjobb valamennyi között: hallgatni az Istenre, megérteni, amit mond, és azután egyszerűen megtenni. De ehhez ezt egy életen át gyakorolni kell! És idősen is, akár ágyhoz kötve is, de gyakorolni kell! – Viszont figyeljünk arra, hogy bár az ember az idő múlásával egyre nagyobb tapasztalatra és rutinra tehet szert, az Istennel való közösség és a Neki való engedelmesség soha nem lesz rutinná: azt idős korban is meg kell harcolni, az Ő vezetésére idős korban is naponként kell ráfigyelni, mert ahogyan Simeonhoz idős napjainak egyikén szólt az Úr és tett nagy csodákat, ugyanúgy velünk is megteheti ugyanezt.

d.) És az utolsó, hogy örvendező ember volt. Minek örüljön már egy ilyen öreg ember – szakad fel a keserű kérdés sokakban, akik öregségükre talán egyedül, betegen élik a mindennapjaikat. Simeon nem erre felel, hanem arra, hogy kiben örül: Jézus Krisztusban! „Látták szemeim – és látják minden napon – az én üdvösségemet!” És a Szentírás olyan sokszor figyelmeztet: „Örüljetek az Úrban!” – akár fiatalon, akár idősen. És aki megtanult így örvendezni az ő Urában, annak nem jut ideje, nem lesz kedve a panaszkodáshoz, a zsörtölődéshez, az nem fog belekeseredni, ha tétlenségre van ítélve: mert az Istennel való bensőséges közösség öröméből senki ki nem szakíthatja.

Ugye, mennyire más lenne így megöregedni, és így élni idős napjainkat. Mert ezt jelenti az, hogy Ábrahám meghalt öregen, betelve az élettel. Betelve Jézus Krisztussal, aki maga az Élet. Ezt az üzenetét vigyük magunkkal Isten Igéjének, és éljünk úgy, hogy Ő tele tölthessen bennünket önmagával, akár idősek vagyunk, akár fiatalok. Ámen.