ALAPIGE: Jelenések 21:1-8

„És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és tenger sincs többé. És a szent várost, új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felékesítve, mint egy menyasszony., aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: Íme az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velök; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A trónuson ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent. És így szólt: Írd meg, mert ezek az ígék megbízhatók és igazak! És ezt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosoknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál.”

2Korintus 5:17-18(b)

„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régiek elmúltak, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van …”

Kedves testvéreim! Ma nagy titokról szeretnék beszélni előttetek, igen titokról, mert bizony a Jelenések könyvében Isten a jövőt jelentette ki számunkra, azt a jövőt, amelyről Pál azt írta: szem nem látta, fül nem hallotta, ember el nem képzelheti. Arról az Újról akar szólni ma hozzánk Istenünk Szent Lelke, amelyet Ő készített el az Őt szeretők számára: új égről és új földről, új Jeruzsálemről, új emberről és egy új kapcsolatról, viszonyról, amely az ember és Isten között lesz. És hogy ne legyen mindez olyan távoli, olyan elérhetetlen, Pál apostol üzenete, amelyet a második korintusi levélből olvastam, ebből az Újból lehoz közénk egy darabot, lehozza a kezdetet, és lehozza az ÚJ felé vezető út titkát.

Hogyan is kezdhetnénk el ennek a végtelen titoknak a kibontását? Ha visszafelé lapozunk a Jelenések könyvében, láthatjuk, hogy az ezt megelőző fejezetekben nagyon sok szó esik a pusztulásról: a világpusztulásról. Sőt világmegsemmisítésről volt szó. Igazságtalan lenne, ha ennek a bűnben élő és bűnéhez ragaszkodó emberi nemnek ez lenne a vége? És mégis: nem a pusztulás, nem a megsemmisítés Isten utolsó szava! Igaz, hogy a réginek, az elromlottnak, az eltorzultnak, az istentelennek pusztulnia kell, de nem a semmi következik ezután, hanem valami ÚJ, és szó szerint új!

János új eget és új földet lát, és ezen az új földön, az új ég alatt valami olyat, amit ő új Jeruzsálemnek nevez. ÚJ JERUZSÁLEM – a régi, a nagy király városa, a békesség városa – mert ezt jelenti a neve – amely arra volt rendelve, hogy Isten városa legyen – csak éppen soha nem tudott azzá lenni. Ehelyett az a város lett, amely csak szenvedést okozott és szenvedést hordozott, amelynek oly sokszor kellett sírnia és amelyet oly sokszor sirattak. Tudjátok, most eszembe jut az ember, az „antroposz”, ami annyit tesz: fölfelé tekintő lény. Igen, ahogyan Jeruzsálem sem tudott azzá lenni, amivé lennie kellett volna, úgy az ember sem tudott felfelé tekintő – felfelé élő – lénnyé lenni. Tekintetét hamar a föld felé fordította, önmaga felé – és sorsa ugyanaz, mint Jeruzsálemé: szenvedést okoz és szenved, sír és sírnak miatta.

A régi földdel együtt ennek a régi Jeruzsálemnek is pusztulnia kell, a régi – azaz a mostani – egyháznak, a régi vallásosságnak is el kell tűnnie. És a régi emberre is, a régi földhöz ragaszkodó emberre is a megsemmisülés vár. Igen, itt kezdődik a titok: ahhoz, hogy az új megszülethessen, a réginek meg kell halnia. Ahogyan Richard Bach írta egyik könyvében: „az, amit a hernyó világvégének gondol, mi pillangónak nevezzük.”

És János ezen az új földön, abban az új Jeruzsálemben egy harmadik újat is lát – és ez a legnagyobb dolog – ÚJ EMBEREKET lát! Új embereket. És ezek az új emberek ott vannak Isten mellett! Hát lehetséges ez?! Igen, mert a régi szakadék az ember és Isten között, az a borzalmas elválasztó tény: a BŰN – nincs többé! János azt a régi, történelem előtti, paradicsomi képet látja, amikor Isten és ember egymással közösségben élt, nem úgy, mint most, nem hitben – hanem valóságban. És a negyedik dolog: hogy Istennek és az embereknek ezen új, egymás mellet éléséből ÚJ EREDMÉNY adódik: az embereknek egymással való új viszonya – talán lehetne úgy mondani: új, immár beteljesült vagy teljessé lett szeretete. És ha itt azt olvassuk, hogy „tenger nincs többé”, akkor meg kell gondolnunk, hogy a Jelenések könyve a tengeren igen gyakran a népek tengerét érti – azt a tengert, ami azért zúg, morajlik és tombol, mert ezek a népek nem tudnak békésen egymás mellett és egymással együtt élni – népek, és itt most nem kell rögtön a nagy nemzetekre gondolni, elég ha kis hazánkra, falunkra vagy környékünkre gondolunk.

Emberek – egyszerű szó, mégis sokat mondó. Mert nem lesznek külön kegyesek meg nem kegyesek, nem lesznek keresztyének, zsidók, mohamedánok és ateisták. Nem lesznek fehérek és feketék, oroszok meg kínaiak – csak EMBEREK lesznek, végre teljes emberségükben, végre valóban fölfelé tekintő lényekként: Isten képmásaiként!

Ha befejeznénk itt, vajon hogyan mennénk haza? Álmodozva? Menekülve a jelenből e jövő felé? Vagy kétkedőn: majd meglátjuk, hogy tényleg így lesz-e! Vagy lemondóan: mennyire nem reális kép ez ma, ebben az életben! Túl szép – de sajnos túl távoli, túl elérhetetlen.

Vajon van-e elég hitünk, elég bizalmunk ehhez az újhoz? Vajon akarjuk-e teljes szívünkből ezt az újat? Vajon készek vagyunk mindent odatenni, felajánlani vagy feláldozni ezért az újért? Vajon megláttunk-e már valamit, akár csak egy halovány fénysugarat ebből az újból?

Most bontakozik ki előttünk az, ami az elején még titok volt: ez az ÚJ, ez az új JÖVŐ – már elkezdődött. Igen, Krisztusban: ÚJJÁ lett minden! Egy nagy isten-embere mondotta: „Aki azt mondja: Jézus – újat mond!” Igen, így van: mert amikor a tanítványok az Úr Jézusra néztek, látták az új földet, az új Jeruzsálemet, látták az új – valóban új – embert. És ahová Jézus betette a lábát – „betette” a szívét – ott is új született, ott is új föld, új Jeruzsálem, új ember született. Ott megrendültek a régi világ jelei: a bűn és a halál. És előtűntek az új világ jelei: a vakok láttak, a sánták jártak, a betegek meggyógyultak, a szomorúak örvendeztek, a bűnösök megszabadultak – és kiáradt a békesség, a szeretet, kiáradt Isten Szent Lelke. Íme: újjá lett minden! Mert Jézus evangéliuma egyetlen szó: VÁLTOZÁS, „Istenbe-változás”. És az embernek, Jeruzsálemnek, a földnek megújítás már megkezdődött Krisztusban! Ő maga mondja: Mindent újjá teszek! És Pál apostol összegzi ezt: Krisztusban minden újjá lesz! És mindhárom szó hangsúlyos: KRISZTUSBAN – MINDEN – ÚJJÁ lesz! Ha tudjuk: legyünk érte nagyon hálásak; ha nem: fogadjuk el ezt a lehetőséget!

Igen, elkezdődött már ez a mennyből, Istentől alászállt jövő: Itt van Krisztus! Az Alfa és Ómega: az elkezdő és a befejező. de most, még életben van a régi. Most még elevenünkbe vág, belénk él a régi föld, a régi Jeruzsálem, és mindenekelőtt a régi ember. Alfa: Az új elkezdődött, de az Ómega, a bevégzés még várat magára. Addig pedig küzdeni kell: harcolni az újért, Krisztusért; keresni, elfogadni, megtartani – mert azzal fejeződik be felolvasott igeszakaszunk: AKI GYŐZ! – az fogja meglátni és örökségbe kapni az Újat! Mert sokan indulnak el, de kevesen érnek el a célig! Minden versenyen így van ez, ezen a legnehezebben sincs másképp. AKI GYŐZ! – aki mindvégig kitart hűségben, hitben, engedelmességben. Nem a legvégén – sokan gondolják azt, hogy csak az számít, hogy amikor az Isten elé kell állni, AKKOR olyan állapotban legyek – nem, itt is, de másutt is azt írja az íge: MINDVÉGIG! Alfától Ómegáig: a kezdettől, ami a megtérést jelenti, a végéig, az ítéletig: MINDVÉGIG!

Kedves testvéreim, végére értünk mai utazásunknak, és kibeszélhetetlen dolgokat láthattunk – és kibeszélhetetlen meghívást kaptunk. Vár ránk is az új ég és új föld, az új Jeruzsálem, az új kapcsolat Istennel és embertársainkkal egyaránt. Vár ránk, régiekre valami felfoghatatlanul más, valami gyökeresen új! Készüljünk erre életünk minden napján, mert megéri – hiszen ebben az Újban maga Isten vár reánk. Ámen.