ALAPIGE: Máté 5:3

„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”

Kedves Testvéreim!

Ma ismét aktuális kérdésekre szeretnénk aktuális válaszokat találni:

  • Hogyan viszonyul Isten az anyagi értékekhez, a pénzhez, a vagyonhoz?
  • Mi a tanítása a Bibliának a gazdaságról és a gazdagságról?
  • Vajon lehetnek-e a hívők gazdagok, vagy a Szentírás valóban a szegénységet tartja számukra követendőnek inkább?

Nézzük először, mit tanít Isten a szegénységről és gazdagságról általában.

Alapigénkben négy dolgot kell a helyére tennünk:

  1. boldogok = áldottak Istentől; a boldogság csak Isten áldásából fakadhat
  2. szegények: két kifejezés van erre a görögben:
    • „penész” = szegény ember, de még tud magáról gondoskodni
    • „ptokhosz” = olyan szegény, hogy már nem tud magáról sem gondoskodni – valaki másra van ráutalva
  3. „lelki szegények” – mit is jelent?
  • nem idióták (néha ezt mondják)
  • nem lélekben szegények – hiszen ez épp azt jelentené, hogy az Istennel való közösségükkel van baj
  • a görög szerint: a (Szent)Lélek szegényei – azok, akikről a Szentlélek gondoskodik, hiszen magukról nem tudnak gondoskodni
  1. „övék a mennyek országa” – nem ők az urai, birtokosai – a Szentlélek az mennyek országának ura. De róluk a Szentlélek gondoskodik, így válhat a Szentlélek Isten minden gazdagsága az övéké is.

Mi ebből a tanulság?

Gazdag Istenünk van, aki azért küldte el Fiát, hogy nekünk életünk legyen és bővölködjünk!

De ez a gazdagság csak azoknak lehet az osztályrészük, akik teljesen Istentől függnek, akik a Szentlélek kiszolgáltatottjai lesznek!

Nézzük meg, mit mond Isten Igéje először az anyagi világ értékéről!

A vallások sorában szinte a zsidó-keresztyén kinyilatkoztatás (mind az Ó- ill. Újszövetség) egyedülálló abban a tekintetben, hogy nem ítéli el az anyagi világot, sőt, pozitívan viszonyul hozzá!

Amikor Isten befejezi teremtő művét, megszemléli alkotását, és azt mondja: „Íme, ez mind igen jó!”

Ezzel szemben a legtöbb pogány vallás és a legtöbb filozófiai irányzat negatívan viszonyul a testhez, az anyagi világhoz – szinte mindegyik a szellemi világ legfőbb ellenségét látják benne.

Tőlünk távolabb például a hatalmas területet uraló hindu-buddhista világnézet szerint a látható valóság csak látszat, amelyet a szenvedés – mely szintén nem valóság – mindörökké jellemez, s az emberi szellem fő célja, hogy ezt felismerve kiemelkedjen, és valahogy megszabaduljon a világ, azaz a látszat fogságából. De az európai civilizációt alakító görög filozófiák egy része hasonlóképpen negatív álláspontra helyezkedett az anyagi valósággal szemben. Mára a történelmi kereszténység még ma is széles körben elterjedt, Európában mélyen begyökeresedett általános képe az anyagi életről, a pénzről, a gazdaságról és gazdagságról az, hogy mindez valami piszkos dolog; az anyagi életről kereszténynek beszélni kellemetlen, feszélyező, illetlen, sőt bűn; a gazdagság negatív valóság; a keresztény embernek erkölcsi kötelessége szegénynek maradni.

És ez volt az oka a világtól elzárkózó szerzetesrendek megalakulásának is. Az egyháztörténelemben azóta is újra és újra felüti a fejét ez az igazságot elszellemiesítő tanítás és vélekedés, miszerint a test és a testiség rossz, nekünk csak a lélek dolgaival kell törődnünk – ezért vannak például olyanok, akik igénytelenek a testükkel kapcsolatban, miközben hivalkodnak a lelki életükkel.

Itt gondoljunk az Úr Jézus megkísértésének történetében az első kísértésre, amikor az éhező Jézusnak a Sátán azt mondja: változtasd a kenyereket kövekké. Mit mond erre Jézus? NEM CSAK … – Nem azt mondja, hogy csak kenyérrel él az ember, de azt sem mondja, hogy a kenyér nem számít! De igenis számít! NEM CSAK …

Mire hív bennünket Istenünk? A világtól való elzárkózásra?

Nos, az igazi krisztus-hit legfőbb célja nem a világból való elmenekülés valamiféle szellemi birodalom nevében, hanem éppen fordítva: a világ aktív megváltoztatása és felemelése a Szentlélek által, aki lejött erre a Földre, hogy ebben segítsen, majd pedig a szintén ide visszatérő Messiás által. A “Miatyánk” szerint: “Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, legyen szent a Neved, jöjjön el a királyságod, valósuljon meg az akaratod a Földön is ugyanúgy, ahogyan a mennyben!” Ez a hit eredeti tartalma – hogy Isten szeretetét és hatalmát már itt

Mit mond az Ószövetség a gazdagságról?

Nos, Isten nagyon sokszor három nagyon gazdag – mert nagyon áldott ember Isteneként mutatkozik be: „Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákób Istene…”

Az anyagi valóság és az anyagi jellegű értékek a Szentírás eredeti tanítása szerint pozitívak. Ábrahámról feljegyzi az Ige, hogy “Ábrámnak pedig igen tekintélyes vagyona volt: jószága, ezüstje, aranya” (1Móz 13:2), amit a Biblia áldásnak minősít: “Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat [Ábrahámot], úgyhogy naggyá lett: mert adott neki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.” (24:35) Ábrahám ezt az áldást továbbadta fiának, Izsáknak, aki “vetett azon a földön, és százszorosát aratta abban az esztendőben, úgy megáldotta őt az Úr. És gazdagodott ez az ember, folyton-folyvást gazdagodott, míg végül is dúsgazdaggá lett. Volt juhnyája, marhacsordája és nagy szolgahada, ezért féltékenyek lettek rá a filiszteusok” (26:12–14) Ő is ráhelyezte fiára, Jákobra Ábrahám áldását imájával, amelynek hatására “Így (Jákób is) egyre jobban gyarapodott, lett neki sok nyája, szolgálója, tevéje és szamara” (30:43)

Jóbról ekként ír a Biblia: “Az Úr pedig még jobban megáldotta Jóbot, mint azelőtt: lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara. Lett még hét fia és három leánya is” (Jób 42:12–13)

Ezek alapján egyértelműen kijelenthetjük tehát, hogy az áldás szó bibliai tartalmába beletartozik az anyagi gazdagság, gyarapodás, bővölködés fogalma is, mégpedig mint pozitív valóság.

Nos, Mózes Törvénykönyve közelebbről is részletezi Mózes 5. könyve 28. fejezetében az Istentől származó áldás fogalmát, amely magában foglalja az ember anyagi életének minden területére kiterjedő, bőséges ellátás, megelégedettség állapotát, sőt a szükséges felett jelentkező felesleg birtoklását. Ugyanebben a fejezetben Isten az átok jelenlétének jeleit is felsorolja. Ezek között szerepel a szegénység, a szűkölködés is: ÁLDÁS: 5Móz 28:1-14 — ÁTOK: 15-48

De nézzük tovább a példákat: Salamon – akit Isten túláradóan nagy gazdagsággal áldott meg, mivel bölcsességet kért Istentől –, hasonlóképpen vélekedik: “Az Úrnak áldása, az gazdagít meg, és azzal semmi sem szerez bántást.” (Péld 10:22) Nézete szerint “a bölcseknek ékességük az ő gazdagságuk” (14:24).

Lehetne sorolni a példákat tovább is, de nézzük most azt,

Mit mond az Újszövetség ugyanerről?

Hadd kezdjem egy nagyon fontos dologgal Jézus Krisztus tanításával kapcsolatban: a Máté 5:17-18-ban mondja Jézus: “Ne gondoljátok, hogy eltörölni jöttem a Törvényt vagy a Prófétákat: nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem hogy betöltsem. Mert úgy van, ahogy mondom nektek: ameddig az ég és a föld meg nem semmisül, egyetlen »i« betű vagy egyetlen írásjel sem tűnik el a Törvényből, amíg az egész meg nem valósul!”

Nos, nagyon fontos látnunk, mit jelent a törvényt betölteni!

Egyáltalán nem azt jelenti, hogy eltörölni!

Sőt, még csak azt sem jelenti, hogy Jézus mindenben alárendelte magát a törvénynek!

Ő a törvényhozó, betölteni (mint egy félig telt poharat) azt jelenteni, hogy kiegészítve teljessé tenni! – Az újszövetség tanítása tehát nem teljesen más, hanem sokkal több, mint az Ószövetségé! Ebben a kérdésben is!

Azért mondtam el mindezt, mert néha mi is úgy vélekedünk, hogy az Ószövetség ugyan ezt vagy azt tanította, az Újszövetség azonban homlokegyenest mást tanít. Nos, ez így ebben a formában nem igaz!

Nézzük itt is a példákat: az első ige, amivel Jézus meghatározza saját küldetését: „én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt, bőségben éljenek!” (János 10:31)

Aztán a Hegyi Beszéd is világossá teszi mindezt, ahol arról tanít, hogy az ember nem szolgálhatja egyszerre Istent és a Mammont. A görög szöveg egyébként nem tiltást fejez ki, hanem lehetetlenséget, képtelenséget: “Nem vagytok képesek [u dünaszthe] Istent is, és a Mammont is szolgálni.” (Mt 6:24) Ezért természetesen Isten szolgálatát kell választanunk. Ám, ha ezt megtesszük, Jézus nem a szegénység perspektíváját ecseteli számunkra. Hasonlatai közül, amelyeket a tanítványok ellátásával kapcsolatban ekkor mond, különösen a ruházkodásra vonatkozó nyit tág teret a fantáziának: “A ruha miatt is mit aggódtok? Vegyétek észre a mezőn a liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, nem szőnek! De azt mondom nektek: Salamon dicsősége teljében sem öltözködött úgy, mint egy ezek közül! És ha Isten azt a mezei virágot, amely ma még virul, de holnap már a kemencébe dobják, így öltözteti, titeket nem sokkal inkább, kishitűek?!” (28–30. v.) Az Isten országát keresők gazdagsága tehát Jézus szerint meg fogja haladni Salamonét. Elég egy kicsit beleolvasnunk Salamon gazdagságának ószövetségi leírásába, hogy képet alkothassunk Jézus látásáról a tanítványok anyagi életét tekintve. – Tudom, vannak olyanok, akik szerint ezt nem kell szó szerint érteni. De gondoljuk meg, vajon Jézus célja az volt, hogy a vele szemben álló tömegeknek szóvirágokat szórjon, és csupán képletesen érthető gazdagságot kínáljon fel?

Aztán jöjjön az a részlet, amikor Jézus kiküldi a tanítványokat: “Erőtleneket gyógyítsatok, halottakat támasszatok, leprásokat tisztítsatok, démonokat űzzetek! Ajándékba kaptátok, ajándékba adjátok! Ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt erszényetekbe! Ne vigyetek az útra se poggyászt, se két ruhát vagy sarut, se vándorbotot: mert méltó a munkás az ételére.” (Mt 10:8–10) Ez az úgynevezett “evangéliumi szegénység” ideálját alátámasztó egyik legalapvetőbb bibliai hely. Arról azonban sokan elfeledkeznek, hogy Jézus később – az utolsó vacsorán – rákérdezett, hogyan is alakult a tanítványok anyagi állapota ebben az időszakban: “Majd azt mondta nekik: Mikor elküldtelek benneteket erszény, tarisznya és saru nélkül, valamit is nélkülöztetek-e? Mire azok: Semmit!” (Lk 22:35)

A tanítványok meglepő tapasztalata tehát az volt, hogy semmiben nem szenvedtek szükséget: Isten természetfeletti gondviselése minden területen betöltötte szükségleteiket. Ez pedig nem a szegénység állapota. Ráadásul Jézus így folytatta, módosítva kiküldetésük jellegét a jövőre nézve: “Most viszont, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is…!” (36–37. v.) A keresztyén misszió jelenleg aktuális kiküldetési parancsa tehát ez, és nem az előbbi!

Hadd mondjak egy példát Pál apostol életéből is: Pál egy helyen a számára küldött ajándékot így köszöni meg (bár hangsúlyozza, hogy a szükségek közepette is megtanult megelégedettségben élni): “Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm; beteltem, vévén Epafroditustól, amit küldöttetek, mint kedves, jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek. Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” (Fil 4:18–19) Pál egyrészt kijelenti itt, hogy ő maga bővölködik. Ha a szegénység az apostolok esetében Isten tökéletes akarata lett volna, bizonnyal elutasította volna ezt az állapotot. Ezzel szemben Istennek kedves, kellemes, tetsző áldozatnak ítélte a neki adott adományt. Másodszor: a számára adakozókról azt állítja, hogy Isten minden szükségüket be fogja tölteni, az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen. Tehát – figyeljünk oda! – ismét “minden szükség betöltését” hirdeti nekik. Ennek mértékét is meghatározza: Isten gazdagságának megfelelő szinten, illetve még azon belül is: dicsőségesen. Ez nem kis mértékegység!

Hogyan is működik ez? Mi ennek a gazdagságnak a feltétele?

Pál apostol ezt mondja a 2Kor 9:6-8-ban: “Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Ki-ki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét: hogy mindenben, mindenkor teljes elégségetek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek…”

Itt több dolgot is észrevehetünk:

Az anyagi gyarapodás mértéke az adakozás mértékétől függ Isten természetfeletti törvénye szerint. A gazdag ifjú nem maradt volna szegény, ha mindenét elosztogatta volna, hanem általa soha nem tapasztalt ellátásba lépett volna hit által. Istent nemcsak az érdekli, adakozunk-e vagy sem, hanem az is: mennyit.

Pál a bőséges adakozás természetfeletti visszafizetésének mértékét pontosan meghatározza:

a.) mindenben, mindenkor teljes megelégedés,

b.) plusz bőség (a görögben ez túlcsordulást, felesleget jelent) a jótéteményekre.

Ugyanezt jelentette az ószövetségi áldás is: mert az áldás nem ingyenes, annak feltétele van: a hit és az engedelmesség! A kegyelem ingyenes, de az áldás nem!

Hadd mondjak erre is példát:

Vajon miért van, hogy nagy anyagi természetű csodákról csak misszionárius-történetekben, meg egy-egy igazán „nagy” keresztyén bizonyságtételében olvashatunk?

Például, hogy Müller György imádkozott, és hozták a pénzt vagy az ételt?

Vajon nem azért, mert őket olyan hit és engedelmesség, istenre hagyatkozás jellemezte, mint amilyen bennünket nemigen szokott?

Emlékezzünk, ezzel kezdődött az elmélkedésünk is: boldogok és áldottak csak azok lesznek, akik teljesen kiszolgáltatják magukat az Istennek. Akik lemondanak a maguk erejéről, hogy Isten gondoskodhasson róluk!

Végezetül hadd álljon itt az Ige figyelmeztetése is:

nagyon vigyázzunk, mert “…minden rossznak gyökere a pénz szerelme [philargüria: pénzhez való vonzódás, pénz kedvelése” (1Tim 6:10). Ezzel nem azt mondja az apostol, hogy maga a pénz, a gazdagság a rossz – hanem a pénz szerelme, azaz a vágy, az indulat, amely nem Isten felé indít, hanem a saját gazdagságom felé! EZ A BŰN!

Ezt a vonzalmat Pál bálványimádásnak minősíti, hiszen ebben a “szerelemben” az a magatartás testesül meg, amely az anyagi javakat első helyre, Isten elé vagy mellé helyezi az ember szívében. Ezt a viszonyulást valóban mélyen elítéli az Újszövetség, de ugyanígy az Ószövetség is, gondoljunk a sok zsoltárversre vagy példabeszédre, amely a gazdagságban BÍZÓK ostobaságát és hiábavalóságát hirdeti. Fontos azonban leszögeznünk, hogy ez a jelenség nem azonos magával a gazdagsággal: szegény ember éppen úgy lehet pénzsóvárgó (ezt nagyon sok esetben tapasztaljuk is, amikor valaki a több pénztől reméli a boldogság megvalósulását), mint ahogy gazdag ember is lehet szabad a pénz szerelmétől.

Mivel fejezhetnénk be?

Bár lenne több olyan keresztyén, akiket Isten megáld anyagi javakkal. Mert ez azt bizonyítaná, hogy egyre több keresztyén van, aki anyagi javait Istennek ajánlja fel! Aki engedelmes, szolgáló életével elnyeri Isten megígért áldásait. És közben ez óriási bizonyságtétel lenne ebben a mindig panaszkodó, elégedetlen és pénz körül forgó világban: nekünk végtelenül gazdag Istenünk van, aki lehet, hogy nem súgja meg a mostani lottó ötös számait – de egészen biztosan megelégíti az övéit, hogy azok semmiben ne szűkölködjenek, sőt inkább bővölködjenek, hogy legyen mit továbbadniuk másoknak, legyen mivel szolgálniuk a náluk szegényebbek felé. Mert ez az Isten akarata – Ő ilyen gazdag életet kínál fel mindannyiunk számára. Ámen.