PÜNKÖSDI IGEHIRDETÉS

Kedves Testvéreim!

Pünkösd a Szentlélek ünnepe. A Szentlélek-Isten eljöttéről szólnak az igehirdetések, az énekek, a szolgálatok, és ha máskor nem is, de ilyenkor átgondoljuk azt, hogy a mi hívő életünkben hol a helye a Szentléleknek. Ma, ebben a lelkileg nagyon ingadozó és labilis világunkban éppen a Szentlélekre hivatkozva sokan tanítanak nemegyszer istenkáromló, de mindenképpen a Bibliával homlokegyenest ellenkező tanításokat, amelyeket kötelességünk megvizsgálnunk. Mert vannak olyanok, akik kiragadnak igeverseket a bibliai összefüggésükből, és oda tesznek erős hangsúlyokat, ahol eredetileg nem voltak. Ez az egyik tipikusan pünkösdi probléma. De van egy másik véglet is, amikor azt sem hangsúlyozzuk, amit viszont kellene, és pünkösdöt igazából azért nem értjük meg, mert a Szentlélekkel kapcsolatosan igen nagy hiányosságok vannak az ismereteinkben és az életünkben is. Ezért a mai délutánon szeretném, ha rendet tudnánk teremteni a gondolatainkban, a Bibliánkban, és a hívő életünkben egyaránt.

Egyetlen kérdést szeretnék megválaszolni a Szentírás alapján, egy pünkösdkor nagyon is aktuális kérdést, de egyben olyan kérdést, amelynek jelentősége nemcsak pünkösdi, hanem életünk minden napját nagyon is érinti. Ez a kérdés pedig: Mit jelent a Szentlélekkel való betöltekezés?

Sokat fogok most olvasni a Bibliából. Az első szakasz, amit keressünk ki: Csel 8:14-17

„Mikor pedig meghallották a jeruzsálemi apostolok, hogy Samária bevette az Isten igéjét, elküldték azokhoz Pétert és Jánost. Kik, mikor lementek, könyörögtek érettük, hogy vegyenek Szentlelket, mert még senkire azok közül nem szállott rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Akkor kezeiket rájuk veték, és vőnek Szentlelket.”

Samáriában éberdés volt. De különleges ébredés volt ez, ugyanis azt olvastuk róla, hogy először hittek, és csak később kaptak Szentlelket. Egyes kegyességi irányzatok ebből azt a tanulságot vonják le, hogy a Szentlélek vétele egy külön esemény, egy külön aktus. Valaki hitre jut, megtér, de a Szentlelket egy ideig még nem veheti, csak ha mások – akik természetesen már vették – kézrátétellel imádkoznak fölöttük. És akkor rendszerint valami különös melegség járja át az embert, nyelveken szól, és akkor – és csak akkor – veszi a Szentlelket. Ennek az igazolására szokták előhozni többek közt ezt az igeszakaszt.

De mi is történt itt valójában? Hogy ezt megérthessük, idézzük fel, amit Jézus a mennybemenetele előtt a Csel 1:8-ban mond a tanítványainak: „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok, és lesztek nékem tanúim Jeuzsálemben, egész Júdeában és Samáriában és a földnek végső határáig.” – Miért említi Jézus itt külön Samáriát – holott az is hozzá tartozott Izráelhez? Ismerjük, ugye, a samaritánusok eredetét: amikor az északi országrészt a bablioni fogságba elhurcolták, akkor a deportáltak helyébe Asszíriából pogányokat telepítettek be. Az ókorban az emberek azt gondolták, hogy minden helynek, országnak megvan a saját istene, ezeket hívták egyébként Baálnak. Ezek az asszíriából idetelepített pogányok ugyan ismerték és hozták a saját isteneiket, de nem ismerték Izráel Istenét, ezért papot hozattak a fogságban lévők közül, hogy tanítsa meg őket az új ország istenének tiszteletére. és ahogy lenni szokott, ők megtartották a maguk isteneit is, és elkezdték imádni Izráel istenét is. Az igazi, ortodox zsidók éppen ezért a samáriaiakat nem is tartották zsidóknak. Sőt, olyannyira megvetették őket ezért a félig zsidó, félig pogány kultuszért, hogy egy igazi zsidó keresztül se ment Samárián, inkább kikerülte. Ha Júdeából Galileába akart menni valaki tett egy akkora kerülőt, mintha innen, hogy Budapestre eljussunk, valaki előbb elmenne Pécsre, és onnan menne a fővárosba. – Tehát a zsidók nem tartották Isten népéhez tartozónak a samáriaiakat. Amikor azonban Samáriában is hirdették az igét, és megtértek, akkor viszont Krisztus egyházába be kellett venni őket is, úgymond „hivatalosan” is. Ezért ment le Péter és Pál, a két „oszlop”-apostol a samaritánusok közé. „És akkor kezeiket rájuk veték, és vőnek Szentlelket.” – A kézrátétel nem azt jelentette, hogy ők osztogatták a Szentlelket. Egyáltalán semmi köze nem volt a Szentlélek kiáradásához. A kézrátétel azonosulást jelentett. Emlékezzenek a testvérek Mózes harmadik könyvére, az áldozatok rendjére: amikor valaki áldozott az Ószövetség idején, először a kezét rátette az állat fejére, és csak azután vágták le. Ez azt jelentette, hogy azonosul az állattal, és az állat úgy hal meg a bűnök büntetéséért, mintha ő maga halna meg. – Az apostolok, amikor kezüket a samaritánusokra vetették, azt fejezték ki, hogy azonosulnak velük, hogy elismerik őket magukkal egyenrangúaknak, teljes közösséget vállalnak velük. Hatalmas dolog volt ez Izráel történetében, előtte ez elképzelhetetlen volt a rabbik számára. De Jézus Krisztus még egy ekkora szakadékot is áthidalt a Golgotán. tehát a samaritánusok azért nem vettek Szentlelket korábban, csak amikor Péter és Pál lement hozzájuk, hogy az apostolok előtt is, és a zsidókból megtértek előtt is „hivatalosan” nyilvánvalóvá váljon, hogy mostmár ők is Isten népéhez tartoznak. Ez a nyelveken szólás tehát egy üdvtörténeti esemény bizonyságtétele, megerősítése volt.

Ha a zsidók számára ez az esemény visszalépés volt, hiszen a választottak közé már nem csak ők, hanem a samáriaiak is beletartoztak, akkor Kornéliusz megtérésén keresztül még egy, sokkal nagyobb visszalépés is történt: a pogányok megtérése, és a velük való azonosulás. – Kornéliusz Isten utasítására magához hivatja Péter apostolt. Péter elmegy, nem is magában, hanem Joppéból több atyafit is magához vesz, és hirdetik a Krisztust Kornéliusz házában. És talán ők álmélkodtak a legjobban, mikor azt látták, hogy még ezek is hitre jutottak. Nemcsak a félpogány samaritánusok, de az egészen római Kornéliusz is. Az üdvtörténelem újabb szakaszához értkezett, a választott népnek immár a teljesen pogányokat is magába kell fogadnia. És hogy a nyelveken szólás nem valami külön aktusa a hitéletnek, és nem a megtérést követi valamennyi idő múltán, hanem bizonysága az üdvtörténetnek, az is bizonyítja, hogy itt semmiféle kézrátétel nem történt, a Szentlélek akkor szállt le Kornéliuszra és házanépére, miközben Péter nekik Krisztusról prédikált, tehát miközben hallás által hitük lett. Itt a Szentlélek kitöltetése éppen összefonódik a megtérés pillanatával, mert az nem történhetett meg máskor a Szentírás elbeszélése szerint.

Először tehát a zsidók, ez számukra talán természetes volt, de azután a félig pogány samaritánusok, és végül a pogányok is Isten új népévé, Krisztus Testének tagjaivá lettek, és a nyelveken szólás ennek a bizonyságtétele volt a zsidók számára! – És itt hadd szúrjak be egyetlen megjegyzést: a Bibliában a csodák soha nem önmagukért vannak, még csak nem is Isten öncélú dicsőítéséért, hanem az Istenbe vetett hit bizonyságtételeiként! Tessék végigolvasni a Szentírást ezek után, és egészen más üzenete lesz egyes bibliai szakaszoknak!

Még egy idetartozó igeszakaszt kell megemlíteni, a Csel 19:2-t: „Vajon vettetek-e Szentlelket, minekutána hívőkké lettetek? Azok mondának néki: Sőt inkább azt se hallottuk, hogy vagyon-e Szentlélek. És monda nékik (Pál): Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére. Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy aki őutána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére, és amikor Pál rájuk vetette a kezét, szálla a Szentlélek őreájuk, és szólnak vala nyelveken és prófétálának.” – Itt megint az történt, hogy ezek nem Krisztusben hittek, hanem János tanításában. A Szentlélek viszont nem Jánoshoz, hanem Krisztushoz volt kötve. Ők Krisztust nem ismerték, és amikor a Krisztusban való hitet hirdette nekik Pál, és azt elfogadták, akkor vették a Szentlelket, és nyelveken szóltak és prófétáltak. Erre a bizonyságra pedig éppen nekik volt szükségük, hogy lássák, hogy előbbi hitük, mármint a Jánosé valóban nem élő hit volt, mert isteni csodák csak a Krisztusba vetett hithez vannak kötve.

A Szentlélek vétele tehát – a látszólagos ellentmondásokkal együtt – itt is, és másutt is a megtéréssel azonos időben történt meg. És erre a legnagyobb bizonyíték éppen az első pünkösd, ahol Péter kihirdette: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevében, a bűnök bocsánatára, és veszitek a Szentlélek ajándékát.” Nem olvasunk róla, hogy később vették volna, de azt igen, hogy mindjárt háromezren megkeresztelkedtek, és nyerték a Szentlélek ajándékát.

Az Újszövetségnek az eredeti görög nyelvén két szava van a Szentlélek vételére, és ezeket nagyon következetesen használja, csak mi egyetlen szóval fordítottuk az összeset, és ezért már nem látjuk azokat a különbségeket, amelyek eredetileg benn vannak a Szentírásban. – Amiről eddig szó volt, minden esetben a „lámbánó” volt, ami azt fejezi ki, hogy ott lett valami, ahol azelőtt semmi nem volt. Egy üres pohárba vizet töltöttek. Új keletkezett, Pál apostol ezt így fejezi ki: „A régiek elmúltak, íme újjá lett minden …” – ez a megtérés, amelyhez hozzátartozik a Szentlélek vétele. Tehát nem külön esemény, sem időben, sem a hitéletnek valamiféle fejlődési lépcsőfokán.

Most térjünk át egy másik igeszakaszra, és a Szentlélek vételének egy másik módjára, Csel 9:17: „Elméne azért Anániás, és beméne a házba, és kezeit reája vetván (ti. Saulusra), minda: Saul, Atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, amelyen jöttél, hogy szemeid megnyíljanak, és beteljesedjél Szentlélekkel.” – Itt a pléroó szerepel, ami azt jelenti: betelt. Mert Saul előtte már hitt. Amikor megjelenik neki Jézus, ezt mondja Neki: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” És most emlékezzünk akár Péterre, akár az 1Kor 12-re, ahol az áll, hogy Jézus Krisztust csak a Szentlélek által mondhatja valaki Úrnak. Meggyőződésem szerint Pál a damaszkuszi úton „vette” a Szentlelket, de Anániás által „teljesedett be” Szentlélekkel. Mert ez két egészen különböző dolog.

Lássunk erre is még több példát:

Csel 4:8: „Akkor Péter Szentlélekkel megtelve mondta nékik: Népnek fejedelmei és Izráelnek vénei, mi a mai napon egy beteg emberrel való jótétemény felől hallgattatunk ki, mi által gyógyult meg ez. Legyen tudtotokra mindnyájatoknak, Izráel egész népének, hogy a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek.” – Péter itt vette a Szentlelket? Nem gondolom. Hanem itt egy különös bizonyságtételre, egy nagyon fontos és nagyon nehéz szolgálatra nézve beteljesedett Szentlélekkel. Aki korábban egy szolgálólány előtt megtagadta Urát, most Izráel véneinek és népének vágta a szemébe, hogy az a Krisztus, akit „ti megfeszítettetek”, az gyógyította meg a sántát! Ime az ígéret, hogy vesztek erőt, mikor eljő reátok a Szentlélek – megvalósulása.

A Csel 13-ban Pál az első térítői útján találkozik egy ördöngős, hamis próféta zsidóval, akinek neve BarJézus, és aki Szergiusz Paulusz tiszttartóval volt, aki okos ember volt. Ez magához hívatta Barnabást és Saulust, kívánván hallani az Isten beszédét. Elémiás, az ördöngős azonban ellenkezett velük, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittől. De Saulus „megtelvén Szentlélekkel” szemeit rávetvén ezt mondta: „Ó minden álnoksággal és gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szűnöl-e meg az Úrnak igaz útjait elfordítani. Most azért íme, az Úrnak keze van ellened, és vak leszel, és nem látod a napot egy ideig. – Pál nem itt veszi a Szentlelket, hanem itt beteljesedik egy különös és nehéz szolgálatra, mégpedig hogy elnémítsa az ördög szolgáját, aki a hittől akarta eltéríteni Szergiusz Paulusz helytartót. Ez tehát a Lélekkel való beteljesedés a szellemi harcra.

A délelőtt már olvasott efézusi igében (Ef 5:18-21) mondja Pál, hogy meg ne részegedjetek bortól, hanem teljesedjetek be Szentlélekkel. Itt is a pléroó szerepel, ami azt jelenti, hogy teletölteni a poharat. Csordultig, sőt úgy, hogy már ki is csorduljon belőle!

Nos, mi is a Szentlélekkel való betöltekezés? Mit üzen számunkra ezen a pünkösdön? És azt gondolom, hogy nem nekünk kell többet kapni a Szentlélekből, hanem a Szentléleknek kell többet kapnia belőlünk. Tehát a lélekkel való betöltekezés azt jelenti, hogy életünk újabb és újabb területére kell beengednünk Isten Szentlelkét, hogy ott uralkodhasson és munkálkodhasson. Egy lelkipásztor mondta el, hogy olyan helyre került, ahol a lelkészlakás padlásán az elődje galambokat tartott, de mivel hosszú ideig üresen állt a ház, a galambok elmentek. Mondta a lelkipásztor az öreg presbiter bácsinak, szeretné, ha neki is lennének galambjai, mire az csak annyit felelt: lesz az, tiszteletes úr, csak tessék helyet csinálni nekik. És csakugyan, csinált dúcot nekik, és néhány napra rá megjelentek a galambok is. Talán nem hiába hasonlítja az Írás galambhoz a Szentlelket. Mert a Lélekkel való beteljesedés titka az, hogy akik vették Isten Szentlelkét, tehát megtértek és hisznek Jézus Krisztusban, mennyi teret engednek életükben át Isten Lelkének. Mert ha sokat, egyre többet, sőt, az egészet, akkor az Úr feladatot, szolgálatot fog rájuk bízni, aminek elvégzéséhez a Lélek betölti őket erővel, kitartással, örömmel, bölcsességgel, meg minden egyébbel, ami ahhoz kell.

Ámen.