EVANGÉLIZÁCIÓS SOROZAT

ALAPIGE: Máté 16:13-17

 “Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: Kinek mondják az emberek az Emberfiát? Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Erre megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Simon Péter megszólalt, és így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus így válaszolt neki: Boldog vagy Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.”

Kedves Péter barátom, ha itt voltál az elmúlt alkalmakon, hallhattál egy emberről, egy tanítóról, aki Isten Fiának mondja magát – és nézd, ez a Péter is, akiről sorozatunk szól, együtt járt Jézussal, már ismerte őt, már hallgatta őt, már látta a csodáit – és akkor Jézus megkérdezi: Kinek mondanak engem az emberek? És ez a kérdés ma is elhangzik: Kinek mondják az emberek az Isten fiát? És figyeljétek: Jézus nemcsak arra kíváncsi, hogy mit gondolnak róla úgy nagy általánosságban, hanem személyes hitvallást vár: és Te? Te kinek mondasz engem?

Ó mennyi választ, mennyi hamis alternatívát tud kitalálni a romlott, Isten elől menekülő emberi lélek! Ki volt Jézus? Keresztelő János, Illés, Jeremiás, próféta támadt-e fel, vagy csak egy bölcs tanító, egy szent életű rabbi, egy meg nem értett zseni? Sőt, élt-e egyáltalán? Évtizedeken, évszázadokon keresztül próbálták bizonyítani, hogy a Biblia bizonyságtétele nem több egy homályos gyermekmesénél, egy naív ábrándnál, amelybe csak az együgyű ember vetheti reménységét. És mégis, hogy létezik az egyház, hogy vannak kétezer esztendő elmúltával is keresztyének, akik vallják, hogy találkoztak az élő Istennel Jézus Krisztuson keresztül, és az életük megváltozott – már ez elegendő bizonyíték arra, hogy Isten létezik és igazolja a róla tanúságot tevőket! Mert nincs az emberiség történelmében ehhez hasonló társadalom- és életformáló erő, amely átélt ennyi üldöztetést, ennyi fizikai és szellemi elnyomást, és ennek ellenére mind a mi napig terjed és növekszik, mind a mai napig egyre több embernek változik meg az élete, és hagyja el a bűneit, a szenvedélyeit, gyógyul meg, nemcsak betegségeiből, de lelki nyomorúságaiból – mert az Isten él, és munkálkodik azokon az embereken keresztül, akik élő valóságnak tartják azt, amit az Isten a Bibliában kijelentett: hogy Jézus Krisztus az Úr, a földön és a mennyben, és őelőtte minden térd meghajol! Amelyik nem, az majd megtöretik! De erről majd később!

Most először azokhoz szeretnék szólni Jézus Krisztusról, akik még nem halottak róla, akik még nem járnak ővele, akik még csak ismerkednek vele. Azután pedig azokhoz, akik egyszer már találkoztak az élő Istennel, akik döntöttek mellette, és elindultak azon az úton, amelyre őket az Isten irányította, de már régóta nem haladnak, csak egy helyben állnak, vagy csúsznak egyre inkább visszafelé.

Tehát most azok figyeljenek, akik még nem tudják, ki az Úr Jézus, de meg akarják tudni!

Ahhoz azonban, hogy vele találkozhassunk, előbb meg kell értenünk, ki az ember, és mi a bűn! Bocsássatok meg, hogy ennyire az elején kell kezdenem, de enélkül nem vagyunk képesek Istent meglátni. Szóval, az ember – minden tudományos és áltudományos nézet és elmélet ellenére nem a természet véletlen produktuma, hanem céllal teremtett lény, akit az Isten azért alkotott, hogy kifejezhesse szeretetét rajta keresztül. Az ember az a csatorna, amelyen keresztül a szent és tökéletes Isten szeretete a teremtett világban láthatóvá, megfoghatóvá válhat. Legalábbis ez volt a terv, az eredeti elgondolás.

Annak a történetnek, amely az Éden kertjében játszódott le, és amelyet mindenki már gyermekkora óta ismer, komoly jelentősége és tanulsága van. Azt mondja el, hogy az ember azzal, hogy megszegte az Isten parancsát, azt mondta ki, hogy neki nem elég az Isten! Nem elég a szeretete, a bölcsessége, az útmutatása, nem elég az az élet, és az az életkörülmény, amelyet ő a számára biztosított. Pedig akkor nem voltak betegségek, nyomorúságok, nem voltak anyagi nehézségek, magas adóterhek, nem kellett félni, mert nem volt mitől és nem volt kitől, még a haláltól sem kellett rettegnie az embernek.

De az ember, a teremtmény, elégedetlen volt Teremtője munkájával. És ez a bűn. Amikor az embernek nincs szüksége Istenre, mert azt gondolja, boldogul nélküle is, hisz az életét nélküle is le tudja élni. Az a bűn, hogy az ember semmibe veszi azokat a parancsokat, azokat a törvényeket, amelyek Isten szentségét és szeretetét akarják kinyilvánítani a teremtett világban. Az a bűn, hogy az ember, aki úgy teremtetett, hogy engedelmeskedjen és szolgáljon, uralkodni akar, a saját akaratából, hogy érdekeit, önző céljait elérhesse. És tudjátok, talán úgy lehetne teljessé tenni a bűn meghatározását, ha azt mondanánk ki: az a bűn, ami emberi – ami Isten-nélküli!

Az ember bűnös – céltévesztett. Mert ezt jelenti a bűn! Céltévesztést. Az ember nem az, aminek lennie kell! Mert tudjátok, milyennek kellene lennie az embernek? Persze, hogy tudjátok. Mert minden ember lelkében benne van a tökéletesség képe, benne van Isten lelkének lenyomata – és tudod te is, kedves barátom, milyennek kellene lennie az embernek – milyennek kellene lenned neked! Hogy milyen szeretnél lenni! Olyan, aki szeret, feltétel nélkül mindenkit. Nem érdekből, nem azért, hogy viszont szeressék. Olyan, aki igazat mond, aki igazul cselekszik, becsületesen él, tisztán gondolkodik, még a játékban sem csal. Olyan, akinek fontosabb a másik ember szüksége, mint a maga fölöslege. Olyan, akiben meg lehet bízni, mert hiteles a szava és hiteles az élete – és aki másokban is bízik, mert jót feltételez róla ismeretlenül is. Olyan, aki életében azon munkálkodik, hogy a többiek előbbre juthassanak, aki szívből tud örülni a másik örömének, a másik gazdagságának, de észreveszi szomorúságát is – mert törődik az embertársával. Aki minden körülmények között tud elégedett lenni, tud mindenért hálát adni, meg tudja látni mindenben a jót – aki szeretet, örömöt, békességet teremt maga körül. Ilyennek teremtette Isten az embert. Ilyennek kellene lennie minden embernek. És az a bűn, hogy ebből az állapotból az ember abba az állapotba kívánkozott, amit maga teremthet meg, amit maga építhet fel – nézz körül: amiben most él! Az a bűn, hogy ezt választotta!

És tudjátok, az Isten szent! És az ő szentsége nem tűrheti meg a mocskot, a bűnt, nem élhet közösségben ezzel az emberrel. És az Isten visszavonul – ezen a földön pedig itt marad, az ember, és itt marad a sátán, aki az embert hatalma alatt tartja, aki az embert dolgoztatja – mert ne hidd, hogy szabad vagy! Életed egyetlen pillanata sem volt szabad! Nem is lesz! Az ember függőségben él – hiszen teremtmény. Hinnie kell, engedelmeskednie kell valakinek. És ha nem az Istennek, akkor a sátánnak. Akár tudja, akár nem, akár tetszik neki, akár nem!

Az előbb elsoroltam, milyennek kellene lennie az embernek. Erre ti azt mondhatnátok: ilyen úgysem létezik. Ez csak hiú ábránd. Pedig az ember egyszer már találkozhatott ezzel a tisztasággal, ezzel a szentséggel, ezzel az “ideállal”: Jézus Krisztus személyében.

Az Isten szeret – de az ember elfordult tőle, megtagadta őt – a Teremtő azonban nem akarja megtagadni teremtményét. Az Isten szeretni akarja az embert! De az Isten szent – az ember pedig bűnös, romlott. Isten és ember – szentség és bűn: így nem lehet eggyé! A bűnnek meg kell halnia, a bűnösnek meg kell halnia – mégis: Isten az embert meg akarja menteni. De a bűn nem maradhat büntetlenül, hiszen úgy felborulna az igazság, az igazságosság! És tudjátok, akkor Jézus Krisztus, az Isten egyszülöttje – hogy miképpen fia, felfogni nem tudjuk – azt mondja: Atyám, én magamra veszem az ember büntetését! Tudjátok, nagy dolog ez! Mert volt már példa arra, hogy egy ember meghalt egy másik emberért, egy másik ember helyett. Az talán abban a dologban ártatlan volt, lehet, hogy nem árulta el a hazáját, nem gyilkolt, mint a másik, de talán hazudott, lopott vagy paráználkodott. Az ember bűnös, és bűnös hiába hal meg egy másik bűnösért. Mert azt fontos tudni: nincs különbség a bűnök között. Az Isten előtt legalábbis nincs. Apró hazugság vagy brutális gyilkosság: az Isten előtt egyformán bűn, és egyformán ítéletre vár. Isten előtt a bűnös nem adhat elégtételt a bűnösért. A bűn nem válthatja meg a bűnt! Egyetlen maradt, aki megőrizte szentségét és tisztaságát, aki alkalmas arra, hogy úgy vegye magára mások bűnét, hogy közben maga az igazság nem sérül. Mert valaki bűnéért valakinek meg kell halnia! És Jézus Krisztus azt mondta: meghalok helyetted, Szűcs Sándor helyett, XY helyett, tehelyetted, hogy ne neked kelljen meghalnod. Te bűnös vagy – én nem, cseréljünk: én leszek bűnös, én megyek az ítéletre, te pedig leszel a szent! Ez az evangélium! De nemcsak ez. Mert Jézus Krisztus meghalt a Golgota keresztjén, az Isten egyszer és mindenkorra megbüntette a bűnt, elégtételt vett rajta keresztül minden ember bűnösségéért – igazzá tette az embert Jézus Krisztusban! Mert Jézus Krisztus meghalt, de harmadnapon feltámadt, dicsőségben – hogy megmutassa: legyőzte a halált, legyőzte a bűnt; hogy megmutassa, hogyan győzedelmeskedik az igazság, a szentség a bűn, a halál felett. És hogy megmutassa, mit tegyen a bűnös ember, ha meg akarja tagadni bűneit, ha vissza akar térni Istenéhez, ha ő is szent akar lenni, Isten szentje. Most tehát hozzád szól az Isten, bűnös barátom, ha le akarod tenni bűneidet, ha új életet akarsz kezdeni, most már nem egyedül és nem önmagadért, hanem Istennel és Istenért: halld hát az evangéliumot, az örömhírt! Hirdetem néked, hogy Jézus Krisztus meghalt a te bűneidért, megfizette a te büntetésed, ha – ha ezt elhiszed és elfogadod ingyen ajándékként; ha beismered, hogy Istennek igaza van, amikor téged elvetne egész eddigi életedért; és ha elhatározod, hogy szembefordulsz a bűneiddel, leteszed őket, elfelejted őket, és ezentúl úgy akarsz élni, ahogyan Teremtőd azt megmutatta és nem saját akaratodat követed, hanem mindenben engedelmeskedni akarsz Istenednek, mert bízol benne, mert rá mered bízni az életedet! Ha így van, ha mindezt hiszed és vállalod – mondd el most személyesen, imádkozz és engedd, hogy imádkozzunk érted – engedd, hogy Jézus Krisztus megmutathassa neked az örök élet felé vezető utat!

Most pedig hadd szóljon Isten Szent Lelke azokhoz, akik mindezzel, amit eddig elmondtam, már tisztában vannak, akik találkoztak az élő Istennel, akik keresztyénnek vallják magukat. Péterek, akiknek boldognak kellene lennetek, mert nektek megjelentette a mennyei Atya, hogy Jézus Krisztus az Isten egyszülött Fia: hallgassátok Őt, mert ezt mondja most nektek: “Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem!” – ha nem maradtok énbennem! – ez a keresztyén élet kulcsa.

Talán furcsa most egy alkalmon beszélni azokhoz, akik még Krisztus nélkül élnek – és akik már Krisztus nélkül élnek. Akik talán csak névlegesen keresztyének, akik talán csak megszokásból járnak el a gyülekezetbe, akik azért baptisták vagy más felekezetűek, mert éppen oda születtek. Mert az, aki nem terem gyümölcsöt, az nem maradt Krisztusban! Lehet, hogy elindult, lehet, hogy elkezdett valamit, de nem maradt meg benne! Amit eddig elmondtam, elsősorban a még hitetleneknek szólt, a keresőknek, de ugyanúgy megmutatja a megtérés, a visszatérés egyetlen helyes útját azoknak is, akik elfáradtak, eltévedtek, akik útközben feladták és kiszálltak. És ugyanakkor, amit most elmondok, bizonyságul lesz azoknak, akik ott állnak Krisztus keresztje előtt, és már csak egy lépés választja el őket attól, hogy mindent eldobva odaboruljanak elé, hogy annak, amit felvállalnak, bizony terhe is van. Így becsületes, ha ezt is elmondjuk. Mert lesz, amiről le kell mondani Krisztusért, lesz, hogy komoly áldozatot kell hozni, időben, energiában, anyagiakban – de fontos tudni, hogy az Isten százszorosan, sőt emberi szóval elmondhatatlanul bőségesen megjutalmazza hűséges gyermekeit! Mégis, kell beszélni a nehézségekről is, hogy tanulhassunk mások bukásaiból, mások próbáiból!

Tehát a kérdés az: hogy lehet, hogy tele van a világunk olyan keresztyénekkel, akik bár azt vallják magukról, hogy Isten gyermekei, mégis megkeseredtek, mégis erőtlenek, mégis némák és betegek? Lélekben betegek – és sokkal betegebbek, mint hitetlen társaik! Hogyan lehetséges ez? Talán mégsem elég mindenre Krisztus?

Tudjátok, sokan összetévesztik a megtérést a lelkesedéssel. Főképp ma, amikor gombamód szaporodnak a mindenféle kis felekezetek, szekták, akik valamiféle sikerevangéliumot hirdetnek, akiknek lelkesedésük, érzelmi fellángolásuk sokkal nagyobb, mint a hitük és bizalmuk az Istenben, sokan esnek áldozatául – igen, ezt kell mondanom: áldozatául a hamis istenségeknek, még ha Jézus nevében jelennek is meg. Megszerettetik az emberekkel az Úr Jézust, és azt mondják, ennyi elég az üdvösséghez. Pedig a Biblia arról beszél, hogy bizony keményen meg kell harcolnunk a saját bűneinkkel, mert a bűnös emberi természet nem bírja elviselni azt, hogy halálra méltó. Aki az élő Istennel találkozik – az meg fog halni! Mert ez a megtérés! A régi énnek, az önző, bűnös természetnek pusztulnia kell. És valami egészen más, egy egészen új fog megszületni. Félelmes abba belegondolni, mennyi ember ül úgy a templomokban, imaházakban, hogy azt gondolja magáról, hogy a vallásosság és a hit ugyanaz! Aki azt gondolja, hogy elég az, ha elhiszi, hogy van Isten, és elég az, hogy szereti az Úr Jézust – és közben él a bűneiben, él ugyanúgy, mint azelőtt mindig, az életében nem volt semmiféle változás soha; aki azt hiszi, hogy elég az, hogy ott ül az istentiszteleteken, akár hétről-hétre az összes alkalmon – de a szomszédja, a családja, a munkatársai el sem hinnék róla, hogy oda jár! Péter, így ne térj meg! Mert ez nem a Krisztusba gyökerezett élet! Boldogtalan keresztyén, erőtlen, sodródó, évek, évtizedek óta ugyanazon kísértésekkel küszködő, néma, hiteltelen szavú és hiteltelen éltű keresztyén ember nincs! Mert az nem keresztyén! Hiába mondja, nem keresztyén! Az ilyennek meg kell térnie, ugyanúgy, mint annak, aki még soha nem hallott róla!

Mert nézzétek, azt mondja az Úr Jézus: ha nem maradtok énbennem, nem teremtek gyümölcsöt! Megfordítva: ha nem teremtek gyümölcsöt – akkor hiába mondjátok, nem maradtatok meg énbennem! Aki nem terem gyümölcsöt, az nem maradt meg Krisztusban! Az nincsen Krisztusban!

Milyen gyümölcsről van szó? Pál apostol írja le a Galata 5:22-ben: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ha nem ez a jellemzője az életünknek, akkor ugyan miben különböznénk attól az istentelen embertől, akit az előbb leírtunk? Mit ír a Biblia Péterről? Megvallja, hogy Jézus Krisztus az élő Isten Fia. És erre azt mondja Jézus: Boldog vagy Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám! – Nem test és vér, nem belénk nevelt vallásosság, nem a buzgó lelkesedés, nem tartalom nélküli, üres hitvallás – hanem az én mennyei Atyám! És az Isten csak azokkal tud beszélni, azokhoz tud szólni és azok által tud szólni, akik hűek és nem szűnnek meg engedelmeskedni, imádkozni, szolgálni és szeretni! Akik életük minden percét Istennek szentelik, akik nem akarnak semmit csinálni az Úr Jézus nélkül, de mindent megcsinálnak, amire az Isten indítja őket. Tudjátok, azt írja ez a Péter, később, amikor már apostolként hirdeti az evangéliumot, hogy az Isten gyermekeinek arcán meglátszik az Isten dicsősége! Azokon keresztül átragyog a mennyország! És innen lehet megismerni az igazi keresztyéneket! És ilyen lehetsz te is, ha átadod az életedet Istennek, de úgy, hogy semmit nem akarsz megtartani önmagadból magadnak! Amíg ezt nem tudod, nem akarod megtenni, kár elkezdeni! Addig az Isten nem tud használni! Mert neki olyan emberekre van szüksége, akik teljesen az Övé akarnak lenni! Nem félszívvel, fél buzgósággal, nemcsak bizonyos napokon – hanem teljesen! Csak az ilyeneket tudja megáldani, megdicsőíteni, csak az ilyeneket tudja hitelessé tenni, erőssé a sátán és a világ ellen! Péter, erre hívott el az Úr, ne érd be kevesebbel! Soha ne érd be kevesebbel!