EVANGÉLIZÁCIÓS SOROZAT

ALAPIGE: Lukács 5:1-11

 „Amikor egyszer a sokaság hozzá tódult, és hallgatta az Isten ígéjét, ő a Genezáret-tó partján állt. Meglátott két hajót, amelyek a part mentén vesztegeltek; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. Ekkor beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak és segítettek; de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.”

Péterről szeretnék beszélni hat alkalmon keresztül, Péterről, aki kész volt hálóját odahagyva beállni Jézus követői közé, aki a tenger mellől indult el, de nem tengernyi tudománnyal, egyszerűen, hétköznapian éppen a munka mellől, aki úgy fogadta az életet, ahogyan kapta, aki az egyik pillanatban kész volt meghalni Mesteréért, de a másikban már megtagadta. Péterről fog szólni Isten nekünk, a gondolkodásáról, az érzelmeiről, a cselekedeteiről, a hitéről, a szeretetéről – és Péteren keresztül rólad és rólam. Mert azért íródott le minden szó a Szentírásban, hogy azon keresztül megláthassuk az élő Istent, és rajta keresztül megláthassuk önmagunkat. Úgy, ahogyan vagyunk, ahogyan Isten lát bennünket. Péterek vagyunk, de ugyanígy Júdások is vagyunk, farizeusok is vagyunk, vak koldusok is vagyunk, Pálok, Timóteusok, zsidók és pogányok – bárhol is nyitjuk fel a Bibliát, magunkra fogunk ismerni, mert az Úr azt akarja megmutatni, hogy kik vagyunk, és hogy miért van szükségünk Őrá. Enélkül az indulat nélkül, enélkül a készség nélkül nem érdemes felnyitni a Szentírást! Ha nem fogadod el, hogy amit olvasol, az rólad is szól, akkor az Úr Isten nem tud szólni hozzád! Nem tud szólni, mert kívül maradsz. Olvashatsz érdekes történeteket, történelmi szöveggyűjteményt, de nem az Isten élő igéjét! Mert ahhoz az élő Istenre van szükség, az Ő Lelkére, és arra, hogy te elfogadd, hogy most hozzád szól, és rólad szól, és azért szól, hogy végre meglásd önmagad úgy, ahogyan az Isten lát!

Hadd kezdjem tehát ezzel – és kérlek, bármit is mond az íge, vagy bármit mondok én Péterről, soha ne felejtsd el – Péter te vagy! Te vagy és én vagyok – Péteren keresztül most hozzánk szól az Isten, és úgy hallgasd azt, ami Péterről szól, hogy rólad szól!

Nos, lássuk, ki ez a Péter és mi történik vele.

Péter halászember. Éli az életét, dolgozik, céljai vannak, el akar érni valamit, ha mást nem, akkor csak azt, hogy biztonságban élhessen, hogy legyen mit ennie, legyen mivel ruházkodnia – egyszerű, hétköznapi célok. Kiveti hálóját, több-kevesebb sikerrel, talán azt gondolja: boldog ember, mindene megvan, nem hiányzik semmi az életéből; talán azt gondolja: minden rendben van így, ezzel a világgal, és ebben a világban velem. Aztán egy nap, egy ugyanolyan szürkén induló napon, amikor egy sikertelen éjszaka után a halászok kikötnek a parton, felbukkan egy ember, valami tanító – jön Jézus, és megáll Péter előtt … Ugye szabad Isten Lelkének kérdéseket intézni hozzátok?: Péter, te, aki most hallgatod ezt a történetet, aki ugyanígy azt gondolod, hogy minden rendben van, hogy nem hiányzik már semmi az életemből – mondd, Péter, találkoztál-e már ezzel a Jézussal? Észrevetted-e, hogy megállt előtted az Isten Szentje, az Isten Egyszülöttje? Mert megállt – ezt biztosan tudom! Nézzétek, ezt mondja, ezt mondatja az Isten önmagáról: „Mert ami megismerhető az Istenből,   az nyilvánvalóvá lett előttünk, mivel az Isten nyilvánvalóvá tette számunkra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és dicsősége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.”(Róm 1:19-20) Hogyan kezdődik a Zsidókhoz írott levél?: „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt az Isten … ezekben a végső időkben a Fiú által szól hozzánk…” A Fiú által. És hogyan szól a Fiú? Ezt mondja az Úr Jézus: „Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek …” (Jel 3:2); „Éheztetem, és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám … Bizony mondom néktek, amikor megtették ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül – velem tettétek meg!”(Mt 25:34-40)

Jézus jön, minden ajtón bekopogtat, mindenkihez eljön, egyszer, tízszer, százszor – a kérdés az: felismered-e? Felismered-e, hogy aki megáll előtted, aki szól hozzád, nem egy közönséges tanító, nem egy legenda, nem egy ideológia, nem egy a sok vallásalapító közül – hanem az élő Isten Fia. Most felismered-e, hogy nem egy prédikátor, egy teológus, egy akárki szól, és beszél Péterről, beszél rólad, szólít meg és hív döntésre – hanem az Isten az ő Lelke által? Ő az, aki beszél most hozzád, aki meg akar menteni és meg akar ajándékozni. Önmagával. Felismered ezt, barátom, testvérem?

Térjünk vissza történetünkhöz: azt olvashatjuk, hogy Jézus megkérte Pétert, hadd tanítsa a sokaságot az ő hajójából. És Péter megengedte, azt mondta: jó, rendben van, gyere, tanítsd őket. És Jézus tanított, Jézus beszélt, és biztos vagyok abban, hogy Péter hallgatta, hiszen ő is ott volt a csónakban. Péter hallgatta Jézust, és valami döbbenetes dolog történt közben Péterrel: az történt, hogy nem történt semmi! Nem történt semmi! Döbbenetes! Ott ült egy csónakban a világ Megváltójával, hallgathatta a megelevenítő igét, láthatta, hogy a parton emberek sokasága hallgatja ezt a Jézust, és életek változnak, életek újulnak meg, gyógyulnak meg – és ővele, őbenne nem történik semmi! Ó, Péterek, hányan hallgatjátok az igét, hányan hallgatjátok Isten beszédét, és nem történik a szívetekben semmi! Lehet, hogy már rengeteg prédikációt hallgattál, lehet, hogy eljársz a templomba, imaházba, azután hazamész, és nem történik semmi! Jézus nem tud megszólítani, nem tud munkálkodni benned – mert nem hallod Őt, csak a füleddel, a szíveddel nem! Csak hallgatod, de nem hallod! És ha eszedbe jut, hogy a hit hallásból van, akkor máris érthető, miért nem tudsz hinni, miért nem változik az életed! Mert nem hallod meg az Istent! Ott ülsz Jézussal egy csónakban, és nem történik semmi! Péter, ha még mindig azt hiszed, hogy minden rendben van, hogy neked jó így is: vedd észre – vedd észre végre – kivel ülsz egy csónakban!

Jézus beszél és Péter hallgatja. És amikor látja Jézus, hogy Péter csak hallgatja, de nem hallja, amit mond, akkor Jézus már nem beszél – akkor Jézus cselekszik. Van, akivel csodát tesz, akit felemel, és az a magasságból veszi észre, hogy az Isten tartja; de van akit mélyre enged, akinek szenvednie kell, mint a tékozló fiúnak, hogy végre Istenhez forduljon. Isten szól, hív, de ha nem hallgatsz rá – bele fog szólni az életedbe, úgy, hogy kénytelen leszel észrevenni! Milyen türelmes az Isten, mennyire szeret, látjátok, mindent megtesz, csak hogy végre észrevegyük, hogy belássuk: igen, rá van szükségünk! Jézus csodát tett Péterrel, annyi halat fogtak, hogy mindkét hajó tele lett – Jézus megmutatta hatalmát, és Péter végre meglátta őt. Jézus beleszólt az életébe. Jaj de nehezen ment! Mit mond Péter, mielőtt elindultak? „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk …” – pedig mi tudjuk, hogyan kell halászni, ismerjük a tavat, tudjuk, hol vannak a halak ilyenkor – és mégsem sikerült. De szeretünk mindig mindent megmagyarázni, mindig mindent jobban tudni, mint más. Mint az Isten! Mi tudjuk, hogy nekünk mi a jó, mi tudjuk Isten nélkül is, sőt, mi tudjuk azt is, hogy Isten egyáltalán nem is létezik! És mi van ezzel szemben? A mi tudásunkkal, a mi egész életünkkel szemben? Jézus Krisztus szava: Jőjj, és kövess! Jőjj, és engedelmeskedj! Biztos elég cifrákat gondolhatott Péter magában, amikor azt mondta neki ez a tanító, ez a rabbi, hogy vessék ki újra a hálókat. Mit ért ez a halászathoz?! Prédikálni lehet, hogy tud, de ebbe miért szól bele? És mégis! Mégis Péter fáradtan, talán kedvetlenül azt mondja: a te szavadra megteszem. Ilyen kevés kell ahhoz, hogy Isten azután csodát tehessen velünk! Hogy megláthassuk végre, ki is az, akivel eddig beszélgettünk. Ha Péter nem veti ki a hálóját, nem történik meg a csoda, és talán soha nem ismerhette volna meg az Úr Jézust. Talán leélte volna az életét, ahogyan élt addig, és a végén, amikor szembesülnie kellett volna azzal, hogy az Isten őt megszólította, elhívta – és ő nemet mondott neki – az a határtalan megszomorodás, belső kín lehet a kárhozat.

De Péter engedelmeskedett, és akkor meglátta Jézusban a Krisztust, a várva várt, megígért Messiást; meglátta Jézusban az Istent. Ez az igazi csoda! Nem a halak, nem a tele csónakok – hanem hogy Péter megtalálta az élő Istent. Megismerte és leborult előtte. Micsoda öröm van a mennyben egyetlen bűnös megtérésekor! Mi ahhoz képest a földi gazdagság, az anyagi csoda? Ezt csak az tudja igazán elmondani, aki átélte. Bár mindannyian átélnénk, először vagy sokadszor, hogy felismertük az Istent és most leborulunk előtte!

De hogyan kell odaállni az Isten elé? Hogyan szólítsuk meg, mit mondjunk neki? Mit mond Péter? Így olvassuk: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Bűnös ember vagyok. Hadd mondjam neked, Péter, addig nem tudsz Isten után vágyakozni, addig nem láthatod meg őt, amíg el vagy telve önmagaddal, amíg meg vagy elégedve önmagaddal, amíg nem ismered be azt, hogy semmit nem ér az életed! Addig nem láthatod meg Jézust, amíg önmagadra nézel! Ahhoz, hogy megismerhesd önmagadat, előbb Istenre kell nézned. Mert ez nemcsak felindít minket Isten keresésére, de kézen fogva el is vezet hozzá. Azt mondja Jézus: aki énhozzám jő, azt semmiképpen ki nem vetem! Csak gyere! Csak indulj el! S ha elindulsz, én garantálom, hogy meg is találsz, hogy célba is érsz! Mert csak egyetlen van, aki megmutathatja, hogyan lehetsz tiszta, boldog és megelégedett, csak egyetlen van, akinek tökéletességét szívünk példaként veheti – s ez Jézus Krisztus. Aki Isten, és mégis, az irántunk való szeretetétől indítva emberré lett, hogy általa végre mi is emberré lehessünk. „Az ég felé tekintő lény”-nyé, mert ezt jelenti pontosan a görög antroposz szó! De ehhez előbb meg kell látni az Istent! Mert milyenek vagyunk mi? A bennünk lévő gőg és büszkeség miatt igaznak, becsületesnek, szentnek látjuk önmagunkat, mindaddig, amíg egyértelmű és világos bizonyítékok meg nem győznek bennünket igazságtalanságunkról, hamisságunkról, tudatlanságukról és tisztátalanságunkról! Mindaddig, amíg meg vagyunk elégedve a magunk igaz voltával, bölcsességével, erejével, amíg önfeledten hízelgünk önmagunknak vagy mentegetjük saját magunkat – az Istent nem ismerhetjük meg! Mert ha csak egyetlen pillanatra is, de a szívünk meglátta az Isten ragyogását – leborulva kell könyörögnünk: Uram, kegyelmezz nekem, bűnösnek, gyengének, önzőnek, hazugnak! Kegyelmezz nekem!

És most téged kérdezlek Péter, aki itt ülsz: zokogtál-e már Jézus lábaihoz borulva a bűneid miatt? Az egész addigi életed miatt? Hogy mennyi mindent tettél meg, amit soha nem kellett volna! És mennyi mindent nem tettél meg, amit viszont meg kellett volna tenned, mert esetleg életet, becsületet, békességet menthettél volna meg! Zokogtál-e már az Isten előtt, mert megláttad azt, hogy mennyire nyomorult bűnös vagy, és nem is tudsz más lenni a saját erődből?

És nézzétek, olyan csodálatos az, ahogyan az Úr Jézus lenyúl ezért az emberért, ahogyan kinyújtja a kezét az előtte térdelő Péter felé és szelíden azt mondja: Ne félj! Ez a szeretet, az a szeretet, ahogyan egyedül Jézus tud szeretni. Ő mondja most neked is: Ne félj! Bűneid megbocsáttattak, kelj fel, és kövess!

„Mostantól fogva emberhalász leszel!” – Pál ezt így írja le: „Isten munkatársai vagyunk.” Az ember, ha Isten megszólította, nem tud más lenni: munkatársa lesz, bizonyságtevője, tanúja lesz, egész élete azt fogja hirdetni, hogy ki volt azelőtt és kivé lett most; minden cselekedetéből, szavából az fog szólni, hogy kit képvisel az élete. Akit az Isten megszólít és magához von, az többé nem földi dolgokért fog élni, nem evilági kincseket akar gyűjteni – nézzétek, Péter is otthagy mindent, ott hagyja a hajóját, azt a rengeteg halat, ami biztosan akkor is sokat ért, otthagyja egész addigi életét, mert aki Jézust választja, az nem akar önmagából semmit sem megtartani – hanem követi a Mestert, rábízza magát egészen és mindenben, és elhiszi hogy Isten gondoskodni fog róla! Erről lehet megismerni az újjászületett, a Krisztusban újjá lett embert! Erről az azonnali engedelmeskedésről, erről a feltétlen bizalomról, erről a „naív” hitről – arról, hogy már nem hajszolja az élvezetet, a gazdagságot, a hatalmat, hanem él – másokért(!), él, és ahová megy, oda szeretetet, örömöt, békességet visz, oda elviszi az Úr Jézus Krisztust, oda elviszi és megmutatja az Isten szeretetét. Ilyen az újjászületett ember. Nem kell félnie, hogy mi lesz vele, hogy nem lesz mit ennie, nem lesz ruhája, háza, ahol nyugovóra térhet – mert mit mond az Úr Jézus?: „Keressétek először az Isten országát és mindezek megadatnak néktek!” Mindezek megadatnak, sőt megadatik a reménység, a soha el nem múló szeretet, a kevéssel is beérő megelégedettség, az a békesség, amit többé senki sem vehet el tőled – mert az Isten visel gondot rólad! Ez az, amit kínál most neked is, kedves testvérem, mert az Úr Jézus most a te ajtódon kopogtat, érted jött el! Hozzád szól, teérted cselekszik – mert teérted halt meg a Golgota keresztjén, érted ontotta ártatlan vérét – hogy ne neked kelljen a bűnödért meghalnod! – hogy neked legyen lehetőséged őt választani, hogy legyen lehetőséged az életet választani! Péter, állj most oda Urad és Istened elé, állj oda nyitott szívvel, és válaszolj!